vád

2018.12.14. 21:16

Volt ügyvédje szerint Donald Trump nem mond igazat

Korábbi személyes ügyvédje, Michael Cohen pénteken azzal vádolta Donald Trump amerikai elnököt, hogy nem mond igazat.

Cohen először szólalt meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy három éves börtönbüntetésre ítélték, amit 2019 márciusában kell megkezdenie.

Az ABC televíziónak adott interjújában közölte: vége annak, hogy lojális az elnökkel, majd cáfolta Donald Trump előző mapi állításait. Az elnök ugyanis – egy nappal Cohen elítélése után – Twitter-bejegyzésében azt írta,: soha nem adott utasítást volt ügyvédjének arra, hogy hallgatásukért fizessen pénzt két nőnek, akik azt állították hogy évekkel korábban viszonya volt Trumppal. Az elnök ezt a Fox televíziónak adott interjújában is megerősítette.

Donald Trump nem csak tudott a kifizetésekről, hanem ő adta arra az utasítást – állította az ABC-nek Cohen. Elmondta, hogy Trump vállalatbirodalmában semmi nem történhetett a későbbi elnök tudta nélkül.

A volt ügyvéd leszögezte: Donald Trump nem csupán hogy tudott a kifizetésekről, hanem ő adott utasítást. „Tudta, hogy ez helytelen” – mondta Cohen.

Az újságíró kérdésére, hogy vajon miért kellene most hinni neki, amikor korábban rajongott Trumpért, Cohen azzal válaszolt: mert Robert Mueller, a különleges vizsgálóbizottság vezetője szerint mindaz, amit a nyomozóknak is elmondott, „hitelt érdemlő”. Cohen igennel válaszolt George Stephanopoulosnak, az ABC újságírójának, Bill Clinton korábbi elnök volt kommunikációs igazgatójának arra a kérdésére, vajon Trump még mindig hazudik-e. Cohen szerint senki nem hisz az elnök védekezéseinek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában