Programok a Balatonon

2020.07.31. 07:00

Tengernyi élmény a magyar tengeren

Színes programokkal és szikrázó napsütéssel várja a következő egy hétben is a magyar tenger számos települése azokat, akik nem csak a fürdőzésre vágynak balatoni kiruccanásuk során. Ezúttal ezekből szemezgettünk.

Polgár Patrícia

Vera: Grisnik Petra. A Kőszegi Várszínház produkcióját ma este Balatonföldváron láthatja a közönség

Fotó: Cseh Gábor

Révfülöp csaknem két hónapos népzenei koncertsorozatában augusztus 1-jén az Üsztürü zenekar lép színpadra.

Július 7-étől hetente két este, szerdán és csütörtökön utcai művészek és zenészek teremtenek fergeteges hangulatot egy nyáresti sétához a keszthelyi belvárosban. A Street Festivalon jövő héten kedden (augusztus 4-e) a Népek Tánca Tánccsoport és a Nagyváthy Néptánccsoport szórakoztatja közönségét. Csütörtökön (augusztus 6-a) a Gábor & Gábor Zenekar zenél.

A siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ belső udvara ad helyszínt a Belvárosi Zenei Estek változatos stílusú koncertjeinek. Augusztus 6-án, csütörtökön 19 órától a Molnár Dixieland Band koncertjét hallhatják Szulák Andrea közreműködésével.

Nem marad program nélkül az sem, aki inkább színházélményre vágyna. Ma 20.30-kor a Kőszegi Várszínház produkcióját, a Grecsó Krisztián Vera című regényéből készült színdarabot tekinthetik meg Balatonföldváron, a Bajor Gizi Közösségi Házban.

Vera: Grisnik Petra. A Kőszegi Várszínház produkcióját ma este Balatonföldváron láthatja a közönség Fotó: Cseh Gábor

Augusztus 1-jén, szombaton 21 órakor a Játékszín előadásában Szente Vajk Legénybúcsú című vígjátékát láthatják a siófoki SzínParton.

Színház, de nem a klasszikus értelemben: augusztus 5-én, szerdán Kovács András Péter Apróbetűs részek című dumaszínházi előadására várja az érdeklődőket a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpad. A vendég Szabó Balázs Máté lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!