Lehetünk-e honpolgárok globális, európai, nemzeti és helyi szinten?

2021.02.27. 11:46

Hovatartozásunk dilemmái a Téli Egyetemen

Állampolgárnak, világpolgárnak, globális állampolgárnak lenni lelki kategória is, személyiségünk gazdagságát mutatja. Állampolgárrá válni folyamat – ez is elhangzott az ötnapos UNESCO MOST Nemzetközi Téli Iskola panelbeszélgetéseinek egyikén. A fogalmat számtalan módon megközelítették előadók és hallgatók.

Tóth Kata

Miszlivetz Ferenc az Európa-házból köszöntötte az idén a virtuális térbe költözött Téli Egyetem résztvevőit. Mellette Kővári Ágnes

Fotó: Ohr Tibor

Az állampolgárság koncepcióját járta körül az UNESCO MOST 3. Téli Egyeteme a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete szervezésében. A részt vevő, a témában elmélyedt, lelkes hallgatók bemutatkozása, prof. Miszlivetz Ferenc, az FTI-iASK főigazgatója és Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke köszöntője után a hétfői szekció még John Keane ausztrál társadalomtudós provokatív előadását tartogatta. – Olyan időket élünk, amikor az állampolgárság kérdése meglehetősen vitatott. Összetett dinamika szerinti működés jellemző, egymással ellentétes, jól körülírható trendek bontakoznak ki a legtöbb ma létező demokráciában. Érdekes párbeszéd kezd kibontakozni a globális állampolgárság elképzelésről: e szerint identitásunk átlépi a földrajzi és politikai határokat. A világban megfigyelhető új despotizmusra hívta fel a figyelmet, és rámutatott, hogyan adja át a helyét a demokrácia az önkényuralomnak.

Magasházi Anikó Fotó: Ohr Tibor

Az állampolgárság kihívásairól és felelősségéről Sean Cleary, az FTI-iASK tanácsadó testületének tagja beszélt. Bizonytalan világunkban lelki, társadalmi, gazdasági nyomás nehezedik a közösségekre. Az információs forradalomban félrevezető tartalmak árasztanak el bennünket, és gazdasági válság fenyeget. A pandémia csak elmélyítette a recessziót, ami mindenképpen bekövetkezett volna, állította, és az IMF idén januárban közzétett adatai alapján a gazdasági kilátásokról sötét képet festett. Újfajta jövőt és világrendet kell vizionálnunk, amely a méltányosságra, a fenntarthatóságra és a biztonságra épít. Ez korunk feladata, mondta.

Schöpflin György, az Európai Parlament volt képviselője, az FTI-iASK Tanácsadó Testületének elnöke állampolgárság és nemzeti lét többértelműségét, összetett kapcsolatát elemezte. Európai gyökerei vannak a honpolgárság eszméjének, emlékeztetett. Ma a fogalom kormányzat és állampolgár kétoldalú kapcsolatára utal, kölcsönösségre a jogokat és kötelezettségeket illetően. A történelemben visszatekintve a könyvnyomtatás forradalmától eljutott a modern jóléti államig, amelyben az állam vigyázott polgáraira „bölcsőtől a sírig”. A rendszer azonban fenntarthatatlanná vált. Ma bizonytalanság és kiszámíthatatlanság jellemző. A nemzetről szólva elmondta, számára nagyon erős kulturális dimenziót hordoz. Hozzátette még: a nacionalizmus nem feltétlenül vezet háborúhoz, ellentéthez.

Az Európa-házban Magasházi Anikó, a kivetítőn Schöpflin György látszik Fotó: Ohr Tibor

Szerda délután az online térben a nemzetközi szervezetek helyi, európai és globális állampolgárság közti közvetítő szerepe került elő. Nem a személyi igazolvány, nem is az útlevél, sokkal inkább az oltási kártya megléte számít manapság sok embernek, fogalmazott Graham Bell. Nemzet, állam, ország, társadalom és civilizáció tekintetében azt vizsgálta, karakterjegyeik alapján mennyire felcserélhetők. Diagramot mutatott, ami szerinte kifejezi a honpolgárság lényegét és helyét: a társadalom működésének feltételei – a szabadság, a jogok és a felelősségek – alkotta háromszög szívében. Ahol bármelyik hiányzik, az állampolgárság koncepciója is csorbát szenved. Az állampolgárság előnyökkel jár, de ha földrajzilag határolt területre, a nemzetállamra értjük, aki ezen kívül van, elveszti az előnyöket, a teljes védelmet, mondta.

A panelbeszélgetésben Bogyay Katalin, Magyarország 15. ENSZ állandó képviselője világpolgárnak mondta magát, aki sohasem adta fel magyar állampolgárságát: évtizedekig élt multikulturális, sokvallású, soknemzetiségű közegben, büszke magyar és európai. (Dion van den Berg Van der professzorral került ezzel vitába, aki azt állította, sosem kel fel reggel úgy, hogy ő globális állampolgár.) Ha hiszünk az emberi méltóságban és felelősséget érzünk a másik ember iránt, ez a globális állampolgárság útjára visz, állította. Az ENSZ perspektívájából vizsgálta a koncepciót: a globális állampolgárrá nevelésről azt mondta, az egyes embertől indul, a gyerekek világképének formálásával.

Miszlivetz Ferenc az Európa-házból köszöntötte az idén a virtuális térbe költözött Téli Egyetem résztvevőit. Mellette Kővári Ágnes Fotó: Ohr Tibor

Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa program kormánybiztosa egyfajta „regionális szint”, az európai polgárság felől közelített. Az érzelmi töltetet domborította ki, ami vonzó lehet a kontinensen élők számára. Az európai integráció egyik legnagyobb dilemmájaként említette: hogyan lehet a racionális konstrukciót érzelmi elemekkel megtölteni, a nehézségeket legyőzve a szolidaritás erős egységévé tenni. Úgy fogalmazott: az európai polgárság és a globális állampolgárság egyaránt felfogható európai, illetve globális hozzáadott értékként. Rámutatott arra is, hogy a pandémiától sokan azt várták, közösséget formál európai szinten, hisz minden nemzetet érint. Végül egyéni stratégiák érvényesültek, nem született közös európai válasz a Covid 19-re. Az európai identitás politikai értelemben még nem született meg. Ugyanakkor vannak előremutató jelek ezzel kapcsolatban: a sikeres Erasmus program, amely modellként szolgálhat a globális állampolgársághoz is, mondta.

Tetézve a világjárvánnyal milyen hatással lehet a klímaváltozás az állampolgárság fogalmára és a demokráciára? Hogyan kezelték a járványt a kormányzás helyi, regionális és globális szintjein? Van-e többféle demokráciamodell? – a héten zajlott kerekasztal-beszélgetések ezekben a témákban is izgalmas diskurzusokat hoztak. (x)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában