Romantikus vidéki lét – így élnek összhangban a természettel Vasban

Nyílik az ajtó és az 1930-ban épült parasztház pusztán az elhelyezkedésével egyszerre a kertbe irányít minket. Így lehet ide megérkezni, ajtóból a szabadba. Rögtön egy gyönyörű kertben találjuk magunkat. Hátul a horizonton összeér a kék meg a zöld, minden olyan zavartalan, minden nyugodt, a tájat nem üli meg az erőszakos rendezettség, az emberi akarat.

Ibi, aki kerttervező, tanító, dekoratőr, de foglalkozik közösségek és egyének személyiségfejlesztésével is, különleges otthont alakított ki magának és családjának. Mondanám, hogy ő az idegenvezetőnk, de nem idegenként kezel. Megkérdezi, félek-e a lovaktól. Nem félek, válaszolom, örülök, hogy közelebb mehetek a karámban lévő állatokhoz. Már indulnék feléjük, amikor Ibi megszólal mögöttem: akkor szólok a srácoknak, hogy átjöhetnek. Igen, a „srácok” bizony kijárnak. Tudják, hogy itt nem haszonállatokként tartják őket, hanem együtt élnek velük. Tisztán, érthetően kommunikál ember az állattal. Nagy feladat előtt állnak ezek a jószágok: embergyógyítók lesznek.

Hihetetlen, hogy milyen érzékenyen reagálnak minden mozdulatomra, minden érzésemre. Kész is a látlelet, a visszaigazolás. Igazi tükrök. Úgy közvetítenek rólunk, hogy közben nem ítélkeznek. Az állatok tehát szabadon vannak. Tudják, merre mehetnek, mit csinálhatnak. A ház mellett három veteményes, úgynevezett magas ágyás fekszik. Ezek a megemelt kertek kiválóak olyan helyeken, ahol nem jó minőségű a talaj. Ezenkívül jóval melegebb, gyorsabban megterem bennük minden. A hosszútávú terv az, hogy az életüket összekössék az önellátó gazdálkodással. Jelenleg ott tartanak, hogy amit megtermelnek, az tavasztól őszig ellátja az öttagú családot. A ház, amelyben élünk – magyarázza Ibi – az önellátó életformára lett kitalálva. Ezt a földből élő ember építette, aki a természet törvényeihez igazította a saját igényeit, saját életterét. Régen a hosszú ház eleje, vagyis egyharmada volt a lakrész, a többi mind a tárolásra szolgált.

A modern korban azonban megváltozott a gondolkodás, felcserélődtek az arányok, felborultak az addigi normák. A belső tér messzemenőkig önazonos, látszik, hogy lélegzik. Ibi azt mondja, nincsen pénz a bútorzatban, a tárgyak csak megérkeztek hozzájuk. Amikor kutatta a vidéki életformát, a falusi kultúrát, akkor kapott rengeteg bútort a szomszédoktól. Szép ez az ellentétes mozgás, ahogy a falun élő ember próbálja tartani az ütemet az idővel, „lejárt” bútorait újakra cseréli, miközben valaki éppen azért érkezik, hogy ezek között találjon a saját idejére. Pont azért, mert tudja, hogy érvényesebb, mint a rohanás, mert nem hisz a fogyasztói kultúrában, mert vissza akar térni a gyökerekhez. Ebben a házban magához tér a múlt idő. Létrehozzák maguk körül a teret, amit már otthonnak nevezünk. Ajtók nincsenek, vagy nem csukják be. Érezni: itt nem akadályozza semmi a létezést, szabadság van az élettérben.