Nem könnyű a polgármester feleségének lenni

Ikertestvérével különleges és szép gyermekkora volt Nagy Istvánnénak. Azt mondja, a köztük lévő kötelék 65 év után is elszakíthatatlan, hetente egyszer találkoznak, de mindig megérzik, ha a másikkal történik valami. – Az ikertestvérség egy áldás. Emlékszem, olyan egyformák voltunk, hogy az iskolában nyugodtan kiállhattunk volna a másik helyett felelni – teszi hozzá.

Tősgyökeres pácsonyi, a felső tagozatot a szomszédos Olaszfán, a gimnáziumot Vasváron járta ki. Testvére a tanár-, ő az óvónőképzőbe jelentkezett. Úgy érzi, testhezálló pályát választott: egyrészt vonzotta a gyermekek szeretete, másrészt mindig is közel állt hozzá a mesék és a versek világa.

– Boldog idők voltak. Minél jobban megismertem a hivatást, annál inkább megszerettem. Dolgoztam Oszkón és Olaszfán is, majd hazakerültem. Egy személyben voltam a pácsonyi óvoda mindenese, de bírtam. Egyszer sem voltam táppénzen, pár hónap híján 43 évet töltöttem a pályán. Mindig azt vallottam, hogy a gyerek azt és akkor játsszon, amikor akar. Csak akkor avatkoztam közbe, amikor láttam, segítségre, egy kis irányításra van szükség. Azt hiszem, ma már kevés helyen van olyan szoros kapcsolat gyermek és óvónő között, mint nálunk volt. Ha kellett, a papírmunkát inkább megcsináltam éjjel, de napközben a gyerekekkel voltam. Kiváltságosnak érzem magam, még a szomszéd településekről is hozták hozzám a gyerekeket – mondja Edit. Mesél arról is, hogy mindenki születésnapját megünnepelték, azokon a napokon hajnalban kelt tortát sütni. Olyanok voltak ők, mint egy nagy család. Előfordult, hogy a gyermekek egyszerűen mamának szólították. – Amikor nyugdíjba mentem, nagy szívfájdalmamra be is zárt az intézmény. Az utolsó évzárón a szülők és a régi óvodások meglepetésként délutáni szere­náddal köszöntöttek, a sok virág örök emlék marad. Búcsúzáskor az egyik gyerkőc annyi virággal jött, hogy ki sem látszott mögüle. Kérdeztem, miért hoztál ennyit? Azt válaszolta: mert nagyon rossz voltam. Hát ilyenek voltunk mi – fogalmaz.

Mindig is nagy volt az igazságérzetem, ezért nagyra tartom a nyíltságot és az őszinteséget.

Beletelt némi időbe, mire hozzászokott a munka nélküli hétköznapokhoz, pedig teendője most is akad bőven. Nagy István harminc éve polgármester a településen, a rendezvények, falunapok szervezéséből ő is mindig kiveszi a részét. Edit szerint nem könnyű a polgármester feleségének lenni, folyamatos megfelelési kényszerrel jár. Felidézi, 1996-ban Vas megye legszebb faluja címet nyerte el Pácsony, virágosításból bronz minősítést kaptak. Ez alkalomból még külföldről is fogadtak vendégeket.

– Fontos, hogy minden napnak meglegyen a maga feladata. Még most, nyugdíjasként is tervet készítek. Ezek az apró sikerek mindig boldogsággal töltenek el. Szorgalom és munka nélkül nincs siker – mondja. Hozzáteszi: mindig is nagy volt az igazságérzete, ezért nagyra tartja a nyíltságot és az őszinteséget.

Amikor bezárt az óvoda, hazaköltöztette száz darabból álló porcelánfejűbaba-gyűjteményét, most az egykori iskolaépületből kialakított ház előterében „laknak”. E mellett talán a keresztrejtvényfejtés, az állatok gondozása és a magazinok olvasása kapcsolja ki igazán. Büszke Eleonóra lányukra, aki jogász. A legnagyobb örömet azonban ötéves unokája hozza az életükbe, minden második napot náluk tölt. Nem is tudom, mit csinálnék Lackó nélkül. Nem lehet mindig csak port törölgetni – teszi hozzá.

Pácsonyi kóstoló

Editet mindig is érdekelte a konyha, szabadidejében gyakran süt-főz, szívesen öltözteti a hagyományos ételeket reformköntösbe. 2002-ben egy országos pályázat felhívására is jelentkezett, a magyar konyha egészségesen elnevezésű versenyen 3. helyezést ért el az általa készített vasi dödöllével. Ezután több éven át készített fogásokat a Vas Népe konyhájában, több, a szerkesztőség által kiadott szakácskönyvben is szerepelnek receptjei. A falu 800. évfordulójára Hagyományos pácsonyi kóstoló címmel receptgyűjteményt állított össze. Kedvence még mindig a rántott hús – csakis a saját nevelésű baromfi húsából.