Gyermekprogramokkal is készülnek

2019.07.27. 15:30

Koncertek és filmvetítések az Őrségben

Koncertekkel, templomi hangversenyekkel, filmvetítésekkel, irodalmi estekkel, történelmi előadásokkal, gyermekprogramokkal és nyitott portákkal várják a látogatókat augusztus 10. és 20. között az Őrségben a Hétrétország – A szerek és porták köztiválja elnevezésű rendezvényen.

MTI

Mint Sülyi Péter, a fesztivál alapítója az MTI-nek kiemelte, augusztus 15. és 18. között több programmal reflektálnak az 50 évvel ezelőtt megrendezett woodstocki zenei fesztiválra. Woodstock üzenete a háborúellenesség, a természetközeliség, amely a következő évtizedek életérzésében, a fiatalok „eszmélésében” meghatározó volt – fogalmazott a szervező.

Hozzáfűzte: az őriszentpéteri Malom udvarban fellépő Omega már 1969-ben is színpadon volt, de a Nekem Őrség, nekik Woodstock című rockkoncerten a „veteránok” mellett a fiatal generáció is megjelenik. A Neil Young Sétány Sülyi Péter fordításában és átiratában magyarul szólaltatja meg a Woodstockban elhangzott dalokat. Az 1969-es koncert történetéhez filmvetítések és beszélgetések is kapcsolódnak, Hobo zenésztársaival idézi fel a 60-as évek Amerikáját.

A fazekasok műhelyeibe is beleshetnek a látogatók
Fotó: Hétrétország

A tíznapos programsorozaton fellép még az Ivan & The Parazol, az Anna and the Barbies, a Braindogs, Kiss Tibi és Vastag Gábor, Novák Péter és az Etnofon, a Müller Péter Sziámi And Friends, a Syrius Legacy és a Kistehén Zenekar. Kollár-Klemencz László szépirodalmi műveiből tart felolvasást és saját verseit is megszólaltja Magyarföldön, a fatemplomban.

A szakrális építmény idén új helyszíne lesz A zene templomai elnevezésű sorozatnak: a július második hetében felavatott orgonán Mátyás István orgonaművész játszik. Augusztusban több Árpád-kori templomot töltenek meg zenével, a sorozat Dresch Mihály koncertjével Szentgyörgyvölgyön kezdődik, abban az őrségi barokk templomban, amely tavaly a záróhangverseny helyszíne volt – mondta Sülyi Péter.

A fesztivál ideje alatt – augusztus 10. és 20. között – húsz őrségi településen félszáz nyitott portával várják az érdeklődőket, akik így megismerhetik a helyi gazdaságokat, értékeket és persze a hagyományokat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!