Otthon

2011.08.16. 09:39

Lakásfelújítás támogatással: így pályázhatunk

Augusztus 15-től indul a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt 1,6 milliárd forint keretösszegű energiahatékonysági felújításokra, energiatakarékos új otthonok építésére kiírt pályázata. Érdemes sietni a pályázat beadásával, mert nincs kizárva, hogy a keret néhány napon belül kimerül.

Osváth Sarolta

A nagy érdeklődéssel várt pályázat felújításra vonatkozó kiírása a 2,7 milliós hazai lakásállománynak csak egy meghatározott körét, a hagyományos építésű és 1992 előtt épült ingatlanokat érinti. A támogatást természetes személyek és lakóközösségek (társasházak és lakásszövetkezetek) pályázhatják meg, de ez utóbbiak közül a legfeljebb 12 lakásos lakóingatlanok jöhetnek szóba. A pályázat szigorúan előírja azt is, hogy kizárólag komplex energetikai korszerűsítését lehet megvalósítani a központi forrás segítségével, tehát  aki például csupán a nyílászárókat akarná kicserélni, csalódni fog, mert ebből a keretből nem kaphat pénzt.

A támogatható tevékenységek közé tartozik egyebek közt a nyílászárók energia-megtakarítást eredményező cseréje, a homlokzatok és födémek hőszigetelése, az épületek nyári hővédelmének javítása, árnyékoló vagy árnyékvető beépítése, a hagyományos (gáz, szén, elektromos áram) energiaforrással működtetett fűtési és használati melegvíz rendszerek felújítása, átalakítása, valamint a megújuló energiafelhasználás elősegítése, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítése, az energiatermelésre, a tárolásra, az energia hálózatba való esetleges visszatáplálásra irányuló beruházások.

E célokra lakásonként legfeljebb 3-5 millió forint támogatást lehet megszerezni,  nem kevésbé komoly számszerűsíthető, illetve mérhető feltételek teljesítése esetén. A legfontosabb cél, hogy az átalakítások a lakásokban legalább 50-60 százalékos energia-megtakarítást eredményezzenek. A vissza nem térítendő pályázati forrás elvileg a teljes beruházási érték 40-50 százalékát fedezheti, a finanszírozás azonban utólagos, tehát ez azt jelenti, hogy legalább ennyi pénzzel a pályázóknak is rendelkezniük kell. A pályázat további feltételekhez van kötve: a beruházás révén az érintett épületnek legalább három energetikai kategóriát kell javulnia, és legalább a B szintű besorolást kell elérnie.

Fontos tudnivaló, hogy a pályázatok 2011. augusztus 15. és 2011. október 30. között, vagy a keret kimerüléséig nyújthatók be. A szakemberek szerint nem lenne meglepő, ha a pályázati keret néhány napon belül kiürülne. (A Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram pályázati felhívása, a Pályázati útmutató és mellékletei az Energiaközpont Nonprofit Kft. honlapjáról  érhetők el.)

A pályázat kiírása - mind a lakosság, mind az építőipar szempontjából jó irányba tett, de korántsem elégséges lépés - vélik az érintettek. A hazai lakásállomány ugyanis rendkívül elhanyagolt állapotban van, a jelenleg erre szánt összegnek a tízszerese is kevés lenne a legsürgetőbb korszerűsítések elvégzésére. Az új Széchenyi terv szerint is évente 50-100 ezer lakást kellene felújítani, ebből a keretből pedig egyesek szerint mindössze 400-500, mások szerint 1000-1500 lakásra jut pénz. Előnye a pályázatnak, hogy mintegy két milliárd forint lakossági saját erőt is mozgósít és összességében körülbelül 3,6 milliárd forint értékű megbízás kerülhet az építőiparhoz. Ugyanez a gyengéje is, mert nem biztos, hogy azok rendelkeznek elegendő önerővel, ahol a legégetőbbek a bajok.

Az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében a Mi otthonunk felújítási és új otthon építési alprogram forrásait a nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítés bevételeiből biztosítják – jelentette be Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár. Keretes vége

- A MAKÉSZ  különösen üdvözli az energiahatékony építést támogató pályázat kiírását, mivel tagjai az új építésű otthonok vonatkozásában érdekeltek az energiahatékonysági pályázaton. E technológia sajátja, hogy valamennyi típusában eleve a legmagasabb energiatakarékos kategóriában készülnek az épületek. A cégek számára a műszaki feltételek teljesítése nem jelent problémát, a pályázat megírása annál több odafigyelést igényel, de teljesíthető - mondta el lapunknak Tőke Tünde, az ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő Szakmai Tagozat (MAKÉSZ) elnöke.

A támogatás sokkal inkább a finanszírozásban és a pályázat lefuttatásában jelent kihívást, hiszen az építtetővel - magánszeméllyel vagy vállalkozással - közösen kell a többletet megelőlegezni. Egy épület esetében a 3-4 millió forintos előfinanszírozási terhet a mai ár- és piaci viszonyok között a vállalkozások aligha képesek vállalni egy évre előre. Az eddigi tapasztalatok szerint a pályázatok átfutási ideje legkevesebb háromnegyed év volt. Éppen ezért nem tartjuk helyesnek, hogy a támogatás csak meg nem kezdett építkezésekre igényelhető. Véleményünk szerint a még használatbavételi engedéllyel nem rendelkező épületekre is megadhatónak kellene lennie. Az sem szerencsés, hogy a kivitelezőnek – aki részben előfinanszírozó - nincs ráhatása és rálátása a támogatás kifizetésére, így a pályázat a körbetartozásokat nem enyhíti.

A MAKÉSZ úgy látja, hogy a pályázaton belül az arány inkább a felújítások és nem az új lakások felé billen majd el. Az 1,6 milliárd forintos keret sajnos jelképes, ha a felét új építésű lakások nyernék el,akkor  sem beszélhetünk 130-160 új épületnél többről. Ez pedig nagyon kevés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!