SZPONZORÁLT TARTALOM

2019.08.15. 21:14

XX. Savaria Karnevál Szombathelyen: időutazás 400 programmal

Fotók: VN-Archív/ Unger Tamás

Ismét időutazásra hívja a Szombathelyre látogatókat a Savaria Történelmi Karnevál augusztus 22- 25 között: a rendezvényen a történelmi programok és hagyományőrző csoportok mellett számos koncert is várja a vendégeket: fellép Rúzsa Magdi, zenél a Bagossy Brothers Company és számos más együttes is színpadra lép.

Húsz éves lesz idén Szombathely legnagyobb tömegeket megmozgató és leglátványosabb fesztiválja, a Savaria Történelmi Karnevál, az eseményre évente több mint 120 ezer ember látogat el. Ilyenkor a városlakók és a turisták tógát és korhű ruhákat öltve emlékeznek a 2000 éves múltra. A rendezvény felvillantja Szombathely-Savaria két évezredes históriájának eddig kevésbé ismert momentumait. Idén a szervezők augusztus 22- 25 között közel négyszáz, nívós programmal kedveskednek majd a közönségnek. A jubileum alkalmából a meghívott vendégek segítségével megidézik a Savaria Karnevál két évtizedének legemlékezetesebb pillanatait is.

Fotók: VN-Archív/ Unger Tamás

Itt lesznek azok a hagyományőrző csapatok, akik kezdetektől fogva részesei voltak a történelmi időutazásnak, és akik mára a Savaria Karnevál arcai, kulturális nagykövetei lettek (Savaria Legio Egyesület, Collegium Gladiatorium Egyesület, Kassai Lajos lovasíjász, Artistica Anam Cara). Őket a Történelmi Témaparkban láthatja a közönség, a bemutatók mellett a kulisszák mögé is bepillanthatnak az érdeklődők, megtekinthetik a csapatok táborait, szállásait.

A karnevál Fóruma ismét a Fő tér. Az Öreg Város Vásárában kézműves termékek és csábító gasztroremekek „kelletik magukat”, miközben a színpadon a zenei élet válogatott szereplői lépnek fel. Színpadra lép a Fran Palermo, a Kerekes Band, az elektronikus swing francia mestere, a Lyre le Temps, Ray Charles alakját hozza közénk az Isis Bigband. A karnevál szervezőcsapata a fesztiválozóknak igazi meglepetéssel kedveskedik: az Erdélyből érkező Bagossy Brothers Company koncertjével. Rúzsa Magdi is fellép a rendezvény zárónapján, a szervezők remélik, hogy az énekesnőt ismét sikerül rábeszélni arra, hogy tógát öltsön Savaria tiszteletére. Természetesen nem hiányozhatnak idén sem az esti órákat fényvarázzsal megtöltő tüzes produkciók sem.

Nem kell beutaznia Magyarország teljes területét annak, aki a történelmi borvidékek legkiválóbb nedűit szeretné megízlelni, elég, ha a Karnevál négy napja során ellátogat a Borok Utcájába kitelepült borászatok standjaihoz. Itt lehet megkóstolni majd a Savaria Történelmi Karnevál borversenyének győztesét, Feind Borház Franc 2017 évjáratú borját. A színpadon magas színvonalú zenei kínálat várja a közönséget: itt játszik a Sin Seekas, Nagy Feró, a Budapest Klezmer Band és Szinetár Dóra. Fellép a szintén 20 éves Zanzibár, mellette Oláh Ibolya és a Ladánybene 27 gondoskodik az emelkedett hangulatról. Újdonság idén a Guszto tér, ahol a római köznép, a katonaság és a patríciusok ételeit főzik ki majd híres sportolók, sztárséfek, az étkeken keresztül a közöség is megízlelhet egy csipetnyi Rómát.

A Savaria Történelmi Karnevál programjai a http://www.karnevalsavaria.hu/2019/ oldalon érhetők el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában