POHL-ERŐS 65

2019.10.02. 08:39

Lord Hazai Születésnapi Nagykoncert Szombathelyen

Nagykoncertet ad a Lord október 11-én Szombathelyen.

A koncert különlegessége, hogy az együttes tagjai, Phol Mihály és Erős Attila 65. születésnapjukat ünneplik a hazai közönség előtt. A szombathelyi zenekart, Szombathelyen látni olyan élmény, ami nem hasonlítható semmi más koncertjükhöz. A hazai pályán szinte szárnyalnak a Lordok.

A Lord nevéhez olyan legendás dalok köthetőek, mint például a vándor, ami a rockerek egyik himnusza. Vagy a Virágdal, ami szinte az ember csontjáig hatol. Az erőteljes szövegek végigkövették a zenekar pályafutását. Minden változik az életünkben, a szerelmek, az emberi kapcsolatok, de egy örök, a szombathelyi Lord dalok.

A Lord zenéje generációkon ível át, hisz a dalaik kortalanok, mint ahogy a zenekar is örökifjú rockerekből áll. A koncerten a fiatalok és a lelkükben ifjú rockerek is megtalálhatják kedvenc számaikat, együtt énekelve a lassan legendássá vált dalokat.

Szombathely fontos állomás a zenekar életében, hisz 1972-ben itt alapultak meg. Hazai közönség előtt játszani mindig különleges egy együttes életében. Az október 11-ei koncertet pedig még különlegesebbé teszi, hogy a zenekar két tagja is a születésnapját ünnepli.

Az este során az Agora Művelődési és Sportház színpadán fellép a PAIR'O'DICE és nagykoncertet ad a Lord. A koncertek este 19 órakor kezdődnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában