Szponzorált tartalom

2020.08.07. 07:00

Magukat megvilágító és óriási bábok a Bondorón

Óriási és egészen kicsi bábok, felnőtteknek és gyerekeknek szóló, nappali és esti, magukat megvilágító figurákkal előadott bábelőadások is lesznek a Bondoró Utcaszínház Fesztiválon, amit másodszor rendeznek meg idén Kapolcson. Ezúttal augusztus 28. és 30. között várják az érdeklődőket.

Rimányi Zita

A Ledpuppets fény-báb-színház előadását is láthatják az érdeklődők a fesztiválon. A társulat lényegében egy kísérleti vizuális színház, amely a bábjáték műfajából kiindulva keres tágabb lehetőségeket és új nézőpontokat. A formáció új előadása egy mese feldolgozásán keresztül a virágzó japán kultúrából merít. Egy távoli világ fényei kelnek életre, hogy a szemünk előtt elúszva álljanak össze egy történet képeivé.

A Lebegő világ képei Makra Viktória színművész, bábszínész, a Ledpuppets tagja elmondta, hogy társulatuk négy éve működik. 2016-ban egy németországi fesztiválra állt össze a formáció, készített előadást. Azóta folyamatosan fejlesztik technikájukat, bábjaikat.

Mindig élőzenére adják elő darabjaikat. Bábjaik vékony műanyagból, polipropilénből készülnek. Ledek vannak a belsejükben, így nincs szükség külső fényforrásra, magukat világítják meg. A Lebegő világ képei című előadásukban – amit a Bondorón láthat a közönség – a vizualitás mellett a történet is különleges. Egy japán mesét, egy szerelmi történetet írtak át: a halász a bárkáján kimegy a tengerre, megismerkedik egy víz alatt élő gyönyörű lánnyal, aki a repülő halán közlekedik... A többit már a nézők a helyszínen tudhatják meg.

 

– Fontos, hogy a bábszínház nem csak egy korosztály műfaja, a mi darabunk sem csak gyerekeknek szól – szögezte le Makra Viktória és azt is megtudtuk tőle, hogy bábjaik lampionszerű benyomást keltenek és új darabjukban már nem csak hal- és állatfigurák, emberalakok is vannak. Ez az újdonság. Öten alkotják a társulatot, köztük három bábszínész. Mindent együtt találnak ki.

A Bondoró Fenevadjai

A Bab Társulat óriásbábokkal dolgozik. A kapolcsi fesztiválra a Bondoró Fenevadjai című előadást hozzák el. A társulat tagja, Zugmann Zoltán – aki egyébként a Bondorónak a porondmestere, a házigazdája is – elmondta, hogy 1995 óta járják az országot. Elsősorban a magyar hagyományokra, népmesékre, népi színjátékokra alapozzák darabjaikat, természetesen a XXI. század hatásait is megjelenítve. A Bondorón látható interaktív előadásukban lesz műmedvetáncoltatás, állati küzdelem és egy rekordkísérlet is. Élőzenére játszanak. Töröksípot és balkáni kétfenekű dobot hallhatunk, láthatunk.

 

Babra Műhely

Bábkészítő workshopokat is tartanak Boráros Miladával. A Babra Műhely lesz az a helyszín, ahol egész nap bábokat készíthetnek az érdeklődők. A fesztivál mindhárom napján folyamatosan ott lesz Boráros Milada, aki segít abban, hogy szebbnél szebb, saját bábok szülessenek a Bondorón, amiket a látogatók igény szerint haza is vihetnek magukkal.

Még több bábos műsor

A Bondorón fellép a Fabók Mancsi Bábszínháza, a Mikropódium Családi Bábszínház, a Kámfor Zenés Bábszínház és a Harkels Puppetry is. Finomságok, artisták, produkciók A fesztiválon a főszerepben az utcaszínházi előadók, produkciók és az artisták lesznek, emellett különleges zenékre, helyi finomságokra számíthatnak az érdeklődők. A szervezők – akiknek a koronavírusjárvány miatt kellett ezúttal új időpontot választaniuk a fesztiválnak –, gondolnak a járványveszély miatti óvintézkedésekre is. Érintésmentes kézfertőtlenítőket helyeznek ki, a vendéglátást megoldók pedig gyakoribb takarításra készülnek. A programokról bővebb információk a fesztivál internetes felületein olvashatók.

 

A Bondoró ez évben hat különböző helyszínen sorakoztatja fel az utcai művészetek nagyjait, s emellett újcirkuszi formációkkal, workshopokkal és gyermekprogramokkal várja a látogatókat. A fesztiválon fellép többek között Sarkadi Bence marionettművész, a Tűzmadarak cirkusz csoport, zenekarának tagjaival zenés mesemondó délutánt tart Szabó Balázs, de lesz zenés színházi előadás is Grecsó Krisztiánnal és Hrutka Róberttel, valamint meglepetés formációval érkeznek Müller Péter Sziámi és barátai.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park jóvoltából túrázhatunk a vadregényes Bondoró-hegyre, a kapolcsi Sétányon különleges termékeket vásárolhatunk magyar termelőktől, esténként pedig a legfinomabb balatoni borokat kóstolhatjuk a Bordűrben. A programot kézműves vásár, egyedi képzőművészeti programok és kiállítások színesítik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában