2013.08.12. 13:34
Programok, rendezvények Vas megyében augusztus 19-től
Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények augusztus 19-től. Böngésszen, és válogasson!
SZEPTEMBER 15.
Körmenet lesz a Szentkúthoz
Vasvár - Idén szeptember 15-én tartják a vasvári Mária-napi búcsút. Előtte – szombaton este fél hétkor – körmenet indul a Szentkútra, ahol szentmisét mutat be és szentbeszédet mond dr. Németh Norbert egyetemi lelkész. Vasárnap négy mise lesz: reggel 7 órakor, fél 9-kor, 10 órakor, valamint este 7 órakor.
SZEPTEMBER 14.
Jön az Írottkör!
Kőszeg - A második osztrák-magyar IGEN sportnapot szervezi meg szeptember 14-én az Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark. Erre szeptember 7-éig lehet jelentkezni. Két sportágban rendezik meg a sportnapot, az egyéni és váltóversenyt: futásban és túrázásban. A szervezők két dolgot máris előre bocsátanak. Az egyik: a versenyt bármilyen körülmények között megrendezik. A másik: az erdőkben szigorúan tilos dohányozni. Csatlakozó rendezvény lesz majd szeptember 15-én a Csillagtúrák az Írottkőre elnevezésű program, amelynek keretében Nyugat-Dunántúl és Burgenland legmagasabb pontjaira lehet eljutni, s az Írottkőnél zenés program, büfé, kültéri kalandok várják majd a résztvevőket. Az Írottkör elnevezésű verseny leghosszabb távja, a kör 56 kilométeres. Ez egyéni és váltóversennyel is teljesíthető. Rohoncról (Rechnitz) indul, szakaszonként is teljesíthető, más és más a táv. Althodis felé 9,8 kilométert, Bozsok felé 5,7 kilométeres, további települések, állomások az Írottkő körül: Oberkohlstätten, Léka (Locjenhaus, Kőszeg, Cák és Velem. A versenyt családok is teljesíthetik. A verseny ideje alatt orvosi ügyelet és vöröskeresztes segítség is lesz.
SZEPTEMBER 7.
"Ebből csak ki lehet halni"
Gencsapáti - A gencsapáti néptáncmozgalom 75 éves: 1993-ban, 20 éve alakult újjá a mai együttes. Az 1948-as gyulai fesztiválsikernek is évfordulója van (a hatvanötödik), az utánpótláscsoportként létrejött Ispiláng együttes pedig 10 esztendős. Sőt: épp 15 éve alakult újjá a Gencsapáti Legénycéh. Ebből a többszörös alkalomból várják a barátokat és az érdeklődőket szeptember 7-én 18 órára a művelődési ház udvarára, ahol a néptáncegyüttes az „Ebből csak ki lehet halni" című jubileumi műsorral lép föl.
Közlekedik a család
Szombathely - Az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság az idén is meghirdette a „Közlekedik a család" című közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatot. A vetélkedősorozat Vas megyei döntőjére közlekedésbiztonsági nyílt nap keretében kerül sor Szombathelyen, a TESCO (Zanati út 70.) parkolójában, szeptember 7-én 10 és 15 óra között. A vetélkedőre olyan családok jelentkezhetnek, amelyekben van két, 6 és 18 év közötti gyermek (4 fős csapatokat várnak), és legalább az egyik szülő „B" kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik. Az országos döntőt Zsámbékon rendezik meg, a fődíj egy Skoda személygépkocsi. A megyei versenyre a [email protected] vagy a [email protected] e-mail címen, illetve a 94/513-557-es telefaxszámon lehet augusztus 30-áig.
SZEPTEMBER 6.
Dr. Radnai Endre a Répce Galériában
Répcelak - Nyitott Tér Kulturális Egyesület és a Művelődési Ház Répce Galériája közösen rendezte meg dr. Radnai Endre festő, a Rumi-Rajki Műpártoló Kör tagja kiállítását. A tárlat – amelyet Tóth Csaba festőművész, főiskolai docens nyitott meg – szeptember 6-ig látható.
SZEPTEMBER 2.
VAOSZ Kupa tekeverseny
Szombathely - A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség teke szakága VAOSZ Kupa néven felkészülési tekeversenyt rendez a 2013/2014. évi városi bajnokságra szeptember 2. és 6. között. A négyfős csapatok 4x120 vegyes gurítást teljesítenek. A csapatokban legfeljebb két igazolt játékos léphet pályára (férfiak megyei I. osztályig, nők Szuperligáig). Nevezni személyesen vagy telefonon lehet a Fő téri tekepályán augusztus 31-éig.
AUGUSZTUS 31.
Meghosszabbított befizetési határidő
Vasvár - Meghosszabbították az agrárkamarai tagdíjbefizetés határidejét. A vasvári és a hegyháti gazdák augusztus 31-éig egyeztethetik adataikat a kamarával és fizethetik be az éves kötelező tagdíjakat. Az adategyeztetés online módon végezhető el, amelyben a kamnarai tanácsadók segítenek a gazdáknak.
AUGUSZTUS 30.
Orosz István kiállítása
Kőszeg - Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész kiállítása nyílik „Paradoxometria" címmel a kőszegi művészetek Házában augusztus 30-án, pénteken 17 órakor. A kiállítás résztvevőit dr. Lőrincz Zoltán, a Kőszegi Művészeti Egyesület elnöke köszönti, a bemutatott alkotásokat pedig Mészáros György festőművész méltatja a bevezetőjében.
A parkolóban pattog a labda
Sárvár - A város és a Sárvári Amatőr Kosárlabda Klub harmadik alkalommal hirdeti meg a Sárvári Street Jam Session kosárlabda rendezvényt. A várparkolóban augusztus 31-én, szombaton 9.30-kor veszi kezdetét a 3-3 elleni, a kosárlabda és a streetball szabályain alapuló félpályás játék. A Jam Session mérkőzésekre 3-4 fős csapatok nevezhetnek férfi, illetve női kategóriában. A csapatversenyeken kívül egyéni dobóversenyekre is lehet jelentkezni. A nevezési lapokat a sarvarvaros.hu honlapról is le lehet tölteni, a nevezés ingyenes.
AUGUSZTUS 28.
A karnevál miatt módosul a menetrend
Szombathely - A Savaria Karnevál miatt másként közlekednek a városban a helyi, a szerződéses és a helyközi autóbuszok is. Augusztus 28-án üzemzárásig a Thököly és Rákóczi utcákban közlekedő helyi, szerződéses és helyközi autóbuszok nem érintik a Rákóczi utcai Iskola, a Batthyányi tér, a Városháza és az Aluljáró elnevezésű megállóhelyeket. A helyi menetrend szerinti járatok a 30Y-os és 35-ös vonalak kivételével – a Hunyadi út – Szent Flórián körút. – Mátyás király utca útvonalon közlekednek és valamennyi kijelölt megállóhelyen megállnak. A helyközi autóbuszok az Aluljáró (Szent Márton utca) elnevezésű megállóhelyeken állnak meg. A 30Y-os és 35-ös vonalszámú menetrend szerinti járatok a Vasútállomás – Szelestey utca (Széll K. utca)- Petőfi Sándor utca útvonalon közlekednek és valamennyi kijelölt megállóhelyen megállnak. Pénteken 17 órától egészen üzemzárásig, valamint szombaton ugyanebben az időben a karneváli felvonulás miatt a Széll Kálmán utcában közlekedő autóbuszok nem érintik a MÁV Területi Igazgatóság elnevezésű megállóhelyet.
AUGUSZTUS 27.
Visszatér a népi fafaragó a búcsúra
Vasvár - Nagy sikert aratott Sulyok János népi fafaragó augusztus első felében bemutatott kiállítása a Castrum Galérián, éppen ezért visszahívják a tárlatot augusztus 27-től egészen szeptember 15-ig, a vasvári búcsúkor is látható lesz.
Tábort szerveznek az egyetemen
Szombathely - Idén is megszervezik a gólyatábort a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában. A programok augusztus 27-én kezdődnek és egészen 30-ig tartanak. Az első napon este 20 órakor a Summerlove, 22 órakor Klippel Dávid, 23 órakor Majka és Curtis várja a rajongókat. Éjféltől a buli az A Clubban folytatódik. Szerdán a Re-Akció zenekar, a Zaporozsec és a Hősök állnak színpadra, csütörtökön pedig érkezik a Sivatagi Moha, a Tohu-Bohu, valamint Belga. Pénteken este nyolctól Katapult DJ felel a hangulatért, majd a zárul a gólyatábor.
AUGUSZTUS 26.
Music Mix a Magházban
Szombathely - A legnépszerűbb magházas zenékből állítottak össze Music Mix estet augusztus 16-ára. 22 órától Don mester adja a lemezek alá a lovat a Magházban, lesz ska, punk, retro, reggae, balkán, alter és electro.
Hétfőn folytatódik a kispályás foci
Szombathely - Hétfőn megkezdődik a 2013. évi városi-városkörnyéki kispályás labdarúgó-bajnokság őszi idénye. A pontvadászat október végén fejeződik be. A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség munkatársai szerdánként 15 és 17 óra között a Markusovszky utcában, a Sportközpont épületében állnak a csapatvezetők rendelkezésre.
Megtekinthető tárlatok
Kiállítás, Szombathely. Savaria Múzeum nyitva: hétfő–szombat 9–17 óráig. A díszteremben A római sas szolgálatában – Publius Ferrasius Avitus, Róma katonája háborúban és békében, a kőtárban pedig A vadászszenvedély ereklyéi – trófeák Pődör Miklós hagyatékából című tárlat látható.
Egyházmegyei Levéltár (Szily János u. 2.): „Sándor István, az első magyar szalézi vértanú” címmel kiállítás látható szeptember 30-áig, hétfő–péntek 9–16 óra között, hétvégeken pedig előzetes bejelentkezés alapján.
Ferences templom (Aréna u. 1.): Egyházi évfordulók és események, havonta változó anyag látható.
Hegyfalu. Képeslap Múzeum: hétfőtől vasárnapig, reggel nyolctól délután hat óráig várja a látogatókat.
Kőszeg. Hotel Írottkő, aula: a Csók István Művészkör tagjainak, Csamáriné Stoltics Katalin és Zsarnai Sándor „Természet és Mi” című kiállítása október 4-éig várja az érdeklődőket.
Jurisics-vár, Főnixház földszinti termei: Nagy Lajos gyűjtő petróleumlámpáiból látható kiállítás naponta 10.00–17.30 óráig.
Acsád. Szociális otthon: szeptember 20-áig a Képeslevelezőlapgyűjtők Egyesületének két témát bemutató tárlata tekinthető meg. 1. A híd, amely összeköt – a modern civilizáció elképzelhetetlen lenne hidak nélkül; Az évezredek során a hídépítés igazi művészetté fejlődött. 2. „Kirándulás Marcipániába”.
Szentgotthárd. Színház aulája: a „Szentgotthárd arcai” című kiállítás augusztus 31-éig tekinthető meg.
AUGUSZTUS 25.
Kitörés-tárlat 25-éig
Intaháza - A Kemenesaljai Egyesített Kórház intaházi pszichiátriai rehabilitációs osztályán augusztus 25-éig tart nyitva – a nagyközönség előtt is – a Kitörés címmel megrendezett kiállítás, amely a „lipótmezei képzőművészeti gyűjtemény" negyven fontos alkotását ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A nyitottságra apelláló kiállítás egyedülálló a maga nemében: az élményen túl – pusztán azáltal, hogy létrejött – hozzájárulhat a mindig ismerethiányból fakadó előítéletek lebontásához.
AUGUSZTUS 24.
Nyári színházi esték
Sárvár - Nádasdy-vár udvara: 24-én, szombaton 20.30 órától Nyári színházi esték a várudvaron (esőnap: aug. 25.).
Szurokpuska háború – paintball verseny
Kőszeg - Egész augusztusban: Félhold és Telihold – Kőszegi Ostromnapok 2013. 24-én, szombaton 10 órakor Szurokpuska háború – paintball verseny kezdődik az egykori városi strand és kemping területén. 29-én, jövő csütörtökön 19 órától Könnyű Vonósok(k) – a Kőszegi Vonósok koncertje hallható Horváth Meggie-vel és barátaival. Augusztus minden szombatján, 18 órakor a Kőszegi Tornyosok muzsikája szól a Hősök tornyából.
Parkolás karnevál szombatján
Szombathely - Hogy kell-e fizetni jövő szombaton, augusztus 24-én. Az idén ugyanis karnevál „szombatja" munkanap-áthelyezés miatt munkanapnak számít. "A Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályával történt konzultáció alapján – tekintettel a karnevál alkalmával városunkban érkező nagyszámú vendégre és természetesen a szombathelyi polgárokra is –, az a döntés született, hogy augusztus 24-én, szombaton a munkanap áthelyezés ellenére a szombati üzemeltetési rendben, tehát ingyenesen lehet a fizetőparkolókat igénybe venni a megyeszékhelyen."
Pincegaléria: egy pécsi szál
Szombathely - Pécsi szál címmel nyílik a Pécs – Baranya Művészeinek Társasága kiállítása az Agora – Pincegalériában augusztus 24-én 20 órakor.
Rúzsa Magdi koncert
Szombathely - Rúzsa Magdi ad koncertet a Savaria Történelmi Karneválon a Borok utcájában augusztus 24-én, szombaton 22.30-tól. Az Artisjus-díjas énekesnőt 2007-ben a szakmai zsűri az Eurovíziós Dalfesztivál legjobb dalszerzőjének választotta.
Az égig érő fa
Szombathely - Kalandvár (Gayer-park): 24-én, szombaton 13.30 órakor a Mesebolt Bábszínház várja közönségét a karneváli programok részeként. Kormos István: Az égig érő fa című darabot láthatják a kicsik.
Túra
Kőszeg - Hétvégén az Írottkő Natúrpark területén túrákat szerveznek. 24-én, szombaton „Csömötei kecskefejő" túra lesz, közepesen nehéz éjszakai túra 15 kilométeren. 25-én, vasárnap „Ismerkedés Nemescsóval" – délelőtt falunézés, délután határjárás, valamint „Vulkán" kerékpártúra indul a Paulibergi bazaltbányához.
AUGUSZTUS 23.
Színház,
Szombathely. Karneválszínház, megyeháza udvara: Félúton a Fórum felé – Stephen Sondheim művét láthatja a közönség Hamvai Kornél fordításában pénteken 14.30-kor (esőnap: 25., 11 óra) és 17 órakor (esőnap: 24., 11 óra).
Rendezvény,
Szombathely. Savaria Történelmi Karnevál 2013: 25-éig, vasárnapig tart. A város több pontján várják az érdeklődőket színes programokkal. A felvonulás ma és 24-én, szombaton 19 órakor indul az alábbi útvonalon: Történelmi Témapark–Thököly u.–Bejczy u.–Kossuth L. u.–Hefele M. u.–Berzsenyi tér–Széchenyi u.–Kőszegi u.–Mártírok tere–Király u.–Savaria tér–Szent Márton u.–Thököly I. u.–Történelmi Témapark.
Kőszeg. Egész augusztusban: Félhold és Telihold – Kőszegi Ostromnapok 2013. Kiállítás, Szombathely. Egyházmegyei Levéltár (Szily János u. 2.): „Sándor István, az első magyar szalézi vértanú” címmel kiállítás látható szeptember 30-áig, hétfő–péntek 9–16 óra között, hétvégeken pedig előzetes bejelentkezés alapján. Kámoni Arborétum galériája: szeptember 10-éig a Redesig+ elnevezésű, Ausztria–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében díjazásra került designtermékek vándorkiállítása látható.
Acsád. Szociális otthon: szeptember 20-áig a Képeslevelezőlapgyűjtők Egyesületének két témát bemutató tárlata tekinthető meg. 1. A híd, amely összeköt – a modern civilizáció elképzelhetetlen lenne hidak nélkül; Az évezredek során a hídépítés igazi művészetté fejlődött. 2. „Kirándulás Marcipániába”.
Kőszeg. Hotel Írottkő, aula: 23-án, pénteken 18 órakor a Csók István Művészkör tagjainak, Csamáriné Stoltics Katalin és Zsarnai Sándor „Természet és Mi” című kiállításának lesz a megnyitója. A tárlatot Básthy Béla alpolgármester ajánlja a résztvevők figyelmébe. A tárlat október 4-éig várja az érdeklődőket. Zsennye. Művelődési ház: Privát képek II. – Zsennye, képek a falu életéből – fotókiállítás látható. Kiállító: Polgárné Varga Zsuzsanna.
Tisztújításra készülő egyesület
Kőszeg - Augusztus 23-án tisztújítást tart az Európafórum – Vas Megye Egyesület. Közgyűlésüket augusztus 23-án 17 órától rendezik meg a Strucc Szállodában. Felsorolni is nehéz, mi mindent történt a szervezet közreműködésével 2011 óta. Előadások sorát szervezték, de több módon támogatták például a Dr. Nagy László gyermeknevelő intézményt is. Ezekről is szó esik a közgyűlésen.
Zsidó Udvar a karneválon
Szombathely - Az idei Savaria Történelmi Karnevál új helyszínnel, új színekkel jelentkezik: a Curia Judaica/Zsidó Udvar a Zrínyi utca 17-ben várja az érdeklődőket. Augusztus 23-án 16.30-kor például a gasztroblogger Mautner Zsófi zsidó és római ízekkel készül, este 9-kor Gerendás Péter zenél. Három nap alatt lesz sok más is.
A természet a Csók-körben
Kőszeg - A Csók István Művészkör tagjai, Csamáriné Stoltics Katalin és Zsarnai Sándor állítanak ki a „Természet és mi" címmel a Hotel Írottkő aulájában. Megnyitó augusztus 23-án, pénteken 18 órakor Básthy Béla Kőszeg város alpolgármesterének bevezetőjével. Közreműködik: Cifné Berényi Ágota pécsi flamenco-táncos, Cif János gitározik, Rajcziné Ale Andrea verset mond. A kiállítás október 4-éig tekinthető meg.
Skótok erősködnek a karneválon
Szombathely - Idén először a Savaria Történelmi Karnevál, azon belül a Történelmi Témapark ad otthont az egyre népszerűbb felföldi játékok országos bajnoki döntőjének, Savaria Kupa 2013 néven. Idén a németországi Fürstenwaldeban a skót felföldi játékok világbajnokságán Fazekas Róbert aranyérmet, a szintén szombathelyi Szabó Attila negyedik helyet szerzett. A pénteken, 15 órakor kezdődő OB-döntőben ezúttal a vasvári Adorján Balázs képviseli a vasi színeket. A Savaria Kupán a selejtezőkről bejutott nyolc erős ember hat versenyszámban méri össze tudását és erejét.
Schiffer András fórumot tart
Celldömölk - Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke és országgyűlési képviselője lakossági fórumot tart Celldömölkön, a Kemenesalja Művelődési Központban augusztus 23-án 18 órakor. A fórumon szó lesz az ország jelenlegi helyzetéről és jövőjéről, illetve arról is, hogy az LMP milyen válaszokat ad a meglévő problémákra.
AUGUSZTUS 22.
Savaria Történelmi Karnevál
Szombathely - Savaria Történelmi Karnevál 2013: 22–25-éig, csütörtöktől vasárnapig tart. A város több pontján várják az érdeklődőket színes programokkal. A felvonulás 23-án, pénteken és 24-én, szombaton 19 órakor indul az alábbi útvonalon: Történelmi Témapark–Thököly u.–Bejczy u.–Kossuth L. u.–Hefele M. u.–Berzsenyi tér–Széchenyi u.–Kőszegi u.–Mártírok tere–Király u.–Savaria tér–Szent Márton u.–Thököly I. u.–Történelmi Témapark.
Az Aranyszamár iseumi látogatása
Szombathely - Az Iseum Savariense sem marad ki a karneváli eseményekből. Augusztus 22-én 17.45-től 20 óráig például itt mutatkozik be a Genius Savariensis Alapítvány szabadegyeteme, amelynek első minikurzusán Csapláros Andrea, Fűzfa Balázs, Katona Attila, Melega Miklós, Tóth Péter, Zsámbéky Monika tart előadást, szigorúan Savaria/Szombathely történetét érintő témákban. Este nyolckor az Iseum állandó kiállítását nézheti meg (vezetéssel) a közönség, aztán színházi előadás következik: a Lucius átváltozása Az aranyszamár című Apuleius-regényből készült, Lucius szerepében Szabó Tibort (WSSz) láthatja a közönség.
Ókori témák a képtárban
Szombathely - A képtár is a karneválra készül: augusztus 22-én 17 órakor Ókori témák és motívumok a Szombathelyi Képtár gyűjteményében címmel nyílik kiállítás a Rákóczi utcában, az Iseum szomszédságában. A tárlatot dr. Zsámbéky Monika művészettörténész nyitja meg, szeptember 22-éig nyitva is marad.
Tanácskoznak a városi képviselők
Vép - Bővítenék az óvodai álláshelyeket, felújítanának egy ingatlant, s létrehoznák a települési értéktárat. Ezekről is szó lesz a képviselők ülésén. A csütörtökön négykor kezdődő tanácskozáson tárgyalnak az önkormányzati tulajdonú földterületek bérbeadásáról is.
Hiteles hely: a Smidt Múzeum
Szombathely - A Smidt Múzeum is beszáll a Savaria Történelmi Karneválba: a különleges kínálat augusztus 22-étől 24-éig érvényes. Lesz tematikus és német nyelvű tárlatvezetés, éjjeli őrjárat a várban egy szombathelyi boszorkány nyomában, gyerekfoglalkozás, legyezőkészítés, filmvetítés – és akkor a Smidt Múzeum udvarán álló örökös látványosságról, a sárga villamosról még nem beszéltünk. Ki tudja, álmában néha talán csilingel is picit. Az augusztus 22-én (csütörtökön) 16 órától három hónapon át nyitva tartó kamara-kiállításon mutatják be a Smidt Múzeum megújult középkori okleveleit, armálisait, térképeit. A tárlatot dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész nyitja meg. A dokumentumok restaurálását Czigler Zsófia és Gereben Zsófia végezte, a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. A megnyitó után a gyerekeknek kínálnak elfoglaltságot: a „Hiteles hely" című foglalkozáson a hajdani káptalani jegyzők tevékenységével ismerkedhetnek meg, viaszpecséttel hitelesített, igazi oklevelet is készíthetnek a középkori dokumentumok mintájára. A kreatív foglalkozást két szakmabeli: dr. Kiss Gábor régész és dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész vezeti.
Hastánc, henna és sámándobolás
Szombathely - A Mira Orient Art több más hastánccsoporttal karöltve idén is jótékonysági akcióval vesz részt a megye legnagyobb történelmi fesztiválján. A Savaria Karnevál három napja alatt a Cafe Frei ad otthont Szultániának, ahol hagyományőrző csoportok, hastáncosok bemutatója, jósnő, meseolvasás, hennafestés, sámándobolás is várja az érdeklődőket. Minden évben jótékonysági céllal is táncolnak a résztvevők. Idén a vasi gyermekotthonok lakóin próbálnak meg segíteni.
Félúton a Fórum felé
Szombathely - Karneválszínház: Félúton a Fórum felé – Stephen Sondheim művét láthatja a közönség Hamvai Kornél fordításában. Szereplők: Bezerédi Zoltán, Szabó Tibor, Németh Judit, Kovács Gergely, Mertz Tibor, Sodró Eliza eh., Jordán Tamás, Balogh János, Domokos Zsolt eh., Hajmási Dávid, Jámbor Nándor, Kovács Bálint, Ostyola Zsuzsa, Korponay Zsófi, Lehőcz Zsuzsa. Rendező: Réthly Attila. Előadások (esőnapok): csütörtökön 18 órakor (23-án 11 óra), 23-án 14.30-kor (25-én 11 óra), 23-án 17 órakor (24-én 11 óra), 24-én 14.30-kor (25-én 11 óra), 24-én 17 órakor (25-én 11 óra).
Rendkívüli testületi ülést tartanak
Csepreg - Csütörtök délután 4 órától rendkívüli ülést tart a képviselő-testület. A napirendben az önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatási pályázat, a köztemetők üzemeltetése, a felső-répcementi kistérségi társulási megállapodás módosítása és a közvilágítási energiabeszerzési szerződés is szerepel.
Kiállítások
Szombathely - Savaria Múzeum nyitva: hétfő–szombat 9–17 óráig. A díszteremben A római sas szolgálatában – Publius Ferrasius Avitus, Róma katonája háborúban és békében, a kőtárban pedig A vadászszenvedély ereklyéi – trófeák Pődör Miklós hagyatékából című tárlat látható.
Szombathely - Járdányi Paulovics István Romkert: kedd–szombat 10–17 óráig.
Szombathely - Smidt Múzeum: kedd–péntek és vasárnap 10–17 óráig. „Biedermeier hangulatban, Sterio Károly (1821–1862) festő művészete" címmel látható tárlat.
Szombathely - Vasi Skanzen: kedd–vasárnap 9–17 óráig. Kis magyar pomológia 30 régi magyar alma címmel gyümölcsábrázolás bemutató várja az érdeklődőket.
Szombathely - Szombathelyi Képtár: kedden, szerdán és pénteken 12–17 óráig, csütörtökön és vasárnap 10–17 óráig.
Szombathely - Iseum Savariense: kedd–szerda és péntek–vasárnap 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig.
Szombathely - Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár: tárlatvezetést indítanak csütörtökönként és péntekenként 9.00, 11.00, 13.00 és 15.00 órától. Megtekinthető tárlat: „Határon innen és túl – Od granice, preko granice".
Szombathely - Szombathelyi Egyházmegyei Kincstár: „A Szent Márton-ereklye hazahozatalának centenáriuma" című időszaki kiállítás várja az érdeklődőket. Nyitva tartás: kedd– szombat 9.00–17.00 óráig.
Szombathely - Egyházmegyei Levéltár (Szily János u. 2.): „Sándor István, az első magyar szalézi vértanú" címmel kiállítás látható szeptember 30-áig, hétfő–péntek 9–16 óra között, hétvégeken pedig előzetes bejelentkezés alapján.
Szombathely - Agora–Pincegaléria: 24-én, szombaton 20 órakor Pécsi szál címmel a Pécs–Baranya Művészeinek Társasága kiállítását Mogán Orsolya művészettörténész nyitja meg. A tárlat szeptember 10-éig látható kedden, szerdán és csütörtökön 14–17 óráig.
Szombathely - Kámoni Arborétum galériája: szeptember 10-éig a Redesig+ elnevezésű, Ausztria–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében díjazásra került designtermékek vándorkiállítása látható.
Szombathely - Katonatörténeti kiállítás (Aréna u. 8.): a Magyar Királyi Honvédség III. hadtestét bemutató kiállítás tekinthető meg.
Hegyfalu - Képeslap Múzeum (Kossuth Lajos u. 19.): hétfőtől vasárnapig, 8–18 óra között látogatható.
Répcelak - Répce Galéria: dr. Radnai Endre festő, a Rumi-Rajki Műpártoló Kör tagjának kiállítása látható szeptember 6-áig.
Kőszeg - Hotel Írottkő, aula: 23-án, pénteken 18 órakor a Csók István Művészkör tagjainak, Csamáriné Stoltics Katalin és Zsarnai Sándor „Természet és Mi" című kiállításának lesz a megnyitója. A tárlatot Básthy Béla alpolgármester ajánlja a résztvevők figyelmébe. A tárlat október 4-éig várja az érdeklődőket.
Kőszeg - Művészetek Háza: augusztus 25-éig Törökország – a Kőszegi Művészeti Egyesület témakiállítása tekinthető meg csütörtöktől vasárnapig, 14–17 óra között.
Kőszeg - Jurisics-vár, Főnixház földszinti termei: Nagy Lajos gyűjtő petróleumlámpáiból látható kiállítás naponta 10.00–17.30 óráig.
Kőszeg - Jurisics-vár: keddtől vasárnapig, 10–17 óráig látogatható. Augusztus 30-áig Vidéki élet a határtérségben a századfordulón címmel a Pannon Interkulturális Kutató- és Képzőközpont és az alsóőri Magyar Média és Információs Központ fotókiállítása várja az érdeklődőket hétfő kivételével minden nap.
Kőszeg - Koronaőrző bunker (Kálvária I. stáció előtt): a magyar szent korona történetét bemutató kiállítás tekinthető meg szombatonként 13–17 óráig, csoportok előzetes bejelentkezés alapján látogathatják a tárlatot.
Sárvár - Nádasdy Ferenc Múzeum: kedd–vasárnap 9– 20 óráig nyitva.
Sárvár - Nádasdy-vár, Galeria Arcis: Garas Kálmán fotóművész kiállítása szeptember 1-jéig látható, hétköznapokon 10–17 óráig, szombatonként 9–13 óráig.
Sárvár - Nádasdy-vár, Folyosó Galéria: Mihácsi Teodóra fotókiállítása várja az érdeklődőket szeptember 1-jéig, naponta 10–18 óráig.
Sárvár - Nádasdy-vár, könyvtár: „150 éve született Gárdonyi Géza" címmel látható kiállítás.
Körmend - Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum, állandó kiállítások: Nemzedékek öröksége – helytörténeti kiállítás; Batthyányak nemzetsége –kiállítás a kastély dísztermében; Hunyjad le szemedet és láss! – tapintható tárlat; Cipőtörténeti gyűjtemény. Időszaki kiállítás: Vár a kastély – A körmendi hercegi kastély évszázadai. Nyitva tartás: kedd–vasárnap 9–17 óráig.
Zsennye - Művelődési ház: Privát képek II. – Zsennye, képek a falu életéből – fotókiállítás várja az érdeklődőket augusztusban. A kiállító alkotó: Polgárné Varga Zsuzsanna.
Traffipax
Vas megye - Csütörtökön is mérnek a vasi rendőrök a megye útjain. Kattintson, és tudja meg, hol és mikor számíthat traffipaxra!
AUGUSZTUS 21.
Avatás a Jenei Galéria udvarán
Szombathely - A Jenei Galéria udvarán augusztus 21-én avatják föl a Szombathelyi Képzőművészek Emlékhelyét. Köszöntőt mond Jenei Ferenc, a galéria tulajdonosa és Oroszy Csaba képzőművész. Közreműködik Peltzer Géza. Az emlékhely létrejöttét több képzőművész és magánember támogatta, az avatás védnöke dr. Veres András megyés püspök.
Tranzit fesztivál
Kőszeg - Szombatig nagyon gazdag, színvonalas programok várják a fiatalokat a Tranzit – Fesztivál a határon rendezvényein Kőszegen. A Jurisics-várban a fiataloknak, elsősorban főiskolásoknak, egyetemistáknak megrendezett Tranzit Fesztivál megnyitója szerda este lesz, amit a Firkin koncert követ, végül diszkó zár. Csütörtöktől három napon át dübörög a fesztivál Kőszegen. Előadások, viták, bulik várják a fiatalokat a város több pontján, vendéglátóhelyén. Csütörtök délelőtt először az élhető települések ismérveiről rendeznek vitát, majd Németh Zsolt államtitkár és Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti delegációvezetője vitázik arról, merre halad Európa. Másutt a falusi közösségek jelen és jövője, a drogliberalizáció, a Kárpát-medencei népszámlálási körkép, a közösség és párkapcsolat az Y generációban, a diplomások a munkaerőpiacon és lesz téma, de az is, hogy mit olvassanak a gyerekek. Este Patrick Egan kampánytanácsadóval lesz angol nyelven beszélgetés a Jurisich-várban az amerikai elnökválasztásról, de felolvasóestet is rendeznek, majd Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar koncertje, a Bootsie Trió, végül diszkó zárja a napot DJ Top Sawyer-rel.
Képzőművészek emlékhelye lesz
Szombathely - Dr. Veres András megyés püspök a védnöke annak, hogy szerdán 18 órakor felavatják a Szombathelyi Képzőművészek Emlékhelyét a Jenei Galéria udvarán.
Álláskeresők találkoznak
Vasvár - Az Álláskeresők Klubja legközelebbi találkozója szerda délelőtt 10 és 12 óra között lesz a Nagy Gáspár Kulturális Központban a Hegyháti Foglalkoztatási Paktum ajánlásával.
Színház
Szombathely - Karneválszínház, megyeháza udvara: Félúton a Fórum felé – Stephen Sondheim művét láthatja a közönség Hamvai Kornél fordításában ma 18 órakor (esőnap: 22., 11 óra).
Kiállítás
Szombathely - Egyházmegyei Levéltár: „Sándor István, az első magyar szalézi vértanú" címmel kiállítás látható szeptember 30-áig, hétfő–péntek 9–16 óra között, hétvégeken pedig előzetes bejelentkezés alapján. Kámoni Arborétum galériája: a Redesig+ elnevezésű, Ausztria–Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében díjazásra került designtermékek vándorkiállítása látható.
Kőszeg - Hotel Írottkő, aula: Gódor József, a Csók István Művészkor tagjának fotókiállítása várja az érdeklődőket Bosznia-Hercegovina kincsei címmel augusztus 23-áig.
Irtják a városban a szúnyogokat
Szombathely - Mint minden városi nagy rendezvény előtt, a Savaria Karnevált megelőző napokban most is légi szúnyogirtást rendelt meg a Szombathelyi Parkfenntartási és Temetkezési Kft. a város területére. A vegyszeres permetezést szerdán kezdték, s csütörtök este 22 óra és reggel 7 óra között folytatják Szombathely teljes területén. A felhasznált vegyszer emberre és állatra nem veszélyes.
Traffipax
Vas megye - Szerdán is mérnek a vasi rendőrök a megye útjain. Kattintson, és tudja meg, hol és mikor számíthat traffipaxra!
AUGUSZTUS 20.
Kerti parti a Skanzenben
Szombathely - Egy óriási születésnapi kerti parti lesz augusztus 20-án a Vasi Skanzenben. A Vasi Skanzen idén 40 éves, és 15 éves a Pajtatábor. E születésnapok kerti partija lesz augusztus 20-án délelőtt 10-től 20 óráig. Dr. Puskás Tivadar 11.30-kor mond köszöntőt, Csapláros Andrea, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója 18 órakor. A programok közt szerepel táncház, kézművesség (papírvirág-készítés, agyagozás, szövés), ügyességi feladatok (karikahajtás, métázás, biciklis próbák), nemzetiségi ételek, dalok, vitézi bajvívás, Toldi hétpróbája, íjászat, lovaglás, hagyományőrző csoportok bemutatói, nádsíp készítés, ólom figurák öntése – emlékül.
Az én kertemben termett - 2013
Csepreg - A helyi gazdák, gazdaasszonyok kertjében termett zöldségeket, gyümölcsöket várják a szervezők az augusztus 20-i felvonulásra. Az otthon sütött finomságok, házikenyér és borkorcsolya, valamint saját készítésű méz, szörp vagy bor bemutatására is lehetőséget biztosítanak. A beérkezett terményekből kiállítást is rendeznek.
A főnyeremény egy kiscsikó
Nagygeresd - Fogathajtó versenyt rendeznek augusztus 20-án a településen. A kétfordulós akadályhajtás összevetéssel délben, a vadászhajtás délután négy órakor kezdődik. A megnyitót a két versenyszám között tartják, s közben a csákberényi csikósok is bemutatkoznak. A tombolán értékes nyeremények várnak gazdára, a fődíj egy kiscsikó.
Isistől a skanzenig, két keréken
Szombathely - Kék kerékkel Isis istennő és a bencések nyomában címmel hirdette meg legújabb kerékpártúráját a Herényi Kulturális és Sportegyesület. Akik úgy döntenek, hogy megpróbálják, így köszönthetik a közelgő állami ünnepet. A túrázók augusztus 20-án délelőtt 9 óra és 9.30 között gyülekeznek a Herényiek Házában (Béke tér 7.), ahol kerékpárkölcsönzésre is mód nyílik. Indulás után a csapat megáll Szombathely belvárosában, és meglátogatja az Iseumot, Pannónia legfontosabb római kori, keleti eredetű, rekonstruált vallásos épületegyüttesét. Aztán folytatódik a kerekezés: Jákra, ahol előbb a sajtkészítés rejtelmeibe kapnak bepillantást a túrázók (a Rácz család majorságában), aztán megnézik a Szent György nevét viselő apátsági plébániatemplomot, amely a román stílusú építészet kiemelkedő alkotása. A tervek szerint délután 3-kor újra Szombathely felé veszik az irányt, a túra végállomása a 20-án negyvenedik születésnapját ünneplő Vasi Skanzen, ahol a Herényiek Háza kerékpárosai ügyességi pálya kipróbálására invitálják az ünneplő közönséget. A túra teljes hossza harmincnyolc kilométer, az előzetes jelentkezéseket augusztus 16-áig fogadják a Béke tér 7-ben.
Az államalapítást ünnepli a város
Kőszeg - Augusztus 20-án a Jurisics téren lesz az ünnepség. 17 órától Ágh Péter országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet. Az új kenyeret megáldja Harangozó Vilmos espres-plébános. 18 órától ünnepi hangverseny kezdődik a Jézus Szíve Plébániatemplomban.
Búcsúi szentmise a szentkútnál
Vát - Szent István király napján, augusztus 20-án, kedden tartják a búcsúi szabadtéri szentmisét a vát-szentkúti kápolnánál. Az ünnepi istentisztelet délelőtt 10 órakor kezdődik, a szentbeszédet Pete Polgár Máté körmendi diakónus mondja. A perselyadományokat a kápolna felújítására gyűjtik. Szeretettel hívják és várják a zarándokokat.
Szamóca Színház a Mesevonatban
Torony - A jövőre 20 éves fennállását ünneplő Szamóca Színház hazaérkezett legutóbbi, nagy sikerű fellépésének helyszínéről: a fadd-dombori Erzsébet táborból, ahol az ott nyaraló gyermekeket szórakoztatták. Az ünnepi hosszú hétvégén 4 előadásuk lesz a Dunántúlon. 20-án délelőtt ismét elindul Bükön a Mesevonat, hogy a végállomáson Csiperke és Csuporka mesejátékát nézhessék meg az utasok. 20-án 13.00 órakor Badacsonyban, a Rózsakő Fesztiválon lépnek fel.
AUGUSZTUS 19.
Idén is lesz csónakfelvonulás
Körmend - A város önkormányzata és a kulturális központ idén is megrendezi a Körmendi Napok elnevezésű rendezvényét, melynek része a hagyományos, augusztus 19-ei csónakfelvonulás is. Igazi karneváli hangulatot szeretnének teremteni a szervezők a Rábán, s erre már most is várják a jelentkezőket.
Ügyfélszolgálati munkarend: NAV
Szombathely - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vas Megyei Adóigazgatóságának közleménye szerint a Petőfi Sándor utca 22-ben (ideiglenes helyén, a „C" épületrészben) található központi ügyfélszolgálat nyitva tartása az augusztus 20-i állami ünnepre való tekintettel megváltozik. Ezek szerint augusztus 19-e (hétfő): pihenőnap, augusztus 20-a (kedd): munkaszüneti nap, augusztus 21-én (szerdán) 8-tól 18 óráig, augusztus 22-én (csütörtökön) 14–18 óráig, augusztus 23-án (pénteken) 8-12 óráig, augusztus 24-én (szombaton) 8–11 óráig állnak az ügyfélszolgálat munkatársai az állampolgárok rendelkezésére. (Az információk a NAV honlapján – www.nav.gov.hu – hozzáférhetők.)
Sokféle túrát szerveznek
Kőszeg, Nemescsó - Az Írottkő Natúrparkért Egyesület augusztus 19-én, kistúrát szervez a St. Germain-kereszthez (ez hét kilométeres.) Augusztus 24-én a Csömötei kecskefejő túra (Caprimulgus europaeus) közepesen nehéz, éjszakai túra lesz 15 kilométeren. Másnap ismerkedni lehet Nemescsóval (délelőtt falunézés, délután határjárás 1+7 kilométer). Aznap „Vulkán" kerékpártúra is indul a Paulibergi bazaltbányához.
Élményekkel teli túrázás
Szalafő - Élménydús túranap várja a természet szerelmeseit augusztus 19-én a Pityerszeren az Őrségi Nemzeti Park szervezésében. Reggel kilenc órakor indul az első gyalogtúra, mely 10 kilométer hosszan örökre szóló élményt nyújt majd a résztvevőknek. A második számú túra 10 órakor startol el, a táv hét kilométer lesz. A résztvevők a szlovén-magyar határpont érintésével Szalafő környékének élővilágával ismerkedhetnek meg. A következő körtúra 11 órakor kezdődik, a rövidebb távot kedvelőknek szeretnének kedvezni, két kilométer hosszan lehet egy túravezető segítségével ismerkedni a gyógynövényekkel. Hétfőn az Őrségi Népi Műemlékegyüttest is bemutatják, minden órában vezetővel járják be az érdeklődők a létesítményt. Kiegészítő programok is lesznek: 10 órakor helyi termékvásár nyílik, s játszóházak is lesznek, hagyományőrző civil egyesületek segítségével. 11 órakor kisütik a Szent István-napi kenyeret, déltől pedig színes gasztronómiai kínálat várja a túra során megéhezett résztvevőket.