Programok

2017.09.06. 10:54

Szórakozásra vágyik? - Ezek a programok várják önt a héten Vas megyében

Ezen a héten is érdekes programok várják önt Vas megyében!

Vas Népe

SZÍNHÁZ

MMIK Mesebolt Bábszínház kamaraterem: szeptember 10-én, (vasárnap) 10 órakor Dániel András: Kicsibácsi és kicsinéni (meg az Imikém) – a Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház közös produkciója. A matiné előadásra 4 éves kortól várják a gyermekeket.

RENDEZVÉNY

Agora – Művelődési és Sportház, f011. terem: szeptember 13-án, (szerda) 9–14 óráig Alternatív vitarendezési fórum. Az Alternatív Vitarendezési Fórum egy új, ingyenes jogi szolgáltatás, melynek célja, hogy hozzájáruljon hazánkban a kollektív munkaügyi kapcsolatok működéséhez. Egyik feladata, hogy segítse a kollektív érdekviták szereplőit abban, hogy kölcsönösen előnyös megállapodásokat tudjanak kötni egymással, figyelembe véve és tiszteletben tartva a másik fél érdekeit. Másik célja, hogy még a viták előtt támogassa a felek kommunikációját, tanácsokat adjon, és segítse a közös álláspont kialakítását.

Agora – Művelődési és Sportház: szeptember 9-én, (szombat) 8–12 óráig Hacuka közösségi vásár. Ha hiányzik még valami az óvoda- és iskolakezdéshez, vagy csak az őszi ruhatárat szeretnénk kicsit felfrissíteni, érdemes lesz ellátogatni. Az árusok minőségi női- és férfi ruhákkal, ékszerekkel, különböző kiegészítőkkel, gyerekruhákkal, játékokkal, lakásdekorációs kellékekkel és a saját háztartásban már feleslegessé vált egyéb hasznos holmival várják a vásárlókat. A használt áruk mellett számtalan új árucikk, illetve saját készítésű ékszer és ajándéktárgy is megtalálható a kínálatban. A kisgyermekes családokat külön játéksarok várja.

Kresz Park (Brenner Park): nyitva tartási idő – csak esőmentes, jó időben, keddtől vasárnapig 14.30–19.00 óráig.

Cafe Frei (Fő tér 24.): szeptember 11-én, (hétfő) 18 órakor Indiai lát-kép – Kertész Zsolttal. Gyermekkorában elbűvölte a rajzok részleteiben rejlő tartalom, később pedig már a képalkotás művészete. A 80-as évek technikai adottságait felhasználva fotós látásmódja és egyénisége együtt fejlődött a korral. A magashegyi túrázás lehetőséget teremtett számára, hogy kipróbálja magát a természetfotózásban, azonban útját később az emberábrázolásban találta meg. Együtt élhetjük át mindazt, amit Kertész Zsolt érzett az exponáláskor India két különleges helyén: Rajasthanban és Ladakhban.

I.számú Idősek Klubja (Gagarin u. 24.): szeptember 12-én, (kedd) 10.30-kor Etka–jóga erőgyűjtő módszer foglalkozás. A foglalkozást tartja: Kovácsné Károlyi Gizella oktató.

Szombathelyi Zsidó Hitközség és Bernstein Béla Kulturális Központ (Batthyány tér 9.): szeptember 13-án, szerdán 14 órakor „Szemtől szembe” – Kiállítás a két világháború közötti szombathelyi zsidóság életéből.

Szentgotthárd. szeptember 9-én, (szombat) 10 órától Zöld Szentgotthárd a Várkertben. 11.15-kor Élelmiszereink állapota – Prof. Bardócz Zsuzsanna – a táplálkozástudomány professzora. Helyszín: Refektórium. 15 órakor „A legszebb konyhakertek” – díjátadó, utána „Balatoni Habos Mogyoró” az országtorta kóstolása. Helyszín: Várkert. Kísérő rendezvény: IV. Szentgotthárdi Vadásznap. 9–14 óráig Vadételfőző verseny. 10 órakor Vadászmise. 14 órakor Főzőverseny eredményhirdetése. Helyszín: Várkert. Társrendezvény: Lovakrul Az Őr-Nyék Hagyományőrző Alapítvány lovas hagyományaink bemutatására és népszerűsítésére lovas napot rendez. Lovasíjász verseny: Selejtezők: 11.30-tól, döntő: 17.30-kor. 14 órától Bemutatók: Taszler Melinda – szabadidomító; Haramza Klára – tűzlovas; Haramza Márk – lovas közelharc; Krekács Zoltán – lovas solymász. 19.30-tól „Régi csibészek...” – a Capito Gitárklub koncertje.

Hegyhátsál. Csillagvizsgáló (Fő u. 19.): Távcsöves bemutatás előzetes telefonos egyeztetés alapján, Tuboly Vince 0630-936-6333.

Hegyhátszentjakab. Sportpálya: szeptember 10-én, (vasárnap) a Vas megyei „C” kategóriás kettesfogathajtók megyei döntője. Ünnepélyes megnyitó 13 órakor. Beszédet mond V. Németh Zsolt államtitkár.

KIÁLLÍTÁS

Szombathely. Savaria Múzeum nyitva: kedd–vasárnap 10–18 óráig. A Fényérzék kiállítássorozat Személyes című kiállítása december 21-éig tekinthető meg. Ezüstbe zárt világegyetem, Gothard Jenő fotólemezei 1882–1905 című kiállítása december 21-éig várja az érdeklődőket.

Vasi Múzeumi Látványtár nyitva: hétfő–csütörtök 8.30–15.30, péntek 8.30–14.00 óráig.

Vasi Skanzen: kedd–vasárnap 9–17 óráig.  Fényérzék – Kép-átmenetek. Fényképek a hagyományos közösségek életében. A hagyományos falusi közösségek jellemzően az emberélet fordulóit, az átmenet rítusait örökítették meg az első fényképeken, hiszen ezek jelentették – jelentik ma is – az egyéni életút nagy eseményeit. A születés/keresztelés/paszita, az esküvő/lakodalom, valamint a halál/temetés/tor vagy az elsőáldozás, a konfirmáció, a sorozás, azaz a regruta lét, meg a többiek mind az életállapotban történő változás mérföldkövei. A fotográfia ezek egy-egy pillanatát rögzítette. Kép-átmenetek születtek. A fényképeket olykor többletjelentéssel ruházták fel – a kiállítás erre is mutat példákat. A tárlat november 5-éig tekinthető meg.

Szombathelyi Képtár: kedd, szerda, péntek–vasárnap: 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig. Fényérzék kiállítássorozat Fotó/szintézis című kiállítása nyílt. A tárlat a képzőművészet és a fotográfia között von izgalmas párhuzamot. A mintegy 100 művész közel 300 alkotását felvonultató kiállítás első részében a portré fejlődését mutatjuk be a kezdeti miniatűröktől, árnyképektől egészen a mai szelfikig. A kiállítás szeptember 24-éig tekinthető meg.

Iseum Savariense: kedd, szerda, péntek–vasárnap: 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig.

Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár, Kutatószoba: kedd, szerda: 10–18 óráig látogatható.

Kámoni Arborétum, Ökoturisztikai Központ: a Háromlelkű Babavilág kiállítás, Tóth Erika porcelánbaba gyűjteményét bemutató tárlat. A kiállítás ingyenesen megtekinthető szeptember 24-éig, minden nap 9–19 óráig.

Hegyfalu. Képeslap Múzeum (Kossuth Lajos u. 19.): hétfőtől vasárnapig, 10–17 óra között látogatható (ettől eltérő időpontban telefonos egyeztetés után). A Trianon teremben: Trianon, országzászlók, felszabadítás című tárlat látható; a fogadó helységben Zala megye települései képeslapokon; a középső teremben Vas megye települései címmel összeállított tárlat tekinthető meg.

Művelődési Ház: Sárvári járás települései képeslapokon címmel, kiállítás várja az érdeklődőket.

Csehimindszent. Mindszenty József bíboros, hercegprímás szülői házában a Terror Háza Múzeum "A magyarok lelkiismerete, Mindszenty József (1892–1975)" című állandó kiállítása látható. A Magyarországi Mindszenty Alapítvány tulajdonában levő tárgyakból nyílt kiállítás, amelyek szorosan kötődtek utolsó hercegprímásunkhoz.

Bucsu. Vasúti Őrház: a közlekedés története az emberiség történetével kezdődött. A 18. század végi ipari forradalom, a gőzgép és más technikai találmányok a közlekedésben is új lehetőségeket és igényeket hoztak. Ennek a kornak állít emléket az ausztriai határ melletti Bucsu községben található vasúti Őrház. Korhű berendezési tárgyai gyorsan változó világunk jelképei is egyben, hiszen láthatjuk, hogy 100 év alatt mekkora fejlődésen ment keresztül a technika. A kiállítás június 15. – szeptember 30. között, csütörtökön 14–17 óráig, szombaton 9–12 óráig látogatható.

Répcelak. Répce Galéria: Dóczi Virág festőművész kiállítása október 3-áig látogatható.

Kőszeg. Zwinger (Chernel u. 16.): Trifusz Péter: Hiánygyűjtemény című kiállítása megtekinthető szeptember 29-éig, hétköznapokon 9.00–16.30 óráig.

Jurisics-vár: keddtől vasárnapig, 10–17 óráig látogatható. Megtekinthető tárlatok: Kőszeg Árpád-kori várai; Kőszeg a 15. században; Nagyhatalmi szembenállás Európában a 15. században; Szulejmán 1532-es hadjárata, Kőszeg ostroma; A kőszegi zálogbirtokosok; Eszterházyak; Földesúri asztal és konyha; Somogyi Győző Történelmi Arcképcsarnoka; de látogatható még a fegyvertár, a lovagterem, történelmi katonai viseleteket és fegyverzetet bemutató grafikai kiállítás, kőtár, a vár nyugati tornya; a kicsiket pedig a földszinten játszósarok, íjászat várja.

Sárvár. Nádasdy Ferenc Múzeum: kedd–vasárnap 9–17 óráig nyitva. Mi vagyunk a huszárok! címmel állandó kiállítás nyílt. Magyarország egyetlen huszár kiállítása a leghosszabb ideig fennálló Nádasdy huszárezred emlékanyagára építve mutatja be a legmagyarabb fegyvernem évszázadait, egyenruháit, fegyvereit, hétköznapjait. A társezredek, mind a Hadik huszárok, Radetzky huszárok tárgyi emlékei is segítik elképzelni, milyen is volt egy huszár élete a békés vagy háborús hétköznapokon. Ezredtörténetek, személyes sorsok elevenednek meg a huszármúzeum állandó kiállításán.

Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár: szeptember 8-án, (péntek) 17 órakor Sófalvi János, Marokkó című kiállításának megnyitója. A tárlatot megnyitja: Benkő Sándor fotóriporter, a Sárvári Fotóklub Egyesület elnöke.

Nádasdy-vár, Galeria Arcis: szeptember 10-én, (vasárnap) 11 órakor Lencsés Ida Ferenczy-díjas kárpitművész, Csapda című kiállításának, valamint Kovács Péter Balázs – KPB Munkácsy-díjas képzőművész, Párhuzamos találkozások című kiállításának megnyitója. A tárlatot megnyitja: Kovács Péter Balázs – KPB Munkácsy-díjas képzőművész. A kiállítás megtekinthető október 3-áig, hétköznapokon 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig.

Körmend. Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum, állandó kiállítás, kastély főépület: „Körmend és a Batthyányak évszázadai”. Nyitva tartás: kedd–vasárnap 10–18 óráig.

Batthyány kastély: a Trópusi rovargigászok című kiállítás október 8-áig látogatható, kedd–vasárnap 10–18 óráig.

Batthyány kastély főépület – Díszterem: az Ajka Kristály – Kristály Világ címmel kiállítás nyílt, mely október 30-áig látogatható.

Rendészeti Szakközépiskola (Alkotmány u. 5–7.): "A rendszerváltás utáni idegenrendészet története" című állandó kiállítás nyílott.

Magyarszombatfa. Őrségi Vadászati Kiállítás: keddtől vasárnapig 10–17 óráig várja az érdeklődőket.

Vasvár. Nagy Gáspár Kulturális Központ, Castrum Galéria: szeptember 7-én, (csütörtök) kiállítás nyílik Fűzy – Molnár Zoltán templomokról készült fotóiból.

Dr. Bendefy László Városi Könyvtár: „Ifjú Értékőrök a Vasi Hegyháton” című kiállítás október 31-éig látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.

Helytörténeti Múzeum, állandó kiállítások: Domonkos rendház épülete, rendtörténeti kiállítás, Vas vármegye középkori története. Nyitva tartás: kedd–péntek 10–18 óráig, szombat–vasárnap 14–16 óráig.

Felsőcsatár, Vashegy. Vasfüggöny Múzeum: naponta 10–19 óráig várja az érdeklődőket. Csoportos igény esetén a tulajdonos (megépítő) vezetésével tekinthető meg, aki valós, megtörtént szökési kísérleteket mutat be a korhű, illetve eredeti eszközök segítségével a történelmi időszakok sorrendjében. Új elemmel bővült a múzeum.

TÚRA

Kőszeg. szeptember 11-én, (hétfő) városnéző séta. Találkozó: 11 órakor a Tourinform irodánál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!