Állásinterjú

2017.10.27. 11:12

Ezek a kérdések előfordulhatnak állásinterjún! Készüljünk együtt! (x)

Bizonyára mindannyiunknak lehetnek rossz élményei az álláskereséssel kapcsolatban. Köszönhető ez annak, hogy nem kaptuk meg a kiszemelt munkát, vagy egyszerűen úgy éreztük, hogy nem szerepeltünk jól az állásinterjún, és többet kellett volna rá készülnünk. Ha ezt így érezzük, és szeretnénk segítséget kapni abban, hogyan tudunk sikeresen felkészülni egy állásinterjúra, akkor jó helyen járunk. A következőkben arról lesz szó, hogyan vehetjük sikeresen az akadályokat állásinterjún. Először is tisztában kell lennünk azzal, hogy egy interjún szinte bármire rákérdezhetnek velünk kapcsolatban. Házasok vagyunk-e, milyen erősségekkel, és gyengeségekkel rendelkezünk. Igen, sajnos ezeket a kérdéseket akármennyire is szeretnénk, nem fogjuk tudni elkerülni. Nyilvánvalóan senki nem szeret a saját gyengeségeiről beszélni, mert ez negatívumnak számít, és máris ronthat esélyeinken. Azonban ha okosan csináljuk, akkor a végén a saját malmunkra hajthatjuk a vizet.

Amennyiben ilyen kérdést szegeznek nekünk a HR-es interjúztatók, akkor mindenképpen el kell mondanunk, hogy miben vagyunk rosszak, DE ezt ellensúlyozhatjuk azzal, hogy elmeséljük nekik, hogyan oldottunk meg sikeresen egy feladatot, amiben nem vagyunk jók. Ezzel máris egy jó pontot szerezhetünk magunknak. Azonban feltehetik nekünk a következő kérdést is: „Miért szeretnénk itt dolgozni?” Hirtelen elgondolkodhatunk ezen, ha először találkozunk ezzel a kérdéssel. Nyugodtan felelhetjük azt, hogy úgy érezzük, tudnánk azonosulni a vállalat filozófiájával, és szakmai tudásunkkal hozzá tudunk járulni a vállalat sikerességéhez. Természetesen minden kérdést nem tudunk átvenni, de ma már számos olyan könyv, és magazin létezik, amelyekből informálódhatunk arról, hogyan is néz ki egy modern állásinterjú. Az állásinterjúval kapcsolatos könyvekben a szerzők lépésről-lépésre leírják, melyek azok a buktatók, amelyeket játszva kikerülhetünk egy interjún, és a könyvekben mintakérdések valamint a hozzájuk tartozó mintaválaszok is megtalálhatóak. Ha még ez sem lenne elég, akkor az interneten is tudunk információkat bezsebelni egy állásinterjú menetéről, és a leggyakrabban előforduló kérdésekről. Érdemes otthon tükör elé állni, és úgy elmondani a bemutatkozó szövegünket. A tükörben jól láthatjuk testtartásunkat, valamint azt is, hogyan beszélünk. Nagyon figyeljünk arra, hogy artikulálva, és érthetően beszéljünk az interjún.

Amennyiben úgy érezzük, hogy felkészültünk egy állásinterjúra, akkor keressünk állást. A Tatabánya álláskínálatait portál is készen áll arra, hogy elénk hozza a legfrissebb álláslehetőségeket. Az oldalt bármikor felkereshetjük, ha éppen állást keresünk, mert a nap bármely szakában elérhető. A legújabb munkaajánlatoknak mindig örülünk, de ne maradjunk le róluk. Ha feliratkozunk az oldal állásértesítőjére, akkor az elsők között lehetünk, akik értesülnek majd az aktualitásokról. Mindenképpen kövessük a portál facebook és twitter oldalát is, mert a legfrissebb lehetőségek ezeken a felületeken is megjelennek. A Tatabánya mérnöki munkák hirdetései között is rátalálhatunk arra a munkakörre, amelyet szívesen betöltenénk bármikor. Irányítástechnikai mérnököt is kereshetnek a cégek. Ebben az ágazatban sok szakma hiányszakmának minősül, így a kezdő fizetés is magas. A munkához tartozó elvárt szakképzettségek a következők: villamos üzemmérnök, villamosmérnök. Ahhoz hogy az állást be tudjuk tölteni, beszélnünk kell angolul. A legtöbb esetben 8 órában kell dolgoznunk. Adjuk be még ma jelentkezésünket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában