Programok

2013.12.08. 19:31

Programok, rendezvények Vas megyében december 9-től

Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények december 9-től. Böngésszen, és válogasson!

DECEMBER 28.

Gül baba kertjéből

Celldömölk – A KMKK színházi bérletes előadásait ebben az évadban a Turay Ida Színház szállítja. Legközelebb a Gül Baba-operett érkezik. December 28-án 19 órától Huszka Jenő és Martos Ferenc Gül Baba című operettjével búcsúzik az évtől a KMKK színházi bérletsorozata. Az előadás rendezője Szirtes Gábor, a színpadon mások mellett Benkő Péterrel, Bódi Barbarával, Csere Lászlóval, Nyírő Beával, Vásári Mónikával, Mikó Istvánnal, Bregyán Péterrel találkozhat a közönség. A sztori szerint Gábor diák beszökik Gül Baba (a rózsák atyja) rózsakertjébe, és leszakít egy szál virágot, hogy szerelmének, Leilának ajándékozza. A lány nem más, mint Gül Baba leánya, a rózsakertből szent virágot szakítani pedig főbenjáró bűnnek számít. Mi lesz ebből? December 28-án, fülbemászó dallamok kíséretében, minden kiderül.

 

DECEMBER 23.

Díjátadás 23-án

Szombathely - Idén 41. alkalommal köszöntjük Vas megye legjobb sportolóit. Bodor Ferenc, a rendezvény létrehozója, szervezője elmondta, hogy az 1993-ban alakult kuratórium ezúttal is az elért eredmények mérlegelése alapján döntött. Gazdára talál most is a legjobb edzőnek járó Németh Pál-díj és második alkalommal a Tóth Géza-díj is. Utóbbit a család nevében az egykori kiváló súlyemelő és edző lányai adják át. A Vas Népe vándorserlege tavaly – ötszöri elnyerése után – véglegesen Pars Krisztiáné lett, ezért új vándordíjat ad majd át Halmágyi Miklós főszerkesztő. A rendezvényen a házigazda Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke hat kerek születésnapos egykori Haladás-labdarúgót is köszönt.

 

DECEMBER 21.

Gyógyszertárak ünnepi nyitvatartása

Szombathely - A Vas Megyei Gyógyszerészi Kamara tájékoztatása szerint december 21-étől 29-éig a gyógyszertárak korlátozottan tartanak nyitva. December 24-én 13 órától 27-én reggel 8 óráig csak az ügyeletes gyógyszertárak elérhetők.

Igézet, ilyenkor decemberben

Celldömölk - Karácsonyi adománygyűjtést szervez a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület és a TV-Cell stábja a KMKK aulájában december 21-én 9-től 11 óráig. Az összegyűjtött adományokat a Máltai Szeretetszolgálat celldömölki csoportja juttatja el azoknak, akiknek nagy szükségük van rá. Elsősorban tartós élelmiszert (liszt, cukor, száraztészta, konzervek, olaj, édesség stb.), tisztálkodószereket, baba- és gyermekruhákat, játékszereket, babafelszerelést várnak a szervezők, de természetesen minden egyéb adományt is szívesen fogadnak. Mottónak Juhász Gyula sorait választották: „(...) A szeretetnek csillagára nézek, / Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, / Ilyenkor decemberben."

 

DECEMBER 19.

Karácsonyi hangverseny

Szombathely - A Bartók Béla Zeneiskola tanárai, növendékei, kórusa és vonószenekara adnak koncertet december 19-én 17.30-tól a Bartók Teremben.

Bérletes esték a nagyteremben

Szombathely - A Máli néni című Füst Milán-vígjátékot – Koltai Róbert rendezésében – legközelebb december 19-én láthatja a közönség a WS Színházban, a Feleki Kamill-bérletben. December 20-án 19 órától a Ruttkai Éva-bérleteseké lesz az este, 21-én a Kabos Gyula-bérletes a Szent György és a Sárkány című Weöres-tragikomédiát láthatják, szintén a nagyteremben, Valló Péter rendezésében. Mindig vannak szólójegyek is.

 

DECEMBER 17.

A reumaklub ünnepsége

Szombathely - A Vas Megyei Reumaklub karácsonyi ünnepséget tart december 17-én, kedden 15 órai kezdettel a Humán Civil Házban (Bem József u. 9/b).

Paragvárisok hangversenye

Szombathely - A Paragvári Utcai Általános Iskola ad hangversenyt december 17-én, kedden 17 órától a Bartók Teremben.

Az ügyfélfogadás szünetel

Celldömölk - A Rendőrkapitányságon december 17–én és 18–án, kedden és szerdán, áramszünet miatt az ügyfélfogadás szünetel.

Beavatás a magyar észjárásba

Vasvár - Nagy Gáspár Kulturális Központ: 17–én, kedden este Czakó Gábor, Beavatás a magyar észjárásba címmel tart előadást.

Ruhaosztást szerveznek

Körmend - December-17–én, kedden 9–11 óráig- a Vöröskereszt irodájában ruhaosztást szerveznek.

 

DECEMBER 16.

Osztrák vendégek az iskolában

Szombathely - Wiener Neustadtból érkezik egy 32 fős gyermekcsoport a Neumann János Általános Iskolába december 16-án, hétfőn 10 órakor. Az 1-4. osztályos tanulók magyar származású tanártól tanulják kint a magyar nyelvet. A látogatás célja: betekinteni egy magyar iskola életébe és a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan közös kézműves foglalkozáson részt venni a neumannos diákokkal együtt.

Karácsonyról, szeretetről

Szombathely - Karácsonyváró összejövetelt tart a szentkirályi Irodalmat kedvelők klubja hétfőn 18 órakor a Szent István király utcai volt óvoda-épületben. A rendezvény vendége Marosits József költő-szobrász lesz.

Mediterrán diéta az egyensúlyért

Szombathely - A Vas Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület december 16-án, hétfőn délután négy órakor tartja következő foglalkozását a Humán Civil Házban. Ezúttal Dr. Szabó Judit belgyógyász és immunológus szakorvos, diabetológiai szakértő tart előadást Mediterrán diéta alkalmazása, mint az energia-egyensúly megtartásának lehetősége címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Afrika és a tánc szerelmeseinek

Szombathely - Ingyenes bemutató órát tartanak december 16-án az Öntöde Sportcentrumban, ahol egy új mozgásformával, az afro mania dance fitnesszel lehet megismerkedni. A mozgás ötvözi a tradicionális és modern afrikai táncokat a fitness csodálatos és intenzív világával. A bemutatót Novák Viki tartja, aki a megyében elsőként oktatja ezt a mozgásformát. Az óra este hatkor kezdődik.

Nem mindegy, „mind egy"

Szombathely - A sorozat harmadik előadása december 16-án, hétfőn 16:15-kor kezdődik a Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola Kollégiumában. A virtuális múzeum az intézmény „Kötődés a lakóhelyhez, szülőföldhöz, hazához" programjának része, amelyben helytörténeti témákat dolgoznak fel, technikatörténeti kuriózumokból kiindulva mutatják be az események mögött álló embereket. A hétfői alkalom a „mind egy" jegyében zajlik: 110 éve született Neumann János, 100 éve készült a szombathelyi Titán traktor, 10 éve járt Szombathelyen Marina von Neumann Whitman és 1 éve halt meg Kovács Győző, a magyar számítástechnika jeles alakja.

Hétfőn tartja fogadóóráját

Szombathely - Dr. Czeglédy Csaba, az 5. számú választókerület önkormányzati képviselője, hétfőn 17 órakor a városháza földszinti tanácskozó termében képviselői fogadóórát tart.

 

DECEMBER 15.

Nyílt vasárnap a WSSz-ben

Szombathely - A WS Színház nyílt napra hívja a közönséget december 15-én, ezüstvasárnap délutánján. Lesz sok meglepetés. A forró tea és a forraltbor mellé közönségtalálkozót kínál a színház a Krúdy Klubban. A társulat színészei idegenvezetést is vállalnak: az érdeklődők csoportos színházbejáráson vehetnek részt, elvégre a kulisszák mögé bepillantani mindig érdekes. Ezért lesz nyílt próba is: a Mágnás Miska-előadás előkészületeibe nézhetünk bele, a rendező, Czukor Balázs vezetésével. A főbb szerepekben: Kovács Gergely, Alberti Zsófi, Vlahovics Edit, Sodró Eliza. De akad másféle látnivaló is: a Weöres Sándor Színház legkedveltebb előadásait dvd-n vetítik. A nyílt nap vasárnap 18.30-kor nyereményjátékkal zárul: mindazok, akik a 2013/14-es teljes évadra, illetve a tavaszi szezonra szóló bérletet már megvásárolták, előzetes regisztráció után sorsoláson vehetnek részt. A színházi ajándéktárgyak mellett értékes fődíj várható.

Én vagyok én, te vagy te

Szombathely - MMIK Mesebolt Bábszínház kamaraterem: Mesebolt Bábszínház vasárnap 10 órakor Én vagyok én, te vagy te című előadásra várják 7 éves kortól a gyermekeket.

Balogh József versmondó

Szombathely - Weöres Sándor Színház, stúdiószínpad: vasárnap 10 órakor Balogh József versmondó találkozó középiskolásoknak.

MSH: cirkuszi Eötvös-gála

Szombathely - Az Agora – Művelődési és Sportházban december 15-én (vasárnap) 16 órakor kezdődik a hagyományos téli gála. Eötvös György művészeti vezető irányításával az idén huszadik alkalommal indul országos és határon túli turnéra a „Mi van a puttonyban?" című gálaműsor. A vendégszereplés állandó helyszínei között van az Agora – Művelődési és Sportház, mondja az előadás ajánlója. A produkció évről évre megújul, a cirkuszokban ritkán látható, a család minden tagja számára élvezhető bemutatókat kínál, a parketten felépített arénában a magyar artista-művészek legjobbjai lépnek fel. A műsorban mindig a fiatalság dominál, szerepelnek benne ifjú bohócok, a cirkusz elmaradhatatlan fellépői, az idomított állatok: tevék, bivalyok és pónilovak. Az előadást közlekedési szabályokkal kapcsolatos játékos vetélkedők szakítják meg, a kérdésekre helyesen válaszoló gyermekeket ajándékkal jutalmazzák. Az 50 tagú társulat fellépése a karácsonyfás fináléval - a legjobb ünnepi ráhangolódás.

Ezüstkarácsony sportverseny nyugdíjasoknak

Szombathely - Az Aranykorúak Sport és Egészséges Életmód Egyesület immár ötödik alkalommal rendezi meg karácsony előtti sportversenyét a 60 éven felüli szombathelyi nyugdíjasok számára öt sportágban. December 15-én 13 órától páros teniszversenyt rendeznek a Sportligetben (nevezés 12.30-tól), 14 órától bowlingversenyt az oladi Liget bowlingpályán (nevezés 13,45-től) és a sakkverseny első fordulóját a Somogyi vendéglőben (Dolgozók u.). A sakkórák 15 órakor indulnak (nevezés 14.45-től). December 17-én, kedden 15 órakor kezdődik a tekeverseny a Farkas Károly utcai tekecsarnokban (nevezés 14.45), illetve ugyanott, a büfében a darts is, utóbbi 16 órától rajtol. A sportos ezüstkarácsony december 18-án, szerdán 14 órától zárul a sakkverseny második fordulójával a Szív-Szívért SE klubtermében (Rohonci u. 14.).

Mi van a Puttonyban?

Szombathely - Agora – Művelődési és Sportház: vasárnap 16 órakor Mi van a Puttonyban? – karácsonyi gálaműsor.

Vonósok adventi hangversenye

Sárvár - A Sárvári Vonósok adventi hangversenye december 15-én, vasárnap délután 3 órakor kezdődik a Szent László-templomban. Az ünnephez illő műsorban J. S. Bach, Vivaldi, Szokolay és Bárdos művei hangzanak el. Közreműködik a marcali Calypso Kórus. Vezényel: Stamler Edit, művészeti vezető: Kovács Éva. A vonósok december 22-én viszonozzák Marcaliban a kórus sárvári vendégszereplését.

A Galeria Arcis vasárnapi ajánlata

Sárvár - A Nádasdy-vár kiállítóhelyén, a Galeria Arcisban december 15-én (vasárnap) 11 órakor Nagy Béla festőművész munkáiból nyílik emlékkiállítás, Dabóczi Dénes művészettörténész ajánlásával. Nagy Béla (1923-2009) 1950-ben végzett a képzőművészeti főiskolán, mások mellett Kmetty János, Bernáth Aurél voltak a mesterei. Több csoportos tárlat részese volt, 1975-ben Tokajban, 1999-ben Veszprémben rendeztek önálló kiállítást az alkotásaiból. A festést súlyos betegen is folytatta, csak néhány hónappal a halála előtt tette le az ecsetet.

Advent a Dísztéren: szeretet-vendégség

Vasvár - A harmadik gyertyát december 15-én, vasárnap 16.30-kor gyújtják meg a város közösségi adventi koszorúján a Dísztéren. Műsort ad a Kalinkó Népdalkör és a Herényi Nótakör. Szeretet-vendégséget ad a Vasvári Diabetes Klub, a Vasvári természetjáró Sportegyesület. A jótékonysági vásárban a Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola, valamint a Baba – Mama Klub működik közre. A negyedik gyertyát 22-én 16.30-kor gyújtják meg.

Adventi kórusok és ének a templomban

Körmend - Adventi kórusmuzsika csendül fel december 15-én, vasárnap a Szent Erzsébet Plébániatemplomban. A Rába parti városban több alkalommal és több helyen is szerveznek programokat az advent tiszteletére. A Szabadság téri iskolás és óvodás programok mellett december 15-én, 16 órai kezdettel a körmendi Vegyeskar Egyesület Sabáli Lászlóné vezetésével adventi kórusmuzsikát tart a helyi Szent Erzsébet Plébániatemplomban. Közreműködnek a Plébánia két káplánja: Kovács Richárd és Tete Remis szólóénekkel. Fellép továbbá a Kölcsey Utcai Általános Iskola és AMI kórusa Németh Zsuzsanna vezetésével, ugyanígy a Somogyi Béla Általános Iskola és a nádasdi általános iskola kórusa. A zenés adventi programon láthatják és hallhatják a Kölcsey Ferenc Gimnázium énekes és hangszeres kamaracsoportját is. A együttesek vezetője Tamus Beáta, az est orgonakísérője Sabáli László.

Béri Balogh Ádám Táncegyüttes karácsonyi műsora

Körmend - Batthyány kastély – Színház: vasárnap 17 órakor a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes karácsonyi műsora.

Pásztorjáték és erdélyi vendégek

Körmend - „Jó estét butoliás gazda! Terítse asztalát fehér abroszával, mert nem tudja milyen ősz szakállú pásztorok lepik meg a házát..." - így köszönt be a pásztor a körmendi színházban december 15-én (vasárnap) a 17 órakor kezdődő pásztorjátékban, melyet a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes minden karácsony előtt bemutat. A keretjátékot a Bozzai battaliázó adja a pásztorok ajándékaként bemutatott produkciónak, és erdélyi hagyományőrzők idézik meg a Megváltó eljövetelére várakozó mezőségi emberek áhítatát.

Adventi Varázslatok

Szentgotthárd - Színház: vasárnap 14 órától Adventi Varázslatok címmel színes programokkal várják az érdeklődőket. 14 órakor karácsonyfa-díszítő verseny, 15 órakor karácsonyi készülődés; az Ügyes kezek műhelyében asztaldísz és ajándéktárgy készítés; Játszószőnyeg. Karácsonyi rajzpályázat eredményhirdetése. 18 órakor Karácsonyi hangverseny, a Szentgotthárdi Vegyeskar, a Szivárvány Kórus és a Takács Jenő Zeneiskola növendékei közreműködésével. 20 órakor Firkin koncert.

Közgyűlése lesz a horgászoknak

Kőszeg - Vasárnap 8 órától közgyűlést tart a Kőszegi Sporthorgász Egyesület a Kőszegi Rendőrkapitányság (Rómer Flóris utca 8.) tárgyalótermében. Ezen tájékoztató hangzik el a 2013. év alakulásáról, a jövő évi horgászrend megállapításáról, jegyárairól, fizetési kötelezettségekről, és tájékoztató lesz az egyesületet érintő törvényi változásokról is.

Mága Zoltán koncertezik

Celldömölk - Mága Zoltán az idén is eleget tesz az Együtt Celldömölk Városért Egyesület és az Apáczai Kiadó felkérésének: jótékonysági koncertje december 15-én (vasárnap) 19 órakor kezdődik a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében. A hangverseny bevételét a celli mentőállomás felszereltségének fejlesztésére ajánlják föl az esemény szervezői.

 

DECEMBER 14.

Advent a képtárban

Szombathely - Fények a múzeumban címmel lesz első ízben adventi vásár a Szombathelyi Képtárban december 14-én, szombaton. A szervezők hagyományteremtő szándékkal indítják útjára a programot, melyet a nyári Múzeumok Éjszakája rendezvény ihletett. A vásár mellett kulturális programok is várják az érdeklődőket, délután kettő és este kilenc óra között.

Karácsonyváró játékbörze

Szombathely - Az oladi iskola rendezvényháza lesz a helyszíne a kismamák szervezte első karácsonyváró játékbörzének. Szombaton kilenctől délig lehet válogatni a fa alá valók közül.

Szlovén adventi hangverseny

Szombathely - A Szent Márton-templom és a Szombathelyi Szlovén Önkormányzat hangversenyt rendez december 14-én, szombaton 19 órától. A koncerten a felsőszölnöki templom Szent Cecilia Énekkara lép fel szlovén adventi és karácsonyi énekekből összeállított műsorral.

Horvát ünnep tamburásokkal

Szombathely - A Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat december 14-én, szombaton 15 órától tartja hagyományos karácsonyi ünnepségét. A műsorban fellépnek: a Szombathelyi Tamburások, a Mesevár Óvoda óvodásai, a Váci és a Reményik iskola horvát tanulói, A Savaria Szimfonikus Zenekar kürt kvartettje, a Szent Cecília Vegyeskar és a Djurdjice Vegyeskar.

Rockkoncertet rendeznek Béres Szabolcs billentyűs emlékére

Szombathely - Szombaton koncertet rendez Béres Szabolcs billentyűs emlékére zenekara, a Revans a Wild West Wood-stcokban este hat órától. Béres Szabolcs, a Revans Rock Band billentyűse volt, de idén nyáron véget vetett életének: vonat elé lépett. Volt zenekara emlékkoncertet szervezett, amelyen hét zenekar lép fel. Belépőt nem szednek, de adományokat elfogadnak, a pénzt a család kapja meg. A koncert este hatkor kezdődik, óránként váltják egymást az együttesek. Korszerű fény- és hangtechnikát szerelnek be erre az alkalomra, a koncertről felvétel is készül. A konferansz Komondi Péter újságíró lesz. Az első fellépő Horváth Meggie és a Sixters. Horváth Meggie otthon van a sanzontól a jazzig számos műfajban, de saját bevallása szerint a rock és a blues áll hozzá a legközelebb. Többek között Janis Joplin, Creedence Clearwater, B. B. King, Rolling Stones, Tracy Chapmen és a Vaya con Dios szerzeményeket adnak elő szombaton. A Hámori Band: 2013-ban alakult, rock- és bluesszámokat, magyar, és angol nótákat fogtak ez alkalommal csokorba. A Save As 11 éve alakult Knight Riders néven. Hat éve új lett a dobos és az egyik gitáros, ekkor vették fel a Save As nevet. Led Zeppelin, Stones, Deep Purple, Jimi Hendrix számokat játszanak a magyar műsor mellett. A Skót Rock Band: 5 éve alakult, repertoárjuk magyar illetve külföldi előadók, valamint saját számokból áll, dallamos rockzenét játszanak. A PNR (Perfect Name Reborn) Rock Band: 2007-ben alakult, évekig Raktár Band néven futottak, saját bevallásuk szerint igyekszenek legjobb tudásunk szerint szórakoztatni a közönséget. A Revans 2002 őszen alakult, számos fellépésük volt már, többek között Oladon, a Vipers motoros klubban, Szombathely Fő terén, Zsirán, Bükfürdőn, Balatonkenesén, Táplánszentkereszten, Városlődön, valamint a legkülönbözőbb fesztiválokon – és persze a negyedévenként megrendezett tápláni Rockbulin.

Claudius Kupa úszóverseny

Szombathely - Már a 11. alkalommal rendezi meg a Vízmű SC szombaton és vasárnap a fedett uszodában a Claudius Kupa nemzetközi úszóversenyt. A rangos erőpróbán gyermek, serdülő, ifjúsági, valamint felnőtt kategóriában méri össze a tudását számos magyar, osztrák és német szakosztály több száz úszója. Az előfutamokra szombaton és vasárnap is 9 órától kerül sor, a döntők 16 órakor kezdődnek. A versenyt a helyszínen (ingyenesen), és élő közvetítés keretében az interneten is nyomon követheti bárki. A résztvevők között lesz például a világbajnoki bronz-érmes, olimpiai hatodik helyezett Kis Gergő is, a sztárvendég pedig az Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna. A Szombathelyi Vízmű SC legsikeresebb versenyzői most először az olimpiai reménységek bő keretének tagjaiként indulnak. Barta Márton (1999), Molnár Marcell (200) és Imre Milán (2001) a százhalombattai rövidpályás országos úszóbajnokságon a hagyományosan magyar sikerszámban, a 400 méteres vegyes úszásban három korosztályban is országos évjáratos csúcsot úsztak. Imre Milán 200 m pillangón is az eddigi legjobb korosztályos időt érte el.

30 éve nyerték meg a Nehru Kupát

Szombathely - A Haladás labdarúgócsapata 1983-ban – magyar olimpiai válogatott néven indulva – megnyerte az Indiában rendezett Nehru Kupát. Az akkori siker főszereplői a 30 éves jubileum alkalmából szombaton találkoznak egymással, és felidézik az emlékeket. A találkozónak az MLSZ Vas Megyei Igazgatósága ad otthont 11 órás kezdéssel. A vélhetően jó hangulatú beszélgetés után egy közös ebéd következik.

Ákos koncert

Szombathely - Agora – Művelődési és Sportház: szombaton 19 órakor Ákos koncert.

Kőszegi Advent

Kőszeg - Jurisics tér: szombaton és vasárnap 13-19 óráig Kőszegi Advent címmel kézműves vásárral, lovaskocsikázással és kulturális csoportok fellépésével várják a látogatókat. 15-én, vasárnap 18 órakor adventi gyertyagyújtás a Kőszegi Tornyosok közreműködésével.

Karácsonyi csere–bere börze

Körmend - Szabadság tér: szombaton 14.30 órakor Karácsonyi csere–bere börze. Jótékonysági vásár a helyi jószolgálati szervezetek közreműködésével. Karácsonyfa–díszítő verseny. 16.30 órakor Körmendi karácsonyváró III. Gyertyagyújtás – Szabadi István református lelkész közreműködésével. Mátyás király utcai óvoda műsora, majd Maksa Zoltán humorista szórakoztatja a közönséget.

Karácsonyfa Díszítő Verseny

Szentgotthárd - Karácsonyfa díszítő verseny lesz az iskolák és óvodák számára, december 14-én 14 órától.

A mézeskalács története

Répcelak - A mézeskalácsosság történetével ismerteti meg az érdeklődőket Neumeister Gyuláné Károlyi Zsuzsanna szombaton. A program délután két órakor kezdődik a művelődési házban. Az előadást követően bemutatja a hagyományos ütőfás mézeskalács készítést is.

Zorall koncert

Répcelak - Korona Klub: szombaton 21 órakor Zorall koncert, előzenekar a Mexacito.

Tekerangadó Szentgotthárdon

Szentgotthárd - A férfi teke Szuperliga idei utolsó, 13. fordulójában szombaton 12 órától a tabella harmadik helyén álló Répcelaki SE a régi nagy riválist – idén gyengébben szereplő Szolnok gárdáját fogadja. Az NB I-ben Csákánydoroszló-Swietelsky–Thermalpark Szentgotthárd vasi rangadót rendeznek – Szentgotthárdon (vasárnap 10.00). Érdekesség, hogy mindkét csapat hazai környezetben játszik, hiszen a csákányiak is ezt a pályát bérlik. Utóbbi csapat hetedik, a Gotthárd nyolcadik a tabellán.

Betlehemes találkozó lesz

Gencsapáti - X. Gencsapáti Nemzetközi Betlehemes Találkozót december 14-én rendezik határon túli hagyományőrzők részvételével. Nemzetközi Betlehemes Találkozó gálaműsora 17 órakor kezdődik a gencsapáti templomban. Bemutatkoznak a felvidéki ( Nagyida, Tornaújfalu, Bódvavendég), bukovinai székely (Csátalja), somogyi bábtáncoltató betlehemes(Hollád) és a régió hagyományőrző csoportjai: Mihályi Platán Néptánccsoport, Kapuvár Néptáncegyüttes Zanati betlehemesek, Gencsapáti Legénycéh, Gencsapáti hagyományőrző Néptáncegyüttes,Vasi Népdalstúdió, Kópic és Gezemice csoportok. Az érdeklődők láthatják, hogy a különböző vidékeken milyen formában maradt meg a szokás. A találkozó résztvevői december 15-én, vasárnap délelőtt tizenegy órától Szombathelyen, a Fő téri szabadtéri színpadon is bemutatják betlehemes játékaikat.

Pásztorjátékot hoznak az idősek

Döbörhegy - Jézuskaváró karácsonyi hangversenyt és pásztorjátékot rendeznek a döbörhegyi templomban december 14-én fél háromkor. Fellép a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium kórusa Király Katalin vezényletével. A pásztorjátékot a szombathelyi Gagarin úti idősek klubjának tagjai hozzák az alkalomra. Utána mindenkit teával, forralt borral, kaláccsal, bejglivel kínálnak.

Karácsonyi készülődés

Nárai - Meghitt hangulattal várnak mindenkit december 14-én, szombaton a nárai adventre. A Sárgaliliom Alkotó és Közösségi Házban 14 órától Kiricsi Józsefné vezetésével csuhékészítés lesz, az alkotó műveiből rendezett kiállítás késő estig megtekinthető. A művelődési házban délután lesz bábszínház, betlehemes előadások. Az ünnepi műsorban felcsendülnek a szebbnél szebb adventi, karácsonyi dalok, versek, mesék. A gyermekek kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, a felnőttek a karácsonyi kirakodóvásáron válogathatnak. A látogatókat csülkös bab, kürtőskalács és forralt bor is várja.

Magasság, mélység Báger Gusztávval

Csörötnek - Rendhagyó irodalmi est színhelye lesz szombaton 17 órakor a művelődési ház. A 75 éves Báger Gusztáv József Attila-díjas költővel, közgazdásszal, az Állami Számvevőszék korábbi főigazgatójával, professzorral Bokányi Péter, az Életünk folyóirat főszerkesztő-helyettese beszélget életútjáról, irodalmi munkásságáról. A Magasság, mélység című rendezvényen köszöntik a születésnapos költőt. Verseiből válogatás hangzik el, zenei betétek csendülnek föl. Közreműködik Horváth Natália, Horváth Bence, Szalai Ivett és Szalai Szabolcs.

 

DECEMBER 13.

Jótékonysági vásár misével egyben

Szombathely - December 13-án adventi teaház lesz az evangélikus templomban, amit az úgynevezett Tamás mise – a keresők istentisztelete követi. A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség idén is meghirdette hagyományos jótékonysági vásárát. Ezúttal a gencsapáti gyermekotthon lakóit segíthetik.

Karácsonyváró hangulatban

Szombathely - Karácsonyváró délutánt szervez a Savaria Rehab Team. A Válts jegyet az életbe! program által tavasszal kialakított Belvárosi Ifjúsági Klubban a december 13-i alkalmon a fiatalok karácsonyi ajándékokat készítenek, majd a korábban az általuk hulladék anyagokból elkészített díszekbe öltöztetik a foglalkoztatási műhely karácsonyfáját.

Tűzkerék a Végállomásban

Szombathely - December 13-án, pénteken a Tűzkerék xT idézi meg Radics Béla szellemét a Végállomás színpadán. A Tűzkerék Revival Band 1990-ben alakult, Radics Béla és Jimi Hendrix számait játszotta. A tagság az egykori Stáció együttesből állt össze. Egyre több saját számot vettek fel a repertoárba, ezért, valamit a tagcserék miatt nevüket először Tűzkerék R.B.-re, majd Tűzkerék xT-re változtatták. A változások a zenei koncepciót nem érintették: blues alapú progresszív rock. Az esten vendég lesz az egyéves születésnapját ünneplő Red Rockets és a Red Vortex. A kapukat este nyolc órakor nyitják ki.

Soulution koncert

Szombathely - A helyi Soulution zenekar koncertezik december 13-án, pénteken este a Magház Kultúrkocsmában. Az igazi örömzenét játszó együttesnek idén ez lesz az utolsó fellépése, ugyanis gőzerővel készülnek a januárban megjelenő nagylemezükre. A zenét a srácok este kilenc órakor kezdik, a másfél órás koncert után pedig Boss Reggae Party lesz, kifulladásig.

Holtfáradtságtól a daganatig

Szombathely - Ingyenes szervi-energetikai felméréssel egybekötött előadást tart Szabó Jánosné Anikó diplomás természetgyógyász az MMIK 251-es termében december 13-án, pénteken 18 órától „A holtfáradtságtól a daganatig" címmel. Szó lesz még az emésztőrendszeri, mozgásszervi, keringési, idegrendszeri, kiválasztó rendszeri, nőgyógyászati, hormonális és immunrendszeri problémákról is.

Pável Ágoston nyelvkönyve

Szombathely - A Savaria Múzeum, a Szombathelyi Szlovén Önkormányzat és a Pável Ágoston Szlovén Kulturális Egyesület szervezésében könyvbemutató kezdődik december 13-án 11 órakor a Savaria Múzeumban. Dr. Pável Ágoston nyelvkönyvével a neves tudós doktorálása napjának 100. évfordulóján ismerkedhet meg a közönség. Az eseményen közreműködik a Mukics Duó.

Véradás a Területi Igazgatóságon

Szombathely - A MÁV, a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közösen szervezi meg a VII. Országos Vasutas Véradónapot a karácsonyi ünnepek nyugodt, kiegyensúlyozott és folyamatos vérellátásának biztosítása érdekében. Immár hét éves hagyomány, hogy a vasutasok és az utasok összefogását jelképező Vasutas Véradónapon bárki jelentkezhet véradásra a kijelölt vasútállomásokon, vasúti helyszíneken. Ebben az évben, pénteken az ország 14 vasútállomásán, vagy azok közelében található vasúti helyszínen rendezzük meg az ország legnagyobb véradási akcióját.A véradókat Szombathelyen a MÁV Területi Igazgatóságára várják. Kérik, hogy személyi igazolványt, TAJ- és lakcímkártyát vigyenek magukkal!

Kiscsillag koncert

Szombathely - Agora–Savaria Filmszínház: pénteken 19 órakor Kiscsillag koncert, vendég a Karak zenekar.

Luca-napi vásár is lesz

Kőszeg - Sokféle programmal készülődnek, hangolódnak Kőszegen a karácsonyra az advent időszakában. Advent minden hétvégéjén karácsonyi kézműves műhely várja családokat és gyerekeket a Jurisics-várban. A foglalkozásokon ajándékokat, díszeket készíthetnek a látogatók egy különleges, történelmi helyszínen, ünnepi hangulatban. A Béri Balog Ádám Általános Iskola hagyományos Luca-napi vásárát pénteken 15 órától rendezik meg a sportcsarnokban. Lesznek kézműves foglalkozások, a vásárban karácsonyi ajándékok, díszek, használati tárgyak, a teázóban tea, kávé, süti, palacsinta is a vásározóknak. A kőszegi advent programsorozatában – az elmúlt hétvégéhez hasonlóan – most szombaton és vasárnap is megrendezik a Jurisics téren a natúrparki kézművesek vásárát 13-19 óra között. Szombaton 15 órától gencsapáti betlehemesek, majd a Kőszegszerdahelyi Asszonykórus, vasárnap délután a városi fúvósok, a gyöngyösfalui kórus, majd a Zora és a Kőszegi Tornyosok lépnek fel.

Mozgássérültek ünnepi délutánja

Celldömölk - A Vas megyei mozgássérültek szervezetének celldömölki csoportja december 13-án (pénteken) 15 órától a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtárban rendezi meg karácsonyi ünnepségét, ahol zenei aláfestéssel Papp Zoltán szolgál. Nem csak a csoport tagjait várják, előzetes jelentkezés viszont szükséges.

Régi szelíd esték – a boldogságról

Ikervár - Adventi beszélgetést rendeznek a boldogságról dr. Csider Sándor főiskolai docenssel illetve költő-tanárral az Ikervári Batthyány Lajos Művelődési Ház és Könyvtár „Régi szelíd esték" elnevezésű programsorozatában. A rendezvény december 13-án, pénteken 15 órakor kezdődik.

Koncert a karnagy igazgató emlékére

Sárvár - A Sárvári Pedagógus Női Kar ad adventi hangversenyt ma este hat órakor a Koncz János Zene- és Művészeti Iskola nagytermében. Vendégként fellép a Nádasdy Tamás Általános Iskola kamarakórusa. Vezényel Hallerné Horváth Márta. A zárószámot a kórus és a zeneszerző, s egyben az egész est zongorakísérője, Babos Judit Pernecker János igazgató emlékének ajánlja.

 

DECEMBER 12.

A zongoráról a zongoráért

Szombathely - A zongoráról a zongoráért címmel láthatnak műsort az érdeklődők december 12-én, csütörtökön 17 órától a Bolyai János Általános Iskola és Gimnázium nagytermében. Közreműködnek: Kiss Márton zongoraművész, Szabó Tibor és Bálint Éva színművészek. A műsort összeállították: Molnár Júlia és Fűzfa Balázs.

A legújabb rekreációs trendek

Szombathely - Trendkreáció – a legújabb rekreációs trendek: nordic walking címmel tart előadást a Kelet-európai Rekreációs Társaság őszi sorozatának újabb rendezvényén Szabó Erika fürdőszolgáltatás vezető csütörtökön 17 órakor a Savaria Egyetemi Központ forrásközpontjának konferenciatermében.

Az év utolsó közgyűlését tartják

Szombathely - Az idei év utolsó ülését tartja csütörtökön a képviselőtestület. Szó lesz a Haladás Sportkomplexum fejlesztéséről, csökkenthetik a helyi adókat is. A képviselő testület az év utolsó közgyűlésén összesen 32 napirendi pontot tárgyal, ebből egyet zárt ülésen. Több beszámolót is meghallgatnak a városatyák, például a testvérvárosi kapcsolatokról, pályázatokról, a vagyongazdálkodási bevételek alakulásáról, a népegészségügy helyzetről. A javaslatokat tekintve szó lesz a Haladás sportkomplexum fejlesztéséről szóló kormánydöntésről és létrejöhet a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. is. A javaslatok között szerepel ingatlan értékesítés, helyi adócsökkentés, a Szombathelyi Parkfenntartási és Temetkezési Kft.-vel kapcsolatos döntések, a Jáki út 37. és Körmendi út 88. szám alatti ingatlanok kiürítése, emellett a Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt. élére is vezérigazgatót választhatnak.

Csipkék kiállítása az otthonban

Vasvár - Csipkecsodák címmel nyílik kiállítás december 12-én, csütörtökön 14.30 órakor Vasváron, a Vas Megyei Idősek Otthona és Gondozóházában az otthon lakóinak és dolgozóinak kézimunkáiból. A kiállítást Illés Izabella, nyugalmazott pedagógus nyitja meg. Közreműködnek a Városi Zeneiskola növendékei.

 

DECEMBER 11.

A DK lakossági fórumot tart

Szombathely - Vadai Ágnes volt honvédelmi miniszter, a Demokratikus Koalíció országos alelnöke lakossági fórumot tart december 11-én (szerdán) 18 órakor a Kisfaludy Sándor. u. 1. szám alatt.

Fogadóórák a városházán

Szombathely - Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város Polgármestere és dr. Takátsné dr. Tenki Mária, a 8. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője szerdán 13–15 óráig a városháza földszinti tanácskozójában fogadóórát tartanak.

Élettengely

Szombathely - Weöres Sándor Színház, Krúdy Klub: szerdán 19 órakor (P)Art Klub – Filó-Art: Élettengely címmel kötetlen beszélgetés és személyes találkozó a szerzővel.

Elmarad most az előadás

Szombathely  Elmarad a december 11-ére, szerdára, a Savaria Múzeumba meghirdetett szabadegyetemi program az előadó, dr. Fekete Mária közbejött halaszthatatlan elfoglaltsága miatt. A Sé és a Velemi Szent Vid hegy – a Savaria Múzeum őskori kiállításai című előadásra később kerül sor.

Kis tudósok a Bercsényiben

Szombathely - A város általános iskolai számára meghirdetett KisTudós-Nap című versenyt a Bercsényi iskola rendezi meg december 11-én 13.30 órától.

A Gothard iskola a színházban

Szombathely - A Gothard Jenő Általános Iskola könyvtára tart kiállítással egybekötött rendezvényt szerdán 15 órától a Weöres Sándor Színházban.

Szent Márton és a tudomány

Szombathely - Szent Márton – örökség és hagyomány címmel rendez tudományos ülést az MTA vasi tudományos testülete és a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum. Az ülés szerdán 16 órakor kezdődik az Agora – Szalonban, dr. Puskás Tivadar polgármester és Csapláros Andrea múzeumigazgató köszöntőjével, prof. dr. Vig Károly, az MTA VATT elnöke megnyitójával. Dr. Tóth Endre (Magyar Nemzeti Múzeum) Szent Márton és az ókori Savaria címmel tart előadást, dr. Kiss Gábor (Savaria Múzeum) a Szent Márton-templom történetét mutatja be, dr. Zágorhidi Czigány Balázs (a vasi kormányhivatal kulturális örökségvédelmi irodája) a középkori Szombathelyt jellemző Márton-hagyományról beszél. Dr. Horváth Sándor (Savaria Múzeum) a Nyugat-Pannónia néphagyományában megjelenő Márton állítja elénk, dr. Tóth Ferenc (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont) előadása a Szombathelyi várospolitika és a Szent Márton-kultusz címet viseli.

Kert–program: botos séta

Szombathely - A Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság mai rendezvénye délután öt órakor kezdődik a NYME könyvtárának konferenciatermében. A téma a nordic walking, az előadó Szabó Erika, a Bükfürdői Gyógy- és Élménycentrum fürdőszolgáltatás-vezetője, nordic walking oktató.

 

DECEMBER 10.

Ügyfélfogadás fogyasztóknak

Vas megye - A Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége kedden kihelyezett ügyfélfogadásokat tart. A Sárvári Járási Hivatalban (Várkerület 3.) 9-től 11 óráig, a Vasvári Járási Hivatalban (Alkotmány u. 1.) szintén 9-től 11 óráig, a Kőszegi Járási Hivatalban (Jurisics tér 6.) 13 órától 15 óráig.

Adventi jazz istentisztelet

Szombathely - Adventi jazz istentisztelet tartanak kedden 18 órától az evangélikus templomban Fókuszban a Világosság címmel. A belépés díjtalan.

A vendég egy ifjúsági író

Szombathely - Kedden délben Bosnyák Viktória író lesz az Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola vendége. Kamaszoknak írt regényeivel (Tündérboszorkány), műfordításaival (Felbukkan egy szombóc) lopta be magát a fiatalok szívébe.

Döntenek a ház használatáról

Kőszeg - Kedden 9 órától rendkívüli nyilvános testületi ülésre gyűlnek össze a város képviselői. Döntenek a Chernel utca 14. szám alatti ingatlan (Európa-ház) használatára vonatkozó megállapodásról.

Kiállítások

Szombathely - Smidt Múzeum: kedd–péntek és vasárnap 10–17 óráig. „Biedermeier hangulatban, Sterio Károly (1821–1862) festő művészete” címmel látható tárlat.

Szombathely - Vasi Skanzen: kedd–vasárnap 9–17 óráig. Kis magyar pomológia 30 régi magyar alma címmel gyümölcsábrázolás bemutató várja az érdeklődőket.

Szombathely - Szombathelyi Képtár: kedden, szerdán és pénteken 12–17 óráig, csütörtökön és vasárnap 10–17 óráig.

Szombathely - Iseum Savariense: kedd–szerda és péntek–vasárnap 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig.Kőszeg. Virágudvar (Táblaház u. 11.): „Advent a Natúrparkban ... ahogy mi szeretjük” című kiállítás és vásár megtekinthető december 22-éig, naponta 10.00–18.00 óráig.

Körmend - Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum, állandó kiállítások: Nemzedékek öröksége – helytörténeti kiállítás; Batthyányak nemzetsége – kiállítás a kastély dísztermében; Hunyd le szemedet és láss! – tapintható tárlat; Cipőtörténeti gyűjtemény. Időszaki kiállítás: Vár a kastély – A körmendi hercegi kastély évszázadai. A Nádasdy család mecénási tevékenységének eredményeit bemutató tárlat. Nyitva tartás: kedd–szombat 10–16 óráig.

 

DECEMBER 9.

A Capella Savaria adventi koncertje

Szombathely – Nincsen advent a Capella Savaria nélkül: a Kalló Zsolt művészeti vezetésével működő régizene-együttes idei hangversenye december 9-én (hétfőn) 19.30-kor kezdődik a Bartók Teremben. Műsoron: válogatás Corelli, Vivaldi, Gluck, Händel, Esterházy Pál és Bach műveiből. Közreműködik: Zádori Mária (szoprán), Czeller Krisztina (alt), Fodor István (tenor), Paulik Ákos (basszus). A koncertre megjelenik az a vadonatúj, karácsonyi Capella Savaria-CD, amely a koncert műsorát tartalmazza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!