Programok

2013.12.14. 21:52

Programok, rendezvények Vas megyében december 16-tól

Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények december 16-tól. Böngésszen, és válogasson!

DECEMBER 29.

A Ma 'mint 'Ti templomi koncertje

Sárvár - Dallam hátán, szelek szárnyán címmel ad koncertet a Ma'mint 'Ti Színjátszó Csoport a Szent László Katolikus Templomban december 29-én. A 19.30-kor kezdődő műsorban ismert és meglepetésdalok is felcsendülnek majd. Adiákok a két ünnep között ezzel a zenés esttel szeretnék barátaikat, ismerőseiket és a kíváncsi érdeklődőket megajándékozni. A belépés díjtalan, az adományokat köszönettel fogadja a csoport.

 

DECEMBER 28.

Gül baba kertjéből

Celldömölk – A KMKK színházi bérletes előadásait ebben az évadban a Turay Ida Színház szállítja. Legközelebb a Gül Baba-operett érkezik. December 28-án 19 órától Huszka Jenő és Martos Ferenc Gül Baba című operettjével búcsúzik az évtől a KMKK színházi bérletsorozata. Az előadás rendezője Szirtes Gábor, a színpadon mások mellett Benkő Péterrel, Bódi Barbarával, Csere Lászlóval, Nyírő Beával, Vásári Mónikával, Mikó Istvánnal, Bregyán Péterrel találkozhat a közönség. A sztori szerint Gábor diák beszökik Gül Baba (a rózsák atyja) rózsakertjébe, és leszakít egy szál virágot, hogy szerelmének, Leilának ajándékozza. A lány nem más, mint Gül Baba leánya, a rózsakertből szent virágot szakítani pedig főbenjáró bűnnek számít. Mi lesz ebből? December 28-án, fülbemászó dallamok kíséretében, minden kiderül.

 

DECEMBER 24.

Jézuska–váró játszóház

Csörötnek - Művelődési ház: 24–én, kedden 14–17 óráig Jézuska–váró játszóház, játék és kézművessarok várja a gyerekeket.

 

DECEMBER 23.

Díjátadás 23-án

Szombathely - Idén 41. alkalommal köszöntjük Vas megye legjobb sportolóit. Bodor Ferenc, a rendezvény létrehozója, szervezője elmondta, hogy az 1993-ban alakult kuratórium ezúttal is az elért eredmények mérlegelése alapján döntött. Gazdára talál most is a legjobb edzőnek járó Németh Pál-díj és második alkalommal a Tóth Géza-díj is. Utóbbit a család nevében az egykori kiváló súlyemelő és edző lányai adják át. A Vas Népe vándorserlege tavaly – ötszöri elnyerése után – véglegesen Pars Krisztiáné lett, ezért új vándordíjat ad majd át Halmágyi Miklós főszerkesztő. A rendezvényen a házigazda Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke hat kerek születésnapos egykori Haladás-labdarúgót is köszönt.

 

DECEMBER 22.

A tárlatzárót koncert kíséri

Szombathely - Nemcsak a tárlatnyitó, hanem a tárlatzáró is lehet esemény. Ezt tervezik a Szombathelyi Képtárban, ahol a Hópihe karácsony című hangverseny kíséretében búcsúzhat el a közönség a vasi alkotók munkáit bemutató Karácsonyi tárlattól. A koncert december 22-én 15.30-kor kezdődik. Fellép: Gyüdi Eszter, Mentes Dániel, Czupy Ádám, Solymos Fanni, Gyüdi Sándor, Bella Márton, Mentes Vilmos. Az énekszót többféle hangszer kíséri. Régi karácsonyi énekek, Kaláka-dalok várhatók.

Régi betlehemes

Bük - Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum: vasárnap "Régi betlehemes" bemutató lesz, és kézműves sarok karácsonyi készülődéssel.

Szabadtéri játék, ünnepi koncert

Csepreg - Vasárnap délután négy órakor, a negyedik adventi gyertya meggyújtásakor a Szent Miklós plébánia ifjúsági csoportja mutat be szabadtéri pásztorjátékot a Promenádon. 17 órától pedig a hagyomány szerint a Csepregi Vegyeskar Egyesület ad karácsonyi hangversenyt a művelődési ház színháztermében. A koncert után a szervezők vendéglátásra várják a résztvevőket az intézmény előterében.

 

DECEMBER 21.

Szent György és a Sárkány

Szombathely - A Szent György és a Sárkány című Weöres-előadást december 21-én 19 órától a Kabos Gyula-bérletes közönség láthatja a Weöres Sándor Színház nagyszínpadán.

Csalóka Péter a Bolyaiban

Szombathely - A celli Soltis Lajos színház Csalóka Péter című előadása december 21-én 8 órakor kezdődik a szombathelyi Bolyai gimnáziumban. Weöres Sándor mesejátékából Ecsedi Erzsébet Aase-díjas színésznő rendezett előadást. A címszerepben Pesti Arnold. A Bolyaiban 240 bérletes van a társulatnak.

Bernstein-diák vezényletével

Szombathely - A Savaria Szimfonikus Zenekar hagyományos karácsonyi koncertjére december 21-én (szombaton) 19.30 -kor kezdődik a Bartók Teremben. A koncerten Czeller Krisztina és Seregély Krisztina énekművészek mellett a Capella Cantorum működik közre. Részletek hangzanak el Johann Sebastian Bach Karácsonyi oratóriumából, az estet Cem Mansur török származású, Európa-szerte ismert karmester, Leonard Bernstein egykori tanítványa dirigálja.

Karácsonyi játszóház

Szombathely - Agora – Gyermekek Háza: szombaton 9–13 óráig Karácsonyi játszóház várja az alkotó kedvű gyermekeket és felnőtteket. A program ideje alatt megtekinthető a Karácsonyi hópelyhek című kiállítás.

Koncertek

Szombathely - Végállomás Klub: szombaton 20 órakor a Paddy and The Rats, majd a Dorothy Lies koncertezik.

Szombathely - Pistons Pub (volt Premier Café, Fő tér): szombaton 22 órától Depeche Mode Party. 

PUNK Szombathelyen , a Magház KultúrKocsmában szombat este kilenc órától a Nightmare Before Xmas Party keretében a Savaria AllStars Punk Orchestra zenél.

PARTY Szombathelyen , a Pistons Clubban a szombaton este tíz órakor kezdődő Depeche Mode party keretében a 8Bit zenekar lép fel.

ADVENT Körmenden, a Fő téren az adventi programsorozat zárásaként szombaton este fél öttől Auth Csilla műsorát tekinthetik meg az érdeklődők.

Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása

Szombathely - A Vas Megyei Gyógyszerészi Kamara tájékoztatása szerint december 21-étől 29-éig a gyógyszertárak korlátozottan tartanak nyitva. December 24-én 13 órától 27-én reggel 8 óráig csak az ügyeletes gyógyszertárak elérhetők.

Igézet, ilyenkor decemberben

Celldömölk - Karácsonyi adománygyűjtést szervez a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület és a TV-Cell stábja a KMKK aulájában december 21-én 9-től 11 óráig. Az összegyűjtött adományokat a Máltai Szeretetszolgálat celldömölki csoportja juttatja el azoknak, akiknek nagy szükségük van rá. Elsősorban tartós élelmiszert (liszt, cukor, száraztészta, konzervek, olaj, édesség stb.), tisztálkodószereket, baba- és gyermekruhákat, játékszereket, babafelszerelést várnak a szervezők, de természetesen minden egyéb adományt is szívesen fogadnak. Mottónak Juhász Gyula sorait választották: „(...) A szeretetnek csillagára nézek, / Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, / Ilyenkor decemberben."

Karácsonyi koncert

Szentgotthárd - Református Templom: szombaton 19 órától karácsonyi koncertjét tartja az Ismerős Arcok zenekar.

Ünnep előtti kakaó

Bük - Kakaó-partira várják a gyerekeket szombaton kettőtől egészen estig a művelődési házba. Lesz karácsonyváró játszóház, zenés műsor, gyermek táncház a Boglya zenekarral, Frédi bácsi bábszínháza, pizsiparti Viki nénivel és ritmikus gimnasztika bemutató.

Angyaljáték várja a családokat a Batthyány kastély színháztermében december 21-én, szombaton 15 órakor. Előadja: a Kastélyszínház Társulata. 

A körmendi Szabadság téren szombaton 16.30 órakor a város adventi koszorúján Bebes István polgármester gyújtja meg a negyedik gyertyát, majd sor kerülaz adventi kalendárium utolsó ablakainak kinyitására. Ezt követően Auth Csilla koncertje szórakoztatja az érdeklődőket a szabadtéri színpadon. A programok sora aznap este a Spectrum együttes "világkarácsonyával" zárul.

Húsz esztendős jubileumi ünnepség

Szombathely – Húszéves fennállást ünnepli szombaton a Viktória Trend-Optika FC női NB I-es labdarúgócsapata. A kétszeres bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes Viktória szombat délelőtt a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ sportcsarnokában, jubileumi torna keretén belül ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját. A szurkolók egymás után akár hét mérkőzést is megnézhetnek. A program 9.30-kor, az U11-es csapatok bemutató mérkőzésével indul. Ezt követően 10 órától az U15-ös és az U17-es együttesek játszanak egymással. Fél tizenegytől a Legendák (NB II-es csapat) a szülőkkel csap össze. Tizenegy órától médiaválogatott-játékvezetők találkozót rendeznek, fél 12-től pedig az önkormányzat együttese a támogatókkal méri össze erejét. Pontban délben kezdődik a talán a legnagyobb érdeklődéssel várt meccs, melyen a 2004-es és a 2009-es bajnokcsapat mérkőzik meg egymással. A programot fél egykor a Viktória 2013-as, azaz jelenlegi együttesének egymás közötti bemutató találkozója zárja.

Hangverseny az Őrségben

Őriszentpéter – Karácsonyi koncertet ad december 21-én, szombaton  az Őrségi Baráti Kar, valamint  Tóth László zalaegerszegi zenetanár és zongoraművész  a barátaival Őriszentpéteren, a művelődési házban. A hangverseny 18 órakor kezdődik, a belépés ingyenes.

DECEMBER 20.

Ahol tíz emelet a boldogság

Szombathely - A Mesebolt Bábszínház december 20-án (pénteken) 17 órakor újabb premierre várja a közönséget: a Tíz emelet boldogság című előadást a bábszínház kamaratermében (MMIK) mutatják be. A szerző: Gimesi Dóra, a történetet bábszínpadra írta: Veres András. Díszlettervező: Grosschmid Erik, bábtervező: Bartal Kiss Rita, zene: Teszárek Csaba, rendező: Kovács Petra Eszter. Játssza: Hannus Zoltán. Mert „az óriásokról tudni kell, hogy réges-régen a hegyekben meg az erdőkben éltek, sziklából volt a válluk, mohából a szemöldökük, és szabadon jártak a világban". Aztán „a világ egyre kisebb lett, az erdők megfogyatkoztak, az óriások pedig beköltöztek a városokba. Nem járhattak többé szabadon (...)". Hogy mi történt ezután? A Budapest Bábszínház és a Mesebolt közös előadásából minden kiderül.

Az 1001 éjszaka meséi

Szombathely - MMIK, Színházterem: pénteken 18 órakor az Attitude Balettiskola bemutatja, Scheherezade - Az 1001 éjszaka meséi című darabot.

Diavetítés és barkácsolás

Szombathely - A Berzsenyi Dániel Könyvtár Gyermekkönyvtárában az idén is karácsonyváró délutánnal zárják az adventet. December 20-án (pénteken) 14.30-tól karácsonyi muzsikával, diafilmvetítéssel és ünnepi barkácsolással várják a látogatókat. A reneszánszát élő diafilmezés közös élményét olyan téli, karácsonyi történetek hozzák el nekünk, mint a Diótörő, Az utolsó karácsonyi angyal, a Betlehemi királyok valamint Mazsola és a hóember meséje. A kézműves foglalkozáson a kicsik és az ollót már ügyesebben forgató nagyobbacska gyermekek is találhatnak majd maguknak alkotnivalót. A programon a részvétel ingyenes.

Lásd a menstruációt más szemmel!

Szombathely - Zöld Patika, tetőtér–mozgásterem (Óperint u.): pénteken 17 órakor Női találkozó: Lásd a menstruációt más szemmel! címmel előadást tartanak.

Koncertek

Szombathely - Végállomás Klub: pénteken 20 órakor a Sipőcz Rock Band, a Skót Rock Band és a Mokka Tribute Band lép színpadra. 

Szombathelyen, a Magház KultúrKocsmában ma este nyolc órától a Re-Akció és az A Gátnál ad koncertet. Az esten fellép Gabesz is. 

Szombathelyen, a Végállomás Clubban ma este nyolc órától karácsonyváró rockkoncertet rendeznek, amelynek fellépői a Sipőcz Rock Band, a Skót Rock Band és a Mokka Tribute Band lesznek.

Karácsony a kaszinóval

Kőszeg - December 20-án (pénteken) 16 óra 30 perckor kezdődik a Kőszegi Polgári Kaszinó hagyományos karácsonyi összejövetele a Brenner János Közösségi Házban. A karácsonyi műsor összeállítója Bősze Éva, közreműködnek: Szombathelyről Nagy Júlia énekes és Harangozó Marcell gitáros, Kőszegről Csárics Sándor és a Budaker Gusztáv Zeneiskola növendékei.

Adventi hangverseny

Csörötnek - Művelődési Ház: pénteken 17 órakor Adventi hangverseny. Fellépők: Takács Jenő Zeneiskola Magyarlak–Csörötnek Tagozat növendékei, Rábavölgyi vonószenekar.

Koncert, Szombathely. 
Végállomás Klub: pénteken 20 órakor a Sipőcz Rock Band, a Skót Rock Band és a Mokka Tribute Band lép színpadra, szombaton 20 órakor a Paddy and The Rats, majd a Dorothy Lies koncertezik. 

Rendezvény, Szombathely. Agora – Gyermekek Háza: szombaton 9–13 óráig Karácsonyi játszóház várja az alkotó kedvű gyermekeket és felnőtteket. A program ideje alatt megtekinthető a Karácsonyi hópelyhek című kiállítás. 
Csörötnek: Művelődési Ház: ma 17 órakor Adventi hangverseny. Fellépők: Takács Jenő Zeneiskola Magyarlak–Csörötnek tagozat növendékei, Rábavölgyi vonószenekar.Kiállítás,

Répcelak.
Répce Galéria: Gobelin – a Szombathelyi Képtár gyűjteményéből – nyílott kiállítás, mely január 7-éig várja az érdeklődőket. 

Kőszeg. Virágudvar (Táblaház u. 11.): „Advent a Natúrparkban ... ahogy mi szeretjük” című kiállítás és vásár megtekinthető december 22-éig, naponta 10.00–18.00 óráig.

Vasvár. Vas Megyei Idősek Otthona és Gondozóháza: „Csipkecsodák” címmel kiállítás nyílott az otthon lakói és dolgozói  kézimunkáiból. A tárlat  február  végéig hétköznapokon  9–16 óráig  látogatható.

Sárvár. Nádasdy Ferenc Múzeum: kedd–vasárnap 9–17 óráig nyitva.
Nádasdy-vár, Galeria Arcis: Nagy Béla festőművész emlékkiállítása 2014. január 26-áig, hétköznap 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig tekinthető meg.

DECEMBER 19.

Rendezvény, Szombathely. Berzsenyi Dániel Könyvtár, Gyermekkönyvtár: pénteken 14.30 órától karácsonyváró délutánnal, karácsonyi muzsikával, diafilmvetítéssel és ünnepi barkácsolással várják a látogatókat.
Zöld Patika, tetőtér–mozgásterem (Óperint u.): pénteken 17 órakor Női találkozó: Lásd a menstruációt más szemmel! címmel előadást tartanak.

Hosszúpereszteg. Művelődési Ház: 14 órától karácsonyváró délutánt tartanak. Hangolódjunk közösen az ünnepre! címmel, pásztorjáték, versek, dalok, karácsonyi gondolatok, adventi bütykölde, közös mézeskalácssütés, karácsonyi mesekuckó várja az érdeklődőket a könyvtárban.

Színház, Szombathely. 
MMIK Mesebolt Bábszínház kamaraterem: Mesebolt Bábszínház pénteken 17 órakor Tíz emelet boldogság című bemutató előadásra várják 4 éves kortól a gyermekeket. MMIK, Színházterem: pénteken 18 órakor az Attitude Balettiskola bemutatja, Scheherezade - Az 1001 éjszaka meséi című darabot.

Kiállítás, Kőszeg. Jurisics-vár, Főnixház földszinti termei: Nagy Lajos gyűjtő petróleumlámpáiból látható kiállítás naponta 10.00–17.30 óráig.

Körmend. Batthyány kastély – Városi Kiállítóterem: a 3F-K Fotóklub Körmend 3. "gombostűs" kiállítása 2014. február 1-jéig látogatható, naponta 10–16 óráig.

Szentgotthárd. Színház  aula: a  Szentgotthárdi  Fotóklub fotókiállítása 2014. január 10–éig  várja  az érdeklődőket.

Karácsonyi hangverseny

Szombathely - A Bartók Béla Zeneiskola tanárai, növendékei, kórusa és vonószenekara adnak koncertet december 19-én 17.30-tól a Bartók Teremben.

Bérletes esték a nagyteremben

Szombathely - A Máli néni című Füst Milán-vígjátékot – Koltai Róbert rendezésében – legközelebb december 19-én láthatja a közönség a WS Színházban, a Feleki Kamill-bérletben. December 20-án 19 órától a Ruttkai Éva-bérleteseké lesz az este, 21-én a Kabos Gyula-bérletes a Szent György és a Sárkány című Weöres-tragikomédiát láthatják, szintén a nagyteremben, Valló Péter rendezésében. Mindig vannak szólójegyek is.

Tanácskoznak a városatyák

Répcelak - Először közmeghallgatás lesz, majd testületi ülést tartanak a képviselők csütörtökön. Egyetlen napirendi pont szerepel a répcelaki önkormányzat közmeghallgatásán csütörtökön. A művelődési házban este fél hatkor kezdődő program résztvevői a hulladék elkülönített gyűjtésével kapcsolatban hallgathatják meg Szabó József alpolgármester tájékoztatóját. Ezt követően hat órakor kezdődik a képviselő-testületi ülés a polgármesteri hivatal tanácskozó termében. Szó lesz a városatyák jövő évi munkatervéről, a közszolgáltatási tevékenységekről, a Répcelaki Közös Önkormányzati Hivatal idei tevékenységéről. Várhatóan több rendeletet is módosítanak a képviselők, s egyebek mellett döntenek a 86-os számú főút melletti terület fáinak kivágásáról, önkormányzati lakás felújításáról, a hulladéktelepen használatos elektronikai beléptető rendszer beszerzéséről. Meghallgatják az Állami Számvevőszék ellenőrzésének tapasztalatairól szóló jegyzői beszámolót is.

Az artmozinak fejlődnie kell

Celldömölk - Az önkormányzat képviselő-testülete legközelebb december 19-én ülésezik, a témák között az artmozi fejlesztése is szerepel. A város artmozija korszerű körülmények között – és az „általános moziínségben" sikeresen, példamutató módon – működik a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár legfelső emeletén. A ma már elengedhetetlen digitális vetítőrendszer működtetését azonban bérleti konstrukcióban oldotta meg az önkormányzat, mert a technika beszerzésére benyújtott pályázat sikertelen volt. A bérleti szerződés lejár, sikeres pályázat továbbra sincs; bár hasonló célú pályázati kiírás talán adódik jövőre is. A testület csütörtökön dönt arról, hogy milyen forrást biztosít a KMKK-nak a digitális vetítéstechnika beszerzésére. Az artmozinak fejlődnie kell.

Hangolódjunk közösen az ünnepre!

Hosszúpereszteg - Művelődési Ház: ma 14 órától karácsonyváró délutánt tartanak. Hangolódjunk közösen az ünnepre! címmel, pásztorjáték, versek, dalok, karácsonyi gondolatok. Ezt követően adventi bütykölde, közös mézeskalácssütés, karácsonyi mesekuckó várja az érdeklődőket a könyvtárban. 24–én, kedden 15.30–kor kezdődik a Jézuskavárás a templomban.

 

DECEMBER 18.

A SzínházSzerda ezúttal elmarad

Szombathely - A SzínházSzerda december 18-ára meghirdetett délutánja technikai okokból elmarad: Kálmánchelyi Zoltán és Vass Szilárd máskor a Cafe Freiben.

Közös éneklés az evangélikusoknál

Kőszeg - Legszebb karácsonyi énekeink címmel közös éneklésre várják az érdeklődőket az evangélikus templomba szerdán 18 órára. Az alkalmon közreműködik: Gamauf Márta és Bozsodi Elemér csellón és hegedűn, valamint Bánó Mátyás orgonán.

Fontos közügyek a napirenden

Csepreg - Ülést tart december 18-án, szerdán délután négy órakor a város képviselő-testülete. Szó lesz a szociális ellátásokról, illetve a hivatalon kívüli házasságkötés engedélyezéséről. Beszámoló hangzik el az óvoda munkájáról és elfogadják a jövő évi belső ellenőrzési tervet.

 

DECEMBER 17.

Rendezvény,
Vasvár. 
Nagy Gáspár Kulturális Központ: 18 órakor Czakó Gábor Beavatás a magyar észjárásba címmel tart előadást.
Kiállítás,
Szombathely. Savaria Múzeum nyitva: hétfő–szombat 9–17 óráig. A kőtárban A HelyiÉrték – válogatás a Szombathelyen előkerült őskori leletekből című tárlat január 31-éig látható.
Katonatörténeti kiállítás (Aréna u. 8.): a Magyar Királyi Honvédség III. hadtestét bemutató kiállítás tekinthető meg.
Répcelak. Répce Galéria: Gobelin – a Szombathelyi Képtár gyűjteményéből – nyílott kiállítás, mely január 7-éig várja az érdeklődőket. 
Sárvár. Nádasdy Ferenc Múzeum: kedd–vasárnap 9–17 óráig nyitva.
Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár: Polgár Zsolt gyűjteményéből összeállított Sárvári emlékek VI. című kiállítás december 20-áig látogatható. Nádasdy-vár, Galeria Arcis: Nagy Béla festőművész emlékkiállítása 2014. január 26-áig, hétköznap 10–17 óráig, szombaton 9–13 óráig tekinthető meg. 
Kőszeg. Hotel Irottkő aula: a Csók István Művészkör tagjainak kiállítása 2014. január 17-éig látogatható.Jurisics-vár, Főnixház földszinti termei: Nagy Lajos gyűjtő petróleumlámpáiból látható kiállítás naponta 10.00–17.30 óráig.
Szentgotthárd. Színház aula: a Szentgotthárdi Fotóklub fotókiállítása 2014. január 10–éig látogatható.

A reumaklub ünnepsége

Szombathely - A Vas Megyei Reumaklub karácsonyi ünnepséget tart december 17-én, kedden 15 órai kezdettel a Humán Civil Házban (Bem József u. 9/b).

Paragvárisok hangversenye

Szombathely - A Paragvári Utcai Általános Iskola ad hangversenyt december 17-én, kedden 17 órától a Bartók Teremben.

Kedden tartja fogadóóráját

Szombathely - Dr. Prugberger Emil, a 10. számú választókerület önkormányzati képviselője december 17-én (kedden) 15 órakor a városháza földszinti tanácskozó termében fogadóórát tart.

Az ügyfélfogadás szünetel

Celldömölk - A Rendőrkapitányságon december 17–én és 18–án, kedden és szerdán, áramszünet miatt az ügyfélfogadás szünetel.

Beavatás a magyar észjárásba

Vasvár - Nagy Gáspár Kulturális Központ: 17–én, kedden este Czakó Gábor, Beavatás a magyar észjárásba címmel tart előadást.

Ruhaosztást szerveznek

Körmend - December-17–én, kedden 9–11 óráig- a Vöröskereszt irodájában ruhaosztást szerveznek.

 

DECEMBER 16.

Osztrák vendégek az iskolában

Szombathely - Wiener Neustadtból érkezik egy 32 fős gyermekcsoport a Neumann János Általános Iskolába december 16-án, hétfőn 10 órakor. Az 1-4. osztályos tanulók magyar származású tanártól tanulják kint a magyar nyelvet. A látogatás célja: betekinteni egy magyar iskola életébe és a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan közös kézműves foglalkozáson részt venni a neumannos diákokkal együtt.

Karácsonyról, szeretetről

Szombathely - Karácsonyváró összejövetelt tart a szentkirályi Irodalmat kedvelők klubja hétfőn 18 órakor a Szent István király utcai volt óvoda-épületben. A rendezvény vendége Marosits József költő-szobrász lesz.

Mediterrán diéta az egyensúlyért

Szombathely - A Vas Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület december 16-án, hétfőn délután négy órakor tartja következő foglalkozását a Humán Civil Házban. Ezúttal Dr. Szabó Judit belgyógyász és immunológus szakorvos, diabetológiai szakértő tart előadást Mediterrán diéta alkalmazása, mint az energia-egyensúly megtartásának lehetősége címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Afrika és a tánc szerelmeseinek

Szombathely - Ingyenes bemutató órát tartanak december 16-án az Öntöde Sportcentrumban, ahol egy új mozgásformával, az afro mania dance fitnesszel lehet megismerkedni. A mozgás ötvözi a tradicionális és modern afrikai táncokat a fitness csodálatos és intenzív világával. A bemutatót Novák Viki tartja, aki a megyében elsőként oktatja ezt a mozgásformát. Az óra este hatkor kezdődik.

Nem mindegy, „mind egy"

Szombathely - A sorozat harmadik előadása december 16-án, hétfőn 16:15-kor kezdődik a Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kollégiumában. A virtuális múzeum az intézmény „Kötődés a lakóhelyhez, szülőföldhöz, hazához" programjának része, amelyben helytörténeti témákat dolgoznak fel, technikatörténeti kuriózumokból kiindulva mutatják be az események mögött álló embereket. A hétfői alkalom a „mind egy" jegyében zajlik: 110 éve született Neumann János, 100 éve készült a szombathelyi Titán traktor, 10 éve járt Szombathelyen Marina von Neumann Whitman és 1 éve halt meg Kovács Győző, a magyar számítástechnika jeles alakja.

Hétfőn tartja fogadóóráját

Szombathely - Dr. Czeglédy Csaba, az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője, hétfőn 17 órakor a városháza földszinti tanácskozó termében képviselői fogadóórát tart.

Rendezvénytér és gazdálkodás

Jánosháza - A város képviselő-testülete hétfőn 9 órától tartja soros önkormányzati ülését a közös önkormányzati hivatal tanácskozótermében. Napirenden a hulladék-gazdálkodási közszolgáltatási szerződés megtárgyalása, a hulladék-gazdálkodási rendelet elfogadása. A képviselők zárt ülésen tárgyalják meg a rendezvénytér-beruházás elszámolását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!