BERUHÁZÁS

2018.08.27. 18:20

Megbízható, igényes kivitelezés

Kétszáz teljesített projekt, öt díj, tizenkét átadott csarnok és ugyanennyi társasház, száz családi ház. Számszerűsítve így lehetne bemutatni a sárvári Józsa-Ép Kft. munkáját. A cég több mint tizenöt éve képviseli a megbízható és igényes kivitelezést az építőiparban. Már az indulás első időszakában megkapta a „Baumit év homlokzata verseny” első helyezettjének járó elismerést. Több mint húsz munkatárssal és állandó alvállalkozókkal állnak a magán- és a vállalati megbízók rendelkezésére.

Templom felújítás 2016-ból

 

Józsa Ferenc burkolóként kezdte a szakmáját, majd vállalkozását kiteljesítve lett az építőipari cég ügyvezetője. A létszám folyamatos bővítése miatt 2004-ben szükségessé vált az egyéni vállalkozás kft.-vé való átalakítása. Ekkor már húsz feletti volt a cég alkalmazottainak száma, amit a mai napig meg tudtak tartani. – Számos közintézmény: óvoda, iskola vagy éppen templom felújítását, évente hét-nyolc családi ház generálkivitelezését, több uniós pályázat megvalósítását is vállalta, vállalja a cégünk – tájékoztat Józsa Ferenc. – Megyei szinten a legnagyobb burkolócsapattal dolgozunk, de az évek alatt kialakult az az alvállalkozói kör is, amelynek tagjai hatékonyan, odafigyeléssel, „ütőképesen” dolgoznak.
Kétlakásos társasház, jelenlegi projekt

 

Megpróbálunk mindent megtenni a versenyképesség érdekében, miközben figyelünk arra is, hogy megfelelő béreket, nyugodt, kiegyensúlyozott környezetet nyújtsunk munkatársainknak és az alvállalkozóknak egyaránt. Ennek köszönhetően vannak olyan dolgozóink, akik tíz-tizenöt éve csapatunk hűséges tagjai. Cégünk 2000 óta működik együtt a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a megye építőipari iskoláival karöltve kőművesés épületburkoló-tanulók képzésében veszünk részt. Komplett építőipari kivitelezést vállalunk a magán- és a vállalkozói szféra számára elsősorban Sárvár, Szombathely, Celldömölk vonzáskörzetében. Nagyobb projektünk volt a közelmúltban a Sárvári Vármelléki Óvoda felújítása, de sok családi ház generálkivitelezésére is felkérnek bennünket, emellett templomok, parókiák megszépítését is vállaltuk, továbbá irodák kialakítását, csarnokok létesítését. Cégünk évek óta saját beruházásban épít és értékesít társasházakat Sárváron és Celldömölkön. Éppen most indul Sárváron egy 18 lakásos projektünk – sorolja az ügyvezető. – A rendelkezésre álló pályázatokat kihasználjuk a cég gépparkjának folyamatos korszerűsítése, modernizálása érdekében, mivel nagyon sok aljzatbetonozást vagy éppen gépi vakolást végzünk.

Templom felújítás 2016-ból

Jó lenne, ha a fiatal generáció tagjai lehetőséget látnának az építőiparban, és megszeretnék az egyes szakmákat, amelyekben számos lehetőség kínálkozik számukra. Üdvözölnénk, ha országos szinten valamelyest csökkennének az építőipar területén az adminisztrációs terhek. Célunk továbbra is a versenyképességünk fenntartása. Egy évre előre le vannak kötve a kapacitásaink – mondja Józsa Ferenc –, de a jövőben is nyitottak vagyunk a megrendelésekre.

9600 Sárvár, Széchenyi utca 43–45. [email protected] +36 70/315 4529 +36 30/689 0391

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában