Otthon

2010.04.06. 17:10

Nagyobb átalakítással egyedivé tehető a panellakás is

Ha panellakásban élünk, nem feltétlenül kell lemondanunk a szép megoldásokról és a tágas terekről. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Buús Ernőné felújított otthona.

Farkas Eszter

Tágas terek, egyedi és szép megoldások, praktikusság. Mindez egy négyemeletes tömbház lakásában. A jó tervezés, szervezés és némi idő meghozza a hasznát, így egy tömbházi lakásban sem kell lemondani arról, hogy egyedi és modern otthont alakítsunk ki. Buús Ernőné, Erzsébet derkovitsi lakását, mintegy másfél hónap alatt alakíttatta át két és fél millió forintból. Az eredmény magáért beszél.

- Egy tömbház negyedik emeleti, kétszobás lakását vásároltam meg. Az előző tulajdonos egy idős néni volt. Mindenképpen fel kellett volna újítani a lakást, de gondoltam, hogy kicsit szabadjára engedem a fantáziámat, s merész leszek - kezdi a beszélgetést Erzsébet. Mielőtt nekiláttam a munkának, több szakembert is felkerestem, olyanokat, akiket ismerősök ajánlottak. Nő lévén eleinte nem igazán értettem, hogy mit mond például a vizes vagy a gázas. Miután a harmadik-negyedik szakemberrel is beszéltem, már mertem vitatkozni és ragaszkodni az elképzeléseimhez - mondja az asszony.

 - A bejárati ajtóval szembeni falat kibontattuk, így egy hatalmas, tágas teret kaptunk, amelybe átraktuk a konyhát és a nappalit. A vízvezetékeket kellett átvezetni, a gázt nem, mivel villanytűzhelyet terveztem oda. Így nem kellett hosszas engedélyeztetés a munkálatokhoz. A villanyvezetékeket mindenképpen ki kellett volna cserélni, mivel már elöregedettek voltak. A régi konyhából hálószobát alakítottunk ki, amely egy fél szobának felel meg. A másik szobát érintetlenül hagytuk, csak a parkettát csiszoltattuk és lakoztattuk, illetve a falakat festettük le - ecseteli Erzsébet.

 A fél szoba és a másik szoba között alakították ki a fürdőt. Itt is akadt dolga a kőműveseknek. Egy kis folyosó vezet egyik szobából a másikba. A folyosón éppen akadt annyi hely, hogy a mosógépet el tudják helyezni. A fürdőt még így is sikerült akkorára kialakítani, hogy egy sarokkád, a toalett és a csap, illetve egy tárolószekrény elférjen.

- Igyekeztünk a falak színével is tágasabbá tenni a tereket. Sárga, narancssárga színt kaptak a falak a nappali-konyhában és a fél szobában. A másik helyiség lila, fehér színben pompázik.

- Nem csak a festéssel lett tágasabb a nappali. A régi kamra ajtajára egy hatalmas tükröt szereltettünk. A praktikus tárolásra is nagy gondot fordítottam. A gázóra köré például egy speciális szekrényt építtettem, amely cipőtároló, és egy egyedi dohányzóasztalt is készíttettem amely a kanapéra illeszthető, így nem foglalja a helyet - vázolja fel az asszony.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!