Programok

2013.06.17. 10:21

Programok, rendezvények Vas megyében június 17-től

Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények június 17-től. Böngésszen, és válogasson!

Vas Népe

JÚLIUS 17.

Idén negyedik alkalommal rendezik meg az AlteRába Fesztivált

Körmend - A negyedik AlteRába Fesztivált július 17-e és 21-e között rendezik meg. A Rába-parton az idén is felvonul a hazai zenei élet színe-java. A program különlegessége lesz, hogy több hazai zenekar is a Rába-parton ünnepli majd jubileumi évfordulóját. Hegedüs László főszervező elmondta, nagy öröm számukra, hogy sikerült az egyik hazai nagyágyút, a Quimby-t megszerezni, amely a kisebb fesztiválok számára már-már elérhetetlennek számít. A főszervező hozzátette, külön dicsérendő az is, hogy az örök alternatív ikon, az Európa Kiadó is koncertezik, s a feltörekvő Punanny Massif is fellép. Ami biztos, hogy az ország legnagyobb alternatív fesztiválján, számos meglepetés lesz, például a Pál Utcai Fiúk harmincadik születésnapja alkalmából bővített zenekarral, régi tagokkal lépnek fel és 80 százalékban régi dalokat adnak elő. A negyedik AlteRába kis színpadán feltörekvő  főleg Vas megyei  zenekarok kapnak lehetőséget arra, hogy elvarázsolják a közönséget. A fesztivál szervezői elárulták, hogy a napokban egyeztetnek a kempingezési lehetőségekről.

 

JÚLIUS 6.

Olaszfára várják az elszármazottakat

Olaszfa - Az  önkormányzat és  az Olaszfa Községért Közalapítvány  vár  minden volt és jelenlegi olaszfai lakost egy közös találkozóra  július 6-án,  szombaton a faluban. A találkozóval szeretnénk az innen elszármazottakat haza csábítani, hogy megismerkedhessenek a mai Olaszfával, községünk jelenlegi lakóival. Szeretnénk szorosabbra fűzni az elszármazottak és a helyiek kapcsolatait, elősegíteni régi szomszédok, barátok egymásra találását vagy új barátságok születését. Szeretnénk, ha az egykor itt éltek leszármazottaikkal is megismertetnék szülőfalujukat  fogalmazta meg az ünnepnap lényegét Landor Gyula polgármester.  A programban Varga Ottó esperes-plébános mutat be szentmisét, majd  közös ebéd veszi kezdetét. Fellép a  Mama Kórus, a  Nefelejcs néptánccsoport és a Napraforgó Tánccsoport. Lesz  fogatos falunézés, mezőgazdasági eszközök  bemutatása, festménykiállítás, kosárfonás.

JÚLIUS 5.

Veterán motorok gazdái találkoznak

Szeleste - A XIII. Szelestei Országos Veterán Motoros Találkozót Faragó László és Kovács László emlékére rendezik meg július 5.-7. között. Július 6-án kilenc órakor emlékeznek meg az egybegyűltek az elhunyt motoros társaikról, majd a kétkerekűekkel felvonulnak a faluban. Aztán Ostffyasszonyfára, a Pannónia Ringre indulnak, ahol autóversenyt tekintenek meg. Este motorosbált tartanak.

 

JÚLIUS 4.

Sweet Spot koncert

Szombathely - A hangos, feszes, jóféle ötleteket kibontó muzsikával koncertező Sweet Spot zenekar játszik a Cafe Freiben július 4-én 19 órától.

 

JÚLIUS 1.

Zárva tartanak a hivatalok, az irodák

Vas megye - Július 1-je 2001-től a köztisztviselők, 2011-től már a kormánytisztviselők napja is, amely munkaszüneti nap, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai július 1-jén zárva tartanak. Köszönik az ügyfelek megértését.

 

JÚNIUS 29.

Sótony Kupa kispályás focitorna

Sótony - Június 29-én, szombaton ad otthont a Hegyhát SE sporttelepe a 4. Sótony Kupa kispályás labdarúgó tornának. Megkötés nincs, az 5+1 fős csapatokban bárki játszhat. Nevezési határidő: június 23. A szervezők (Nagy-Takács Gábor, Császár Ernő) várják az érdeklődőket.

Szerről szerre barangolhatnak

Őriszentpéter – Szertúra lesz a településen június 29-én, szombaton 10 órától az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának a szervezésében. A túra szerről szerre barangolva, gyönyörű környezetben vezeti át az érdeklődőket a 33. alkalommal megrendezett Őrségi Vásár forgatagában. A táv öt kilométer lesz. A túrázók az Őrségi Vásár Igazgatósága előtti parkolóban gyülekeznek majd 10 óra előtt.

Szerről szerre barangolhatnak

Őriszentpéter - Szertúra lesz a településen június 29-én, szombaton 10 órától az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának a szervezésében. A túra szerről szerre barangolva, gyönyörű környezetben vezeti át az érdeklődőket a 33. alkalommal megrendezett Őrségi Vásár forgatagában. A táv öt kilométer lesz. A túrázók az Őrségi Vásár Igazgatósága előtti parkolóban gyülekeznek majd 10 óra előtt. 

JÚNIUS 28.

Sárkányok vízen, égen és földön

Szombathely - Színpompás sárkányok pezsdítik fel Szombathely városát június végén, köszönhetően a Csónakázó-tavon megrendezésre kerülő Sárkányhajó Fesztiválnak. A program érdekessége, hogy nemcsak a vízen, de a levegőben és a szárazföldön is a sárkányoké Aki át szeretné élni, milyen lehet a tüzes sárkányokkal eltölteni egy hétvégét, annak ott a helye a tavon június 28-29-én. Az egzotikus sárkányhajók versenye mellett ugyanis sárkánytáncot is láthatunk, sőt még a sárkányeregetés titkaiba is beavatást nyerhetünk. Napközben és az esti koncertek alatt pedig a gasztronómia szerelmesei kipróbálhatják a sárkánykonyha ízvilágát és különleges koktéljait is. A szórakozás mellett a sport is reflektorfénybe kerül. Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter megnyitója után ádáz viadal kezdődik a 12,5 méter hosszú, színpompás sárkányhajók között. A 22 fős hajók legénysége komoly célért fog evezni. Az IDBF 2013 Első Bálozók Kupájában ugyanis az első öt, az IDBF 2013 Újabb Lehetőségek Vegyes Kupájában pedig az első három helyezet vehet majd részt a július 21-28-án megrendezésre kerülő Szegedi Világbajnokságon. A Magyar Sárkányhajó Szövetség (MSSZ) által 1998-ban meghonosított sportágban az elmúlt években a magyarok kiemelten jó eredményeket értek el, így az idei világbajnokságon is nagy a tét a hazai Az I. Szombathelyi Sárkányhajó Fesztivál izgalmas programjaival és színpompás látványvilágával különleges élményt fog nyújtani a sárkányrajongóknak.

Reggae-re lazulnak

Eisenberg, Csejke - Ismét reggae-re lazul a Vas-hegy: az 5. Reggae in the Park fesztivált idén nyáron június 28-29-én rendezik meg az eisenbergi (csejkei) Vas-hegy Naturparkban. Csejke Szombathelytől 20 kilométerre található. A fesztiválon családias légkör, válogatott zenekarok, DJ-k,  vokálartisták és nemzetközi bandák várják a reggae és a lazulós zenék barátait. A  buli dancehall-partyval indul június 28-án, pénteken. Érkeznek: Trinity Sound, Lickshot Sound, I Razor, Dragunfyah Sound, JK Sound, N2SIASM  valamint a két DJ  Ticck és Filthy Beatz. Ez a  program fedett helyen lesz, hogy független lehessen az időjárástól. Június 29-én, szombaton aztán a közönség a szokásokhoz híven a naturparkban felállított színpad előtt élvezheti a muzsikát. Fellép a Jamaram (BRD), az Ocho Macho (Magyarország), a Mellow Mood (ITA), és MC I Jahson. A koncertek kezdete előtt a helyi erők képviseletében a Der Urlaut  ad fergeteges dob-műsort.

 

JÚNIUS 27.

Lesz ülés külön és együttesen is

Vép - Együttes testületi ülésen tárgyalnak a kisváros és Bozzai képviselői a jövő csütörtökön fél négykor a művelődési házban a települések közrendjének és közbiztonságának helyzetéről. Az egybegyűltek dr. Gulyás Ferenc szombathelyi rendőrkapitányt hallgathatják meg ezzel kapcsolatban. A tanácskozás napirendjén szerepel még a fogorvosi, a háziorvosi, a védőnői szolgálat tevékenységéről szóló beszámoló, valamint az önkéntes tűzoltók és a polgárőrség munkáját is ismertetik a szervezetek elnökei. Az együttes ülést követően a vépi városatyák tárgyalnak a helyi esélyegyenlőségi programról, várhatóan elrendelik az ebösszeírást, s módosítják az önkormányzat idei költségvetéséről szóló rendeletet is.

 

JÚNIUS 26.

A Dohány utcai seriff megjelenik

Kőszeg - A várszínház kínálatában különös figyelmet érdemel A Dohány utcai seriff című Füge-produkció, Mohácsi János rendezésében, Kovács Márton zenéjével. A szöveg gerincét Claude Lanzmann Shoah című filmjének textusa mellett holokauszt-túlélők személyes visszaemlékezései adják, a rendező és a szereplők válogatásában. Az előadás tragikuma a nevetésen sejlik át. Ez az igazi színház. A Dohány utcai seriff a várszínházban: június 26-án 20.30-kor.

Biotermék, elismerés és fesztivál

Ivánc - Az Év biogazdaságának választott Vas Megyei Szakosított Otthon június 26-án szélesre tárja kapuit. Mindenkit várnak a Bio Fesztivál az Őrség kapujában című rendezvényükre. A Magyar Biokontroll Szövetség és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. minden évben díjazza a biogazdálkodás hazai legjobbjait,   s mint arról beszámoltunk: idén az ivánci otthont találták a legjobbnak az igencsak szigorú ellenőrök. Június 26-án ennek megünneplésére (is) várják mindazokat, akik kíváncsiak az ivánciak munkájára, termékeire. A Bio Fesztivál az Őrség kapujában néven futó rendezvényen délelőtt fél tizenegytől Soltész Miklós, az Emberi Erőforrás Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára,   V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, Harangozó Bertalan kormánymegbízott és  Kovács Ferenc megyei elnök  mondanak köszöntőt, majd az intézmény biogazdálkodásával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Az ebéd természetes módon bio alapanyagból készül majd, délután pedig kézműves foglalkozásokra, sport- és ügyességi vetélkedőkre, interaktív citera bemutatóra kerül sor. A programsorozat délután négy óra körül zárul.

Mészáros Tibor Márai Sándorról

Celldömölk - A Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Kresznerics könyvtára a hagyományokhoz híven a Kemenesaljai Berzsenyi Asztaltársasággal közösen hívta meg Mészáros Tibor irodalomtörténészt, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársát, a Márai-hagyaték kezelőjét a könyvtárba előadásra-beszélgetésre. Mészáros Tibor Hallgatni akartam  Márai életművének csúcsa: Egy polgár vallomásai címmel tart előadást. Kezdés: június 26-án 17 órakor a KMKK Kresznerics könyvtárában.

Gergye-koprodukció

Kőszeg - A várszínház nemcsak a Mesebolt Bábszínházzal, hanem a Gergye Krisztián Társulattal is koprodukciós előadást hoz létre; nem először. A kőszegi születésű,  nemzetközi hírű táncos-koreográfus-színész-rendező, Gergye Krisztián az idén vendégelőadásként az Opera Amorale-t hozza Kőszegre,  a Raped Europeans című előadás pedig  a várszínházzal együttműködve valósul meg. Nem újdonság, hogy Gergye Krisztián az identitás titkait kutatja, az újdonság az, hogy ezúttal új aspektusból, sokszínű nemzetközi (finn, svájci német, Dániában élő svájci, Hollandiában működő amerikai) alkotócsapat részvételével teszi: a bemutató az európai és a nemzeti identitástudat bonyolult kapcsolatát tárja föl, a párbeszéd lehetséges útjait keresi. Raped Europeans-premier július 26-án.

Nyelvi központok az egyetemen

Szombathely - Háromszázmillió forint támogatást nyert a Nyugat-magyarországi Egyetem a bölcsészet-tudományi kar által koordinált „Idegenben otthon. A szakmai idegennyelvi és az idegen nyelvű képzés megújítása és fejlesztése a Nyugat-magyarországi Egyetemen" című pályázat, amelynek révén az egyetem egészére nézve fontos újításokat, fejlesztéseket tervez. Ezek szerint két nyelvi képző központ is létrejön, egy Szombathelyen, egy Sopronban. A projektkeretében június 26-án délelőtt 10 órakor workshop kezdődik Szombathelyen, a Berzsenyi téri bölcsészkaron.

Pályázat, szerződés

Sárvár - A város munkaerő-piaci helyzetéről szóló tájékoztatóval kezdődik a sárvári testületi ülés szerdán délután. A képviselők várhatóan elfogadják a helyi esélyegyenlőségi programot, megvitatják az óvodai feladatok ellátására Sitke, Bögöt és Porpác önkormányzataival kötendő szerződést, és szó lesz a helyi autóbusz-közlekedési közszolgáltatási pályázatkiírásáról is. A városatyák a Sárvári Zöld Pont Kft. felügyelőbizottsági tagját is megválasztják. A napirendi pontok között szerepel egyebek között a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló önkormányzati rendelet módosítása is.

 

JÚNIUS 24.

Időtlen, zenés  derengés

Szombathely, Budapest - A Weöres-centenárium fontos szombathelyi programjai közé tartozik A teljesség felé című koncert: június 24-én 19 órakor a WS Színház nagytermében. Weöres Sándor harminckét  évesen adta ki A teljesség felé című metafizikai kötetét, amelyet a gondolkodására nagy hatást gyakorló Hamvas Bélának ajánlott. A nyolcvanas évek elején komponált rá először zenét az akkor harmincas éveiben járó Gryllus Dániel, de a lemez kiadása 1988-ig váratott magára, a zeneszerző végül a költő 75. születésnapjára kezébe adhatta feldolgozását. A művet előadták színpadon is, ennek dramaturgját Kőváry Katalin rendező, a zeneszerző felesége állította össze. Apja hatvanadik születésnapjára a szintén zenei pályára lépett, harmincas éveiben járó Gryllus Samu a jelenlegi zenei elvárásoknak megfelelően újra hangszerelte a művet, ennek előadására több generáció kiválóságait kérték fel. A teljesség felé című koncert június 24-én 19 órakor kezdődik a Weöres Sándor Színház nagyszínpadán. Néhány nappal korábban, a Múzeumok Éjszakáján a budapesti Balasszi Intézet is ugyanezzel a koncerttel ünnepli meg a Weöres-centenáriumot.   A fellépő művészek: Gryllus Dániel (ének, citera, furulyák), Victor Máté, Szalóki Ági, Bognár Szilvi, Both Miklós (ének), Pálhegyi Máté (fuvola), Borbély Mihály (klarinét, szaxofon), Varga Zoltán (kürt), Frankie Látó (hegedű), Halmos Béla (brácsa), Balázs Gergely (brácsa, hegedű, mridangam), Kovács Zoltán (nagybőgő), Lukács Miklós (cimbalom), Bolya Mátyás (citera, brácsa), Tömösközi László (ütőhangszerek), Seress Zoltán (próza), Gryllus Sámuel (vezényel). A Balassi Intézetben ezen a napon  még a koncert előtt  különleges kiállítás is nyílik, amely Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából az író-költő-műfordító spiritualitására és a kínai kultúra iránt érzett nagyfokú tiszteletére kívánja ráirányítani a figyelmet. Weöres Sándor A teljesség felé című művét idézve Időtlen derengés címmel nyílik kiállítás Xi Xinmin kortárs kínai festőművész alkotásaiból.

A teljesség a színen

Szombathely - A teljesség felé című nagyszabású Weöres-koncertnek június 24-én lehet részese a WSSz közönsége.

A fürdő és a vízműműködéséről

Bük - Ülést tart június 24-én, hétfőn fél kettőkor a közös önkormányzati hivatal tárgyalójában a képviselő-testület. Egyebek közt beszámoló hangzik el a Büki Gyógyfürdő Zrt. és a Bük és Térsége Vízmű Kft. elmúlt évi működéséről, szó lesz a rendőrőrs kialakításáról, valamint a város esélyegyenlőségi programjáról. Tárgyalnak a rendezvénytér pótmunkáiról is.

 

JÚNIUS 23.

Vasárnap startol a Lamantin jazzhét

Szombathely - Június 23-tól 29-ig rendezik meg az idei Lamantin fesztivált. Vasárnap 20 órakor kezdődik a tábornyitó koncert a Weöres Sánmdor Színházban, ahol a Lamantin Improvizációs Tábor tanári kara muzsikál. Hétfőn ugyanitt 20 órától a Piano Bench (USA) játszik. Keddtől áll a Fő téren a Lamantin Jazzsátor, amelynek vendégei a legjobb hazai zenészek és világsztárok lesznek.

Családi délután a vezér névnapján

Bucsu - A település névadója, Bulcsú vezért névnapja alkalmából családi délutánt szerveznek vasárnap 15 órától az autóbusz fordulóba. Szobrot avatnka, s lesz korabeli fegyver- és viseletbemutató is.

Rilli László aranymiséje

Rátót - Rilli László nyugalmazott plébános aranymiséje június 23-án (vasárnap) délután két órakor kezdődik az általa építtetett rátóti templomban. Ez lesz egyben pappá szentelésének 55. évfordulója is.

A temetőben tartanak megemlékezést

Csákánydoroszló – Az etnikai tisztogatásra, a németek kitelepítésére emlékeznek vasárnap a magyarbükkösi temetőben. A második világháború után született egy döntés, ami a németek kitelepítését,tervszerű etnikai tisztogatását rendelte el. Magyarországon ebben az időben 380 ezer német nemzetiségű élhetett. Vas megyében körülbelül. 390 családot érintett a döntés, többek között a Csákánydoroszlóval határos valamikori falut, Magyarbükköst. Az itt élő családok nem várták meg a kitelepítés napját, hanem kihasználva a határ közelségét egyetlen éjszaka alatt átmenekültek a szomszédos Ausztriába, és rokonoknál, ismerősöknél húzták meg magukat. A néptelen falu hanyatlásnak indult. Azóta sok év eltelt. A település néhány tagja, osztrák barátok segítségével, pályázati pénzből ismét látogathatóvá tette Magyarbükkösön az emlékezés legtisztább helyét a temetőt. Itt vasárnap délután kettőkor megemlékezést tartanak. Szentmisét mutat be Orsos Zoltán és Walter Rudy plébános. Fellép a Csákánydoroszlói Vegyes Kar és egy osztrák kórus háromkor kezdődik az irodalmi színpad előadása, majd Karl Böö és Bálint Sándor mond beszédet.

Kispályás utánpótlástorna

Celldömölk - Összesen 45 utánpótláscsapat nevezett a hétvégi, celldömölki kispályás labdarúgótornára. Az U7-es, az U15-ös és az U18-as korosztály ma, az U9-esek, az U11-esek és U13-asok pedig vasárnap 9 órakor kezdenek a celldömölki sporttelepen.

Családi délután a vezér névnapján

Bucsu - A település névadója, Bulcsú vezért névnapja alkalmából családi délutánt szerveznek 15 órától az autóbusz fordulóba. Szobrot avatnak, s lesz korabeli fegyver- és viseletbemutató is.

 

JÚNIUS 22.

Szentivánéji vigasságok Szombathelyen

Szombathely - Az éjféli tűzijátékkal zárul a június 22-én, szombaton rendezett programsorozat. A Szentivánéji vígasságok keretében lesz vásár, számos koncert, játszóház a gyerekeknek. Részletek itt >>>

Ördögtüzes éjjel  a Vulkánparkban

Celldömölk - Stílusosabb helyszínt nehéz volna találni Szent Iván tüzes éjjelének, egyúttal a Múzeumok Éjszakájának megünnepléséhez, mint a Ság lábánál nemrég fölavatott Kemenes Vulkánparkot. A látogatóközpontban június 22-én 18 órától filmeket vetítenek (A szupervulkán, Dante pokla), közben 20 órakor dr. Karátson Dávid Vulkánkatasztrfófák a történelemben címmel tart előadást, 21 órától a Soltis színház idézi meg a Ság híres hegyépítő ördögeit, 21.40-kor kezdődik a Firebalance bemutatója Ördögtűz címmel.

Óriáscsúszda és légvár szombaton

Sárvár - A szombati Szent Iván-Éj rendezvényen 16 órától 20 óráig ingyenesen óriáscsúszda és légvár üzemel a gyermekek részére.

Időutazás a hercegi kastélyban

Körmend - Június 22-én, szombaton 17 órakor a kastély kápolnájának kiállítóhelyiségében Vár a kastély  A körmendi hercegi kastély évszázadai címmel nyílik kiállítás. A tárlatot megnyitja Bebes István polgármester.

Programokat kínál a nemzeti park

Hévíz - Családi kerékpározásra és barlangtúrára invitál a a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság. A programokra az elkövetkezendő napokban kerül sor. Szombaton délelőtt családi bringázásra lesz lehetőség hazánk egyik legszebb, Hévíz és Keszthely közötti kerékpárútján. A Hévízi-tó melletti parkolóból negyed tízkor induló túra során a résztvevők útba ejtik a fenékpusztai római kori romokat, de meglátogatják a Magyar Madártani Egyesület madárgyűrűző és madármentő állomását is. Kedden a Barlangok Világnapja alkalmából a térség több különlegességét tekinthetik meg az érdeklődők. A Tapolcai-tavasbarlang és a Lóczy-barlang megújult világításrendszerrel, a balatonedericsi Csodabogyós-barlang és a Szentgáli-kőlik barlang pedig overallos alaptúrára várja a látogatókat.

Szajki-tavak triatlon szombaton

Hosszúpereszteg - A hideg idő miatt június 8-áról elhalasztott Szajki-tavak triatlont június 22-én, szombaton rendezik meg 13 órától. A táv 750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km futás, melyet váltóban is lehet teljesíteni. Négy korcsoportban hirdetnek győzteseket férfi illetve női kategóriában, díjazzák a legjobb három csapatot is. Versenyközpont az V. számú tónál, gyülekező a nyaralósor végén lévő halőrháznál.

Weöres lesz az ajándék

Csönge - Június 22-én a költő életének talán legfontosabb helyszínén, Csöngén is megünneplik Weöres Sándor 100. születésnapját.

Két napon át utcaszínház

Kőszeg - A várszínház Fő téri programjában június 22-én 19 órakor a Mesebolt játssza A vitéz szabólegényt, 21.30-kor tűztáncosok következnek. Másnap is lesz két előadás.

Záró kiállítás  a magtárban

Nemeskocs - Illés Erika szobrászművész  akinek több köztéri alkotását is megcsodálhatjuk a környéken  az idén is kurzust szervezett a képzőművészet, az alkotás iránt fogékony gyerekeknek, akiknek munkáiból  a kurzus zárásaképpen  kiállítás nyílik június 22-én 10 órakor a nemeskocsi magtárépületben (Petőfi utca 22.). A kiállításhoz saját alkotásokkal csatlakozik Nagy Tibor.

Emlékülés lesz és koszorúzás

Ispánk - Az Őrségi Kitelepítéseket Kutató Egyesület emlékülést és koszorúzást tart a rákosista kitelepítések emléknapja, valamint a szabadulást meghirdető Nagy Imre-beszéd hatvanadik évfordulója alkalmából szombaton 14 órakor a kultúrházban.

Szentivánéji Gringo Sztár tűzijátékkal

Szombathely - Június 22-én 10 órától hajnali egyig tart nyitva a Csónakázó-tónál a Szentivánéj tiszteletére rendezett vásár. A szigeten szokás szerint gyerekprogramok várják a közönséget, a Tófürdőn 10-től 16 óráig sportvetélkedők, az emlékmű alatt a nagyszínpadon az utolsó fellépő 22.30-kor a Gringo Sztár. A parkolóban: repülőnap, kamion-roadshow. A skanzen 22 órától 23-óráig kínál tüzes programot. Éjfélkor tűzijáték.

Bogárinvázió és halászléfesztivál

Sárvár - Kilencedik alkalommal rendezik meg a halászlé fesztivált és főzőversenyt a Csónakázótónál. A verseny június 22-én, szombaton 14 órakor kezdődik, a zsűri 16.30-kor kezdi kóstolni a bográcsban főtt finomságokat. Eredményhirdetés: 17 órakor. Aznap bogárinvázióra is számítani kell a városban: péntek estétől vasárnapig ugyanis a Vadkert Kempingben időznek a II. Nemzetközi Bogártalálkozó résztvevői. Szombaton 11 órától kezdődik a bogarasok látványos városi felvonulása.

Falunap Nicken

Nick - Gazdag lesz a programkínálat a település szombati falunapján, ám nem csak szórakoztató műsorokból áll majd az eseménysor. A focipályán és a kultúrház udvarán délelőtt és délután is a gyerekeket várják különféle sportrendezvények. Az érdeklődők igénybe vehetik a helyi vöröskereszteseknél a vércukor- és vérnyomásmérést. A protokollrendezvény ezúttal az önkormányzat felújított épületének átadása lesz délután két órakor. A falunap hivatalos megnyitója ezután kezdődik, köszöntőt Csorba József polgármester és Kovács Ferenc megyei közgyűlési elnök mond. A kulturális műsorban magyar írók és költők művei hangzanak el, népzenei és néptánc együttesek lépnek föl. Fafaragó, kézimunka, és horgászati kiállítás is megtekinthető.

Dialógusprédikáció WS születésnapján

Csönge - Június 22-én a csöngei evangélikus templomban istentisztelet kezdődik Weöres Sándor 100. születésnapja alkalmából. A „dialógusprédiáció” résztvevői: dr. Fabiny Tamás püspük és Gryllus Dániel előadóművész. Délben a Weöres Sándor – Károly Amy Emlékháznál Baranyai Ernő polgármester mond köszöntőt, az ostffyasszonyfai általános iskolások műsora után dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész ünnepi beszéde következik. Az ünnepséget előadások követik, Varga István fotóiból kiállítás nyílik.

Évadzárót rendez szombaton a BE-JÓ

Kőszeg - A Dr. Nagy László intézmény dísztermében rendezik most szombaton 16 órától a BE-JÓ Táncegyüttes modern és történelmi tánccsoportjainak évadzáró műsorát. Nem akármilyen produkciókat láthat a közönség. Nemrégiben adtunk hírt arról, hogy nemrégiben az egyik hétvégén két versenyen, táncfesztiválon is felléptek a lányok, s nem kevesebb, mint 14 érmet gyűjtöttek be. Eljutottak Budapestre az országos versenyre is.

Próbafolyamat évadzáró után

Szombathely - A WS Színház már megtartotta hivatalos évadzáró társulati ülését, de az Akacs Mihály utca 7-ben még folyik a munka: a színészek Valló Péter vezetésével készülnek a Szent György és a Sárkány című Weöres-tragikomédia díszbemutatójára. Június 22-én derül fény arra is, hogy ki és milyen színpadi művel nyerte meg a centenáriumi Weöres Sándor-drámapályázatot.

Cukorbetegek kirándulása

Fertőrákos - A Szombathelyi Cukorbetegek Egyesülete június 22-ére, szombatra Fertő-tavi hajókirándulást szervez. Hét órakor várják a résztvevőket a szombathelyi vasútállomáson, ahonnan 7.17-kor indul a vonat. A hajókirándulás után Fertőrákoson bográcsgulyásra várják a kirándulókat (tálat, kanalat mindenkinek vinnie kell magával), majd 17.17-kor a Sopronból induló vonattal érkezik haza a csapat. A kirándulásról Szarka Károly ad további tájékoztatást.

Eskütétel lesz és közös gyakorlat

Szentgotthárd - Esküt tesznek a frissen megalakult Szentgotthárdi Járási Hármashatár Mentőcsoport tagjai június 22-én kilenc órakor a Színház előtti téren, majd a mentőcsoport rendszerbeállító gyakorlatára is sor kerül. A látványos elemekből összeállított feladatokat három helyszínen, Szentgotthárdon, Alsószölnökön és Szakonyfaluban hajtja végre a mentőcsoport állománya. Különlegessége, hogy a programban a nemzetközi együttműködés jegyében részt vesznek a szlovéniai Grad és az ausztriai Wallendorf önkéntes tűzoltói is. A közös gyakorlattal a nemzetközi kapcsolatok ápolása, erősítése a cél.

Két busz másként

Szombathely - Változások várhatók a buszközlekedésben szombaton a Bartók Béla körúton illetve a Csónakázótó körül rendezendő Szentivánéji vigasságok rendezvényei miatt. Június 22-én a Vasi Volán Zrt. helyi járatai a következő rend  szerint közlekednek: reggel 9 órától üzemzárásig a Vasútállomásról induló és a Vasútállomásra érkező 29A és 29C viszonylatszámú autóbuszok nem érintik az Uszoda és a Tófürdő megállóhelyeket, mert ezek beleesnek a Szenivánéji vigasságok rendezvényhelyszínei közé. A járatok a a Rohonci utca  Magyar utca  Gagarin utca útvonalon közlekednek, és valamennyi kijelölt megállóhelyen megállnak. Az eredeti forgalmi rend június 23-án, vasárnap üzemkezdettől áll vissza. A rendezők a lakosság és az utazóközönség megértését kérik.

Verseny a Rábán

Csákánydoroszló – A Kormorán Kenu Egyesület június 22-én Túrabajnokság keretében rendezi meg a Weking egyesülettel közösen a harmadik Rábalapátolást. A Magyar Országos Vízitúra Bajnokság versenyzői a csörötneki kempingtől startolnak el, a cél pedig a csákánydoroszlói Vízi Vándor Táborhely lesz. Ez a Rába legszebb szakasza és a gáton sem kell átkelni. A startra _ vízállás függvényében _ 14 órától kerül sor, az eredményeket előreláthatólag este hatkor a kempingben hirdetik ki. A verseny mezőnyét egy záróhajó biztosítja.

Meggie és Géza jazz est

Szombathely - Meggie és Géza jazz estjét a Sörpatikában rendezik meg június 22-én, szombaton.

Éjszakai fürdőzés Radics Gigivel

Bükfürdő - Radics Gigi lesz az éjszakai fürdőzés sztárvendége június 21-én 20 és 24 óra között. Június 23-án, vasárnap a bükfürdői Bizonyítvány Buli (egésznapos programkavalkád) vendége: Oláh Gergő.

Jubileumi koncert a templomban

Szombathely - A 15 éves Szentháromság Vegyeskar június 22-én, szombaton 15 órakor tartja jubileumi koncertjét az oladi Batthyány-Strattmann László-templomban. A műsorban Mendelssohn, Gárdonyi, Koltai Gergely, Gordon Young művei is szerepelnek. Vezényel: Darvas Zsolt.

Díjugratóverseny látványos Derbyvel

Katafa - A helyi lovasklub B kategóriás díjugratóversenyt rendez ma 10 órától a katafai lovaspályán. Az utolsó versenyszám a látványos Derby (az akadály- és terepverseny kombinációja) lesz, amely már hagyomány ezen a rendezvényen.

 

JÚNIUS 21.

Mária-kapu és zarándoklat  a vértanú papért

Szantgotthárd - Mariabildi gyalogos zarándoklat indul szombat délelőtt a városból. Előtte, péntek este a Nagyboldogasszony templom előtt megáldják a Mária-kaput. A jelképes kapu valójában egy kőlap, amely a Mária zarándokútvonal egyik állomását jelzi. A burkolatba süllyesztett emlékkő a helyi képviselők felajánlásaiból  készülhetett el. Az ünnepélyes megáldás pénteken 19 órakor, a szentmise után kezdődik, szlovéniai és ausztriai papok közreműködésével. Szombaton délelőtt tíz órakor a plébániatemplom elől indul immár hetedik alkalommal a hagyományos mariabildi gyalogos zarándoklat. A mariabildi templomban 16 órakor püspöki szentmise kezdődik, amire várják azokat a híveket is, akik  a zarándoklaton nem vesznek részt.  A szervező Keresztény Megmozdulásokért Egyesület és a hívek a zarándoklatot ezúttal Brenner János vértanú pap boldoggá  avatásáért ajánlják fel.

Zenevarázs a legrövidebb éjen

Szombathely - Varázslatos dolgok történnek az év legrövidebb éjszakáján. Szent Iván pogánykori tűz-ünnepe a keresztény kultúrába is beépül, közben a hiedelemvilág csodás dolgokról: a tűz ősi, megtisztító erejéről, Szent Iván-éji tűzugrásról, szerelemről beszél. A zene is varázslat, mondja Békefi Antal Attila a Szent Iván napjához kötődő koncertek bevezetéseképpen, amelyek alkalmából a szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola több díjjal elismert, reprezentatív együtteseit hallhatja a közönség. Az iskola ifjúsági fúvósötöse és vonósnégyese pénteken 18 órakor az iskola Tibold Iván Termében tart Nyáresti szerenádot; a felkészítő tanárok: Deákné Csonka Márta és Deák György. A zeneiskola Tibia Kamarazene Együttese ugyancsak pénteken, 21.30-tól a Smidt Múzeum barokk termében muzsikál: a Múzeumok Éjszakáján barokk darabok lesznek műsoron. A Tibia-koncert Az Éj címet kapta, Michelangelo Firenzében látható allegorikus szoborkompozíciója nyomán. A Tibia művészeti vezetője Békefi Antal Attila. Mindkét koncert a Nemzeti Tehetség-program támogatásával valósul meg, felmutatva az együtt muzsikálás örömét-varázsát is.

Ingyenes gyár- és múzeumlátogatás

Szentgotthárd – A múzeumok éjszakáján, újra kinyitja kapuit a kaszagyár. Kovács Gyula vezetésével 17, 18, és 19 órakor csoportos látogatások indulnak a gyár területére. Nem ez az egyetlen program: ingyenesen látogatható lesz a Pável Ágoston Múzeum, valamint ingyenes beiratkozással és Szent Iván éji meglepetéssel várja a könyvtár az érdeklődőket. A polgármesteri hivatal dísztermében lévő Matthias Gusner-reprodukciók ugyancsak megtekinthetőek az est folyamán.

Malacfesztivál és szépségverseny

Pusztacsó - A tavalyi sikeren felbuzdulva második alkalommal rendezi meg Pusztacsó a falunapi Malacfesztivált. Igaz, egy kicsit az idén másként, lesz ugyanis a malacoknak szépségversenyük is. Az idén pénteken este 8 órakor bulival kezdődik a fesztivál, a sztárvendég Pataky Attila lesz. Másnap 11 órakor Csepreg Város Fúvószenekarával és mazsorett csoportjával az élen zenés menet megy végig a falu utcáin. Délben lesz a nyitó ünnepség, amit óvodások műsora követ. Címe: A három kismalac. Ezután zalai boszorkányoké lesz a színpad, mert a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészei operett slágereket, musical részleteket adnak elő. Őket a Dance Jam tánccsoport követi, majd 15 órától Szandi énekel. Postás Józsi, családi vetélkedő, eredményhirdetés következik, majd este 8-tól kezdődik a bál. A 10 malacból készült ropogós sültek evése közben meg lehet tekinteni a tűzoltók hab-partyját, a kirakodó vásárt, a gyerekeket egész napon át ugráló vár is várja, de lesz kerékpáros ügyességi verseny, és helyi termékek vására is.

A dzsungel sűrű könyve kinyílik

Celldömölk - Rohan az idő: ki hitte volna, hogy a Soltis színház 2009-ben mutatta be Ecsedi Erzsébet rendezésében, átiratában A dzsungel könyvét. Most itt a felújítás, pénteken bemutató a kamaraszínházban.

Természetgyógyász tart előadást

Szombathely - Az MMIK 102-es termében pénteken 18 órakor Szabó Jánosnné Anikó diplomás természetgyógyász tart ingyenes szervi, energetikai felméréssel egybekötött ingyenes előadást  A 21. század betegségeinek megelőzése és természetes gyógymódjaink címmel. Szó lesz még az allergiákról, az emésztési, mozgásszervi, keringési, idegrendszeri, kiválasztórendszeri, nőgyógyászati-genitáliás, immun- és hormonrendszeri problémákról.

Angolos, íres és franciás muzsika

Sárvár, Celldömölk - Az angliai Stony Starfordból érkező, sikeres és felkészült zenészekből verbuvált 4PM zenekar finom érzékkel ötvözi az angol, ír és francia népzenét a saját dallamokkal. Sárváron június 21-én (pénteken) 20 órától a Tinódi étteremben lép föl az együttes a sárvári Regős együttes társaságában, aztán 22-én (szombaton) 19.30-tól a Szent Iván-éji programban, a sárvári Csónakázótónál adnak koncertet a 4PM. Június 23-án (vasárnap) Celldömölkön, a belvárosi Szentháromság téren hallhatjuk ezt a sokrétű muzsikát.

Szent Iván-éji vigasságok

Szentgotthárd - Június 21-én, 19 órától Szent Iván-éji vigasságokra várják az érdeklődőket, Ingyenesen látogatható lesz a Pável Ágoston Múzeum, valamint ingyenes beiratkozással és Szent Iván éji meglepetéssel várja a könyvtár az érdeklődőket.   A szórakoztató műsorok 20 órakor a Színház előtti téren kezdődnek,  fellép a város fúvószenekara is.

Képre vitt illúziók kiállítása nyílik

Kőszeg - A Művészetek Házában június 21-én, pénteken 18 órakor nyílik meg a Markt Allhau-i KUKMA Művészcsoport Illúzió című kiállítása. Köszöntőt mond Németh János, a KME alelnöke, a kiállítást megnyitja: Manfred Koch, a Markt Alhau-i Művészeti- és Kulturegyesület elnöke. A kiállítás kurátora: dr. Lőrincz Zoltán.

Ingyenes gyár- és múzeumlátogatás

Szentgotthárd - Június 21-én újra kinyitja kapuit a kaszagyár. Kovács Gyula vezetésével 17, 18, és 19 órakor csoportos látogatások indulnak a gyár területére. Nem ez  az egyetlen program: ingyenesen látogatható lesz a Pável Ágoston Múzeum, valamint ingyenes beiratkozással és Szent Iván éji meglepetéssel várja a könyvtár az érdeklődőket.   A polgármesteri hivatal dísztermében lévő  Matthias Gusner-reprodukciók ugyancsak megtekinthetőek  az est folyamán.

Az éjszakai égbolton

Szombathely - Esti észlelésre hívja az érdeklődőket a Vas Megyei TIT Egyesület: június 21-én az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközpontban nyári távcsöves bemutató lesz. A nyári napforduló napján – derült idő esetén – az égbolt érdekességei lesznek megfigyelhetőek. Az észlelés során az obszervatórium szakemberei a Holdat, a Szaturnusz bolygót és a nyári égbolt legérdekesebb objektumait mutatják be az érdeklődőknek, este kilenc órától kezdődően.

Éjszakai kalandozásra hívnak

Szombathely - Harcképcsarnok címmel, a tűzközponti szerepével és számtalan kínálkozó, ritka kikapcsolódási lehetőséggel és programmal várják pénteken az érdeklődőket.

Bogarasok találkoznak

Sárvár - A második nemzetközi VW Bogár találkozót rendezik meg péntektől vasárnapig a Vadkert kempingben. Pénteken közös vacsorán vesznek részt az autósok, szombaton tizenegy órakor felvonulnak a város utcáin a járművek, délután különféle zenés, táncos programok szórakoztatják az egybegyűlteket. Vasárnap fél tizenegytől ügyességi versenyeket rendeznek. A Bogártalálkozó fődíja egy VW Bogár.

 

JÚNIUS 20.

Eskütétel lesz és közös gyakorlat

Szentgotthárd - Esküt tesznek a frissen megalakult Szentgotthárdi Járási Hármashatár Mentőcsoport tagjai június 22-én kilenc órakor a Színház előtti téren, majd a mentőcsoport rendszerbe állító gyakorlatára is sor kerül. A látványos elemekből összeállított feladatokat három helyszínen, Szentgotthárdon, Alsószölnökön és Szakonyfaluban hajtja végre a mentőcsoport állománya. Különlegessége, hogy a programban – a nemzetközi együttműködés jegyében – részt vesznek a szlovéniai Grad és az ausztriai Wallendorf önkéntes tűzoltói is. A közös gyakorlattal a nemzetközi kapcsolatok ápolása, erősítése a cél.

Üdvözülés felnőtteknek

Kőszeg - A Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház koprodukciós bemutatójaként láthatja a Jurisics-vár közönsége a Mesebolt felnőtteknek szóló passiójátékát június 20-án 20.30-tól. (Esőnap 21-e.) A Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése Borges-novellából készült, tervezte Boráros Szilárd, zeneszerzője Andrej Kalinka, rendezője Ondrej Spisak. Európai hírű alkotók.

Kossuth téri nyáresti programok

Sárvár - Ha nyár, akkor Kossuth téri esték. A város főterén csütörtök, péntek és szombat esténként különböző táncos, zenés, dalos produkciókkal szórakoztatják a közönséget, egészen a nyár végéig. A programsorozat a helyi együttesek, művészeti csoportok számára is remek megmutatkozási lehetőség. Csütörtökön 20 órától a Sárvár Városi Mazsorett Együttes ad műsort a téren, pénteken este  ugyancsak 20 órakor  a Nádiverebek lépnek színpadra.

Szentek, szokások

Szombathely - A Szülőföld Kiadó legújabb kötetének bemutatója június 20-án 17 órakor kezdődik a megyeházán. Krisztus király vasárnapjától Szent Erzsébet napjáig – Védőszentek, ünnepek, népszokások címmel jelentette meg Csonka László kötetét a Szülőföld Könyvkiadó. A könyvbemutató csütörtökön 17 órakor kezdődik a megyeháza dísztermében, Harangozó Bertalan kormánymegbízott és dr. Pem László atya köszöntőjével. Közreműködik Németh Tamás (tárogató), Tanai Erzsébet népdalénekes és a Kökörcsin együttes.

 

JÚNIUS 19.

Új idősház magánadományból

Körmend - Unger Lászlónak,  Körmend díszpolgárának  magánadományából épült fel a mai kor szintjén álló új idősház a városban. A mecénás révén   a legkorszerűbb technikákat építették be az otthonba, amelyet   június 19-én avatnak fel, s  amely ház Unger László nevét viseli.  11 órakor Viserálek Sándorné, a Szociális  Szolgáltató és Információs Központ vezetője üdvözli a  vendégeket, majd Soltész Miklós államtitkár mond beszédet. Ezután   Bebes István polgármester társaságában  átvágja a nemzetiszínű szalagot.

Nyugdíjasok  sakk és tekebajnoksága

Szombathely - Az Aranykorúak SE sakk és teke városi nyugdíjas bajnokságot rendez. A sakkra nevezőket június 19-én, szerdán 13.45-re várják a Szív a szívért egyesület klubhelyiségébe (Rohonci u. 14.), a sakkórák 14 órakor indulnak. A tekeverseny június 25-én 15 órakor kezdődik a Farkas Károly utcai tekecsarnokban. Nevezés 14.45-től.

Vízet kapnak az  utasok

Vas megye - Palackos vizet oszt utasainak a GYSEV Zrt. a vasúttársaság két nagyobb vasútállomásán, Szombathelyen és Sopronban. Emellett az intercity vonatok utasai is kapnak vizet, de igény esetén a regionális közlekedésben részt vevő utazók is kaphatnak frissítő vizet.

Itáliából és Szudánból

Körmend - A Batthyány-kastély Sala Terrena Galériájában június 30-áig még meg-tekinthető Carlo Mar-zuttini szobrászművész (Olaszország) kiállítása. Ugyancsak a Batthyány-kastélyban, a körkörös városi kiállítóteremben a szudáni színeket fölvonultató kiállítást láthatja az érdeklődő közönség, július 21-éig. A tárlatok hétfő kivételével naponta 917 óráig tartanak nyitva.

Én, szegény Sudár Anna

Kőszeg - A vár lovagtermében szerdán 19 órakor kezdődik az Én, szegény Sudár Anna című előadás. A képzelt erdélyi napló Jókai Annáé, előadja Bálint Márta, Marosvásárhelyről.

 

JÚNIUS 18.

A könyv szerzője Markó Péter

Szombathely - Markó Péter A végességnél távolabbra című kötetének bemutatója június 18-án 17 órakor kezdődik a Berzsenyi Dániel Könyvtár előadótermében, a Genus Savariensis Alapítvány közreműködésével. A szociológusként és közművelődési szakemberként egyaránt közismert szerzőt a könyvbemutatón prof. dr. Pusztay János és dr. Gyurácz Ferenc főszerkesztő kérdezi; ők méltatják a frissen megjelent kötetet is, amelyhez a helyszínen hozzáférhet a közönség.

 

JÚNIUS 17.

Hamarosan rajtol az idei Sör Kupa

Szombathely - Június 17-én rajtol, s július 28-áig tart a hagyományos Sör Kupa a Horváth TK szentkirályi, Bogáti fasorbeli tekecsarnokában. A szervezők négyfős - férfi, női, de akár vegyes - csapatokat várnak amatőr és igazolt kategóriában. Az amatőrök 100, az igazoltak 120 vegyes gurításban vetélkednek. Az amatőr csapatokban legfeljebb két olyan játékos is szerepelhet, aki megyei bajnokságban játszik. Jelentkezni folyamatosan lehet a helyszínen vagy telefonon.

Háry János visszatér

Kőszeg - Egyre magasabb fordulatszámon a várszínház. Június 17-én 19 órakor például visszatér a Zwingerbe Háry János, és ez nem nagyotmondás, hanem a színtiszta igazság. A HOPPart és a várszínház koprodukciós Hajrá, Háry!-előadásának rendezője Novák Eszter.

Kiállítás

Szombathely. Savaria Múzeum nyitva: hétfő–szombat 9–17 óráig. A díszteremben A római sas szolgálatában – Publius Ferrasius Avitus, Róma katonája háborúban és békében, a kőtárban pedig A vadászszenvedély ereklyéi – trófeák Pődör Miklós hagyatékából című tárlat látható.

Berzsenyi Dániel Könyvtár: a Szent Márton emlékhelyek című kiállítás várja az érdeklődőket. A Kőszegfalviné Pajor Klára képeslap-, Steindl Rezső bélyeg- és a Berzsenyi Dániel Könyvtár dokumentumgyűjteményéből álló tárlat július 4-éig tekinthető meg.

Ferences templom (Aréna u. 1., oldalfolyosó): Egyházi évfordulók és események, havonta változó anyag látható a templom nyitvatartási idejében.

Hegyfalu. Képeslap Múzeum (Kossuth Lajos u. 19.): hétfőtől vasárnapig, 8–18 óra között látogatható.

Kőszeg. Hotel Írottkő, aula: a kőszegi Csók István Művészkör tagjának, Tálas Ágnes „Ábrázolástól a Kifejezésig”című kiállítása június 28-áig tekinthető meg.

Celldömölk. Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár: Munkácsy Mihály kiállítás várja az érdeklődőket július 30-áig, naponta 9–20 óráig.

Acsád. Szociális otthon: július közepéig Sárosi István budapesti gyűjtő kiállítása várja az érdeklődőket Arcok a világból címmel. Az összeállítás néhány találomra kiragadott ország lakóit mutatja be az elmúlt 115 év képeslapjain.

Vasvár. Helytörténeti Múzeum: csak előzetes bejelentkezés alapján látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!