Szponzorált tartalom

2020.11.20. 06:00

Szombathely legnagyobb karácsonyfa kínálata?

Ha gyorsan, kényelmesen és higénikusan szeretnénk megoldani idén a karácsonyfa kérdést, érdemes betérni a Dekortrend szombathelyi üzletébe, ahol több, mint 40 féle műfenyő közül választhatunk. Kapható hozzá valósághű fenyőillat és fényfüzér is. Egy filmbe illő karácsonyfa alapja egy tökéletes műfenyő – állítják a dekortrendesek.

A műfenyő számos előnye közül talán a legjobb, hogy nem koszolja össze a kocsit, a lakást, a kezünket, nem hullik a levele és nem is szúr annyira. A törzsét sem kell faragni, mivel mindegyik talppal együtt kapható. Biztonságosabb is, mivel könnyű, ha el is dőlne, nem tesz kárt semmiben. Már maga az összeállítása is egy családi vagy páros program karácsony napján, de akár előtte is összerakhatjuk, nem kókad el karácsonyra, mint egy vágott fenyő, sőt egészen január végéig gyönyörködhetünk benne, éppúgy tündököl, mint amikor felállítottuk. Végül pedig nem az utcán landol szomorú fenyőkupacban, hanem elcsomagolva eltehetjük a jövő évre, és ha vigyázunk rá, 10- 15 évet is kibírnak. Ennyi idő alatt pedig még az ökológiai lábnyoma is kisebb, mint 10-15 kivágott fenyőnek.
A szombathely műfenyő üzlet előnye, hogy az eladók tényleg értenek a fákhoz és a fényekhez, és segítenek a választásban, a méretekben, és a fényfüzérekben is. Melyiket melyikkel érdemes kombinálni, melyik való homlokzatra, és melyik lesz a legjobb a kiválasztott fenyőnkre. A fenyőillatról sem kell lemondanunk. Az amerikai fejlesztésű illatpálcák teljesen élethű fenyőillatot biztosítanak az ünnepekre. Ha az idei karácsony más is lesz, a karácsonyfa attól még lehet mesés.

Elérhetőség:

Nyitva tartás:

Hétfő-péntek: 9:00–17:00

Szombat: 9:00–13:00

Bankkártyás fizetési lehetőség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában