Hosszú távon tudnak biztosan működni a stabilizáció után

2021.04.22. 06:50

Mi történt a Styl Ruhagyárral?

Eredményes évet tudhat maga mögött a Styl Ruhagyárat üzemeltető új cégcsoport. Ifj. Radics Tibor operatív igazgatóval felelevenítettük az újjáépítés kezdeteit, szó esett a pandémia okozta kihívásokról és üzleti stratégiájuk sarokpontjairól is.

Ifjabb Radics Tibor és az édesapja 2019 júniusában írták bele magukat a nagy múltú, ám akkor már jó ideje felszámolás alatt lévő Styl Ruhagyár történetébe. Apa és fia a kedvezőtlen számok mögött meglátták az évtizedek óta működő, szebb napokat látott cégben a szakértelmet, a tapasztalatot, a hagyományt, a dicső múltat, és hittek abban, hogy ez alapja lehet a stabil és hosszú távon működésnek. Rendbe hozták a cég gazdálkodását, a bérek kifizetését, felrázták a Styl-csapatot, és néhány hónap leforgása alatt a régi Styl-dolgozókból újraszervezett menedzsmenttel karöltve javítottak a működési hatékonyságon. Mostanra kimondható: sikeres évet zártak, sőt, bár a divatipar a pandémia okozta válság egyik legnagyobb vesztese, időben és jó stratégiával reagáltak a kihívásokra.

– Miután a világjárvány kitört, az első sokkon túl kockázatosnak tűnő döntést hoztunk: elkezdtünk maszkot gyártani, hiszen közel 300 ember munkáját kellett biztosítani. A magyar gyártók közül mi álltunk át először erre, és időben léptünk a piacra: néhány hét leforgása alatt az ország legnagyobb kapacitásával rendelkeztünk. Több nagyváros, egészségügyi és állami intézmény számára készítettünk maszkot, napi 25 ezret. Azóta egészségügyi védőruházat – overálok – gyártására kaptunk állami megbízást, ami hosszabb távra szól, és amivel pótolni tudjuk a divatipari megrendelések csökkenését. A számok magukért beszélnek: eddig mintegy 500 ezer darab maszk, 250 ezer orvosi ruha készült gyártósorainkon. Az egészségügyi termékeken túl intézményeknek készülő formaruhákkal, egyenruhákkal bővítettük portfóliónkat. Magyarországon kívül hat országba exportálunk termékeket, mások mellett az osztrák, német, luxemburgi rendőrség, tűzoltóság és a bécsi tömegközlekedési vállalat számára. És természetesen továbbra is készülnek a sorokon divatipari termékek, amelyeket a világ számos országába exportálnak megrendelőink. Mindezek együtt adhatják következő évünk sikerét is – mondta Radics Tibor.

A gazdasági válság ellenére senkit sem kellett elküldeni a Stylből, sőt 236 munkahelyet megtartottak Fotó: Cseh Gábor

Hozzáfűzte: a gazdasági válság ellenére senkit sem kellett elküldeniük, sőt 236 munkahelyet megtartottak, és az idén átlagosan 8,4 százalékkal emelték a béreket. Bővítették kiskereskedelmi egységeink számát: két új impozáns Styl-üzlet nyílt: az egyik Szombathely főterén, a másik Budapest belvárosában. – Tervezzük a további boltnyitást Budapesten és más nagyvárosokban, egyrészt a Styl saját gyártású termékeivel – vissza akarjuk építeni a Styl márkát a köztudatba –, másrészt világmárkák forgalmazásával, teljes értékű férfidivat-bolthálózatot kiépítve. Célunk, hogy 2022-re a forgalmunk 20 százalékát tegye ki a kiskereskedelem, ami fontos része annak, hogy tovább stabilizáljuk helyzetünket. (x)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában