Programok

2017.07.06. 05:45

Három nap, ami csak a halról és halételekről szól! (x)

A MA-HAL 43. Országos halfőző versenyén több mint 30 csapat, az ország minden tájegységének jellegzetes halételével versenyez!

Jelen lesznek neves sztárséfek, mint pl. a Paprika Tv-ből jól ismert Lévai Ferenc (Aranyponty Zrt. tulajdonosa) és itt lesz a VENESZ-díjjal elismert mesterszakács, Frank Sándor is, aki a híres Fehértói halászcsárda tulajdonosa. A rendezvény a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával valósul meg.

A Halas Napok sztárvendége a nyitónapon az Irigy Hónaljmirigy, mely a legújabb műsorával érkezik, szombaton az UFO együttes nagy sikerű bulijával folytatódik a rendezvény, vasárnap a The LiverPaul és Tímár Jani bulija zárja majd a programot.

A rendezvény mind 3 napján egész napos látványosságok és gyerekprogramok (pl. 23.000 literes óriás kamion-akvárium, a kerti tóban koi pontyok, vidámpark, dodgem, kisvasút, körhinta) is várják az érdeklődőket. Vasárnap pedig a civil csapatoké lesz majd a főszerep.

A július 7-9-ig tartó I. Vasi Halas Napokat a halkedvelők, minden nap 10-23 óráig látogathatják.

A 3 napos rendezvényre napi jegyek kaphatóak! 18 év felett 1000 Ft/nap, 18 év alatt ingyenes! Szombatra kóstoló jegyek kaphatóak 350 Ft/db! A belépőjegyek mellé ingyenes receptkönyv is jár, vasárnap pedig a 8 év alatti gyermekek belga csokoládé aranyhalat kapnak ajándékba.

Július 7. – PÉNTEK

10.00 Kapunyitás

10.00 Egész napos látványosságok és gyerekprogramok

(pl. óriás kamion-akvárium, a kerti tóban koi pontyok, vidámpark)

17.00 Megnyitó - I. Vasi Halas Napok megnyitója.

A rendezvény védnök Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő

18.00 Sipőcz Rock Band

20.00 Irigy Hónaljmirigy

21.00 Dj Szunyogh – Best of Party

Július 8. – SZOMBAT

10.00 Kapunyitás

10.00 Egész napos látványosságok és gyerekprogramok

(vidámpark, dodgem, kisvasút, körhinta)

10.30 MA-HAL 43. Országos halfőző verseny több mint 30 csapat részvételével

12.30 MA-HAL kvízjáték

15.00 Pengettyű citerazenekar

15.30 UnoCountry

16.00 Főzőverseny erdeményhirdetése

16.30 Amira showtánc műsora

17.00 Buccsi Rezedák néptánc műsor

17.30 Art Fusion együttes

19.00 UFO Együttes

20.00 Dj Neczpál – Retro buli

Július 9. – VASÁRNAP

10.00 Kapunyitás

10.00 Egész napos látványosságok és gyerekprogramok

10.30 Vas megyei civil csapatok halfőző versenye

14.00 Főzőverseny eredményhirdetése

15.00 The LiverPaul Beatles emlékzenekar

16.00 MA-HAL kvízjáték

16.30 Ungaresca Táncegyüttes

17.30 Tímár Jani hangulatfelelős

21.00 Fesztiválzárás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!