Több mint ezerkétszáz pályázat érkezett az MVM okosbútor-pályázatára

Hatalmas érdeklődés övezte az MVM okosbútor-pályázatát. A négy okosbútort egy általános iskolának, egy középiskolának, egy több funkciós oktatási intézménynek, illetve egy egyetemnek ítélte oda a szakmai zsűri. A nyerteseket 550 oktatási intézmény közül választották ki.

Minden várakozást felülmúlt az MVM Zrt. okosbútor-pályázata iránti érdeklődés: közel 600 intézmény több mint 1200 pályázatot nyújtott be. A nevezések 70 százaléka általános- és középiskolákból érkezett, de 11 egyetem is jelezte, hogy szívesen kihelyezne egyet az egyedi térbútorok közül.

A nagyméretű, szabadtéri, fából készült, napelemes, USB-aljzattal telefontöltésre is alkalmas, sötétben hangulatvilágítást adó, művészeti alkotásnak is beillő okosbútorokat egy általános iskolának, egy középiskolának, egy több funkciós oktatási intézménynek, illetve egy egyetemnek ítélte oda, komplex szempontrendszer alapján a zsűri. Név szerint a következő iskoláknak: a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskolának, a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumnak, a Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskolának, illetve a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjának.

A komplex szempontrendszer kitért többek között a helyszín adottságaira (méret, talajszerkezet, napelemek működési feltételei, körbejárhatóság, védettség biztosítása, stb.), a pályázó intézménybe járók számára és rászorultságára, a pályázat tartalmára, valamint kreativitására.

Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az MVM Csoport kiemelt célja, hogy a fiatal generációk mindennapi témái közé bekerüljön az energiahatékonyság és a fenntarthatóság, illetve, hogy okos megoldásokkal támogassa a különböző oktatási intézmények innovatív fejlesztését. Az okosbútor-pályázat az MVM társadalmi felelősségvállalásának több alapelvét ötvözi: az innovációt, a következő generációk támogatását, a fenntarthatóságot, illetve az oktatási intézmények fejlesztését.

A nyeremények között 2-2 darab KÍGYÓ és KOCKA fantázianevű okosbútor szerepelt. A KÍGYÓ egy moduláris egység, amely variálhatósága miatt könnyen elhelyezhető bármilyen helyszínen. A tömör fából készült, ergonomikus kialakítású térbútoron két napelem található, amelyek energiával látják el az USB-töltőket, illetve a beépített esti hangulatvilágítást is.

A KOCKA egy szintén tömör fából készült, ergonomikus kialakítású fedett okosbútor, amely esőben is használható, egymással szemben kialakított ülőhelyekkel. A rajta elhelyezett napelemek segítségével alkalmas különböző eszközök töltésére is. A KOCKA a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjához és a Szekszárdi I. Béla Gimnáziumhoz került, míg a KÍGYÓ a gyomaendrődi Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola, illetve a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium udvarán kapott helyet.

A négy helyszínen megtartott átadó ünnepség során az intézményvezetők hálásan üdvözölték az installációkat.

„Az Elméleti Orvostudományi Központ egyetemünk legmodernebb oktatási egységeként ismert. Az épület valódi multikulturális találkozási pont, egy állandóan pezsgő, lüktető komplexum, melynek mostantól ez az okosbútor is a része. Bízom benne, hogy a KOCKA idővel szimbólummá, egy új közösségi térré válhat az egyetem hallgatói, oktatói, illetve a 9. kerület számára. Nagyon örülök, hogy egy ilyen látványos installáció kellően felhívja a figyelmet a környezetvédelem és az energiahatékonyság jelentőségére”

– hangsúlyozta Dr. Szász Károly, a Semmelweis Egyetem kancellárja a KOCKA október 17-i átadásakor.

„Azt gondolom, hogy jó helyre került ez az okos kocka, mert kellően megtestesíti azt a három dolgot, amik jellemzik az I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola intézményét. Kifejezi a környezettudatosságot, a digitális kultúra fejlesztésébe vetett hitünket és a diákcentrikusságot. Büszkék vagyunk rá, hogy ennek a kockának a birtokosai lehetünk”

– emelte ki Hajós Éva, a Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola igazgatója.

„Amikor beadtunk a pályázatot, kissé szkeptikus voltam, hogy miért pont a mi iskolánkat választanák, hiszen annyi intézmény szállt versenybe. A beadást követően néhány nap múlva azonban jött is az örömhír, hogy három másik iskola mellett mi is nyertünk. Nagy öröm volt ez számomra. Nagyon fogunk rá vigyázni”

– mondta Farkas Zoltánné, a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola igazgatója.

Kajári Attila, a zalaegerszegi tankerület igazgatója pedig arról beszélt a Kölcsey Ferenc Gimnázium átadóján, hogy az iskolán már találhatóak napelemek, külön öröm számukra, hogy most egy okosbútorral bővíthetik a zöldenergiát hasznosító eszközeik sorát. „Bízom benne, hogy a KÍGYÓ idővel egy állandó találkozási pontként jelenik meg a diákok életében. Nagyon köszönjük a pályázat kiírását, illetve külön gratulálok a diákönkormányzatunknak a sikeres pályamunkájához.” – jegyezte meg Kajári Attila.

A pályázat szakmai zsűrijének tagja volt: Jákó Eszter az MVM Zrt. kommunikációs igazgatója, Földi Melinda az MVM Zrt. kommunikációs szakértője, Huszár András a Hello Wood társalapítója, Rákóczi Ferenc műsorvezető és Murai László a HÖOK elnöke.

Hozzászólások

bűncselekmény Horváth Balázs
Órákon keresztül helyszíneltek a bűnügyi helyszínelők Szombathelyen
a természet közelében / 11 perce
Dátumot kapott a Muzsikál az erdő a Körösök völgyében programsorozat
Erdei séták, kézműves foglalkozások, hagyományőrző szilvalekvárfőzés is várja az érdeklődőket.
Gyász
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték, szerették, hogy ÖZV. HENDE JÓZSEFNÉ szül. Vadász Erzsébet életének 86. évében visszaadta lelkét a Teremtőnek. Gyászmisével egybekötött búcsúztatása és az urna végső nyugalomra helyezése 2020. szeptember 22-én, kedden 9 órakor kezdődik az oladi új templomban. Kérjük a koszorúk, sírcsokrok és a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei "Nyugodj békében, legyen csendes álmod, Találj odafönn örök boldogságot."
Megtört szívvel tudatjuk, hogy HORVÁTH PÉTER volt BPW dolgozó Nárai lakos 2020. szeptember 12-én, 69 évesen elhunyt. Hamvainak elhelyezése szűk családi körben lesz. Gyászoló családja
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De, mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, dédi és rokon KÖVESDI ÁRPÁDNÉ szül. Polgár Valéria 80 éves korában örökre megpihent. Végső nyugalomra helyezése szeptember 22-én, kedden, a 15.15-kor kezdődő gyászmisét követően lesz a vasszilvágyi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon velünk éreznek. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család Vasszilvágy, Gyöngyösfalu, Győr, Szombathely, Ausztria
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VISZKET LAJOSNÉ szül. Fazekas Erzsébet életének 83. évében visszaadta lelkét a Teremtőnek. Örök nyugalomra helyezése szeptember 22-én, kedden, a 13.00 órai gyászmisét követően 13.45-kor lesz a söptei temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon osztoznak. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Megállt egy drága szív, mely élni vágyott, Pihen a drága kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú házunk, Nem hisszük el, hogy téged hiába várunk. Nem vársz már bennünket ragyogó szemekkel, Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. Mindig egy célod volt, a családért élni, Ezt a halál tudta csak széttépni. De tudjuk jó helyre mentél, Hisz te a jónál is jobbat érdemeltél." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa, após és rokon BICZÓ PÁL életének 79. évében örökre megpihent. Végső nyugalomra helyezése 2020. szeptember 22-én 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a nicki temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család Nick, Kisfalud
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ABÉRT GÁBOR életének 72. évében elhunyt. Szeretett halottunk hamvaitól szeptember 23-án, szerdán 14 órakor veszünk végső búcsút a kőszegi temetőben. Kérjük azokat, akik utolsó útjára elkísérik, egy szál virággal búcsúzzanak tőle! Drága emléke szívünkben élni fog. A gyászoló család
"A szeretteink sosem halnak meg (...) Bennünk élnek tovább, úgy ahogy mindig is éltek." Fájó szívvel emklékezünk KISS ISTVÁN halálának 4. évfordulójára. Szerető felesége és családja
"A szeretteink sosem halnak meg (...) Bennünk élnek tovább, úgy ahogy mindig is éltek." Fájó szívvel emklékezünk KISS ISTVÁN halálának 4. évfordulójára. Családja
"Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó Nap, De szívünkben él és örökké ott marad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BUDAI JÁNOSNÉ szül. Korpics Anna életének 75. évében elhunyt. Végső búcsút 2020. 09. 21-én, hétfőn a 14 órai gyászmisét követően 15 órakor veszünk tőle a rábafüzesi temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Úgy ment el ahogy élt, csendesen, emberként." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS GYULA agrármérnök életének 84. évében eltávozott közülünk. Szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló család
"Úgy ment el, ahogy élt, csendesen emberként." Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PUP GÁBOR 60 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én, kedden 14 órakor a sárvári városi temetőben lesz. Gyászmise aznap reggel 7 óra 15 perckor a Szent László-templomban. Kérjük egy szál virággal búcsúzzanak tőle. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és utolsó útjára elkísérik. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Az Entzbruder Dezső Gimnázium 1970-ben érettségizett IV.C osztály diákjai 50 éves érettségi találkozójuk alkalmából kegyelettel emlékeznek elhunyt TANÁRAIKRA és OSZTÁLYTÁRSAIKRA
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy EMBER TIVADAR 91 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken 13.30-kor lesz a Jáki úti temetőben. A gyászoló család
"Olyan csönd van így Nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani." (Váci Mihály) Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó feleség, édesanya, nagymama DR. PINTÉR ISTVÁNNÉ szül.:Szántó Mária életének 91. évében örökre megpihent. Hamvainak nyugalomba helyezése 2020. szeptember 21-én (hétfőn) 14.30-kor lesz a bozsoki temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban velünk éreznek, utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló szerettei
Tisztelettel mondunk köszönetet mindazoknak, akik NÉMETH VILMOSNÉ szül. Vincze Ilona elhunytával bármely módon velünk éreztek, bánatunkban osztoztak. Külön köszönetet mondunk a volt munkatársaknak, az utca lakóinak, a Rózsafüzér társulatnak és a Hétforrás Zrt-nek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó férj, édesapa, nagypapa és rokon HORVÁTH ZSIGMOND a TANÉP villanyszerelője életének 90. évében csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. szeptember 22-én, kedden 11 órakor lesz az evangélikus templomban, majd ezt követően 12 órakor a Jáki úti temetőben helyezzük végső nyugalomra. A gyászoló család kérésére egy szál virággal búcsúzzanak. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Kérjük a szertartást követően a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család, Szombathely
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. NÉMETH MÁTÉNÉ szül. Németh Erzsébet életének 92. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése 2020. szeptember 19-én, szombaton, a 12.30-kor kezdődő gyászmise után, 13 órakor lesz a petőmihályfai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Külön köszönet az oszkói idősotthon dolgozóinak áldozatos munkájukért. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy BOGDÁN GYÖRGYNÉ szül. Gombási Mária nyugalmazott tanítónő életének 88. évében elhunyt. A gyászoló család
"Szívünkben helyedet nem pótolja semmi, Míg e földön élünk, nem fogunk feledni." Fájó szívvel emlékezünk FARKAS ISTVÁN halálának 5. évfordulóján. Szerettei
segítség a családoknak / 46 perce
A gyerekeket érintő digitális veszélyekről tartanak online előadást
Űrszabályzat készül / 46 perce
Kidolgozzák az űrben működő IT-rendszerek biztonsági szabályait
eredmények / 50 perce
Magyarországnak az emberéleteket és a munkahelyeket egyaránt védenie kell
színes és mozgékony politikai szezon / 1 órája
Orbán Viktor: Magyarország eredményes volt az uniós tárgyalásokon
Magyarországnak működnie kell / 1 órája
Orbán Viktor: együtt sikerülni fog! (videó)
Hátsó szándék / 1 órája
Rátóti Zoltán: kiderült, az SZFE-s tüntetéssorozat kitervelt politikai akció