2013.10.06. 12:40
Programok, rendezvények Vas megyében október 7-től
Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények október 7-től. Böngésszen, és válogasson!
NOVEMBER 6.
Mamutmezőny a Hungarian Openen
Szombathely - Negyvenkilenc országból összesen 416 ifjúsági és serdülő asztaliteniszezőt neveztek a november 6–10. között az Arena Savariában rendezendő magyar nemzetközi bajnokságra. Október 7-én éjfélkor lejárt a nevezési ideje a november 6-án kezdődő ifjúsági és serdülő magyar nemzetközi bajnokságnak (Hungarian Open) – mint ismert, az idei év legjelentősebb hazai asztalitenisz-rendezvényének Szombathely adhat otthont. A helyi rendező a Pannonsport Kft. a Szombathelyi Asztalitenisz Körrel karöltve. Az ötnapos verseny kiemelt állomása a nemzetközi szövetség körversenyének, ráadásul európai selejtező is a jövő évi ifjúsági olimpiára. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a körverseny történetének legnagyobb mezőnye nevezett: négy földrészről 49 ország 416 versenyzőjének nevét regisztrálták. Ez dupla létszámot jelent a legnagyobb versenyek átlagához képest.
NOVEMBER 4.
Vendéglők hete Vas megyében
Vas megye - Vas Megye Közgyűlése november 4.-e és 10-e között, első alkalommal rendezi meg „Szeretem, mert Vasból van" - címmel a Vas Megyei Vendéglők Hetét. A program célja, a magyar gasztronómia megújítás a helyi alapanyagokból már-már elfeledett vasi ételek újragondolása. Az éttermek jelentkezését október 20-ig várják a menüsor és borkínálattal.
OKTÓBER 26.
Konferencia az egyesületi életről
Répcelak - Az önkormányzat és a művelődési ház hagyományos őszi konferenciája idén a répcelaki egyesületi életről szól. Október 26-án sorra bemutatkoznak a jelenleg működő civil szervezetek, szó esik a legrégebbi és a legifjabb egyesületről, az önkormányzat és az egyesületek viszonyáról, s várhatóan a város testvértelepülése, a szlovákiai Lég egyesületeiről is kapnak tájékoztatást az egybegyűltek.
OKTÓBER 25.
Látók és nem látók - Az oladi láthatatlan tárlatra regisztrálni kell
Szombathely - „Nem látókról, nem látókért, látóknak" szól az a hatnapos program az oladi iskolában, amelynek alkalmából „láthatatlan kiállítást" is bejárhat a közönség. Az október 25-étől 30-áig tartó esemény „Együtt élünk" címmel a Vas Megyei szakosított Szociális Intézet, a Boza Gáborné alapítvány és a Szülőföld Kulturális és Örökségvédelmi Egyesület szervezésében, sok támogatóval valósul meg. Lesz pályázati díjátadó, kiállítás, lesznek előadások, lesz filmvetítés (Vakvagányok); 27-étől 30-áig pedig kipróbálható az a szimulációs program, amely által bárki megtapasztalhatja, milyen a létezés, a közlekedés a sötétben. Erre a programra előzetes telefonos regisztráció szükséges: a 06/30/590-4704-es számon október 22-éig fogadják a jelentkezőket.
OKTÓBER 20.
Alibi: a Tünet Együttes vendégjátéka a WS Színházban
Szombathely - Szabó Réka és a Tünet Együttes neve minőségi márka a kortárstánc-életben. A társulat október 20-án a WS Színházban lép föl. Kár volna kihagyni. Ahogy az ajánló mondja: „"A humoros, groteszk önvizsgálat-revüben – ez az Alibi zenés-táncos kihallgatás – a különleges technikai megoldásokat kedvelő Tünet Együttes egy speciális tükörfal segítségével teremti meg azt a vívódásokkal teli belső világot, amelynek elfojtására, titkolására folyamatosan „alibit" gyártunk. Miközben a saját nevükön szereplő előadók a zenés-táncos önvizsgálat-revü során magukról is vallanak, a néző a saját tükörképével is farkasszemet nézhet. A produkció bemutatása óta jelentős hazai és külföldi karriert futott be." A darab 2008-ban az Alternatív Színházi Szemlén elnyerte a fődíjat, a debreceni Deszka Fesztiválon a „legjobb humoros pillanatért" járó Forgács-díjat, 2012-ben A Tánc Fesztiválja fődíját Veszprémben, és nagy sikerrel szerepelt Helsinkiben, Csehországban és Bécsben. Az előadás bemutatója a budapesti Thália Színházban volt, 2010-től pedig három évadon át szerepelt a Katona József Színház repertoárján. Október 20-án 19 órakor pedig a Weöres Sándor Színház Márkus Emília Termében láthatja a közönség. Rendező: Szabó Réka. Szereplők: Furulyás Dóra, Gőz István, Kövesdi László, Szabó Márta, Szandtner Anna és Szász Dániel.
Az igényekre kíváncsiak
Szombathely - A Szombathelyi Parkfenntartási és Temetkezési Kft. október 20-ig várja a lakossági bejelentéseket a közterületi fák metszésével kapcsolatban. A beérkezett metszési feladatokat a kft. a kérések elbírálását követően, az indokoltság függvényében a 2013/2014-es metszési terve során, jövő év március 31-éig végzi el. A bejelentéseket a 94/314-234 telefonszámon ügyfélfogadási időben vagy az [email protected] email címen lehet megtenni.
Körzeti, amatőr tekebajnokság
Bucsu - A Bulcsú Vezér Söröző és Tekéző, valamint a tekesport egyesület október 20-áig várja a környékbeli települések, munkahelyek, baráti társaságok négyfős csapatait őszi-tavaszi rendszerű, 60 vegyes gurításos bajnokságára.
OKTÓBER 19.
Táncdalfesztivál anno – és most
Szombathely – Az idén félszáz esztendős MSH, mai nevén: Agora – Művelődési és Sportház „táncdalfesztivált” rendez. Október 19-én, szombaton 19 órakor Táncdalfesztivál anno címmel jubileumi rendezvénnyel rukkol ki az Agora – Művelődési és Sportház. Ünnepi fellépésre kérte fel Aradszky Lászlót, Bakacsi Bélát, Harangozó Terit, Kovács Katit, Koós Jánost-Dékány Saroltát, Soltész Rezsőt. Többek között olyan dalok csendülnek föl – természetesen minden élőben fog szólni – mint: Isten véled édes Piroskám, Ha legközelebb látlak, Bizony így van ez szívem, Mindenkinek van egy álma, Szóljon hangosan az ének, Nem vagyok teljesen őrült Kísér az Abrakazabra Zenekar. Kovács Kati – aki elénekli majd a Nálad lenni újra jó lenne és a Rock and roller című örökzöld slágereket is – ekképpen nyilatkozott anno e hasábokon: „Minden bánatomat elfelejtem a színpadon. Azt mondta az egyik ismerősöm, egy orvos, hogy ti adrenalinvadászok vagytok. De hiszen az emberek ezért sportolnak; küzdeni kell fizikailag, szellemileg. A mi pályánkon éppúgy. Én az egész életemet alárendeltem az éneklésnek, és nem bántam meg. Sokkal szívesebben megyek színpadra, mint hogy elmenjek kirándulni vagy szórakozni. Nekem a kirándulás egyenlő a színpadi énekléssel.” Kovács Kati kollégái nevében is – mind a mai napig – vallja: „Mi, akik ezen a pályán vagyunk, folyamatosan vizsgázunk. Az életünk nem egy érettségiből áll, hanem negyvennél is többől Ugyanakkor meg, amíg az ember tud koncentrálni, figyelni, addig ez egy nagyon szórakoztató dolog; szórakoztat engem a nehézség. Még szeretném átugrani a hat méter húsz centit, amit a rúdugrásban a Bubka. Nem azt mondom, hogy mindig tökéleteset nyújtunk, de mindig arra törekedtünk. Ez egy nagyon jó társasjáték. A közönség és a színpadon lévők között életre szóló játék.”Az életre szóló játék tehát október 19-én este folytatódik a sportház színpadán. A nézőtéren pedig talán lesznek olyanok is, akikben nem a régi, szép emlékek ébrednek fel az örökzöldek hallatán, hanem most tanulják meg ezeket a dalokat – hogy aztán évtizedek múlva is dúdolhassák. Isten éltesse az 50 éves sportházat.
Főző- és süteményverseny is lesz a vásárban
Kőszeg - Az októberi Orsolya-napi vásárhoz, gasztronómiai fesztiválhoz hozzátartoznak a natúrpark ízei, a hagyományos főző- és süteményverseny is. Az Írottkő Natúrpark az idén október 19-én és 20-án rendezi meg az Orsolya-napi főzőversenyt civil szervezetek számára. A nevezési határidő október 15-e. A jellegzetes helyi ízek megőrzésére lekvárok, dzsemek, ízek, befőttek, aszalékok, borecetek, gyógylikőrök is nevezhetők lesznek a vásárban, akárcsak finom sütemények.
Szabadság – különjárat
Vép - Hamarosan a városba érkezik a Szabadság – különjárat. Ez annak a tévéfilmnek a címe, amely 1956 egy eddig kevéssé ismert, de nagyon izgalmas eseményét, egy repülőgép-eltérítést dolgoz fel. A Fazakas Péter rendezte új magyar film egy, a hazai mozikban többször visszaköszönő témát dolgoz fel eredeti módon. 1956 júliusában több magyar fiatal megpróbálta eltéríteni a Budapest–Szombathely belföldi repülőjáratot, hogy Nyugaton kezdhessenek új életet. Az igaz történet alapján készült 55 perces tévéfilmmel először egy pesti filmklubban találkozhatott a közönség májusban. Október 19-én Vépen is levetítik. Mégpedig az „érintettség" okán. Az eltérítők között ugyanis volt két vépi fiatalember. Kovács Péter polgármester kereste meg az alkotókat a vépi vetítés ötletével. Ők ez elől nem zárkóztak el, s a médiatanács is engedélyezte. A filmet jótékonysági esten mutatják be, az esemény bevétele az általános iskola alapítványát gazdagítja.
OKTÓBER 18.
Gáspár Péter a Vitalitasban
Szombathely - Gáspár Péter vezető tervező kiállítása nyílik október 18-án, pénteken délután 17 órakor a Vitalitas Galériában Kutnyánszky László Szombathely MJV Főépítésze bevezetőjével. A tárlat október 31-ig tekinthető meg hétköznap 13.30-tól 17.30-ig.
OKTÓBER 17.
Hangverseny a szenvedőkért
Szombathely - A szombathelyi Hospice Alapítvány hagyományos „Hospice Voice" – A Hospice hangja a szenvedőkért címmel a világméretű mozgalomhoz csatlakozó hangversenye az idén október 17-én 18 órakor kezdődik a Bartók Teremben. Az est házigazdája Horváth Zoltán, a Ferrum Színházi Társulás tagja. A versekkel színesített esten néhány vendégművész mellett föllépnek a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola növendékei, a zongorakíséretet tanáraik vállalták. A hangverseny megvalósulását a magántámogatók mellett a szombathelyi önkormányzat és a Savaria Szimfonikus Zenekar is segíti. A „Hospice Voice"-hangversenyre díjtalan a belépés, de adományokat természetesen szívesen fogad a Szombathelyi Hospice Alapítvány (székhelye: Szombathely, Kálvária utca 2/2., telefon: 94/339-993).
A modellváros a modern város
Szombathely – Az Éhen Gyula Kör és a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület közösen rendezi meg az Éhen Gyula emlékév alkalmából „A modern város, a modellváros” című várostörténeti konferenciát .október 17-én a városházán.
OKTÓBER 16.
Főzőverseny civil szervezeteknek
Kőszeg - Október 16-áig nevezhetnek azok a civil szervezetek, amelyek részt akarnak venni az Orsolya napi vásár és gasztronómiai fesztivál idei főzőversenyén. Ezt a Jurisics vár udvarán október 19-én és 20-án (szombaton, vasárnap) 9 órától rendezik meg. A natúrparki települések vállalkozó kedvű civil szervezeteitől azt kérik a szervezők: jelentkezéskor adják meg, melyik napon főznek, szabadtűz helyett gázt, vagy villanyt használnak-e. Mindkét napon az első tíz nevező csapatnak ötezer forint értékű alapanyagot biztosítanak. Ezt a művelődési központ címére kiállított számla ellenében teszik, amelyet a recept leadásakor kérnek átadni. Minimum 50 adag – elsősorban hagyományőrző étel – elkészítését kérik, amelyből legalább 25 adagot a látogatók kóstoltatására kell felajánlani (adomány gyűjthető!).
Színház
Körmend - Batthyány-kastély – színház: 16-án, szerdán 10 órakor és 14 órakor: Kisvakond kalandjai, gyerekeknek
OKTÓBER 15.
A falusi nőket ünneplik
Szalafő – Október 15-e a falusi nők világnapja. Ez alkalomból színes programokat szervez a Falugondnokok Vas és Győr–Moson–Sopron Megyei Egyesülete az érdeklődőknek.
Október 15-e a falusi nők világnapja. 1996-ban kezdeményezte egy genfi alapítvány, amely olyan nőket tüntet ki minden évben, akik a világ bármely részén különleges bátorsággal tesznek valamilyen újszerű dolgot a közösségükért. Magyarországon hasonló érdemekért nagyasszonyi címet adományoz e napon egy egyesület.
A Falugondnokok Vas és Győr–Moson–Sopron Megyei Egyesülete szervezésében lesznek programok a falusi nők világnapján október 15-én, kedden a szalafői faluházban. 10 órakor kezdődik a rendezvény, Lugosi Arnold polgármester és Kozma Judit, a Falugondnokok Vas és Győr–Moson–Sopron Megyei Egyesületének ügyvezetője mond köszöntőt. Ezt követen kezdődnek az előadások. Alföldi Andrea, a Magyar Nők Szövetségének az elnöke a vidéki nők helyzetéről beszél hazánkban. Holló Szilvia, Pest megyei elnök a falusi nők önmenedzseléséről, valamint a pályázati lehetőségekről tart előadást. Rézműves Melinda, az Esélyegyenlőségi Programiroda vezető szaktanácsadója szakmai kérdéseket feszeget, Kőrösi Krisztina evangélikus lelkész, a Nádasdi Diakóniai Központ vezetője pedig „A nők szerepe a közösségek életében” címmel tart előadást.
Minden előadás után lehet beszélgetni az előadókkal, így körülbelül 13 óra 30 percig tart a program, közben szünettel, s egy kis vendéglátással.
Előadás a szakíró emlékére
Szombathely - A Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja ülést rendez október 15-én, kedden 17 órától. Büki Ádám Salamon Légtüneménytan, avagy emlékezés Berde Áronra, az első magyar nyelvű meteorológiai szakkönyv írójára címmel tart előadást a Tanítványaink a katedrán program keretében. Helyszín: a Nyugat-Magyarország Egyetem Savaria Egyetemi Központ (Károlyi Gáspár tér 4.)
Előadást tartanak a hit öröméről
Körmend - A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Körmendi Csoportja, Varga László, A hit öröme című előadására, kedden 18 órakor a polgármesteri hivatal nagytermébe várja az érdeklődőket.
Színház az egész világ – alkotóknak
Vasvár - „Mindenkinek van egy története..." címmel hirdet alkotói pályázatot a Nagy Gáspár Kulturális Központ a Shakespeare-i gondolat jegyében, miszerint „Színház az egész világ és színész benne minden férfi és nő". Gyerekkori, ifjúkori történeteket várnak, amelyek arról szólnak, hogy a pályázó is volt valaha színjátszó, és az milyen élmény volt. A leadási határidő: október 15.
Rendezvény
Szombathely. Weöres Sándor Színház, Krúdy Klub: 14-én, hétfőn 19 órakor Szóról szóra – párbeszéd: Savaria Karnevál – tegnapelőtt, ma, holnapután. Vendégek: Szommer Ildikó és Mentes Vilmos. Házigazda: Burkon László újságíró. Közreműködik: a Drummolo.
OKTÓBER 14.
Hétfőn tartják fogadóóráikat
Szombathely - Szakály Gábor, a 6. számú választókerület önkormányzati képviselője hétfőn 16–18 óráig a Kuckó Bölcsődében (Hadnagy utca 2.) tart képviselői fogadóórát. Horváth Csaba, a 4. számú választókerület önkormányzati képviselője hétfőn 17–18 óráig a Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában képviselői fogadóórát tart. Horváth Zoltán önkormányzati képviselő hétfőn 16.15–17.15 óráig az LMP Szombathelyi Irodájában (11-es Huszár út. 3.) tart képviselői fogadóórát. Horváth Zoltán önkormányzati képviselő és Bogáti András a Szombathelyi Parkfenntartási Kft. felügyelőbizottsági tagja hétfőn 17.30–18.30 óráig a Corvin Cafe-ban (Stromfeld A. utca 15/A) képviselői fogadóórát tart.
Szóról szóra a WSSz-ben
Szombathely - Folytatódik a „Szóról szóra – párbeszéd" című Thea-tér-sorozat a WS Színházban. Az évad első beszélgetése október 14-én (hétfőn) 19 órakor kezdődik a stúdiószínpadon. A menetrend ismerős: Burkon László újságíró minden alkalomra két vendéget hív, elsőként Szommer Ildikót és Mentes Vilmost. Lesz meglepetés-vendég is! A vezérgondolat: Savaria karnevál – tegnapelőtt, ma, holnapután. Szommer Ildikó karneváligazgató, az „újkori" karneválok egyik elindítója tanítványa is volt Mentes Vilmosnak, a karneváli eszme ötletgazdájának, az első forgatókönyvek szerzőjének. Az esten közreműködik a Drummolo – ők a karneváli „huligán-dobosok".
Gyakorlat a lőtéren
Körmend - A Körmendi Rendészeti Szakközépiskola éles lőgyakorlatot tart a Nádasd-Hegyaljai lőtéren október 14-től 17-ig, minden nap 8 és 15.30 perc között. A szervezők kérik, hogy a megjelölt időszakokban senki se tartózkodjon a téren.
OKTÓBER 13.
Bruno Gröning-film a Savaria moziban
Szombathely - Tíz éve vetítik a világban 32 nyelven azt a csodadoktorról, Bruno Gröningről készült dokumentumfilmet, amit most az Agora Savaria Filmszínház is műsorra tűz: október 13-án 14 órától lesz látható. A film 1949-es szenzáció nyomán készült archív anyagokból, eredeti hangfelvételekből.
Vízilabdás délután az uszodában
Szombathely - Vasárnap délután ismét vízipólós délután lesz a szombathelyi fedett uszodában – ez idő alatt az intézmény fürdővendégeket nem fogad. 15 órakor a Dominó-AVUS gyermek-, míg 16.30-tól a serdülőcsapata száll vízbe korosztályos bajnoki mérkőzésen a Százhalombatta hasonló korcsoportú gárdái ellen. A mérkőzésekre a belépés ingyenes.
Pálfy Margit és a klasszikusok
Szombathely - Október 13-án, vasárnap 15 órakor a Berzsenyi Dániel Könyvtárban Pálfy Margit színművész Annak, aki szeret címmel mutatja be műsorát. XX. századi klasszikus és ma élő kortárs költők verseit mondja el. Összeállításának mottója Latinovits Zoltán színészkirálytól származik: „Embernek kell maradni."
Színház
Szombathely - Szombathely. MMIK, Mesebolt Bábszínház, kamaraterem: 13-án, vasárnap 10 órakor A kíváncsi kiscsikó című előadás kezdődik. 4 éves korig várják a gyerekeket.
Fatimai imaest Kiss Lászlóval
Szombathely, Szentkirály - A szentkirályi templom engesztelő imaestje vasárnap 18 órakor szentórával kezdődik, majd 19 órától szentmise következik, azután körmenettel zárul. Az est lelkivezetője Kiss László pákai plébános, az egyházközség egykori plébánosa lesz.
60 éves a Sportszelet
Celldömök - A KMKK Kresznerics könyvtára izgalmas eseményekkel csatlakozik be az Országos Könyvtári Napokhoz. Október 13-án 14–17 óráig könyves vasárnap: a késelmes könyveket késedelmi díj nélkül fogadja a könyvtár, amely 60. születésnapján a 60 éves Sportszeletet köszönti. Lesz Sportszelet-sütemény is!
Kedvezmények olvasóknak
Kőszeg - Rendkívüli nyitva tartás lesz 14-18 óra között vasárnap a Chernel könyvtárban. Lehet beiratkozni féláron, a késedelmes könyvek olvasói amnesztiában részesülnek.
Két kerék, két túra, két táv
Rohonc (Rechnitz), Kőszeg - Egy könnyű és egy nehéz túrán vehetnek részt magyar túravezetővel a kerékpározók vasárnap. A könnyű 12 kilométeres, szint-emelkedés 188 méter, várhatóan öt órán át tartó túra kiindulópontja Rohonc, a temető előtti helységnévtábla lesz 10 órakor. Útvonala: Rohonc–Borhegyek–Vadászati tanösvény–Baross-kő–Rohonci tó–Botanikus kert–Vándorkereszt. Egy 65 kilométeres kerékpártúrára is várják az érdeklődőket vasárnap reggel 8 órára a kőszegi Csónakázótóhoz. A túra útvonala: Kőszeg–Rattersdorf–Lockenhaus–Goberling–Stadtschlaining–Neuhodi–Rechnitz–Bozsok–Kőszeg.
OKTÓBER 12.
Bevezetés a zazenbe - Zen szerzetes tart előadást érdeklődőknek
Szombathely - A Mokusho Zen Ház szombathelyi, Óperint utcai dozsója október 12-én (szombaton) 10.30-tól nyílt napot tart: kezdőket és érdeklődőket várnak. A Mokusho Zen Ház szombathelyi dozsója (mennyi különös kifejezés már az elején) időről időre nyílt napot tart: beengedi a kíváncsi tekinteteket abba a meditatív csöndbe, amely ezt a közösségi teret jellemzi. Így lesz ez október 12-én (szombaton) 10.30-tól is az Óperint utca 12-ben, fönn, az emeleten. Nem kell hozzá más, csak elhatározás, meg föltétlenül sötét színű, kényelmes ruha (lehet eleve így öltözni, de lehet a helyszínen is átöltözni, választás kérdése). A zazen: ülés. Állapot és életforma. A kezdőket 10.30-ra várják, nekik Barna Mokurin Gyula zen szerzetes tart előadást. Tizenegy órakor megkezdődik a gyakorlás: zazen és kinhin, kezdőknek és érdeklődőknek. Fél egykor ebéd, a program 14 órakor folytatódik. Sőt: a gyakorlottakat, a közösség tagjait már reggel 7 órára invitálják az Óperint utcára: másfél órás zazen, kinhin, aztán kis tea, reggeli. Rituálé és szabadság, együttlét és elmélyülés, koncentráció és ellazulás. (A nyílt napra előzetes bejelentkezés nem árt.)
Könyvtári hétvége
Szombathely - Horváth Lili (Tordai Teri színésznő lánya) zárja előadásával szombaton a Janikovszky kiállítást a Berzsenyi könyvtárban, ahol vasárnap „könyves vasárnap" lesz. A Berzsenyi Dániel Könyvtár négy hétre kapta a Móra Kiadó Janikovszky Éva emlékkiállítását. A tárlatot eddig több mint 700 gyermek nézte meg. A látogatószám akár 1000 főre is nőhet, hiszen szombaton különleges rendezvény lesz 11 órától Horváth Lili színművésznővel, aki „Ha én felnőtt volnék" címmel tart előadást. Vasárnap 13-tól 18 óráig tart nyitva a könyvtár. Árusítják az állományból kivont könyveket, bemutatják a könyvtárt a pincétől a padlásig. 14 órától mese és játék a gyerekkönyvtárban, 15 órától Pálfi Margit előadása „Annak, aki szeret" címmel. Lehetőség: valamennyi korosztálynak féléves ingyenes beiratkozás. Aki belép az olvasókörbe, egyéves ingyenes beiratkozást kap.
Püspöki szentmise és körmenet
Szombathely, Olad - Szombat délután 6 órától püspöki szentmise kezdődik az oladi Batthyány-templomban, amit körmenet követ. A Batthyány-Strattmann László emlékére és a Fatimai Szűz Mária tiszteletére épült templomnak a búcsúja van ilyenkor októberben. 1917. október 13-án Fatimában a Szűzanya utolsó, hatodik jelenése volt, az úgynevezett Napcsoda, amelyet egyes becslésektől függően 30-70 000 ember látott. Az oladi templomban a szentmise előtt a hívek rózsafüzért imádkoznak, utána ünnepi fáklyás körmenet lesz a lakótelep utcáin.
Különleges zenei élmény
Szentgotthárd, Körmend – Különleges koncerttel kedveskedik közönségének a körmendi és a szentgotthárdi fúvószenekar: közösen mutatják be Mozi-Zene című programjukat. Az első koncert október 12-én 18 órától a szentgotthárdi Széchenyi István iskola sportcsarnokában lesz, majd 19-én, 17 órától a körmendi Színházban lépnek fel a zenekarok.
Tanulni lehet a foltvarróktól
Szentgotthárd – A Pannon Kapu Kulturális Egyesület négy alkalmas foltvarró tanfolyamot indít október 12-én (szombaton) 14 órától a szentgotthárdi Színház aulájában. A kezdők a szentgotthárdi Tulipánfa Foltvarró Klub szakmai irányításával tanulhatják meg a varrás technikáját.
A Nádasdyak és a mecenatúra
Sárvár - A Nádasdy Ferenc Múzeum október 12-én, szombaton rendezi meg a Nádasdy konferenciasorozat záró tanácskozását, amely a család mecénási tevékenységének konkrét eredményeit mutatja be. A konferencia megismerteti azokat a tágabb összefüggéseket, amelyek meghatározták a korszak kiemelkedő családjának, a Sárvárhoz is több szállal kötődő Nádasdy család mecénási tevékenységét, illetve kultúratámogatásuk konkrét, elsősorban irodalmi művekben megragadható eredményeit. A rendezvény illeszkedik a sárvári múzeum elmúlt években sikerrel szervezett konferencia sorozatához, melynek során 2011-ben Nádasdy Ferenc országbíró, 2012-ben Nádasdy Tamás nádor életét, tevékenységi területeit, politikai és művészeti szerepét mutatta be. Az idén a hangsúly áttevődik egy összefoglalóan még kevésbé tárgyalt témára: szombaton azok a személyek és művek kerülnek előtérbe, akik és amelyek a család mecénási tevékenységéhez köthetők.A 9 órakor kezdődő konferencián neves történészek, irodalom-, művészet- és egyháztörténészek előadásait hallgathatják meg a résztvevők, majd Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató 17.30-kor megnyitja a Nádasdy család mecénási tevékenységét bemutató kiállítást.
Pedagógusok hangversenye
Sárvár - Közös hangversenyt ad a helyi Pedagógus Női Kar a Tolna-Mözsről vendégként hozzájuk érkező Bartók Béla Női Karral. A koncert október 12-én este hat órakor kezdődik a polgármesteri hivatal nagytermében.
Sárváron koncertezik Clayderman
Sárváron ad koncertet október 12-én Richard Clayderman, a világhírű francia zongoravirtuóz.
Cirkuszi hangulatot idéző DJ-program
Körmend - A két tehetséges fiatal DJ újra felejthetetlen programot kínál október 12-én, szombaton a színház aulájában, ahol a legjobb zenékkel szórakoztatják az elektronikus zenéért rajongó publikumot. A duó a cirkuszi hangulatot az igényes hang- és fénytechnikával biztosítja. A program este 10-kor kezdődik és vélhetően hajnalig tart.
Birssajtkészítés és kóstolás
Kőszeg - Kőszegen szombaton és vasárnap a Táblaház utca 11. alatti Virágudvarban a birssajtkészítés és kóstolás lesz délelőtt 1-12 és délután 14-17 óra között.
Gesztenyeünnep
Velem - Szombaton és vasárnap 10-től 18 óráig rendezik meg a Gesztenyeünnepet. A forgalmat rendőrök és biztonsági szolgálat irányítják.Mindkét napon 10 órától népi kézműves bemutatók lesznek a népművészeti műhelyekben a Velemi Stúdió Népművészeti Egyesület és a Vas Megye Népművészetéért Egyesület kézműveseinek közreműködésével. Lesz vásár, szabadtéri gesztenyesütés. Agrártevékenységgel összefüggő tanácsadási szolgáltatást tart a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas Megyei Igazgatósága. A belépődíj tartalmazza a programok megtekintését, a légvár és csúszda használatát, valamint a helyközi buszjáratot kiváltó közlekedést. A parkolás Velem község területén díjtalan.A Gesztenyeünnep idején a gépkocsik és a különjáratú autóbuszok csak Velem község bejáratáig, a menetrend szerinti helyközi járatos autóbuszok Velem–Kőszegszerdahely elágazásig közlekednek. Onnan gyalog vagy kisbusszal lehet menni.
Korlátozás és ünnep - Változik a buszközlekedés is a hétvégén
Velem - Hétvégén tartják Velemben a Gesztenyeünnepet. Szombaton 6-tól 12 óráig és vasárnap üzemkezdettől 12 óráig az autóbuszok csak a temető melletti nagy parkolóig közlekednek. A hétvégén 12 órától üzemzárásig a buszok mindkét irányban Kőszegszerdahely, velemi elágazásig a meghirdetett menetrend alapján közlekednek. Az autósoknak a község területén parkolóhelyeket biztosítanak. A forgalmat rendőrök irányítják. A Szent Vid Kápolnát és az Írottkőt csak Kőszeg felől lehet megközelíteni. A Vasi Volán Zrt. járataival érkező utasok az érvényes jegy felmutatásával díjmentesen vehetik igénybe a „kisbusz szolgáltatást" Kőszegszerdahelytől a velemi temetőig oda és vissza.
Futnak a hegyen
Hosszúpereszteg - Október 12-én, szombaton negyedik alkalommal rendezik meg a felső-hegyi futóversenyt. Az immár hagyományosnak nevezhető, mindig remek hangulatban zajló futóversenyre a művelődési házban lehet nevezni, a résztvevők 11 órakor rajtolnak el a kultúrház elől. A táv is a régi: 5 de akár 10 kilométert is bevállalhatnak a jelentkezők. A szervezők ígérete szerint minden korcsoport első három helyezettje érmet kap. Az idén is külön csoportban rajtolnak el a 18 év alattiak, a 19-35, a 36-45 év közöttiek, valamint a 46 felett év felettiek.A verseny után minden résztvevőt meleg ebéddel kínálnak.
Színes program
Felsőőr – Zene, tánc, étel- és borkóstolás várja szombaton egész nap az iskolaközpontba érkezőket. Dél-Burgenland a maga négy népcsoportjával igazi multikulturális régió. Ez megmutatkozik a nyelvi sokszínűségben, a táncokban, dalokban, és természetesen a konyhában. Ez a sokszínűség jelenik meg most második alkalommal a színpadon is. A központi zeneiskola, a kéttannyelvű gimnázium és a nyelvek háza színes programokkal, játékos bemutatókkal várja az érdeklődőket. Lesz étel- és borkóstolás, zene, tánc és diavetítés is. Az ingyenes esemény szombaton fél tíztől délután ötig lesz a felsőőri iskolaközpontban.
Határjárás Peresznyén
Peresznye - Szombaton délelőtt falunézés, délután határjárás lesz Peresznyén. A falunézés két kilométeren történik majd, az érdeklődők megtekintik a peresznyei temetőt, a magyarországi Horvátok Keresztény Múzeumát, a kastélyt és a kastélyparkot, a Szent Egyed templomot. Találkozó délelőtt fél 10-kor az autóbuszmegállóban.
Az elismert tanárra emlékeznek focival
Simaság - Kispályás labdarúgó emléktornát rendeznek a sportpályán szombaton 9 órától. Az egykori általános iskola köztiszteletben álló, húsz éve elhunyt tanára, Koloszár Elek tiszteletére gyűlnek össze a focisták. U15-ös, települési, és öregfiú-csapatok mérkőznek meg.
Koncertek
Végállomás Klub: 12-én, szombaton 21 órától: hip-hop este. Fellépnek: Bloose Broavaz, DSP, Barbárfivérek és Dj. Gerysson.
Körmend. Színház, aula: 12-én, szombaton 22 órakor Buri and Bridgend-koncert kezdődik.
Szentgotthárd. Széchenyi iskola sportcsarnoka: 12-én, szombaton 18 órakor Mozi-Zene címmel, Szentgotthárd Város Fúvószenekarának és Körmend Város Fúvószenekarának közös filmzenei koncertje. Vezényelnek: Morvay András és Rápli Róbert karnagyok.
Rendezvény
Romkert: 12-én, szombaton 10–17 óráig, Családi nap vitézi hétpróbával, tárlatvezetéssel és színielőadással.
OKTÓBER 11.
Lezárják a vasúti átjárót
A Szombathely-Nagykanizsa vasútvonalon végzett nagygépes vágányszabályozási munkálatok miatt lezárják a Vasboldogasszonyi bekötő út és a Szombathely-Zalaszentiván vasútvonal találkozásánál található vasúti átjárót - tájékoztatta lapunkat a GYSEV Zrt szóvivője. Rázó László kiemelete: a félpályás lezárás október 11.-e 21 órától 12.-e hajnali 1 óráig tart, majd. Teljes lezárás lesz október 12.-én 1 órától 4 óráig. A gépjárművek ez idő alatt a jelzőtáblákkal kijelölt terelőutat használhatják.
Bakócz Tamásról és koráról szólnak
Szombathely - Bakócz Tamás és kora – 15-16. századi oklevelek a vasvári káptalan levéltárából címmel kiállítás nyílik pénteken 17 órakor, az Eölbey-házban (Szily János utca 2.) Az 1513-as konklávé emlékére rendezett kiállítást dr. Zágorhidi Czigány Balázs nyitja meg.
Rajzold le a mi kis barátságunkat!
Szombathely - Gyermekek műveiből állítanak ki az „Ugye, mi jó barátok vagyunk?" jeligéjű rajzpályázatra beküldött művekből az Oladi Általános Iskola Középiskola és Szakiskolában. A tárlatot Rettegi Attila, az intézmény igazgatója nyitja meg péntek délután fél háromkor. A képeket az iskola könyvtárában lehet megtekinteni.
Utolsó hétvége a parkban
Szombathely - A Brenner parkban lévő Közlekedési Park – ismertebb nevén KRESZ-Park – már 1966 óta tanítja játszva a gyerekeket a közlekedés szabályaira. Szezonálisan áprilistól októberig tart nyitva, ez alatt a 600 méter hosszúságban aszfaltozott kis közutakon gyakorolhatják a kicsik, hogyan kell az úton haladni biciklivel, vagy átkelni rajta gyalogosan. Útjelzések, és kicsinyített, működő jelzőlámpák is segítik a tájékozódást. A parkban eltöltött órák az egész családnak hasznosak és szórakoztatóak lehetnek. Ezen a hétvégén utoljára van erre lehetőség, hiszen a víztorony köré épült körforgalom és a KRESZ-Park apró utcái már csak október 13-áig, vasárnapig látogathatóak, esőmentes napokon. Ebben most az időjárás is partnernek tűnik, hiszen az előrejelzések szerint pénteken, szombaton és vasárnap is húsz fok felett alakul a nappali hőmérséklet, közepes felhőzet mellett.
Tóték-belépő Irokéz-tárlattal
Szombathely – Folytatódik, sőt: bővül az Irokéz Selection-hagyomány a WS Színházban: a Tóték-előadás péntek esti premierje előtt az alkalomhoz illő történelmi kiállítás nyílt a Márkus Emília Terem előterében, az „Alkalom volt mindenre..." – Magyar megszállók alakulatok a Szovjetunióban 1941–1942 címmel. „Az ellenőrzés alatt tartott magánlevelek csak az idilli világ vágyait közvetítették. A szabadságra hazatérők értelemszerűen nem meséltek a látottakról vagy az általuk teremtett helyzetről. Csak viselkedésük lett olyan furcsa, kiszámíthatatlan..."A kiállítás anyagát Fonyódi László magángyűjtő és a Smidt Múzeum anyagából Katona Attila állította össze. A Tótékhoz és a történelmi tárlathoz kapcsolódik az Irokéz Gyűjteményből válogató Irokéz Selection No. 10-tárlat is. A kiállítók: Gerhes Gábor- Szénássy Alex, Kis Róka Csaba, Roskó Gábor . A dupla kiállítás november 24-éig tart nyitva. Aki a Tóték-előadásra igyekszik, belebotlik, de mindenképpen érdemes megnézni.
Babahordozók ünnepe
Szombathely – A Nemzetközi Babahordozó Hét alkalmából szervez programokat két napon át a Felveszlek Babahordozó Klub. Az Agora–Gyermekek Háza ad otthont a Nemzetközi Babahordozó Héten a szombathelyi rendezvényeknek. A Felveszlek Babahordozó Klub közös sétával indít csütörtökön kilenc órakor. Tíz órától gyógypedagógus, pszichológus tart előadást a baba mozgásfejlődéséről, a csecsemők, kisgyermekek alvásáról. Pénteken ugyancsak kilenc órakor kezdődnek a programok. Szó lesz a test és az anyaság harmóniájáról, a bababarát gyógyulásról. Mindkét napon ki lehet próbálni a különféle babahordozó eszközöket, amelyek használatához hordozási tanácsadók adnak tippeket. A rendezvénysorozat alatt a gyerekeket játszóházban, olvasósarokban szórakoztatják, s lesz eszem-iszom egészséges harapnivalókkal. A résztvevők fotókiállításon is megtekinthetik a babahordozás előnyeit.
Érkezik a blogger
Szombathely - Farkas Lívia az "Ennél zöldebb nem lesz!" című könyvével október 11-én 17 órakor lesz a Berzsenyi Dániel Könyvtár vendége. A népszerű életmód blogger könyve útmutató azoknak a nőknek, akiknek elegük van a toporgásból. Lépni akarnak, és hajlandók szembenézni saját kifogásaikkal, melyik akadályt miért gyártják, és arra is hajlandók, hogy ezt a tevékenységet abbahagyják. Farkas Lívia megmutatja azokat a módszereket, amelyekkel valaki rátalálhat a saját útjára. Segít megtalálni a beindító szikrát. Mindezt rendkívül gyakorlatias és szórakoztató módon. Ha elég irónia van bennünk, még nevethetünk is - saját magunkon. Így már nem is olyan veszélyes az egész. Az egyik fejezet mókás címe: Üdv a padlón, már vártunk! A padlóra kerülésről sok rosszat hallani, pedig onnan már csak felfelé vezet az út...
Tanárok éjszakáján
Szombathely – „A lámpás én vagyok!" címmel a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum Smidt Múzeuma és Látványtára is csatlakozik október 11-én a Tanárok éjszakájához, amelyet az NKA támogatásával a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Képzési Központja szervez, a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében. A Smidt Múzeumban ezen a napon rendezik meg a megye múzeumpedagógiai évnyitóját, amelytől a pedagógusok, múzeumpedagógusok, valamint a közművelődési szakemberek még szorosabb és hosszú távú együttműködésének megalapozását remélik.
A vasi reumaklub évadnyitója
Szombathely - Dr. Varga Eszter reumatológus főorvos lesz a vendég október 11-én, pénteken 16 órától a Vas Megyei Reumaklub évadnyitóján a Humán Civil Házban.
Diáksportnap a Váci iskolában
Szombathely - A Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola is csatlakozik a Magyar Diáksport Napjához. Október 11-én, pénteken 10.30-kor az iskola tanulói, pedagógusai, az érdeklődő szülők, valamint a Mocorgó Óvoda óvodásai zenés-táncos bemelegítéssel kezdenek az iskola udvarán, majd – mintegy 400-an - a Váci Mihály utcán és a Rohonci úton át a Városligeti pályáig futnak. A felsősök egyből vissza is indulnak – szintén futva –, az iskolában különböző labdajátékokban évfolyamok és osztályok közötti házibajnokságokon vesznek részt. Az alsósok számára a Városligeti pályán játékos sportvetélkedőt tartanak. (Az esőnap: október 18., 14.00.)
Technika 30 éve
Szentgotthárd, Szombathely - A Nyugat-magyarországi Egyetem és a technikatanárok egyesülete a megyében Szentgotthárdon és Szombathelyen rendezi meg tizennyolcadik országos konferenciáját. A Technikatanárok XVIII. Országos Konferenciájára október 11-13-án kerül sor. A tanácskozás egyik témája a 30 éves technika szakos tanárképzés Szombathelyen. A konferencia témáinak aktualitását az új Nemzeti Alaptanterv technika tantárgyat érintő változásai adják. Szó lesz a duális képzés és a kamara kapcsolatáról, illetve arról, hogy a technika tantárgynak milyen szerepe legyen a műszaki szakképzés (közép és felsőfokú) megalapozásában. A konferenciát kirándulások, gyárlátogatás és múzeumlátogatás (Vasi Skanzen, Smidt Múzeum) kíséri. A pénteki előadások helyszíne Szentgotthárd (polgármesteri hivatal, refektórium), szombaton a SEK regionális forrásközpontja ad helyet az előadásoknak, amelyek között lesz olyan is, amely a jubiláló szombathelyi technikaképzés történetét dolgozza föl.
Kísérleti vártan a múzeumban
Sárvár - A Nádasdy Ferenc Múzeum munkatársai külső szakértők bevonásával bebizonyítják, hogy múzeumba nemcsak a történelem óra idején érdemes ellátogatni. A kiállítóterek laboratóriummá alakulnak, ahol a főszerepet a fizika, a kémia viszi matematikával fűszerezve. Az aláfestő hangulatról is tudományos alapon gondoskodnak a szervezők, október 11-én 19 és 22 óra között .
Címerek Herendi emléktárgyakon
Sárvár - Gróf Ildikó és Bíró János gyűjteményéből nyílik kiállítás a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtárban „1939-1944 Címerek Herendi emléktárgyakon" címmel október 11-én délután öt órakor. A tárlatot Gróf László történész nyitja meg, látogatható október végéig, a könyvtár nyitvatartási ideje alatt.
Séta az őszi csillagos égen, távcsővel
Celldömölk - Celldömölkön, a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár előtti téren kezdődik séta „az őszi csillagos égen” október 11-én (pénteken) 19 órakor, természetesen távcső közreműködésével. A csillagok között Varga Enikő kalauzolja a közönséget. (Esőnap: október 16-a.) A KMKK Kresznerics könyvtára vasárnap délután, az Országos Könyvtári Napok keretében Könyves vasárnapot tart. Ez az a kivételes alkalom, amikor a könyvtár elengedi a késedelmi díjat. A 60 éves celli könyvtár mindehhez együtt ünnepel a szintén 60 éves Sport szelettel. Lesz ünnepi Sport-sütemény is.
A helyi történelmi épületekről
Nemescsó - A „Green Mountain" projekt keretében folytatódik a Történelmi épületek felújítása a kőszegi kistérségben című szeminárium sorozat, amely gondolatébresztő előadásokkal szól jelenlegi állapotról, lehetőségekről, nehézségekről, de egyben összegzi közös gondolkodással az elképzeléseket és munkát. A program keretében lehetőség nyílik szakmai segítség, mentorálás igénybevételére is. Az előadások után helyi termékekből készült ételekkel látják vendégül az érdeklődőket. Az előadás-sorozat következő helyszíne Nemescsó, ahol pénteken 16 órakor a Weöres-kúriában gyűlnek össze előadók, érdeklődők.
Népzenei est
Nagymákfa - Ecuadori népzenekutatók vendégeskednek Nagymákfán október 11–13-án. Ma este 7 órától előadás tartanak zenei betétekkel. A népzenekutatók hegyháti vendégeskedésének oka, hogy itt ízelítőt kaphatnak a magyar vidéki élet estéiből, a falusi közösségek meghitt hangulatából. Mario Godoy Aguirre, Carlos Freire Soria a Turistaházban beszélnek gyűjtéseikről. A témáikkal kapcsolatos zenei betéteket a Los Andinos együttes szolgáltatja. Utána közös koncertet adnak Mario és Carlos közreműködésével.
Koncertek
Szombathely. Bartók Terem: 11-13-áig, péntek–vasárnap 20 órakor: Hollywood Classics .
Agora – Savaria mozi: 11-én, pénteken 21 órakor kezdődik az Európa Kiadó koncertje. Vendég: Soulwave.Bartók Terem: 15-én és 16-án, kedden és szerdán: Ősz az erdőben, bérletben.
Rendezvény
Sárvár. Nádasdy Ferenc Múzeum: díszterme: 11-én, pénteken 18 órakor Salamon Nándor: Gottesmann Alfréd festőművész élete és munkássága című könyvének bemutatója. Köszöntőt mond: Kondora István polgármester.
OKTÓBER 10.
Sok lájk a Siker Könyvtárban
Szombathely - Sokat érek, ha sokan lájkolnak... – Emberi kapcsolatok a 21. században címmel dr. Lazáry Györgyné szakpszichológus tart előadást október 10-én (csütörtökön) 17 órakor az Ady Téri Siker Könyvtárban, az Országos Könyvtári Napok alkalmából.
Közterületeken permeteznek
Szombathely - Kutyafuttatók és szivarfák permetezését végzi a Szompark október 10-éig az éjszakai órákban.
Jön Konrád György és Heller Ágnes
Szombathely - Őszi zsidó esték címmel folytatódik a Zsidó Szabadegyetem, ez lesz a negyedik szemeszter a Szombathelyi Zsidó Hitközség – Bernstein Béla Kulturális Központban. A sorozat október 10-én Horváth Vilmos, a HalmayZoltán O.H.E. elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság és az Olimpiatörténészek Nemzetközi Társasága tagja, előadásával kezdődik, a következő alkalommal Konrád György írót, aztán Szántóné Balázs Edit egyetemi docenst, történészt várják előadóként. Október 31-én a Spiegler Elemér-portréfilm bemutatója lesz a Savaria moziban, november 7-én Verő Tamás rabbi tart előadást, aztán Katona Attila egyetemi docens, történész következik. A szemeszter november 21-én Heller Ágnes filozófus, esztéta, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja előadásával zárul a Batthyány tér 9-ben, ahol a szabadegyetmi hagyományoknak megfelelően nemcsak az előadások meghallgatására, hanem az előadókkal való beszélgetésre is mód nyílik.
Fogadóóra lesz csütörtökön
Kőszeg - Kiss Zoltán, a 3. számú választókerület önkormányzati képviselője október 10-én, csütörtökön 16-17 óra között fogadóórát tart a városháza tanácskozó termében.
Oravecz Imre író társaságában
Celldömölk - Oravecz Imre Kossuth-díjas íróval találkozhat a közönség csütörtökön 17.30-kor a KMKK Kresznerics könyvtárában. Terítéken a Kaliforniai fürj.
Isten veled, Magyarország!
Celldömök - A KMKK Kresznerics könyvtára izgalmas eseményekkel csatlakozik be az Országos Könyvtári Napokhoz. Október 10-én 17.30-kor Isten veled, Magyarország! címmel közönségtalálkozó kezdődik: a vendég Oravecz Imre Kossuth-díjas író, főleg a Kaliforniai fürj című regényéről lesz szó. Október 13-án 14–17 óráig könyves vasárnap: a késelmes könyveket késedelmi díj nélkül fogadja a könyvtár, amely 60. születésnapján a 60 éves Sportszeletet köszönti. Lesz Sportszelet-sütemény is!
Bognár Szilvia Csintekerintője
Táplánszentkereszt - Bognár Szilvia Csintekerintő című gyerekműsorával érkezik a táplánszentkereszti Jókai Mór Művelődési Házba. Az előadás október 10-én (csütörtökön) délelőtt 10 órakor kezdődik. Tetszeni fog a felnőtteknek is.
OKTÓBER 9.
Nemzeti Cirkusz premier
Szombathely - Szombathelyen október 9-13-ig tartózkodó Magyar Nemzeti Cirkusz premierje szerdán 18 órakor lesz. A legmodernebb technikával felszerelt új sátorvárosban világszínvonalú műsort láthatunk. Jason Peters 10 fehér oroszlánt idomít. Spanyol artisták biztosító kötél nélkül táncolnak 10 méter magasban. Jönnek zenebohócok, illuzionisták, röptetnek ara papagájokat, lesz indiai elefánt, arab bazár, és lovas show Richter József zsokécsapatával.
Barátság a gyerekek szemével
Szombathely (md) – Az Országos Könyvtári Hetekhez kapcsolódva az Oladi Általános Iskola Középiskola és Szakiskola is kínál programokat. Szerdán 14 órától kezdődik az iskola könyvtárában a 2. és 3. osztályosoknak szóló „Egyedül nem megy" elnevezésű interaktív foglalkozás, amelyen Szecsődi Krisztián író, költő, pedagógussal boncolgatják a gyerkőcök a barátság témakörét. Ugyanitt október 11-én „Ugye, mi jó barátok vagyunk?" címmel lesz a témában rajzkiállítás, amelyet az iskola igazgatója, Rettegi Attila nyit meg délután fél háromkor. Emellett október 13-áig amnesztiát tartanak, vagyis a régen kölcsönzött dokumentumokat késedelmi díj felszámítása nélkül lehet visszavinni a bibliotékába.
Korunk problémája a fényszennyezés
Szombathely - A Megyei Csillagászati és Űrkutatási Hetek rendezvénysorozaton belül tart előadást Korunk problémája a fényszennyezés – A csillagos égbolt védelme címmel Kolláth Zoltán, az MTA-Konkoly obszervatórium kutatója. A prezentáció szerda délután négy órakor kezdődik a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Forrásközpontjának konferenciatermében.
Aktuális pályázati lehetőségekről
Sárvár - Az Új Széchenyi Terv aktuális pályázati lehetőségeiről tartanak fórumot a Széchenyi Programiroda munkatársai szerdán 14 órától a polgármesteri hivatal Széchenyi-termében. Az előadások végén személyes konzultációra és tanácsadásra is lesz lehetőség. A rendezvény ingyenes.
Több száz magyar költő verseiből
Bük - A szeretet és küzdelem dalai címmel Dinnyés József daltulajdonos ad elő megzenésített költeményeket október 9-én, szerdán 18 órakor a művelődési központban. A közkedvelt előadó új DVD-ROM-ját mutatja be a közönségnek, amelyen a magyar irodalom kétszázhetven költőjének terméséből csemegézett, a XVI. századtól egészen napjainkig. Az anyag iroda-lomórák, könyvtári foglalkozások színesítésére is remekül alkalmas. A koncertre a belépés ingyenes.
Harmónia a kertben és a tájban
Orfalu - Ingyenes előadások várják a gyümölcsészet és a kertészet iránt érdeklődőket október 9-én, 18 órára a Fűszertár füveskert és teaházba. Darázsi Zsolt, a Göcsej Természetvédelmi Alapítvány elnöke a kertben és a tájban fenntartható gazdálkodásról, harmóniáról és egységről beszél a „Természetes kert- és tájművelés bemutatása a gyümölcsészeten keresztül” című előadásában. Ezt követően az Őrség és a Vendvidék gyümölcshagyatékát mutatja be. Az előadás után Soós Zoltán, a Pronas elnöke egy szentgotthárdi tündérkertbe enged bepillantást az érdeklődőknek.
OKTÓBER 8.
Egy délután az egészségért
Szombathely - Egy délután a szívünk egészségéért – ezzel a címmel szervez ingyenes szűrést a Vas Megyei Szív Egyesület a Zanati Közösségi Házban. Lesz koleszterin, cukor-, és vérnyomásmérés, valamint tanácsadás. A program október 8-án délután öt órakor kezdődik.
Az arab éjszaka, WSSz-premier
Szombathely – Bérleten kívül mutatja be október 8-án 19 órakor a Weöres Sándor Színház társulatának „szabadcsapata” a népszerű kortárs drámaíró, Roland Schimmelpfennig Az arab éjszaka című darabját, Czukor Balázs rendezésében. „Hétköznapi emberek álomszerű története gyilkossággal, szerelemmel, szenvedéllyel – egy tízemeletes panelházban, az év legmelegebb éjszakáján, egy felvonásban. Akik játsszák: Avass Attila, Fekete Linda, Alberti Zsófi, Kovács Gergely, Kelemen Zoltán, valamint Poppre Ádám, Lévai Tímea, Korponay Zsófi. A kedd esti premier után legközelebb október 24-én lesz előadás.
Régi, új bogyós gyümölcsök
Szombathely – „Ígéretes régi-új bogyósgyümölcsfajták a házikertekben” címmel tart előadást dr. Dénes Ferenc, a Fertődi Gyümölcstermesztési Kutatóintézet igazgatója a Savaria Múzeumban október 8-án, kedden 17 órakor. Előtte, 15 órától lehetőség nyílik a Vasi Skanzen élővilágismereti fejlesztési eredményeinek megtekintésére Balogh Lajos vezetésével. A rendezvény ingyenes.
A szemészeti onkológia titkai
Szombathely - Az „Együtt Egymásért” Eséllyel az Életért Egyesület előadást szervez október 8-án, kedden 17 órától a Humán Civil Házban Szemészeti onkológia címmel. Az előadást dr. Zelkó András és prof. dr. Rácz András tartja.
Fekete bárány, fehér holló
Kőszeg Szombathely - Vona Gábor Fekete bárány, fehér holló című könyvének előadással egybekötött dedikálása lesz Kőszegen és Szombathelyen október 8-án, kedden. Előbbi 17 órakor a Jurisics-vár lovagtermében, utóbbi pedig 19 órakor a Savaria mozi nagytermében várja az érdeklődőket.
Népi iparművész a bibliotékában
Répcelak - Ángyán Csilla fazekas, népi iparművész mutatkozik be a városi könyvtárban október 8-án, kedden. A mesterség dicsérete címmel délután öt órakor nyílik meg a kiállítása, melyet Szalayné Galambosi Tímea, a csornai Városi Művelődési Otthon és Könyvtár igazgatója ajánl az érdeklődők figyelmébe.
Kaliforniai fürj és Sport szelet
Celldömök - A KMKK Kresznerics könyvtára izgalmas eseményekkel csatlakozik be az Országos Könyvtári Napokhoz. Kedden 17.30-kor Veiszer Alinda Prima Primissima-díjas újságíróval beszélget Kovács Nóra. Október 10-én 17.30-kor Isten veled, Magyarország! címmel közönségtalálkozó kezdődik: a vendég Oravecz Imre Kossuth-díjas író, főleg a Kaliforniai fürj című regényéről lesz szó. Október 13-án 14–17 óráig könyves vasárnap: a késelmes könyveket késedelmi díj nélkül fogadja a könyvtár, amely 60. születésnapján a 60 éves Sportszeletet köszönti. Lesz Sportszelet-sütemény is!
Versmondás
Bük - Szóljon minél több ember hangján Arany János Szondi két apródja című balladája! Jordán Tamás és Fűzfa Balázs nagy versmondásra hívja a bükieket október 8-án, kedden délelőtt tíz órára – az előzetes tervek szerint az új rendezvénytérre.
OKTÓBER 7.
Rendezvény, Szombathely. GYSEV Munkásszálló oktatóterem (Vasút u. 6.): 7-én, hétfőn 15 órakor a Szombathelyi Cukorbetegek Egyesülete Edukátori előadás tart. Téma: Amit a cukorbetegségről mindenkinek tudni kell! Előadó: Soós Tibor edukátor.
Leendő fiatal vállalkozóknak
Szombathely - A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége október 7-én nyitja meg a jelentkezést a Vállalkozz itthon programra, amelynek weboldalán többek között a Nyugat-Dunántúl leendő vállalkozói jelentkezhetnek _ tette közzé a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.
Koncert, Szombathely. Székesegyház: 19.30 órakor King’s Singers művek csendülnek fel.
Rendezvény, Szombathely. Savaria Múzeum: kedden 17 órakor „Ígéretes régi-új bogyósgyümölcsfajták a házikertben” című ismeretátadó előadásra várják az érdelődőket. Előadó dr. Dénes Ferenc, a Fertődi Gyümölcstermesztési Kutatóintézet igazgatója.
Zanati Közösségi Ház: kedden 17 órától „Egy délután a szívünk egészségéért” címmel, ingyenes szűrést szerveznek. Lesz koleszterin, cukor, vérnyomásmérés, valamint tanácsadás. Oladi Általános Iskola, Középiskola, Szakiskola Iskolai Könyvtára: október 7–13.
Országos könyvtári napok. Bük, Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár: kedden 10 órakor Nagy versmondás Jordán Tamással és Fűzfa Balázzsal. Helyszín: az új rendezvénytér, rossz idő esetén a Művelődési Központ színházterme.Ikervár. Batthyány Lajos Művelődési Ház és Könyvtár: október 12-éig Battyhány emlékhét programjaira várják az érdeklődőket.
Orfalu. Füveskert és Teaház: szerdán 18 órakor Természetes kert– és tájművelés bemutatása a gyümölcsészeten keresztül; Az Őrség és a Vendvidék gyümölcshagyatéka; Tündérkert Szentgotthárdon címmel előadások kezdődnek.Kiállítás, Szombathely. Berzsenyi Dániel Könyvtár: Janikovszky Éva halálának tizedik évfordulója alkalmából nyílott vándorkiállítás. Az életét és munkásságát bemutató tárlat október 14-éig várja az érdeklődőket.Szombathelyi Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Gépipari Szakközépiskola: újra megtekinthető a Weöres Sándor Emlékévhez kapcsolódóan meghirdetett Vers világa országos középiskolás képzőművészeti pályázat alkotásainak egy része. A tárlat október 9-éig látogatható 7.00– 20.00 óráig.
A lengyel atya tiszteletére