programajánló

2021.09.10. 07:00

Nincs programja hétvégére? Teszünk róla, hogy legyen!

Mutatjuk, mi mindent tartogat a következő napokra a Vas megyei programdömping.

VN

Fotó: VN-archív

KONCERT

SZOMBATHELY Végállomás Klub: szeptember 10-én, pénteken 19.30-kor az Akela lép színpadra. Vendégük a soproni Innistrad, valamint a helyi reménység, az Axemen. Szeptember 11-én, szombaton 20 órától a Végállomás Klubban Korai Electric-lemezbemutató koncert lesz.

SÁRVÁR Nádasdy-vár: szeptember 11-én, szombaton 17.30-tól a vár udvarán, rossz idő esetén a Szent László Általános Iskola tornacsarnokában a Sárvári Oratórikus Kórus (SOK) előadásában Marty Haugen: Csodák földjén című muscal és jótékonysági koncert. Előadják a SOK szólistái és gyermekkara. Azokra a kérdésekre keresik a választ, hogy miért van az, hogy a számtalan világégés, történelmi és természeti katasztrófa után meg tudott újulni a Föld. Az előadás köszönetnyilvánítás mindazoknak, akik a pandémia alatt a veszélyeket vállalva dolgoztak. A belépés díjtalan, de szívesen fogadják a közönség adományait. A befolyt összeget azok a sárvári gyermekek kapják, akik a járvány miatt elveszítették édesapjukat, édesanyjukat.

SZÍNHÁZ

SZOMBATHELY MMIK: a Mesebolt Bábszínház kamaratermében szeptember 12-én, vasárnap 10 órakor kezdődik a Lenka és a tündér című matiné, amelyre négyéves kortól várják a gyermekeket.

CELLDÖMÖLK A 20 éve Celldömölkön a Soltis Lajos Színház ünnepi (ingyenes) programsorozatban 10-én, pénteken 20 órától a Szerelem, Ó! című darabot játssza a Gózon Gyula Kamaraszínház, 11-én 16 órától A helység kalapácsa című Petőfi-művet adja elő a Hevesi Sándor Színházból Besenczi Árpád. 18 órától a Merő álom című könyvbemutatón történetek hangzanak el a negyvenéves Soltis Lajos Színház történetéből. A kötetnek több szerzője van, neves színház szakemberek, a Soltis Lajos Színház kedvelői, tisztelői, barátai, „vendégjátékosai” – sorsának és szakmai munkájának figyelemmel kísérői – mondják el véleményüket arról a nehezen definiálható közösségi csodáról, ami a Soltis Lajos Színház.

MOZI

SZOMBATHELY Agora–Savaria Filmszínház: szeptember 14-én, kedden 18 órakor kezdődik a Szent Ignác útján című film díszbemutatója közönségtalálkozóval. Vendég: Tolvaly Ferenc filmrendező. Ugyanitt szeptember 13-ától 15-éig rendezik meg a Szlovén Filmnapokat. 13-án, hétfőn 17.30-kor nyit a rendezvény, 17.45-től a Következmények, 14-én, kedden 17 órától az Elég a lúzerségből, 15-én, szerdán 17 órától a Játszom, létezem című filmet vetítik.

RENDEZVÉNY

SZOMBATHELY Művelődési és Sportház: szeptember 11-én, szombaton 8-tól 12 óráig Hacuka közösségi vásárt rendeznek, ahol gazdát cserélhetnek a gardróbürítésből származó új és használt, de jó állapotú női- és férfiruhák, kiegészítők, gyerekruhák, játékok és egyéb hasznos holmik, valamint egyedi tervezésű ékszerek és ajándéktárgyak. Művelődési és Sportház, terasz: szeptember 12-én, vasárnap 10-től 13 óráig Tűzokádó játszóház várja a gyerekeket. Az interaktív játék mellett kézműves foglalkozáson vehetnek részt a bátor királyfiak és harcias királylányok. Az Óperenciás-tengeren túl, a Tűzokádó sárkány birodalmában mesebeli út vár hőseinkre, amelyen végighaladva hét „sárkányos” próbát kell kiállniuk. A játékban szükség lesz a harcosok gyorsaságára és csavaros eszére, hiszen a cél a sárkány megszelídítése. Savaria Filmszínház: szeptember 15-én, szerdán 18 órakor kezdődik Vadas Zsuzsa Hátizsákomban a glóbuszom című könyvének bemutatója. Művelődési és Sportház: szeptember 15-én, szerdán 19 órakor Világvégre címmel ad önálló estet Kiss Ádám.

VELEM Szeptember 11-én, szombaton 17 órakor Pilinszky-emléktáblát avatnak a Rákóczi út 15. szám alatt. Fellép: Nagylaki Dorottya (gordonka), ünnepi beszédet mond: Fűzfa Balázs irodalomtörténész, Pilinszky-verseket mondanak Bálint Éva és Szabó Tibor színművészek, az emléktáblát megáldja Harangozó Vilmos címzetes kanonok. RÉPCELAK M űvelődési Ház és Könyvtár: szeptember 15én, szerdán 18 órakor Torjay Valter művészettörténész tart áttekintő előadást a nagybányai festők első generációjáról.

ŐRISZENTPÉTER Szeptember 11–12-én, szombaton és vasárnap 9 órától kézműves kirakodóvásár és őrségi termelői piac lesz kulturális és szórakoztató műsorokkal a szabadtéri színpadon. Szombaton 11 órakor tartják a XVII. Őrségi Tökfesztivál ünnepélyes megnyitóját, ahol beszédet mond V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos. Közreműködik az Őrségi Baráti Kar. A szabadtéri színpadon fellépnek: 12 órakor a Fergeteg Néptánc Egyesület, 13.30-kor a Koprive Tambura zenekar és a Gradisce Horvát Kulturális Egyesület, 14.30-kor az Előretolt Helyőrség ad koncertet, 17 órakor a Vad Fruttik. 18.30-kor adják át a fesztiváldíjakat, lesz tökfaragás, tökös dekorációk sétánya. 19 órakor indul a töklámpás felvonulás a szabadtéri színpadtól. Ugyanitt 20 órakor Multimédia Élményszínház, lézershow. Szeptember 12-én, vasárnap 10 órakor a Kiskalász zenekar játszik a gyermeknek. 11.30-kor fellép a Zalaapáti Harmonika Zenekar, 12.30-kor a Kerka Néptánc Együttes. 13.15-kor kezdődik a Humoros Főző show Vajtó Lászlóval, a Vajtó és a világ nemzetközi turisztikai magazin gasztroműsor-vezetőjével. 14.15-kor Hangulataim dalokban címmel hallhatjuk Bujtás Ervin énekes-dalszerző m űsorát. 15.30-tól Czikora István László, a Budapesti Operettszínház művésze énekel, 16.15kor a Stand up Budapest lép fel. 17.30-kor Legendák címmel hallhatunk exkluzív válogatást hazai- és a világzenei gyöngyszemekből. A műsorban fellépnek: Auth Csilla, Török Ádám, Danics Dóra, Dell Amico Romeo, Gidófalvy Attila, Farkas Alexandra, Szokodi Zoltán, Szokodi Krisztina, Niki Amaruq, Alföldi Alexandra, Tóth Dániel, Hertelendy Zénó énekesek. Zene: Mistral Band. Kísérő programok szombaton és vasárnap 10–16 óráig TÖK – JÓ Udvar az Őrségi Vadászati Kiállítás udvarán. A programban: tökfaragás, töklámpáskészítés, kézműves-foglalkozás, Tök jó totó. Tök jól jár címmel vasárnap közös séta indul a Vadászati kiállítástól az őriszentpéteri parkerdőbe, a sétát az Őrségi Nemzeti Park munkatársai vezetik.

NAGYRÁKOS kultúrház: szeptember 10-én, pénteken – a tökfesztivál részeként – 18 órakor múltidéző tökmagköpesztés lesz a nagyrákosi kultúrházban. Szeptember 11–12én, szombat–vasárnap 10-től 17 óráig látogatható a Tájház és kovácsműhely.

SZALAFŐ-PITYERSZER szeptember 11-én, szombaton a tökfesztivál részeként 10–18 óráig kézműves és helyi termékek kirakodóvására. Kézműves udvar: kópic- és kosárkötés bemutatása, fazekas korongozás, tökfaragás. 10 órakor szertúra Szalafőn. A túrára maximum ötven ember jelentkezését várják. Indulás az Őrségi Nemzeti

Park sátrától. 10.30-kor és 13 órakor Tökjó túrák az európai bölényekhez és az eurázsiai vadlovakhoz. Jelentkezés és indulás az Őrségi Nemzeti Park sátrától. Gasztroudvar: hagyományos tökmagolajsajtolás-bemutató és -kóstoló egész nap folyamatosan; tökös és tájjellegű ételek. A vásári hangulathoz a hegedűszót Németh Ferenc és Flumbort Ábel biztosítja. Kulturális és szórakoztató műsorok, közreműködnek: 10.30-kor Őszi zenés kavalkád a Harisnyás Pipikkel Jurina Bea – Kovács Kata. 11.30-kor Hímzett igricek: A vége jó mese, A dadogó királyfi – vásári mesék. 13 órakor a Pannónia citerazenekar muzsikál. 14.30-kor a Mozaik Társulat adja elő A lónak vélt menyaszszony című vidám vásári komédiát.

MAGYARSZOMBATFA Fazekasház és lábas pajta: szeptember 11–12-én, szombat–vasárnap a tökfesztivál részeként 10-től 18 óráig helyi termékek vására. Cserépedényben és bográcsban főtt, illetve kemencés ételek várják az ínyenceket. Lehet főzni cserépedényekben, használati tanácsokkal. A Hagyományőrző Egyesület kínál kóstolót. 19 órakor Folkbeat-koncert, 21 órakor látványégetés.

ISPÁNK Szeptember 11-én, szombaton rendezik meg a XV. Falunap a világ közepén című programot. 8.30-kor kezdődik a XV. pörköltfőző verseny, 9.30-kor a kistérségi sportnap (kosárlabda), 10 órakor az élőzene a szabadtéri színpadon. 10-től 11.30-ig kézműves-foglalkozás, 11-től 16 óráig pónilovaglás és kocsikázás lesz. 11-től 17 óráig óriáscsúszda, légvár, sumo, népi játékok várják a gyerekeket. 13 órakor kezdődik az eredményhirdetés, tombolasorsolás. 13.45-tól 15 óráig kulturális műsor. 14től 17 óráig kézi korongozás, kézműves foglalkozások, tekézés a Béke ligetben. 15-től 16 óráig Sláger Tibó ad mulatós zenei műsort. 16-tól 17 óráig

mentő- és tűzoltóautó-bemutató. 17-től 17.30-ig távirányítósrepülőgép-bemutató, 17.30tól 18 óráig tombolasorsolás lesz. 18 és 20 óra között ad élő koncertet a Mokka Tribute Band. 20.30-tól élőzene lesz a szabadtéri színpadon, fellép: Vécsey Balázs.

CELLDÖMÖLK Szeptember 11-én, szombaton 10 órakor, halálának 75. évfordulóján avatják föl Györke József (1906–1946) emléktábláját a vasútállomáson. Az Országos Széchényi Könyvtár, a KMKK és a Kresznerics Ferenc Könyvtár rendezvényén beszédet mond Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója.

KIÁLLÍTÁS

SZOMBATHELY Iseum Savariense: szeptember 11-én, szombaton 15–16 óráig Iseum X – Családom és egyéb állatfajták – tárlatvezetés.

Szombathelyi Képtár: szeptember 12-én, vasárnap 15-től 16 óráig tárlatvezetés a Textiltriennálén.

Vár a Schrammel-gyűjtemény
Fotó: Szendi Péter

Schrammel-gyűjtemény: szeptember 12-én, vasárnap 16.30tól 17.30 óráig Tűzben születő új értelmek címmel különleges tárlatvezetés.

Kiemelt képen: Újra tökfesztivál

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!