Otthon

2012.05.29. 09:22

Viselje magán az otthonunk a kezünk nyomát!

Szombathely - Mostanság otthonok helyett egyre inkább lakásokat rendezünk be magunknak. Pedig egy igazi családi otthon nemcsak bútorokból áll, hanem a benne lakók keze munkájának a nyomát is magán viseli.

Varga Krisztina

Aki ezeket a szép gondolatokat megfogalmazta, az Gyimesiné Trencsér Honorka. Nem textilművész és nem is lakberendező, kreativitás dolgában azonban nem kell a szomszédba mennie. Ma nehéz ezt róla elképzelni, de pályáját műszaki vonalon, gépszerkesztőként kezdte. Ám a pad alatt már az iskolában is kötögetett, majd a középiskola után varrótanfolyamot végzett. Nemrégiben végre megvalósíthatta régi álmát, egy otthonos hangulatot árasztó kis kézimunka üzletet.

– Egy műhelyféle találkozóhelyet szerettem volna, ahova sok olyan ember betér, aki nem tud tétlenül ülni, szereti, ha valami szép holmi kerül ki a keze közül. Rövid idő alatt meg is találtak azok, akiket vártam. Sokan jönnek úgy hozzám, hogy csak egy kicsit feltöltődni szeretnének. Ötleteket hoznak, visznek. Rengeteget tanulok a vevőktől, és én is próbálok nekik segíteni elképzeléseik megvalósításában.

Mindjárt egy példát is mutat: egy menyasszony azzal kereste meg, hogy esküvői meghívóját színes pamutcsipkével szeretné díszíteni. Az ötlet jónak bizonyult, Honorka ezek után már másnak is tudja ajánlani. A lakberendezésről az a véleménye: a minimál stílus jegyében sokan kiszórták a szép régi kézimunkákat. Pedig igazán otthonossá egy-egy saját kezűleg készített gobelin, egy csipke vagy egy kedves párna teszi a lakóhelyünket.

– Nem muszáj a csipketerítőt a vitrinbe tenni, ahogy nagyanyáink. Nagyon jól mutat viszont, ha egy-két öltéssel ráapplikáljuk egy egyszerű díszpárnára. Így egyáltalán nem öreges, inkább mesés hangulatú lesz. Sokan idegenkednek a varrógéptől, s elfelejtik, hogy patchwork hatású felületeket kötéssel, horgolással is lehet készíteni. Felhasználhatjuk ehhez a színes maradék fonalakat, csak arra kell ügyelnünk, hogy hasonló összetételűek legyenek. Díszpárna készülhet kockákból, diagonális csíkozással vagy színes körcikkekből összeállítva. Hasonló technikával, csipkével, szalaggal, farkasfoggal díszítve, kibélelve táskát is készíthetünk. Maradék anyagból, csipkével díszítve, szaténszalaggal átkötve levendulazsák készülhet pár perc alatt. Igényesebb változatát kongréból varrhatjuk, amire keresztszemmel levendulamotívumot hímezünk. Ajándéknak is kitűnő ötlet.

Honorka „birodalmában” arra is bizonyítékot kapunk, hogy a gobelinnek is helye van a mai lakásokban. Például falióra lapjaként. Kapható speciálisan ilyen előnyomott minta is, de szinte minden képből lehet óra, ha ráhímezzük a számokat. Keretre feszítve, középen átfúrt üveglappal, óramûvel ellátva máris kész az egyedi falióra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!