verseny

2020.03.06. 07:00

Gluténmentes borkorcsolyákat is várnak Kőszegen

A Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesülete ebben az évben már 19. alkalommal rendezi meg a házi készítésű borkorcsolyák versenyét.

Tersztyánszky Krisztina

A kőszegi borbarát hölgyek idén tizenkilencedik alkalommal szervezik meg a versenyt

Fotó: VN-archív/Ohr Tibor

A megmérettetés március 7-én, szombaton 15 órakor kezdődik, ezúttal a Jurisics-­vár külső udvarán található KÖSZHÁZ-ban. Nevezni ugyanaznap 14.30 és 15 óra között lehet egy tálca – körülbelül fél kiló – süteménnyel. Nagyon fontos, hogy senki ne felejtse otthon a sütemény receptjét sem, mivel erre is szükség van a nevezéshez! A versenyben mindenki részt vehet, akinek a „sütnivalójára” jól csúszik a kőszegi bor.

A szervezők szeretettel várják azokat az érdeklődőket is, akik a versenyben nem indulnak, de szívesen részt vennének a kóstolásban. A borosgazdák felajánlása révén a helyi borokkal együtt lehet tesztelni a borkorcsolyákat. A rendezvényen részt vesz Kamper Natália borkirálynő is, aki bemutatja a királynő borát, amit szintén meg lehet kóstolni a rendezvény alatt.

A kőszegi borbarát hölgyek idén tizenkilencedik alkalommal szervezik meg a versenyt
Fotó: VN-archív/Ohr Tibor

A szervezőktől megtudtuk, hogy a borkorcsolyák megmérettetésére minden évben többen kapnak kedvet, hogy hagyományos vagy újszerű kreációikkal versenybe szálljanak. Ahogy az már az utóbbi években lenni szokott, az idén is meghirdetik a gluténmentes sütemények kategóriá­ját, így a lisztérzékenyek sem maradnak ki a jóból.

Akinek a finom sós süte­mények és a jó borok sem hoznák meg a jó hangulatot, azoknak a kőszegszerdahelyi Vadrózsa népdalkör tagjai segítenek vidám bordalokkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!