feszültség

2018.03.09. 15:02

Ötmillió dolláros vérdíjat tűztek ki az amerikaiak egy tálib vezetőre

Ötmillió dolláros vérdíjat tűzött ki az amerikai külügyminisztérium Fazlulla molla pakisztáni tálib vezető fejére.

A külügyminisztérium ezenkívül három-három millió dollár jutalmat ad annak, aki Omar al-Horaszani, a Dzamaat ul-Ahrar nevű tálib frakció vezetője, illetve Mangal Bag, a Laskar-e-Iszlam csoport vezetője nyomára vezet.

A csütörtöki döntéssel Washington szemlátomást egy újabb próbálkozást tesz arra, hogy enyhítse a feszültséget a pakisztáni kormányhoz fűződő kapcsolatában. A két szövetséges között azóta feszült a viszony, hogy Donald Trump elnök egyik újévi Twitter-üzenetében azzal vádolta meg Iszlámábádot, hogy menedéket nyújt az afgán szélsőséges fegyvereseknek, „hazudik és csal”. A igazságügyi minisztérium ezután azzal fenyegette meg Pakisztánt, hogy befagyaszt szinte minden, Pakisztánnak nyújtott biztonsági támogatást.

A pakisztáni politikai és katonai vezetők követelik, hogy a nemzetközi és az afgán biztonsági erők keményebben lépjenek fel Fazlulla Afganisztánban tevékenykedő csoportja ellen.

A vérdíjat egy nappal azután tűzték ki a tálib vezetők fejére, hogy feltételezhetően egy amerikai drón a kelet-afganisztáni Kunar tartományban egy kiképzőtáborra mért csapásban végzett 21 afgán lázadóval, köztük Fazlulla fiával is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában