Hirdetés

2022.06.04. 07:00

Iskolás „pékmesterek” a Zalaco üzemében

Gyereknapi sütést tartott a Zalaco Sütőipari Zrt. a hétvégén, zalaegerszegi cukrászüzemében. Két iskola csaknem 50 diákja vett részt a népszerű programon, amelyet a cég a járványhelyzet miatt két év kihagyás után tudott újra megrendezni.

PR-cikk

A gyerekek pékmesterek, sütőipari dolgozók felügyelete mellett kalácsot fontak, pogácsát szaggattak, linzert töltöttek. Mindemellett a gyermeki képzelőerőre volt bízva, mi is készüljön a tésztából?  Volt, aki teknősbékát formázott, míg más az édesapjának készített személyes süti ajándékot.

- Pont olyan illat van az üzemben, mint a nagymamámnál – mondta az egyik kisfiú, miközben sodrófával a kezében kinyújtotta az előre megdagasztott tésztát.

Gyereknapi sütésre két évvel ezelőtt voltak hivatalosak a körmendi Olcsai- Kiss Zoltán Általános Iskola diákjai, a járványhelyzet szabályai azonban megakadályozták a program létrejöttét. Most azonban az immár 5.A osztályos tanulók számára lehetőség nyílt arra, hogy közös üzemi sütésen vegyenek részt. A másik osztály Jánosházáról érkezett, a Szent Imre Általános Iskola elsősei ugyanis megnyerték a Zalaco által meghirdetett rajzversenyt, aminek a fődíja az volt, hogy részt vehetnek a gyereknapi sütésen.  

A cég az érdeklődő diákokat névre szóló kötényekkel fogadta, emellett a kis „pékmesterek” a sütés végeztével hazavihették az összes elkészített péksüteményt. A kézműves munkálatok szünetében a 72 éves sütőipari cég termékeiből kóstolhattak a résztvevő tanulók, valamint az őket kísérő elhivatott pedagógusok. Voltak, akik a tészta helyett a kalács hatos fonásával ismerkedtek meg, míg mások az iskola nevét karcolták bele a tésztába. 

A kézműves gyereknapi programmal kapcsolatban a diákok végezetül így összegeztek: 

„Tökre érdekes volt.”

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában