SZPONZORÁLT TARTALOM

2020.02.11. 07:00

Három éve nem történt ilyen A Dalban

Egy év kihagyás után tért vissza A Dalba a Nene és rögtön letette a névjegyét, hiszen a fiatal zenészek „Későre jár” című szerzeménye mind a négy zsűritagtól bezsebelte a 10 pontot, ezzel automatikusan bejutott az elődöntőbe. Maximális pontszámra legutóbb A Dal 2017-es évadában volt példa, akkor Kanizsai Gina végül a harmadik helyen végzett.

A Dal 2020 második adása

Fotó: MTV/Kaszner Nikolett

Bár a Nene két évvel ezelőtt már részt vett Magyarország dalválasztó műsorában és abban az évben elnyerték az „Öröm a Zene” tehetségkutató különdíját is, az előzetes latolgatás során valószínűleg nem sokan gondolták, hogy a favoritok között kell számolni a székesfehérvári együttessel. Hasonlóan érezhettek a Kodolányi János Főiskolán verbuválódott csapat tagjai, hiszen teljesen megdöbbentek, amikor Nagy Feró bejelentette, hogy tőle is tíz pontot kapnak. „Abban azért bíztunk, hogy a továbbjutás meglehet, de a maximális 40 pont miatt alig tudunk magunkhoz térni” – mondta közvetlenül az eredményhirdetés után Orsovai Reni, a zenekar énekesnője.

Sokatmondó az is, hogy a zsűri egyöntetűen, a pontszámok bejelentésekor kritika nélkül juttatta tovább a produkciót, amely előadói titkon bizonyára eljátszottak már a gondolattal, hogyan használnák fel a zenei karrier építésére fordítható 75 millió forint összértékű főnyereményt.

A már harmadik éve A Dal műsorvezetőjeként szereplő Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie szerint az automatikus továbbjutás ellenére nem dőlhetnek hátra a Nene tagjai, az előválogatós fellépésükről ugyanis nem szavazhatott a közönség. „Az igazi megmérettetés ezért az elődöntőben jön el számukra. A megújult szavazási rendszerben nagy hatalom van a nézők kezében, hiszen a közönség bármikor dönthet úgy, hogy akár a zsűrinek legjobban tetsző daltól kell elköszönnünk” – mondta Freddie.

Fotó: MTV/Kaszner Nikolett

A Nene tagjai részben énekesnőjüknek köszönhetik, hogy egy év kihagyás után egyáltalán elindultak az idei versenysorozatban. „Amikor megírtuk a Későre járt, Reni bíztatott minket, mert szerinte annyira jól sikerült, hogy ezt mindenképpen be kell adnunk, hátha bekerül a legjobb 30 közé” – mondta széles mosollyal a basszusgitáron játszó Boda Evelin, aki szerint a daluk sikerének egyik titka, hogy mondanivalóját szinte bármilyen emberi kapcsolatra rá lehet húzni.

Érdekesség, hogy Orsovai Reni A Dal 2020 szombati, harmadik előválogatóján visszatér a színpadra, ahol Rácz Gergővel énekel majd közös duettet, így még akár az is előfordulhat, hogy az elődöntőben vagy a döntőben saját magával csap össze.

Érdemes követni A Dal 2020 honlapját, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalát is, ahol már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal. Az oldalakon extra tartalmak, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

A Dal 2020 – szombatonként 19.35-től a Duna Televízió és a Duna World műsorán.

A Dal Kulissza – Minden, amit tudni akartál A Dalról – A Dal adása után 21.45-től a Duna Televízió és a Duna World képernyőjén.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában