Otthon

2013.10.21. 14:10

Az ősök nyomdokain

Kám - Már a szkíták is hímeztek - erre a következtetésre jutott egyéni kutatásai alapján Károly Kata, aki rajong a kézimunkáért.

Varga Krisztina

Hasábjainkon korábban már bemutattuk a fiatal kámi édesanyát, aki visszamenőleg szinte az összes Fürge ujjak lapszámot összegyűjtötte már. Első saját hímzése egy házi áldás volt a konyha falára, azután gazdagon díszített párnákat, falvédőket készített ajándékba, mellényt magának. Megpróbálkozott a horgolással, a szövéssel, a kelimmel is, készít bőrből tarsolyokat. A történelem iránti érdeklődése onnan fakad, hogy korábban sokat dolgozott régészeti ásatásokon, de belső indíttatása is a régmúlt felé vezeti. Nemcsak időben, hanem térben is tág az érdeklődése: kedveli a japán és az arab kultúrát, zenét, de természetesen a magyar népzene is közel áll a szívéhez. Több hagyományőrző egyesülettel áll kapcsolatban, tarsolyokat készít számukra.

Károly Kata ajándékba hímezi piros nemezre, óarany színű palmettás motívumokkal a nyeregtakarót. Fotó: VN-archív

Legújabban egy nyeregtakarón dolgozik, és ehhez beleásta magát a téma történetébe is.

– A nyeregtakarókkal ez-idáig keveset foglalkoztak, szakkönyvekben is sajnos kevés részletes leírást találni az ázsiai nyeregtakarókról – mondja Katalin. – Ezt a díszes takarót a nyereg alá vagy fölé tették, használatuk az i.e. V. századtól bizonyított tény. A magyarok, mint lovas népek általában nagyon kedvelték ebben a funkcióban az állatbőröket, például az oroszlán- tigris- vagy medvebőr takarók évszázadokon keresztül nem mentek ki a divatból.

Kata olvasmányai szerint Könyves Kálmán 11. század végi törvénye pedig a piros nyeregtakaró kedvelését bizonyítja. Íme egy idézet: „Semmi papi renden való személy világi öltözetet ne viseljen, úgy mint hasított mentét, vagy dolmányt, tarka kesztyűt, piros nyeregtakarót..."

A takarók többféle anyagból készülhettek, bársonyból, szűrposztóból, és a már említett bőrből is. Katalin most épp egy piros nemezre hímez palmettás motívumokat, s a kész takarót majd ajándékba szánja. Az aranyszínű hímzések a nyeregtakaró sarkait és hátsó részét díszítik

Megtudjuk: régebben a perzsiai nyeregtakarókat a törzsek lányai, asszonyai kelengyébe, a hűség és a szerelem jeleként, vagy a férfiak részére ajándékba készítették. A funkció mellett Katalin ázsiai típusok szerint és magyar múzeumi gyűjtemény alapján is tanulmányozza a lovaséletnek ezeket a speciális kellékeit.

– Egy-egy népnél megvan a díszítések, a színek jelentése is, a jó munkához ezeket a jelképeket is meg kell ismerni – magyarázza a szenvedélyes hímző. – A díszítőművészetben minden mindennel összefügg, ezért a most alkalmazott díszítő-tervező munkát nem csak takarókon, hanem ruházaton is szeretném alkalmazni, megjelenítve a magyar jelképeket.

A honfoglaló palmetta dísz

A palmetta a honfoglaló magyarok díszítőművészetében a hegyével kifelé álló szívmintából alakult ki. Ennek stilizálása, növényi elemekkel való együttes ábrázolása eredményezte a szívpalmettás díszítést. A vadtulipán és a szív számos honfoglalás kori leleten megjelenik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!