HIRDETÉS

2019.02.15. 10:05

Február 23-án Szombathelyen ad jubileumi akusztikus koncertet a 20 éves Ismerős Arcok zenekar

Megalakulásának húsz éves jubileumát ünnepli 2019-ben az ország egyik legsikeresebb zenekara, a zeneileg igen széles palettán mozgó Ismerős Arcok. A hat fős formáció ennek apropóján “Egy vérből valók vagyunk – 20 év, 20 dalban, 20 helyszínen” mottóval egy különleges országjáró turnéra indult.

Az előadásokon exkluzív környezetben, újragondolt módon, akusztikus formában csendülnek fel az elmúlt 2 évtized legkedveltebb dalai.

A zenekar a hagyományos koncertekhez képest hosszabb műsoridővel, más színpadképpel és egyedi megszólalással teszi emlékezetessé a koncerteket. A turné Zala után Vas megyét is érinti, az Ismerős Arcok február 23-án Szombathelyen az Agora Művelődési és Sportházban lép a közönsége elé. Az esemény egyszeri és megismételhetetlen lesz, hiszen az énekes-gitáros-dalszerző Nyerges Attila által vezetett zenekar ilyen felállásban és megszólalásban csak ezen a koncertsorozaton mutatja be a dalait.

- Ez a koncert különösen fontos az Ismerős Arcok számára, hiszen az ország nyugati szeglete, Zala és Vas megye az egyik első bázisa volt a zenekarunknak – mondta lapunknak Nyerges Attila. Itt nagyon hamar kialakult egy hűséges rajongótábor, s mindig nagyon kedves fogadtatásban részesültünk. Ez a szimpátia a zenekar iránt állandó, a mai napig úgy érezzük, hogy hazajárunk, amikor Vas megyében lépünk fel.

Amikor a húsz éves jubileumi turné szervezésébe kezdtünk, rögtön az elején megállapodtunk abban, hogy a húsz állomás egyikének mindenképpen Szombathelyen kell lennie. Ezzel a tartozunk az itteni közönségnek, de az itteni rajongóink is hasonlóan érezhetnek, hiszen telt házas a koncertre számítunk.

Nyerges Attila azt is hozzátette: az Ismerős Arcok számára mindig is az volt a legfontosabb, hogy hiteles körülmények között közvetítsék a közönség felé a zenekar által megfogalmazott üzeneteket. Ezért turnéznak szinte állandó jelleggel, hiszen az élő találkozás varázsát semmi sem múlja felül. Az Ismerős Arcok koncertjei ünnepi alkalmak, amit a közönség és a zenekar közötti kontaktus fejez ki. Számukra megtisztelő, ha értő közönség előtt játszhatnak, s ugyanígy felemelőnek tartják, ha egy jó ügy, vagy nemes cél támogatása érdekében jótékonysági szervezetek, alapítványok, egyesületek keresik meg, s kérik fel őket egy-egy koncert megtartására. Éves szinten 2-3 alkalommal vállalnak jótékonysági fellépést.

- Számunkra minden egyes koncert emlékezetes marad, amit a 20 év alatt megéltünk, legyen az egy kis klub vagy egy több tízezres létszámú városnapi esemény – folytatta az énekes. – Isteni kegyelemként éljük meg, hogy évente többször is körbeutazhatjuk a Kárpát-medencét, hogy csodálatosnál csodálatosabb helyszíneket és embereket ismerjünk meg. Számunkra ez jelenti a munkánk és küldetésünk célját, valamint az, hogy “nyomot hagyjunk” magunk mögött. Az Ismerős Arcok 20 év alatt több ezer koncertet adott, elkészített 11 zenealbumot és 5 DVD-t. Mindezt szívós munkával építettük fel, hiszen a rádiók hosszú éveken át egyáltalán nem játszották a dalainkat, azok csak az élő fellépések alkalmával jutottak el a közönségünkhöz. Akiket érdekelt az az üzenet, amit az Ismerős Arcok megfogalmazott, azokhoz eljutott a zenénk. Az internet is növelte a népszerűségünket, hiszen a videó és zenemegosztó oldalak mellett, a saját weblapunk is egyre látogatottabb és a közösségi oldalunk tagjai is 75 ezren vannak. Gyakran szájhagyomány útján terjedt a jó hírünk, s vitathatatlan tény, hogy ebben a koncertek játszották a legfontosabb szerepet. Az elmúlt időszakban e tekintetben is jelentős változások történtek, a két hazai főadó, a Petőfi és a Kossuth Rádió mellett több országos és számtalan vidéki csatorna vette fel a dalainkat a műsorkínálatába. Ehhez mindenképpen szükséges volt egy szemléletváltozásra, hogy a rádió ne csak kereskedelmi célokat szolgáljon, ahol a dalokat selector válogatja, hanem olyan önálló zenei szerkesztőkkel is rendelkezzenek, akik jó füllel veszik észre az értékes műfajban dolgozó előadókat is.

Az Ismerős Arcok az eltelt két évtized alatt számos szakmai és egyéb elismerésben is részesült. Albumaik közül több is arany státuszt ért el, Kerítés bontok című nagylemezüket Fonogram-díjra jelölték, Nyerges Attila 2012-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült, legutóbb, ez év januárjában pedig a magyar kultúra napján Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára oklevelet nyújtott át neki kultúrateremtő tevékenysége elismeréseként.

- Nem csak számomra, a zenekar valamennyi tagja részére megtisztelő ez a figyelem, hiszen egy ilyen elismerésben benne van a 20 évünk minden öröme és bánata. Benne van a munkánk és az erőfeszítéseink elismerése, minden megtett kilométer, a sok százezer könnyes és ragyogó szempár, a szűnni nem akaró taps is. A politika sok-sok éven keresztül tudomást sem akart venni arról, hogy ez a műfaj létezik. Szerencsére mára már nem ciki, inkább menő dolog, ha valaki Ismerős Arcokat hallgat. Azt gondolom, Fekete Péter államtitkár úr felkészült az Ismerős Arcok zenekart illetően, hiszen ismerősként üdvözölt a díjátadó ünnepségen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában