Programok

2017.07.31. 16:35

Megmozdult Vassurány - megrendezték a vassurányi sportnapot

VASSURÁNY - Idén második alkalommal rendezték meg a vassurányi sportnapot. A rendezvény nemcsak a helyieket, hanem a környékbeli, sőt távolabbi települések lakóit is megmozgatta, még budapesti vendég is volt.

Novákné Udvardi Hajnalka

A falu életének mindig szerves részét képezte a sport. 1923 óta működik focicsapat, és több éven át részt vett a közösség a Kihívás napján, amelyen 1995-ben Magyarországon a saját kategóriájában elnyerte a Legsportosabb település címet. Az iskolások rendszeresen vettek részt diákolimpiákon, játékos sportvetélkedőkön. A falu lakói számára folyamatosan van lehetőség több mozgásforma gyakorlására, például karate és alakformáló edzésekre.

Külön öröm, hogy a sportnapot két fiatal, Palkó Diána és Forrai Dániel álmodta meg. De nemcsak megálmodták, hanem időt, energiát nem kímélve megszervezték és levezényelték ezt a nagyszabású rendezvényt. Saját korosztályukon kívül megszólították, programokkal kínálták a gyerekeket, az idősebbeket, a családokat.

Vincze Gergely népes nézőtábor előtt mutatja be fantasztikus produkcióját BMX-e nyergében Fotó: Palkó Krisztián

A versenyezni szeretőknek volt 11-es rúgó, dekázó, ping-pong- és snapszerverseny, családi sportvetélkedő, gyermekhétpróba. Lehetett indulni a falu legsportosabb asszonyának a Falu asszonya címért, a legerősebb férfinak pedig a Falu bikája cím járt. De ez csupán néhány program a sok közül.

Aki nem sportban akart helytállni, nevezhetett főzőversenyre, sörivó versenyre. Természetesen a nyertesek nem távoztak üres kézzel, értékes ajándékokat kaptak. A nyugdíjasok között büfékuponokat sorsoltak ki. Nézelődnivaló is akadt. Volt BMX- és lovasbemutató, rockyshow. Egészségsátor, masszázssarok, sporttotó, arcfestés és még sok szórakoztató, hasznos lehetőség közül választhattak az érdeklődők. Az estét bál zárta sztárvendégekkel: Bódi Gusztival, Bódi Margóval.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!