otthon

2020.09.12. 07:00

Az örök dilemma: zuhanyzó vagy kád legyen a fürdőszobában?

A kádban el lehet nyúlni, a zuhany viszont gyorsabb, gazdaságosabb és jóval kisebb helyet foglal. Ma már olyan kettő az egyben megoldások is léteznek, amelyekkel egyikről sem kell lemondanunk. A helyiség méretét, mindennapi szokásainkat és pénztárcánk mélységét azonban mindenképpen érdemes figyelembe venni a döntés előtt.

Vas Népe

Kádban lehet zuhanyozni is, de ez fordítva már nem igaz

Az új építésű, kis alapterületű otthonokba ritkán terveznek két fürdőszobát, és már az is szerencsésnek mondhatja magát, akinél egy helyiségbe elfér a kád és a zuhanyzó is. A legtöbbször választani kényszerülnek a tulajdonosok. Ha szeretnénk megspórolni egy borsos számlát a vízvezeték-szerelőtől, társasházban és használt ingatlan esetében számolni kell a már meglévő vízvezetékek, lefolyók helyzetével. Az építészeti adottságok mellett fontos szempont az is, kik használják majd a fürdőszobát. Kisgyermekes családoknak ajánlatos a fürdőkádat választani, míg időseknek biztonságosabb és hosszú távon könnyebb lehet a zuhany használata.

A kád mellett szól a kényelem

Kádban lehet zuhanyozni, de ez fordítva már nem igaz – sokan ezért választják a klasszikusabb megoldást. A kád mellett szól az is, hogy nem csupán a tisztálkodás, hanem az ellazulás és a feltöltődés helye is. Néhány illatgyertyával, virággal, hangulatvilágítással igazi spa élmény varázsolható otthonunkba. Paravánnal kiegészítve komfortos zuhanyzóként is használható: ennek köszönhetően biztosan nem áztatjuk el a fürdőszobát, és nem kell lemondani a habfürdőzés élményéről sem. Ami még az előnye, az egyben a hátránya is: nagyobb a hely­igénye, de lakáseladás során értékesebb, mint a zuhanyzó.

Egyre népszerűbbek a félig vagy teljesen szabadon álló kádak. Nem olcsó megoldás, de az egész fürdőszoba stílusát, hangulatát meghatározza – ha még egy feltűnőbb szanitert is választunk mellé, más dekorációra nem is lesz szükség.

Szűk helyiségekbe és az akadálymentesítés szempontjából a legideálisabb a zuhany­zó. Divatos az egyedileg épített, kicsempézett kivitel, de választhatunk alacsony peremű tálcát is. Az oldala sem kell, hogy a gyorsan megsárguló műanyagból készüljön: légies hatást kelt az üveg, luxus­érzetet nyújt a hidromasszázs kabin, egyszerű és jó megoldás a felfalazás, amire a kiválasztott burkolat kerül. Sokan úgy gondolják, hogy zuhanyozás közben kevesebb vizet használunk, ezért gazdaságosabb, ráadásul a napi rohanásban sokkal gyorsabb és praktikusabb is.

Szűk helyiségbe inkább zuhanyzót szereltessünk Fotók: Shutterstock

Kettő az egyben

Olyan hibrid megoldások is léteznek, amelyek ötvözik a kádat és a zuhanyt. Ha például a tusoló mellett döntünk, jó megoldás lehet a magasított zuhanytálca. A zuhanykádnak pedig egyik fele kinyitható, így nincs gond a belépéssel, becsukott állapotban ugyanakkor teleengedhető vízzel. Egyik sem olcsó, de cserébe nem kell kompromisszumot kötnünk sem magunkkal, sem családtagjainkkal.

Kádban lehet zuhanyozni is, de ez fordítva már nem igaz

Személyre szabott megoldások

A választás nem könnyű, ezért érdemes listát készíteni, érveinket felsorakoztatni egyik-másik megoldás mellett. Akármelyik mellett is döntünk, kisgyermekeseknek és idősebbeknek ajánlatos csúszásgátló szőnyeget beszerezni és fogózkodókat szerelni a falra. A kisebbeknek jól jöhet egy fellépő, a korosabbaknak pedig egy zuhany­ülőke is. Kádhoz és kabinba egyaránt szerelhető fejzuhany, amit nemcsak hajmosáskor érdemes használni – ezek az apróságok megkönnyítik és élménnyé változtatják a mindennapi fürdést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!