Szponzorált tartalom

2019.06.27. 20:36

Kőszegen az FTI-iASK ad otthont a 24. Nyári Egyetemnek június 28. és július 6. között

1989-2019 – Harminc év múltán Közép-Európa globális szempontból – az idén ez a címe a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete által szervezett, sorban a 24. Nyári Egyetemnek. Hazai, nemzetközi szaktekintélyek és az FTI-iASK vezető kutatói is szerepelnek a vasárnap kezdődő programsorozat előadói között. A szakmai előadások mellett ingyenes koncertekre, filmklubba is várják az érdeklődőket.

Évről évre előadók és hallgatók tanácskoznak, vitáznak a világ és benne Közép-Európa helyzetéről Fotó: VN-Archív/Unger Tamás

Az idén június 28. és július 6. között rendezi meg hagyományos Nyári Egyetemét a Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK) a Társadalmi és Európai Tanulmányok Intézetével (ISES) és a Pannon Egyetemmel együttműködve, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Társadalomtudományi Szakbizottságának szakmai partnerségével.

A nyári egyetemen tíz napon keresztül meghívott előadók és a világ számos érkezett hallgatók elemzik a helyi, nemzeti, regionális és transznacionális folyamatokat, beszélnek a világ és benne Közép-Európa helyzetéről összekötve a globális és az európai problémaköröket a közép-európaival. A szervezők azt vallják: az európai demokráciák jövője, a Közép-Európa sorsára a mai napig erős hatással bíró, a kommunizmus korából származó örökség, a térségben hagyományosan jelen lévő, illetve az Európába irányuló migrációs folyamatok miatt egyre erősebben megjelenő vallások, továbbá a klímaváltozásból adódó társadalmi és gazdasági folyamatok összetett problémakört alkotnak, amely az EU egészére komoly hatással van. Ezen folyamatok megértése és az összefüggések elemzése többirányú megközelítést igényel – a nyári egyetem lehetőséget ad a mélyreható műhelymunkára, a szakmai nívót, a témák alapos feldolgozását a több mint húsz országból érkező előadók, hallgatók, a hazai és nemzetközi szaktekintélyek mellett az FTI-IASK vezető kutatói garantálják.

Pénteken érkeztek meg Kőszegre a nyári egyetem hallgatói, szombaton balatoni kirándulásra invitálják őket a szervezők. Vasárnap a Zwingerben 11 órakor Erhard Busek, volt osztrák alkancellár és Peter W. Schulze, a Göttingeni Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Orosz Tanulmányok tanszékének oktatója előadásával kezdődik a programok sora.

16 órakor Az átmenetek narratívái és lehetséges értékelése címmel kerekasztal-beszélgetés zajlik majd Bogyay Katalin, Magyarország állandó ENSZ képviselője, volt Unesco-nagykövetének vitaindító előadása után az Európa Házban (Chernel u. 14.) 17 órától Binder Károly jazz zongorista, zeneszerző zongora- és Juhász Gábor jazzgitáros, zeneszerző gitárjátéka szerez örömteli perceket az igényes zene kedvelőinek.

Évről évre előadók és hallgatók tanácskoznak, vitáznak a világ és benne Közép-Európa helyzetéről
Fotó: VN-Archív/Unger Tamás

A naponta tervezett előadásokon, panelbeszélgetéseken, szekcióüléseken és szimulációs workshopon a nyári egyetem résztvevői összesen hat, több tudományterületet összefogó munkacsoport tevékenységébe kapcsolódhatnak be. Szó lesz az átmenetek narratíváiról és értékeléséről (érintik a társadalmi átalakulás, az európaivá válás és a demokratizálódás folyamatát); a szociális vállalkozói szellemről (a helyi szintű mozgósításról 1989 előtt és után, társadalmi innováció és integráció kérdéséről); a témák között szerepel az emlékezéspolitika; a versenyben álló kultúrák (migráció, popkultúra, európai értékek); a fenntarthatóság és a társadalmi rugalmasság, regenerálódó képesség (környezetvédelmi politikák, várospolitika, megszorítások) és az is, milyen ma európai polgárnak lenni (érintve a transznacionalizmus, a szuverenitás, az európai identitás kérdéseit). Multidiszciplináris megközelítésben kerülnek tehát napirendre az európai integráció és az Európai Unió széthullásának veszélyeivel kapcsolatos politikai, ideológiai, gazdasági és kulturális dinamikát érintő kérdéskörök. A politikusok, társadalomtudósok, kulturális örökség szakértők és művészek izgalmas élményt kínálnak a résztvevők számára. És ha már művészek: az említett jazz zenészeken kívül gazdag kulturális programmal készülnek a szervezők: vasárnap este filmklubba várnak, kedden a Zwingerben Mizsei Zoltán, az FTI-iASK kutatója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanszékének tanára Kőszeg hangjai címmel „városi sétára” hív; szerdán 19 órakor az Európa Házban fellép a Kanizsa Csillagai cigány hagyományőrző együttes; csütörtökön lékai (Ausztria) koncerttel kedveskednek a nyári egyetemistáknak; pénteken a Zwingerben balkáni zene szól. Az utóbbi évek, évtizedek tapasztalatából kiindulva: a diákok a nyári egyetem egy hete alatt részletekbe menően kapnak betekintést abba, hogyan kamatoztassák a helyi, nemzeti, regionális és transznacionális folyamatok terén folytatott kutatásaikat a változó európai térségben. Az előadók és a hallgatók között pedig ismét olyan párbeszéd alakul majd ki, amelyben nemcsak az eltérő vélemények ütköznek, hanem érdemi megoldási javaslatokat is születnek a jelenünket érintő globális problémák helyi kezelésére.(x)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában