Programok

2013.08.11. 21:21

Programok, rendezvények Vas megyében augusztus 12-től

Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények augusztus 12-től. Böngésszen, és válogasson!

Vas Népe

SZEPTEMBER 14.

Jön az Írottkör!

Kőszeg - A második osztrák-magyar IGEN sportnapot szervezi meg szeptember 14-én az Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark. Erre szeptember 7-éig lehet jelentkezni. Két sportágban rendezik meg a sportnapot, az egyéni és váltóversenyt: futásban és túrázásban. A szervezők két dolgot máris előre bocsátanak. Az egyik: a versenyt bármilyen körülmények között megrendezik. A másik: az erdőkben szigorúan tilos dohányozni. Csatlakozó rendezvény lesz majd szeptember 15-én a Csillagtúrák az Írottkőre elnevezésű program, amelynek keretében Nyugat-Dunántúl és Burgenland legmagasabb pontjaira lehet eljutni, s az Írottkőnél zenés program, büfé, kültéri kalandok várják majd a résztvevőket. Az Írottkör elnevezésű verseny leghosszabb távja, a kör 56 kilométeres. Ez egyéni és váltóversennyel is teljesíthető. Rohoncról (Rechnitz) indul, szakaszonként is teljesíthető, más és más a táv. Althodis felé 9,8 kilométert, Bozsok felé 5,7 kilométeres, további települések, állomások az Írottkő körül: Oberkohlstätten, Léka (Locjenhaus, Kőszeg, Cák és Velem. A versenyt családok is teljesíthetik. A verseny ideje alatt orvosi ügyelet és vöröskeresztes segítség is lesz.

 

SZEPTEMBER 7.

"Ebből csak ki lehet halni"

Gencsapáti - A gencsapáti néptáncmozgalom 75 éves: 1993-ban, 20 éve alakult újjá a mai együttes. Az 1948-as gyulai fesztiválsikernek is évfordulója van (a hatvanötödik), az utánpótláscsoportként létrejött Ispiláng együttes pedig 10 esztendős. Sőt: épp 15 éve alakult újjá a Gencsapáti Legénycéh. Ebből a többszörös alkalomból várják a barátokat és az érdeklődőket szeptember 7-én 18 órára a művelődési ház udvarára, ahol a néptáncegyüttes az „Ebből csak ki lehet halni" című jubileumi műsorral lép föl.

Közlekedik a család

Szombathely - Az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság az idén is meghirdette a „Közlekedik a család" című közlekedésbiztonsági vetélkedősorozatot. A vetélkedősorozat Vas megyei döntőjére közlekedésbiztonsági nyílt nap keretében kerül sor Szombathelyen, a TESCO (Zanati út 70.) parkolójában, szeptember 7-én 10 és 15 óra között. A vetélkedőre olyan családok jelentkezhetnek, amelyekben van két, 6 és 18 év közötti gyermek (4 fős csapatokat várnak), és legalább az egyik szülő „B" kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik. Az országos döntőt Zsámbékon rendezik meg, a fődíj egy Skoda személygépkocsi. A megyei versenyre a [email protected] vagy a [email protected] e-mail címen, illetve a 94/513-557-es telefaxszámon lehet augusztus 30-áig.

 

SZEPTEMBER 2.

VAOSZ Kupa tekeverseny

Szombathely - A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség teke szakága VAOSZ Kupa néven felkészülési tekeversenyt rendez a 2013/2014. évi városi bajnokságra szeptember 2. és 6. között. A négyfős csapatok 4x120 vegyes gurítást teljesítenek. A csapatokban legfeljebb két igazolt játékos léphet pályára (férfiak megyei I. osztályig, nők Szuperligáig). Nevezni személyesen vagy telefonon lehet a Fő téri tekepályán augusztus 31-éig.

 

AUGUSZTUS 30.

Orosz István kiállítása

Kőszeg - Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész kiállítása nyílik „Paradoxometria" címmel a kőszegi művészetek Házában augusztus 30-án, pénteken 17 órakor. A kiállítás résztvevőit dr. Lőrincz Zoltán, a Kőszegi Művészeti Egyesület elnöke köszönti, a bemutatott alkotásokat pedig Mészáros György festőművész méltatja a bevezetőjében.

 

AUGUSZTUS 26.

Music Mix a Magházban

Szombathely - A legnépszerűbb magházas zenékből állítottak össze Music Mix estet augusztus 16-ára. 22 órától Don mester adja a lemezek alá a lovat a Magházban, lesz ska, punk, retro, reggae, balkán, alter és electro.

 

AUGUSZTUS 24.

Parkolás karnevál szombatján

Szombathely - Hogy kell-e fizetni jövő szombaton, augusztus 24-én. Az idén ugyanis karnevál „szombatja" munkanap-áthelyezés miatt munkanapnak számít. "A Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztályával történt konzultáció alapján – tekintettel a karnevál alkalmával városunkban érkező nagyszámú vendégre és természetesen a szombathelyi polgárokra is –, az a döntés született, hogy augusztus 24-én, szombaton a munkanap áthelyezés ellenére a szombati üzemeltetési rendben, tehát ingyenesen lehet a fizetőparkolókat igénybe venni a megyeszékhelyen."

 

AUGUSZTUS 23.

Tisztújításra készülő egyesület

Kőszeg - Augusztus 23-án tisztújítást tart az Európafórum – Vas Megye Egyesület. Közgyűlésüket augusztus 23-án 17 órától rendezik meg a Strucc Szállodában. Felsorolni is nehéz, mi mindent történt a szervezet közreműködésével 2011 óta. Előadások sorát szervezték, de több módon támogatták például a Dr. Nagy László gyermeknevelő intézményt is. Ezekről is szó esik a közgyűlésen.

 

AUGUSZTUS 22.

Ókori témák a képtárban

Szombathely - A képtár is a karneválra készül: augusztus 22-én 17 órakor Ókori témák és motívumok a Szombathelyi Képtár gyűjteményében címmel nyílik kiállítás a Rákóczi utcában, az Iseum szomszédságában. A tárlatot dr. Zsámbéky Monika művészettörténész nyitja meg, szeptember 22-éig nyitva is marad.

Tanácskoznak a városi képviselők

Vép - Bővítenék az óvodai álláshelyeket, felújítanának egy ingatlant, s létrehoznák a települési értéktárat. Ezekről is szó lesz a képviselők ülésén. A csütörtökön négykor kezdődő tanácskozáson tárgyalnak az önkormányzati tulajdonú földterületek bérbeadásáról is.

 

AUGUSZTUS 21.

Avatás a Jenei Galéria udvarán

Szombathely - A Jenei Galéria udvarán augusztus 21-én avatják föl a Szombathelyi Képzőművészek Emlékhelyét. Köszöntőt mond Jenei Ferenc, a galéria tulajdonosa és Oroszy Csaba képzőművész. Közreműködik Peltzer Géza. Az emlékhely létrejöttét több képzőművész és magánember támogatta, az avatás védnöke dr. Veres András megyés püspök.

 

AUGUSZTUS 20.

Kerti parti a Skanzenben

Szombathely - Egy óriási születésnapi kerti parti lesz augusztus 20-án a Vasi Skanzenben. A Vasi Skanzen idén 40 éves, és 15 éves a Pajtatábor. E születésnapok kerti partija lesz augusztus 20-án délelőtt 10-től 20 óráig. Dr. Puskás Tivadar 11.30-kor mond köszöntőt, Csapláros Andrea, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatója 18 órakor. A programok közt szerepel táncház, kézművesség (papírvirág-készítés, agyagozás, szövés), ügyességi feladatok (karikahajtás, métázás, biciklis próbák), nemzetiségi ételek, dalok, vitézi bajvívás, Toldi hétpróbája, íjászat, lovaglás, hagyományőrző csoportok bemutatói, nádsíp készítés, ólom figurák öntése – emlékül.

Az én kertemben termett - 2013

Csepreg - A helyi gazdák, gazdaasszonyok kertjében termett zöldségeket, gyümölcsöket várják a szervezők az augusztus 20-i felvonulásra. Az otthon sütött finomságok, házikenyér és borkorcsolya, valamint saját készítésű méz, szörp vagy bor bemutatására is lehetőséget biztosítanak. A beérkezett terményekből kiállítást is rendeznek.

A főnyeremény egy kiscsikó

Nagygeresd - Fogathajtó versenyt rendeznek augusztus 20-án a településen. A kétfordulós akadályhajtás összevetéssel délben, a vadászhajtás délután négy órakor kezdődik. A megnyitót a két versenyszám között tartják, s közben a csákberényi csikósok is bemutatkoznak. A tombolán értékes nyeremények várnak gazdára, a fődíj egy kiscsikó.

Isistől a skanzenig, két keréken

Szombathely - Kék kerékkel Isis istennő és a bencések nyomában címmel hirdette meg legújabb kerékpártúráját a Herényi Kulturális és Sportegyesület. Akik úgy döntenek, hogy megpróbálják, így köszönthetik a közelgő állami ünnepet. A túrázók augusztus 20-án délelőtt 9 óra és 9.30 között gyülekeznek a Herényiek Házában (Béke tér 7.), ahol kerékpárkölcsönzésre is mód nyílik. Indulás után a csapat megáll Szombathely belvárosában, és meglátogatja az Iseumot, Pannónia legfontosabb római kori, keleti eredetű, rekonstruált vallásos épületegyüttesét. Aztán folytatódik a kerekezés: Jákra, ahol előbb a sajtkészítés rejtelmeibe kapnak bepillantást a túrázók (a Rácz család majorságában), aztán megnézik a Szent György nevét viselő apátsági plébániatemplomot, amely a román stílusú építészet kiemelkedő alkotása. A tervek szerint délután 3-kor újra Szombathely felé veszik az irányt, a túra végállomása a 20-án negyvenedik születésnapját ünneplő Vasi Skanzen, ahol a Herényiek Háza kerékpárosai ügyességi pálya kipróbálására invitálják az ünneplő közönséget. A túra teljes hossza harmincnyolc kilométer, az előzetes jelentkezéseket augusztus 16-áig fogadják a Béke tér 7-ben.

Az államalapítást ünnepli a város

Kőszeg - Augusztus 20-án a Jurisics téren lesz az ünnepség. 17 órától Ágh Péter országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet. Az új kenyeret megáldja Harangozó Vilmos espres-plébános. 18 órától ünnepi hangverseny kezdődik a Jézus Szíve Plébániatemplomban.

Búcsúi szentmise a szentkútnál

Vát - Szent István király napján, augusztus 20-án, kedden tartják a búcsúi szabadtéri szentmisét a vát-szentkúti kápolnánál. Az ünnepi istentisztelet délelőtt 10 órakor kezdődik, a szentbeszédet Pete Polgár Máté körmendi diakónus mondja. A perselyadományokat a kápolna felújítására gyűjtik. Szeretettel hívják és várják a zarándokokat.

Szamóca Színház a Mesevonatban

Torony - A jövőre 20 éves fennállását ünneplő Szamóca Színház hazaérkezett legutóbbi, nagy sikerű fellépésének helyszínéről: a fadd-dombori Erzsébet táborból, ahol az ott nyaraló gyermekeket szórakoztatták. Az ünnepi hosszú hétvégén 4 előadásuk lesz a Dunántúlon. 20-án délelőtt ismét elindul Bükön a Mesevonat, hogy a végállomáson Csiperke és Csuporka mesejátékát nézhessék meg az utasok. 20-án 13.00 órakor Badacsonyban, a Rózsakő Fesztiválon lépnek fel.

 

AUGUSZTUS 19.

Idén is lesz csónakfelvonulás

Körmend - A város önkormányzata és a kulturális központ idén is megrendezi a Körmendi Napok elnevezésű rendezvényét, melynek része a hagyományos, augusztus 19-ei csónakfelvonulás is. Igazi karneváli hangulatot szeretnének teremteni a szervezők a Rábán, s erre már most is várják a jelentkezőket.

Ügyfélszolgálati munkarend: NAV

Szombathely - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Vas Megyei Adóigazgatóságának közleménye szerint a Petőfi Sándor utca 22-ben (ideiglenes helyén, a „C" épületrészben) található központi ügyfélszolgálat nyitva tartása az augusztus 20-i állami ünnepre való tekintettel megváltozik. Ezek szerint augusztus 19-e (hétfő): pihenőnap, augusztus 20-a (kedd): munkaszüneti nap, augusztus 21-én (szerdán) 8-tól 18 óráig, augusztus 22-én (csütörtökön) 14–18 óráig, augusztus 23-án (pénteken) 8-12 óráig, augusztus 24-én (szombaton) 8–11 óráig állnak az ügyfélszolgálat munkatársai az állampolgárok rendelkezésére. (Az információk a NAV honlapján – www.nav.gov.hu – hozzáférhetők.)

Sokféle túrát szerveznek

Kőszeg, Nemescsó - Az Írottkő Natúrparkért Egyesület augusztus 19-én, kistúrát szervez a St. Germain-kereszthez (ez hét kilométeres.) Augusztus 24-én a Csömötei kecskefejő túra (Caprimulgus europaeus) közepesen nehéz, éjszakai túra lesz 15 kilométeren. Másnap ismerkedni lehet Nemescsóval (délelőtt falunézés, délután határjárás 1+7 kilométer). Aznap „Vulkán" kerékpártúra is indul a Paulibergi bazaltbányához.

Élményekkel teli túrázás

Szalafő - Élménydús túranap várja a természet szerelmeseit augusztus 19-én a Pityerszeren az Őrségi Nemzeti Park szervezésében. Reggel kilenc órakor indul az első gyalogtúra, mely 10 kilométer hosszan örökre szóló élményt nyújt majd a résztvevőknek. A második számú túra 10 órakor startol el, a táv hét kilométer lesz. A résztvevők a szlovén-magyar határpont érintésével Szalafő környékének élővilágával ismerkedhetnek meg. A következő körtúra 11 órakor kezdődik, a rövidebb távot kedvelőknek szeretnének kedvezni, két kilométer hosszan lehet egy túravezető segítségével ismerkedni a gyógynövényekkel. Hétfőn az Őrségi Népi Műemlékegyüttest is bemutatják, minden órában vezetővel járják be az érdeklődők a létesítményt. Kiegészítő programok is lesznek: 10 órakor helyi termékvásár nyílik, s játszóházak is lesznek, hagyományőrző civil egyesületek segítségével. 11 órakor kisütik a Szent István-napi kenyeret, déltől pedig színes gasztronómiai kínálat várja a túra során megéhezett résztvevőket.

 

AUGUSZTUS 18.

Erdők, rétek, mezők patikája

Orfalu - 10 és 18 óra között első alkalommal rendeznek gyógynövény napot, melyen anak az ősi tudásnak az alkalmazását adják tovább, mely évszázadokon keresztül segített az emberek bajain. 10 órakor Gyenes Csilla fitoterapueta vezetésével gyógynövény túrát szerveznek, 14 órakor pedig Jakab Anikó tart előadást a Bach virágterápiáról. 16 órakor az Őrség és Vendvidék gyógynövényeiről tart előadást Szabó Ágnes pszichológus, fitoterapeuta. Egész nap várja az érdeklődőket a helyi termékek bemutatója és vására a Fűszertár füveskertben és teaházban.


Parasportolók edzőtáborban

Balogunyom - Edzőtábort tartanak vasárnaptól keddig az Unicornis Lovasterápia Központban díjlovas parasportolóknak.

Szamóca Színház a Mesevonatban

Torony - A jövőre 20 éves fennállását ünneplő Szamóca Színház hazaérkezett legutóbbi, nagy sikerű fellépésének helyszínéről: a fadd-dombori Erzsébet táborból, ahol az ott nyaraló gyermekeket szórakoztatták. Az ünnepi hosszú hétvégén 4 előadásuk lesz a Dunántúlon. 18-án 15.45-kor a toronyi falunapon bohóckodnak, 20-án 13.00 órakor Badacsonyban, a Rózsakő Fesztiválon lépnek fel.

Fogathajtó verseny lesz a sportpályán

Viszák - Augusztus 18-án rendezik meg a Viszáki Fogathajtó Versenyt a sportpályán. A programok délelőtt kezdődnek, 11 órától érkeznek a fogatok. Délben technikai megbeszélést tartanak, majd fél kettőig ebéd várja a versenyzőket. A megmérettetés délután kettőkor kezdődik, lesz kétfordulós akadályhajtás egyszeri összevetéssel. Ezt követően átépítik a pályát vadászhajtáshoz, s lesz szabadidős fogathajtás is. Tombolát is húznak, a fődíj egy csikó. A verseny után bulit tartanak.

Erdők, rétek, mezők patikája

Orfalu - Augusztus 18-án 10 és 18 óra között első alkalommal rendeznek gyógynövény napot, melyen annak az ősi tudásnak az alkalmazását adják tovább, mely évszázadokon keresztül segített az emberek bajain. 10 órakor Gyenes Csilla fitoterapueta vezetésével gyógynövény túrát szerveznek, 14 órakor pedig Jakab Anikó tart előadást a Bach virágterápiáról. 16 órakor az Őrség és vidék gyógynövényeiről tart előadást Szabó Ágnes pszichológus, fitoterapeuta. Egész nap várja az érdeklődőket a helyi termékek bemutatója és vására a Fűszertár füveskertben és teaházban.

 

AUGUSZTUS 17.

Huszadjára is lesz streetball verseny

Körmend - Gőzerővel folynak az előkészületek a XX. Streetball Challengere a városban. A hagyományos körmendi fordulót augusztus 17-én rendezik, melyre ezúton is várják a jelentkezőket. A játékra szükséges az előzetes nevezés, így kérik a leendő részvevőket, semmiképpen se feledkezzenek meg a lap beadásáról. Augusztus 16-áig tudják fogadni a nevezéseket.

Arborétum Sprint Kupa először

Szombathely - Az Arborétum SE tekeszakosztálya Vas megyében első ízben rendez sprint versenyt. A legfeljebb 64 fős mezőnyből a kisorsolt párok 10 teli és 10 tarolást teljesítenek pályánként. Amennyiben az első 20 gurítás után azonos a faeredményük, akkor egy teli gurítás dönt. Pályacserét követően a második 20 gurítás után, ha 1-1-re alakul a szettarány, három teli gurítással döntik el a mérkőzést. (Az összfa nem számít, a szettarány a döntő.) A végén kétfős döntőt rendeznek, de a bronzmérkőzést is lejátsszák. A VAOSZ tekepályáján augusztus 17-én, szombaton az igazoltak, augusztus 31-én a nők és az amatőrök versenyeznek.

Veterán motorosok találkozhatnak

Körmend - A Vasparipa Egyesület augusztus 17-én egész napos rendezvényre várja az érdeklődőket. Túra indítja a napot, majd a Rába-partra visszaérve elfogyasztják a jól megérdemelt ebédet. Egy kis pihenés után ellátogatnak a főtérre, ahol felvonultatják a járműveket, utána ügyességi versenyek lesznek. Az est zenével ér véget.

Szerb és izraeli tánc a téren

Celldömölk - „Egy szép táncot jókedvemből..." címmel kezdődik nemzetközi néptánctalálkozó a KMKK előtti téren augusztus 17-én (szombaton) 19 órakor. Az esemény házigazdája a Kemenesalja Néptánccsoport, a találkozón szerb és izraeli tánccsoportok is föllépnek. Augusztus 20-án pedig az államalapító szent Istvánt és az új kenyeret ünnepli Celldömölk is. Fél tízkor szentmise kezdődik a katolikus kegytemplomban, 11 órakor ünnepség a városháza előtti téren, ahol Fehér László polgármester mond beszédet. Az ünnepi műsorban a Kemenesalja Tánccsoport és a Soltis színház lép föl.

Soulution lesz a Magházban

Szombathely - A Soulution együttes koncertezik augusztus 17-én, szombaton este a Magház Kultúrkocsmában. A szombathelyi zenekar 2011-ben alakult, azóta számtalan koncertet adtak, sikerük sajátos zenei hangzásukban és a stílusok kavalkádjában rejlik. Kapunyitás este nyolc órakor, a koncert, amelyre a héttagú banda extrákkal is készül kilenckor kezdődik.

Dödölle fesztivál sztárfellépőkkel

Felsőmarác - Dödölle Fesztivált tartanak szombaton a településen, 24 órán keresztül ötfős csapatok készítik az ételt, amelyet jóízűen el is fogyasztanak. Délelőtt ügyességi vetélkedő, a délután folyamán pedig vásári bábjáték várja az érdeklődőket. Fellép a Domonkosfai Énekkar, lesz hastánc, latintánc, operett és rock and roll. A sztárvendég Jolly és Susy, Csobot Adél, Párkányi Kolos, a napot pedig Fáraó buli zárja.

 

AUGUSZTUS 16.

Bor, torta, új kenyér 

Körmend - A Körmendi Napok programsorozata augusztus 16-19-én zajlik majd. A fesztivál a Bor utca megnyitásával kezdődik jövő pénteken. Augusztus 16-án délután lesz A Város Bora verseny, Borkorcsolya verseny, a Város Tortája verseny, süteménykavalkád, este a Szabadság téren United Folk orchestra, Chubby Band koncert. 17-én streetball bajnokság, kick boksz bemutató, interaktív játszóház, veterán és túramotoros felvonulás is szerepel a programban, este a Kerozin játszik. 18-án este Brass Show koncert lesz. A Szent István ünnepséget 19-én 19 órától rendezik hagyományosan a Rába-parton. A hagyományőrző egyesületek lovasbemutatója után szegik meg az új kenyeret, végül csónakfelvonulás, tűzijáték.

Könyv: A múltban gyökerező jövő

Vasvár - A XXXV. Hegyháti Nyár programjait gyarapítja a „Vasváriak a vasváriaknak" blokkban Bunyevácz Zsuzsa könyvbemutatója augusztus 16-án 18 órától a kolostorkertben, A múltban gyökerező jövő címmel. A szerző trilógiájának összefoglalójával készül, beszél a magyarság őstörténetéről, őseink világlátásáról, amelynek ismerete nélkül szerinte a jelenkori események sem érthetők. Ugyanezen a napon 19 órától vasvári táncosok, zenészek, énekesek lépnek föl a kulturális központban, aztán az „Üss a hasadra!" Színpad előadása következik.

Zenés születésnap Szatmári Julival

Szombathely - Harmadik születésnapját ünnepli augusztus 16-án a Cafe Frei Szombathely. A hagyományokhoz híven lesz torta, és lesz az alkalomhoz illő koncert is. Ezúttal Szatmári Julit láthatja hallhatja a közönség. Juli Szombathelyen, Várhelyi Zoltánnál kötött ismeretséget a gitárral, aztán érettségi után Budapesten, Nyeső Marinál folytatta a tanulást, egyre több hatást, inspirációt, műfajt megszeretve. Roznyói Judittal megalapította az April-duót, amely már több tehetségkutatón részt vett. A Cafe Frei-koncert 16-án 19 órakor kezdődik.

Kóstolás és voks

Körmend - Tavaly választották meg a város borát, de idén is keresik a legfinomabb nedű cím tulajdonosát. Remek lehetőség ez arra, hogy közönség kóstoljon és szavazzon. a fehér-, rosé- és vörösbor kategóriákon belül a zsűri dönt majd, de a közönség is voksolhat. A Körmendi Napok programjai között a Városi Kiállítóteremben kóstolással egybekötött borbemutató is lesz, amelyekhez borkorcsolyákat is kínálnak. A Via Vinot, azaz a borok utcáját augusztus 16-án, pénteken délután öt órakor nyitják meg. Szombaton 16 óra 30 perctől bemutatják a 2012-es Körmend Város Borát, s a kóstolók mellett tanácsadás is lesz a kiállítóteremben.

Legénycéhet hoznak létre

Tanakajd - Pénteken négy órakor gyerekeknek szóló hétpróbával kezdődik a háromnapos falunap a községben, amit vasárnap este bállal zárnak. Ám addig számos eseményen szórakozhatnak a lakók és vendégeik. Pénteken több sportversenyt is tartanak, szombaton este nyolckor kertmozi és zenés est lesz a polgármesteri hivatal udvarán, vasárnap pedig muzsikával ébresztik a községbelieket. Aztán napközben utcák közti focibajnokság, főzőverseny, sörivó, borivó verseny lesz, az augusztus 20-ai ünnepi műsor a szentmise után, délben kezdődik, beszédet mond V. Németh Zsolt államtitkár. A falunap kuriózumára fél hétkor kerül sor: nyilvános legény-avatást tartanak, várhatóan megalakítják a Tanakajdi Legénycéhet.

Oscar-díjasok a Savaria moziban

Szombathely - A 40 éves Agora – Savaria mozi 2013-as Oscar-díjas filmekből kínál sorozatot, rendkívüli kedvezménnyel. Augusztus 16-án (pénteken) 19.45-kor az Anna Kareninát vetítik (a legjobb jelmezért kapott szobrocskát), augusztus 17-én a legjobb eredeti forgatókönyvért díjazott Django elszabadul következik, 18-án A nyomorultak, amely a legjobb hangkeverésért és sminkért kapott díjat, és benne látható az év Oscar-díjas mellékszereplője is, 19-én a Pi élete következik, amely elnyerte a legjobb rendezőnek, a legjobb operatőrnek járó Oscart, plusz itt láthatók a legjobb vizuális effektek. A sort 20-án a legjobb film, az Argo-akció zárja.

33. Nemzetközi Folklórnapok

Sárvár - Nádasdy-vár udvara: 16–20-áig rendezik a 33. Nemzetközi Folklórnapokat, 20-án, kedden 9.30 és 10 órakor „Folklórmise" lesz az evangélikus és katolikus templomokban.

Ünnepi programsorozat Szentgotthárdon

Szentgotthárd - Augusztus 16–20-áig ünnepi programsorozatot rendeznek Szentgotthárd alapításának 830. és várossá válásának 30. évfordulója alkalmából. 16-án, pénteken kiállítás nyílik a színházban. 17-én, szombaton 20 órakor a Széll Kálmán téren a Los Andinos lép közönség elé. 18-án, vasárnap 11.30-kor autós ügyességi bemutató lesz a téren, 20 órakor pedig koncert kezdődik a Barokk kertben, majd 21 órától utcabál az Albatrosz együttessel. 19-én, hétfőn 18 órától mutatják be a „város tortáit" a színház aulájában, majd a téren 20 órától Rúzsa Magdi ad koncertet. 20-án, kedden 8.30-kor térzenével kezdődnek a programok, lesz ünnepi szentmise, szoboravatás, kulturális műsorok, este pedig Zaporozsec-koncert. 10–19 óráig ingyenes városnéző kisvonaton utazhatnak a városlakók és a városba látogatók.

Szamóca Színház a Mesevonatban

Torony - A jövőre 20 éves fennállását ünneplő Szamóca Színház hazaérkezett legutóbbi, nagy sikerű fellépésének helyszínéről: a fadd-dombori Erzsébet táborból, ahol az ott nyaraló gyermekeket szórakoztatták. Az ünnepi hosszú hétvégén 4 előadásuk lesz a Dunántúlon. 16-án és 20-án délelőtt ismét elindul Bükön a Mesevonat, hogy a végállomáson Csiperke és Csuporka mesejátékát nézhessék meg az utasok. 18-án 15.45-kor a toronyi falunapon bohóckodnak, 20-án 13.00 órakor Badacsonyban, a Rózsakő Fesztiválon lépnek fel.

Egy csésze tea mellett beszélnek

Orfalu - Péntek délután 16 órától egy csésze italra várják az érdeklődőket a teaházba, ahol a kortárs vidéki építészetről lehet eszmét cserélni. A házigazda U. Nagy Gábor, Ybl-díjas építész lesz.

Körmendi Napok 

Körmend - A bőség zavarával küzdhet az, aki részt vesz a pénteken induló Körmendi napok rendezvényein. A szervezők sokszínű és sokrétű programmal szolgálnak. 

H. Vörös Márta, a Körmendi Kulturális Központ igazgatója munkatársaival már hónapok óta gőzerővel készül az augusztus 16-19 közötti, ünnepi eseményekre. Augusztus 20. megünneplése régi hagyomány városunkban, idén pedig még egy jubileumot is köszönthetünk: ötvenedszerre repülnek majd az égbe a csillogó rakéták - hallottuk.

A nyitányra 17 órakor kerül sora a Szabadság téren, amikor is megnyitják a borutcát. Rövid idő alatt hagyománnyá lett a város borának megválasztása csakúgy, mint a gasztronómia erőteljesebb megjelenítése. E témakörben vasárnap egyedülálló látványt kínál majd a Batthyány kastély oldalkertjében a szabadtűzű főzőverseny. Rekordszámú csapat nevezett be. Kronológiai sorrendben haladva szombaton indul a főtéri Streetball verseny, immáron huszadszorra. Ezen a napon a főtéren egymás érik majd a programok. A vasárnap is az önfeledt ünnepésről szól. Itt kiemelhetjük a zenei programokat és a már említett gasztronómiai és borászati versenyeket. Hétfő szó szerint a nagy durranás napja lesz, részben az esti , 21 órakor induló tűzijáték, részben pedig a lovasok, a hagyományőrzők parádéja okán. hazai sztárok zárják majd a programsort, így a nemzetközi néptáncosok, Skrapits Erik, a Bon-bon és Balázs Fecó. A napokra a szervezők több mint 10 ezer embert várnak, a mai megnyitóra minden készen áll.

Fesztivál Magyarlakon

Magyarlak - Hagyományőrző fesztivált rendeznek ma a településen. Sok program várja az érdeklődőket, lesz verseny, kulturális műsor és átadják a térfigyelő kamerarendszert is. A hagyományőrző fesztivált a főzőverseny regisztrációjával kezdődik, fél kilenctől várják azokat, akik a kondér mellett szeretnék megmérettetni magukat. Kilenc órakor szentmise lesz, majd 10 órakor átadják a térfigyelő kamerarendszert és riasztót. Ezt követően kiállítás nyílik Tóka Ferenc magyarlaki amatőr festő műveiből. 11 órától lehet nevezni a sütemény-, a pálinka- és fotóversenyre, ezeket délben zsűrizik majd. A főzőverseny eredményhirdetésére pedig egy óra körül kerül sor. Ebéd után Monek Gyula, a község polgármester köszönti a jelenlévőket, s át is adja a legjobbaknak járó díjakat. Kettőtől egymást váltják a fellépők a színpadon, este hattól pedig bál zárja majd a napot.

Traffipax

Vas megye - Pénteken is mérnek a vasi rendőrök a megye útjain. Kattintson, és tudja meg, hol és mikor számíthat traffipaxra!

 

AUGUSZTUS 15.

Musical a Fórumon

Szombathely - A Félúton a Fórum felé rendkívül sikeres Broadway-musical, épp ideje Magyarországon is megismerni a szerző, Stephen Sondheim munkásságát. A Plautus-komédiák motívumaiból összeszőtt sztorit ezúttal Réthly Attila viszi színre, Bezerédi Zoltánnal a főszerepben. Játszik az előadásban többek között Szabó Tibor, Németh Judit, Kovács Gergely, Sodró Eliza, Mertz Tibor és Jordán Tamás is. Zene, tánc, happ end: a Fórumon találkozunk. A premier helyszíne természetesen az idén is a Megyeháza udvara lesz, augusztus 15-én.

Keresztény gólyatábor is lesz

Szombathely - János Pál Katolikus Szakkollégium az értékteremtés műhelyeként működik Szombathelyen immáron egy éve, amely nemcsak komfortos, bentlakásos otthont biztosít keresztény egyetemistáknak, hanem az egyetemi oktatással párhuzamosan a felkínálja azokat a perspektívákat a belső szakmai programok segítségével, amelyekből a szakkollégisták rálátnak saját és mások szerepére is a társadalomban, megtapasztalják a csapatmunka közösségi örömeit és hitükben is gazdagodnak. A kollégium, mint az előző évben, most is várja augusztus 15–ig az új szakkollégisták jelentkezését, mondja Németh Norbert egyetemi lelkész, a szakkollégium vezetője. A felvételt nyert hallgatókat idén is várják majd a keresztény gólyatáborba is, melyet augusztus 28-31. között rendeznek majd a Martineum Felnőttképző Akadémián. A kezdeményezés tavaly indult, és sikert aratott. Augusztus 15–ig lehet jelentkezni.

Mária ünnepe lesz

Kőszeg – Augusztus 15-e Nagyboldog-asszony, egyúttal Magyarország védőszentjének napja. Ausztriában ez munkaszüneti nap. A kőszegiek ilyenkor zarándokútra kelnek. A katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepe augusztus 15-e, Nagyboldog-asszony napja. Ekkor ünneplik Mária mennybemenetelét. Ez egyúttal Magyarország védőszentjének napja is.A háború előtt Magyarországon is munkaszüneti nap volt. Most is az számos országban, így a szomszédos Ausztriában is. Kőszegen hagyományosan ezen a napon zarándoklat indul az osztrák-magyar határ túloldalán lévő Rőtfalvára (Rattersdorfba). A kőszegi katolikus egyházközség zarándoklata 13 órakor indul a Jézus Szíve Plébániatemplom elöl. 15 órakor ünnepi szentmise kezdődik Rőtfalván a kegytemplomban. Az út oda-vissza körülbelül 12 kilométer.

Haspuffadástól egészen a rákig

Szombathely - Ingyenes szervi felméréssel egybekötött előadást tart A haspuffadástól a rákig címmel Szabó Jánosné Anikó diplomás természetgyógyász csütörtökön 18 órától az MMIK 102-es termében, ahol a betegségek legmodernebb, alternatív kezelési lehetőségeiről lesz szó.

A magyarok zarándokmiséje

Boldogasszonyfalva (Frauenkirchen) - Immár 24. éve gyűlnek össze a magyarok augusztus 15-én, Szűz Mária mennybevételének ünnepe alkalmából rendezett magyar zarándokmisén az ausztriai Burgenlandban fekvő Boldogasszony Bazilikában (Frauenkirchen). A magyarországi és a határon túli magyar zarándokokat a szentmisét ma egy órakor celebráló aranymisés Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke köszönti.

Kossuth téri nyár

Sárvár - Kossuth téri nyár: 20 órai kezdettel csütörtökön a Bódi-duó lép közönség elé, 16–20-áig a folklórnapokon részt vevő csoportok adják elő műsoraikat 18 órától.

Kiállítások

Szombathely - Savaria Múzeum nyitva: hétfő–szombat 9–17 óráig. A díszteremben A római sas szolgálatában – Publius Ferrasius Avitus, Róma katonája háborúban és békében, a kőtárban pedig A vadászszenvedély ereklyéi – trófeák Pődör Miklós hagyatékából című tárlat látható.

Szombathely - Járdányi Paulovics István Romkert: kedd–szombat 10–17 óráig.

Szombathely - Smidt Múzeum: kedd–péntek és vasárnap 10–17 óráig. „Biedermeier hangulatban, Sterio Károly (1821–1862) festő művészete" címmel látható tárlat.

Szombathely - Vasi Skanzen: kedd–vasárnap 9–17 óráig. Kis magyar pomológia 30 régi magyar alma címmel gyümölcsábrázolás bemutató várja az érdeklődőket.

Szombathely - Szombathelyi Képtár: kedden, szerdán és pénteken 12–17 óráig, csütörtökön és vasárnap 10–17 óráig.

Szombathely - Iseum Savariense: kedd–szerda és péntek–vasárnap 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig.

Szombathely - Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár: tárlatvezetést indítanak csütörtökönként és péntekenként 9.00, 11.00, 13.00 és 15.00 órától. Megtekinthető tárlat: „Határon innen és túl – Od granice, preko granice".

Szombathely - Szombathelyi Egyházmegyei Kincstár: „A Szent Márton-ereklye hazahozatalának centenáriuma" című kiállítás. Nyitva tartás: kedd–szombat 9.00–17.00 óráig.

Traffipax

Vas megye - Csütörtökön is mérnek a vasi rendőrök a megye útjain. Kattintson, és tudja meg, hol és mikor számíthat traffipaxra!

 

AUGUSZTUS 14.

Traffipax

Vas megye - Szerdán is mérnek a vasi rendőrök a megye útjain. Kattintson, és tudja meg, hol és mikor számíthat traffipaxra!

 

AUGUSZTUS 13.

Engesztelő fatimai imaest

Szombathely-Szentkirály - A Szombathely-szentkirályi plébániatemplom fatimai engesztelő imaestje kedden 18 órakor szentórával kezdődik. Az est lelki vezetője az egyházközségből származó, jelenlegi Szombathely-kámoni plébános, Molnár Szabolcs lesz. A 19 órakor kezdődő szentmisét közös gyertyás körmenet zárja.

Kurzuszáró növendékkoncert

Szombathely - A Bartók Béla Zeneiskolában rendezik meg augusztus 13-án, kedden 20 órától a Savaria Régi Zene Műhely kurzuszáró növendékhangversenyét, ahol a hallgatókon kívül Bereczki Julianna (csembaló) működik közre.

Az utazásszervező kalandjairól

Szombathely - Grünwald Zsolt idegenforgalmi szakember mesél a Cafe Frei Kalandorkörében a munkájáról és arról, hogyan lehet számára pihenés az utazás. Tanulhatunk tőle, mire kell figyelni, amikor az ember úton van, be kell-e, be lehet-e járni minden olyan helyet, ami a programban van.

100 éves lakost köszöntenek

Kondorfa, Körmend - Ma már Körmenden él a Kondorfáról elszármazott Herczeg Józsefné, így lakhelyén köszönti őt ma 100. születésnapja alkalmából szülőfaluja nevében Takács Róbert kondorfai polgármester.

Traffipax

Vas megye - Kedden is mérnek a vasi rendőrök a megye útjain. Kattintson, és tudja meg, hol és mikor számíthat traffipaxra!

 

AUGUSZTUS 12.

Nemzeti nagytábor

Körkép – Az idén ünnepli fennállása 100. évfordulóját a Magyar Cserkészszövetség. Ebből az alkalomból rendezik meg vasárnap óta a nemzeti nagytábort, amelynek 3200 résztvevője van öt kontinensről.

Augusztus 11-19-e között 3200 cserkész táborozik Ócsán a nemzeti nagytáborban. Ide minden magyar cserkészt meghívott a Magyar Cserkészszövetség. Külön figyelmet fordítanak arra, hogy az anyaországi és külhoni magyar cserkészcsapatok együtt táborozzanak. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségtől 100, a romániaiból 250, Vajdaságból 30, Kárpátaljáról 45 cserekész érkezett a táborba, a nyugati szórványból – köztük Egyiptomból is – pedig 200 cserkész jött. A kiscserkészeket (6-11 évesek) mesékkel és sok játékkal várták, a többieket is változatos programokkal. A hagyományos cserkészmegmozdulásokon kívül belekóstolhatnak például a barlangászatba, a siklóernyőzésbe is a fiatalok.A szórakozás mellett minden résztvevő önkéntes munkát is végez Ócsán. Vas megyéből is több csapat képviselteti magát a nemzeti nagytáborban. Ott vannak az 50. Hunyadi (Szombathely), az 51. Sík Sándor (Szombathely), az 58. Hollós Mátyás (Sárvár) és a 353. Chernel István Cserkészcsapat (Kőszeg) tagjai is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!