Otthon

2014.02.10. 18:25

Élmény is lehet a nagytakarítás

Lassan közeledik a tél végi nagytakarítás ideje. A porszívózás, ablakmosás korábban nem tartozott a háziasszonyok kedvenc elfoglaltságai közé, de ma már szinte mindent gépesíteni lehet.

Varga Krisztina

Nagyanyáinknak a fáradságos vikszelés, a mi generációnknak a rendkívül unalmas és gerincgyötrő porszívózás jutott osztályrészül. A technológiai fejlesztések nyomán azonban ma már egyre jobban differenciálódnak a takarítást segítő eszközök. Ami még ennél is jobb, hogy a gyártók nemcsak a kényelmünkra, hanem a környezet megóvására is törekszenek. A gépek vagy vegyszer nélkül, vagy környezetbarát, könnyen lebomló tisztítószerekkel működnek. Egy fiatal háziasszonyt kértem meg, hogy segítsen eligazodni egy modern háztartás „szerszámtárolójában”.

Kozma Katalin szombathelyi édesanya azt vallja, hogy a megfelelő, modern eszközökkel nagyon sok időt lehet spórolni, s azokkal gyakran a szó szoros értelmében gyerekjáték a takarítás. Katalin három év után a közelmúltban tért vissza gyesről, s azóta sokkal jobban be kell osztania az idejét, hogy a három éves Lóránttal is tudjon foglalkozni. Így azóta egyre több hagyományos eljárást felváltanak nála a mindentudó gépek.

– Bizony van olyan művelet, amit már a kisfiam is el tud végezni – mondja büszkén az édesanya. – Így például ügyesen kezeli az akkumulátoros seprőt, amellyel reggelente összesöpri a konyhát, a speciális állatszőr kefével pedig a kutyás hancúrozás után is könnyen vissza tudja állítani a rendet az erre a célra engedélyezett előszobaszőnyegen.

A lakás takarításában Katalinnak egyik kedvenc segédeszköze az antiallergén porszívó. Ennek olyan szűrőrendszere van, hogy porszívózás közben nincs porfelhő vagy kellemetlen szag, hanem csak teljesen tiszta levegő áramlik ki a szobába. A poratkákat és egyéb allergén anyagokat, kórokozókat elnyeli a speciális szűrő, amelyet időközönként természetesen cserélni kell. Ma, amikor az allergia szinte népbetegség, a garantáltan pormentes levegő sokak számára létfeltétel.

Ugyancsak népszerű a családban az úgynevezett nedves-száraz porszívó, amit vendéglátónk a gyakorlatban is megmutat. A nedves-száraz szituációnak tipikus példája a leesett folyadékos palack. Ez minden háziasszony rémálma, a ragacs és a kezet felsértő üvegszilánkok valamennyi kellemetlenségével. Ha eltörünk egy üveg tejet vagy sört, a szívófej egy lépcsőben felszippantja a padlóról a folyadékot csakúgy, mint az üvegszilánkokat. Vendéglátóink ezt az univerzális szerkezetet használják például a még építés alatt álló nyers beton padozatú helyiségek takarítására, vagy nyáron a gyermekmedence alján maradt víz kiszippantására. A leghihetetlenebbnek talán mégis az tűnik: egy szippantással kihamuzza a cserépkályhát is a háziak helyett.

A mai nők számára már nem nyűg a takarítás, mert a technika sokmindent átvállal a munkából – vallja Kozma Katalin, akinek néha kisfia is besegít (Fotó: Horváth Csaba)

A koratavaszi nagytakarításnál fontos szerepet kap a kárpittisztító, amely gyors egymásutánban a textil felületre juttatja, majd visszaszippantja a tisztítószeres elegyet, így a szennyeződésnek nincs ideje lerakódni a szőnyeg, vagy az üléshuzat mélyén. A konyhai, fürdőszobai burkolt felületekről pedig a gőztisztító oldja le a rátapadt zsíros szennyeződéseket, méghozzá pórusmélységig hatolva, higiénikusan, vegyszer hozzáadása nélkül.

A modern háztartásban egy ideje már az ablakmosásnál is lejárt az újságpapír ideje. Akár hiszik, akár nem, már erre is találtak ki gépesített módszert. Leginkább egy kétkezes hajszárítóhoz lehetne hasonlítani. Az egyik kézben tartott szóróflakon a tisztítószert permetezi és teríti szét az ablakra, a másik pedig cseppmentesen felszárítja a nedvességet. Katalin szerint nagyon jó szolgálatot tesz a zuhanykabin üvegfalának tisztán tartásánál. Ha zuhanyozás után mindjárt végigfuttatja az üvegen, nem lesz vízköves.

Amikor elmúlik a tél, fontos a sárral, sós hóval szennyezett járdák, térkövek, támfalak, a kerítés és a kertkapu újjá varázsolása is. Ez Katalinéknál a férj dolga, de persze ő sem vödörrel és súrolókefével áll neki a munkának. Ilyenkor jól hadra fogható a kocsimosásra rendszeresített magasnyomású mosó, amely a környezetet is kíméli azáltal, hogy kis mennyiségű vízzel dolgozik. Egy speciális mosófej segítségével a teraszt is felsikálja. Természetesen ezzel a szerkezettel az autó is télen-nyáron tisztán tartható. A magasnyomású mosó a vizet képes esővíztárolóból is felszippantani, ezáltal még többet spórolva használójának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!