Programok

2015.10.11. 09:26

Programok, rendezvények Vas megyében október 12-től

Vas megye - Tudja meg, mi történik Vas megyében - programok, rendezvények, bulik, koncertek, sportesemények október 12-től. Böngésszen, és válogasson!

Munkatársainktól

OKTÓBER 30.

Ringatós program babáknak

Lövő – Manó Klub kezdi meg működését október 30-tól a Szolgáltató és Kulturális Központban. A hetenkénti rendezvény ingyen látogatható. A Manó Klub foglalkozásaira 0 és 3 év közötti babákat várnak az anyukájukkal, apukájukkal együtt. A gyerekek és szüleik közösen énekelnek, mondókáznak majd, kellemesen eltöltve a péntek délelőttöket. A klub lehetőséget ad a gyermekükkel otthon levő édesanyáknak a kimozdulásra, ugyanakkor a kicsinyeket is közösséghez szoktatja a bölcsődébe, óvodába kerülés előtt. A foglalkozásokat Hollósi Kinga és az óvónői pályára készülő diákok vezetik.

OKTÓBER 22.

Megemlékezés és 25 éves évforduló

Vép – Az 56-os forradalomról október 22-én, a mezőgazdasági iskola nagytermében emlékeznek meg 10 órakor. Az önkormányzatiság 25 éves évfordulójáról is megemlékeznek.

OKTÓBER 21.

Szűrésre fel!

Szombathely - Az országos szűrési staféta program során több szervezet közreműködésével nyílt szűrőnapot szerveznek a Markusovszky kórházba október 21-én, 13 és 17 óra között. Lesz mammográfiás és méhnyakszűrés egy helyen. Mindazoknak, akik részt vesznek mammográfiás szűrésen – korlátozott létszámban – lehetőséget biztosítanak bőrgyógyászati szűrésre is. Ehhez telefonon időpontot kell kérni. Jelentkezni a szűrővizsgálatokra, valamint az elveszett meghívólevek pótlására a 94/506-312 telefonszámon, hétfőtől csütörtökig, 14 és 16 óra között lehet.

Üzenek lovat című estje

Sárvár - Nádasdy-vár, Galeria Arcis: október 21-én, (szerda) 17 órakor, Pálfy Margit színművész, Üzenek lovat című estje. Ratkó József, Csoóri Sándor, Nagy László, Szécsi Margit versei. Ez a versfüzér négy kiváló költőnkre emlékezik.

SzínházSzerda

Cafe Frei: október 21-én, (szerda) 17 órakor SzínházSzerda, A kulisszák mögött. A Weöres Sándor Színház régi/új sorozata most betekintést nyújt az előadásokon túli világba is. Aki kérdez: Kálmánchelyi Zoltán. Vendégek: Balikó Adrienn és Gulyás–Klein Andrea, közönségszervezők.

OKTÓBER 20.

Kőszegi krónika

Kőszeg - Jurisics-vár, lovagterme: október 20-án, (kedd) 18 órakor Kőszegi krónika, 1938-1952 Székely László apátplébános feljegyzései című kötet ismertetése. Köszöntőt mond Huber László polgármester. Székely László apátplébános feljegyzéseivel kapcsolatban gondolatait elmondja: Harangozó Vilmos kőszegi esperes plébános. A kötetet bemutatja: Pál Ferenc levéltáros. Közreműködnek: Kósa Roland vers, Kőszegi Római Katolikus Plébánia Egyházi Énekkara. Vezényel: dr. Csabáné Király Erzsébet Mária karnagy.

Ma estére szabad a kecó

Agora – Művelődési és Sportház: október 20-án, (kedd) 19 órakor Ma estére szabad a kecó – avagy a Londoni szextett. Bulvár burleszk 2 részben.

A gobelin zenéje

Szombathely  – Péreli Zsuzsa gobelinművész lesz a WS Színház Miért szép?- sorozatának vendége október 20. 18-órától, a Krúdy Klubban. Eljön Tolcsvay László is. Miért szép? – Képzőművészet, irodalom, zene. Műhelytitkok, alkímia, életmorzsák.” Ezzel a címmel kínálja talán legsikeresebb Thea-tér-programját a WSSz. Péreli Zsuzsa Munkácsy-díjas, Érdemes és Kiváló Művész lesz a sorozat 13. vendége, de ezt tekintsük inkább jó jelnek. Péreli Zsuzsa kiállítását a hagyományok szerint Oroszy Csaba képzőművész ajánlja a közönség figyelmébe az aulában, Tolcsvay László zeneszerző (egyébként Péreli Zsuzsa férje) közreműködésével. Oroszy Csaba aztán műsorvezetői szerepkörben faggatja az este főszereplőjét a színházi Krúdy Klubban. Ismét készült portréfilm, Kaczmarski Ágnes és Dömötör Katalin nélkülözhetetlen részvételével. Különben is megy minden a maga útján: Jordán Tamás az esthez illő kedves verseit hozza el, Mérei Tamás csellóművész megint a zeneirodalom gyöngyszemeiből válogat, személyes történetekkel színesítve a zenetörténeti adalékokat, és eljön dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész is, hogy tudományos perspektívába helyezze az egészet.

OKTÓBER 19.

Rozán Eszter - Amanda

Berzsenyi Dániel Könyvtár, földszinti előadóterme: október 19-én, (hétfő) 17 órakor Rozán Eszter, Amanda című könyvének premierje. A kötetet bemutatja: Csuti Borbála középiskolai magyartanár. Közreműködik: Kelemen Zoltán színművész.

Pixel Hobby – az új kreativitás

Cafe Frei : október 18-án, (vasárnap), 10–12 óráig Bóbita játszóház kicsiknek, nagyoknak. Pixel Hobby – az új kreativitás. A gyermekek fejlesztő játékokat próbálhatnak ki.

Könyvbemutató

Berzsenyi Dániel Könyvtár, földszinti előadóterme: október 19-én, (hétfő) 17 órakor Rozán Eszter, Amanda című, a Szülőföld Kiadó gondozásában megjelent könyvének premierje. A kötetet bemutatja: Csuti Borbála középiskolai magyartanár. Közreműködik: Kelemen Zoltán színművész.

OKTÓBER 18.

Bóbita játszóház

Cafe Frei (Fő tér 24.): vasárnap, 10–12 óráig Bóbita játszóház kicsiknek, nagyoknak. Pixel Hobby – az új kreativitás. A gyermekek fejlesztő játékokat próbálhatnak ki.

OKTÓBER 17.

Felnőtt–Ifjúsági Latin és Junior Tíztánc ranglista

Agora – Művelődési és Sportház: október 17-én, (szombat) 13 órakor, Felnőtt–Ifjúsági Latin és Junior Tíztánc ranglista. Tíztánc bajnokság a felnőtt és ifjúsági korosztálynak, standard ranglistaverseny a junioroknak, valamint szabadidős táncverseny és klubközi verseny a Lorigo TSE szervezésében.

Pincés – kemencés nap

Lukácsháza. október 17-én, (szombat) Pincés – kemencés nap. Aszalt Gyümölcsök napja.

Gesztenyés kavalkád

Cák - Cáki Pincesor: október 17-én, (szombat) 14–19 óráig, Gesztenyés kavalkád. Kulturális programok, kézműves vásár, lovas kocsikázás, mustkóstolás, sütemény verseny. Cáki falunéző – honismereti séta kicsiknek és nagyoknak. Találkozó a pincesoron 15 órakor. A sétát vezeti: Orbán Róbert.

Bátrak viadala

Szombathely - Vasi Skanzen: október 17-18. (szombat–vasárnap) 10–17 óráig, Bátrak viadala. Hat–nyolc tucat középkori hagyományőrző méri össze erejét a Vasi Skanzenben. A csapatok a magyar hagyományőrzők széles palettáját képviselik: a vikingektől, a páncélos lovagokon át a végvári harcosokig. Hídharcok, párbajok, szabad harcok – testközelből. Két harc között a középkori élet mindennapjaiba nyerhetnek betekintést az érdeklődők, korgó gyomrukat pedig középkori étkekkel csillapíthatják. Házigazda a Nyugati Gyepük Pajzsa. A második nap végére kiderül: ki a legbátrabb a bátrak között.

Vasi Skanzen

Szombat–vasárnap 10–17 óráig Bátrak viadala. Hat–nyolc tucat középkori hagyományőrző méri össze erejét a Vasi Skanzenben. A csapatok a magyar hagyományőrzők széles palettáját képviselik: a vikingektől, a páncélos lovagokon át a végvári harcosokig. Hídharcok, párbajok, szabad harcok, mindennapok – testközelből. Házigazda a Nyugati Gyepük Pajzsa.

Felnőtt–Ifjúsági Latin és Junior Tíztánc ranglista

Agora – Művelődési és Sportház: szombaton 13 órakor, Felnőtt–Ifjúsági Latin és Junior Tíztánc ranglista. Tíztánc bajnokság a felnőtt és ifjúsági korosztálynak, standard ranglistaverseny a junioroknak, valamint szabadidős táncverseny és klubközi verseny a Lorigo TSE szervezésében. Az első táncverseny a felújított MSH-ban!

Vas és film - Mert a sztorinak folytatódnia kell

Táplánszentkereszt – az idén nem tavasszal, hanem ősszel, de jön a Vas-Film: a Vas megyei függetlenfilm Fesztivált nem lehet kizökkenteni a kerékvágásból. Október 17-18-án (szombat, vasárnap) rendezik meg a táplánszentkereszti Jókai művelődési házban a 11. Vas-Film Fesztivált, a függetlenfilmesek gyorsan országossá szélesedett, sőt: határon túli filmesek figyelmét is fölkeltő vasi filmszemlét. Az ötletgazda és az ötlet megvalósítója Meskó Krisztián művelődésszervező, művelődésiház-igazgató, aki a Jókai művelődési házra és a Táplánszentkereszt Kultúrájáért Közhasznú Egyesület erőire, valamint az NKA pályázati forrásaira és magántámogatókra alapozva vitte sikerre a fesztivált. Az előzsűrizés után huszonnégy alkotás kerül a zsűri elé. A fesztivált szombaton 10 órakor Fábián Gábor függetlenfilmes, a Magyar Speciális Mozgókép Egyesület alapítója és elnöke (szintén sikeres fesztiválszervező nyitja meg. Aztán kezdődik a vetítés, vasárnap délelőtt 10 -től a versenyen kívüli filmeket is megnézheti a közönség (ez lesz az információs blokk). A fesztivál látogatása ingyenes, működik az Édes élet-sarok, lesz filmzene-felismerő verseny. Az eredményhirdetés és díjátadó pedig vasárnap 18.30-kor kezdődik a Jókai művelődési házban.

OKTÓBER 16.

Csillagászati navigáció Noétól Cook kapitányig

Sé - Művelődési Otthon: október 16-án, (péntek) 17 órakor, Csillagászati navigáció Noétól Cook kapitányig. Előadó: Matisz Attila.

3D technika

Berzsenyi Dániel Könyvtár: október 16-án, (péntek) 10–16 óráig és 17-én, szombaton 10–13 óráig lehetőség nyílik általános iskolai csoportoknak és az érdeklődő közönségnek is ellátogatni a 3D technika jegyében szervezett kiállításra, bemutatóra. A „Másképp látjuk” programot a 3D technikával foglalkozó könyvek, játékok, számítógépes programok, filmek, képek töltik meg élettel. A közel másfél órás program az alábbi elemekből épül fel: I. Robotika. II. Kreatív alkotás – színezünk, ragasztunk, hajtogatunk s a forma életre kel. III. Tervezzünk 3D-ben – kézzel, képzelettel fogható tárgyak. IV. Fogadótér, itt játékra hívjuk a gyerekeket.

Kiállítás megnyitó

Szombathely - Vitalitas Galéria (11-es Huszár út 19.): pénteken 17 órakor Szokolszky Miklós festőművész kiállításának megnyitója. A tárlatot Horváth János festőművész nyitja meg. A kiállítás október 30-áig látogatható, hétköznaponként 14–17 óráig.

1956 utolsó tanúinak egyike, Wittner Mária érkezik Szombathelyre

A forradalom halálra ítélt hőse dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő vendége lesz október 16-án (péntek) 18 órakor, ezúttal az Agora – Savaria moziban, belépő nélkül. Az ajánló szerint „Wittner Mária a még élő 1956-os legendás hősök egyik utolsó képviselője, a szabadságharcban részt vevők hitelességével idézi meg a budapesti októberi eseményeket. Egyfajta rendkívüli történelemóra keretében elevenednek meg a 49 ével ezelőtti dicső napok”. Wittner Mária, az egykori karmelita rendi gondozott a forradalom eseményeiben az első naptól fogva részt vett, a Magyar Rádió ostroma közben csatlakozott a harcoló felkelőkhöz. Október 24-én a Corvin közben segédkezett a sebesültek ellátásában, majd a Vajdahunyad utcai csoporthoz csatlakozva már a fegyveres összetűzéseknek is részese volt. A november 4-iki szovjet támadás során az Üllői úton repeszektől megsebesült és a Péterfy Sándor utcai kórházba került. November 9-én sikertelenül próbálta elhagyni az országot. A részleteket majd ő elmeséli.

OKTÓBER 15.

Divat és szocializmus

Szombathely - Savaria Múzeum: csütörtökön 17 órakor Divat és szocializmus, kis magyar divattörténet 1945–1989. Selyemszálak – divattörténeti előadás 7. Előadó: dr. Simonovics Ildikó (művészettörténész, Kiscelli Múzeum). Beszélhetünk-e egyáltalán divatról a kommunista diktatúra idején? Hogyan befolyásolta az új politikai, gazdasági, ideológiai és társadalmi rend a divatipar működését? Kik voltak a szocialista divat irányítói? Hogyan lehetett csinos a pesti nő, ha az áruházak polcain csak divatjamúlt vagy gyenge minőségű konfekció kellette magát? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre keressük a választ a gazdag képanyaggal illusztrált előadáson.

Horváth János festőművész életmű-bibliográfiája

Szombathely - Nyugat-Magyarországi egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ: csütörtökön 16 órakor kezdődik Horváth János festőművész életmű-bibliográfiájának bemutatója a konferenciateremben.

Vulkánosság a Naprendszerben

Kőszeg - Chernel Kálmán Városi Könyvtár: csütörtökön 18 órakor: Vulkánosság a Naprendszerben. Előadó: Eredics Alexandra geográfus hallgató.

Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma”

Oladi Közösségi Ház, Oladi Nyugdíjas Klub: október 15-én, (csütörtök) 17 órakor, Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma” című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

A holokauszt olimpikon áldozatai

Szombathely – Az Őszi Zsidó Esték előadás-sorozat csütörtöki állomásán, 17.15 órától Horváth Vilmos olimpiatörténész lesz a vendég a Bernstein Béla Kulturális Központban (Battyány tér 9.). Előadása címe: A holokauszt olimpikon áldozatai a világban.

OKTÓBER 14.

A külső–naprendszer felfedezése: közelképek a Ceresről és a Plútóról

Bük - Büki Művelődési és Sportközpont, Könyvtár: október 14-én, (szerda) 18 órakor, A külső–naprendszer felfedezése: közelképek a Ceresről és a Plútóról. Előadó: Péntek Kálmán főiskolai tanár.

Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatója

Jákfa - Ifjúsági Klub: október 14-én, (szerda) 15 órakor, Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

Rábapaty - Kultúrház: október 14-én, (szerda) 16.30-kor, Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

Sylvester Könyvbarátok Klubja

Sárvár - Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár: szerdán 17 órakor a Sylvester Könyvbarátok Klubja találkozóján a Sárvári Tollforgatók mutatkoznak be.

16+ Rejtély a Képtárban

Szombathely - Szombathelyi Képtár: október 14-én, (szerda) 17–22 óráig 16+ Rejtély a Képtárban. A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében. A modern művészet vidéki székházában a Rejtély a kortárs művészet. A programból: egyetemisták beszámolói a Velencei Biennáléról, slam poetry, kísérleti fotólabor, helyben készült pénzzel aukció a képtár műtárgyainak másolataira.

OKTÓBER 13.

Hírek és álhírek a földi hatásokról, mágneses viharokról

TIT székház (Kőszegi u. 2.): október 13-án, (kedd) 18 órakor, Naptevékenység csúcsa után: hírek és álhírek a földi hatásokról, mágneses viharokról. Előadó: Bartha Lajos tudománytörténész.

A változó klímáról – kicsit másképp

NYME-SEK C előadó (Károlyi Gáspár tér 4.): október 13-án, (kedd) 18 órakor, A változó klímáról – kicsit másképp, Pék Tibor előadása.

Ingyenes szűrés

Zanati Közösségi Ház: október 13-án, (kedd) 17 órakor ingyenes szűrést rendeznek. Vércukor, koleszterin és vérnyomásmérésre, továbbá tanácsadásra várják az érdeklődőket.

Fatimai mise lesz kedd este

Szombathely – A téli időrendnek megfelelően kedd este hat órakor kezdődik Szentkirályon a fatimai engesztelő szentmise. Előtte fél órával szentségimádás és gyónási lehetőség lesz. Az est lelki vezetője Bihal Zoltán újmisés atya, aki Jánosházán teljesít kápláni szolgálatot.

OKTÓBER 12.

Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatója

Csehimindszent - Művelődési Ház: október 12-én, (hétfő) 17 órakor, Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

Csipkerek - Községi Könyvtár: október 12-én, (hétfő) 18.30-kor, Pék Tibor, „A mitől vagy kitől? változó klíma" című könyvének bemutatójára várják az érdeklődőket.

Kereszténység és jövő

Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium, díszterme: hétfőn 18 órakor Dr. Martos Levente Balázs a Győri Hittudományi Főiskola tanára, a Pápai Biblikus Bizottság tagja, Kereszténység és jövő címmel előadást tart.

Karneválon innen és túl!

Cafe Frei : október 12-én, (hétfő) 18 órakor Grünwald Stefánia – Karneválon innen és túl!

KIÁLLÍTÁS

Szombathely - Savaria Múzeum nyitva: kedd–vasárnap 10–18 óráig. Selyemszálak, a kiállítás a természet- és a történettudomány aspektusából közelíti meg a selyemnek, mint a természet gazdag adottságaiból megszülető anyagnak, és mint a viselettörténet örök összetevőjének történetét. A „selyemszálak fonalain” keresztül bemutatja a selyem alapanyagainak széles spektrumát, bepillantást nyújt a magyarországi selyemgyártás ipartörténeti kulisszáiba, felvonultatja késztermékeit, s divattörténeti palettáján a selyemtextíliákból készült történeti viseletekkel hálózza be, végül az intimitás szférájába, egy női budoárba csábítja látogatóit. A tárlat október 29-éig tekinthető meg. Si si ru kou, avagy a titokzatos selyem kiállításmegnyitó. Kínában évezredek óta ismert, féltve őrzött titok, a Római Birodalomban költséges luxusáru: a selyem. A kiállítás a selyemszövés legendák homályába vesző történetét, a textíliák sivatagokat, tengereket és hegyvidékeket átszelő útját mutatja be, egészen a Római Birodalomban történő felhasználásáig. Pannoniai példák érzékeltetik téren és időn átívelő divatját, kulturális hatásait, a selyem őskori, középkori és kora újkori felhasználását. A tárlat megtekinthető október 29-éig. Változó kultúrák a változó tájban című állandó kiállítás – mely Vas megye őskorát bemutató tárlat.

Vasi Múzeumi Látványtár nyitva: hétfő–péntek 8.30–15.30, előzetes egyeztetés alapján (0620-275-2552).

Weöres Sándor Színház, aula: október 20-án, (kedd) 18 órakor, Miért szép? – Péreli Zsuzsa textilművésszel. Műhelytitkok, alkímia, életmorzsák a képzőművészet, az irodalom és a zene világából. A 13. Miért szép? témája, a gobelin. Az est vendége, kiállító képzőművésze: Péreli Zsuzsa Munkácsy-díjas, Érdemes- és Kiváló művész. A kiállítást megnyitja: Oroszy Csaba képzőművész. Közreműködik: Tolcsvay László zeneszerző. A kiállítás november 11-éig megtekinthető.

Weöres Sándor Színház, aula: Fragments – Dénes Nóra kiállítása. A tárlat megtekinthető október 18-áig.

Járdányi Paulovics István Romkert: kedd–vasárnap 10–19 óráig.

Vasi Skanzen: kedd–vasárnap 9–19 óráig.

Szombathelyi Képtár: szerda, péntek, szombat 10–17 óráig, csütörtökön 10–18 óráig. Szuppán Irén textilművész ikat kiállítása nyílik. Szuppán Irén Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes és Kiváló művész élete és munkássága 1981 óta az ikat technika felfedezésére és érzékeny alkalmazására irányul. Figurális múltidéző kompozíciói mellett absztrakt és elvont fogalmakat megjelenítő faliképeket is készít. Csendes visszafogottságú munkái finomságukkal egyben nyugalmat is árasztanak. Az ikat távol-keleti ősi technika, melyben a szövés során a kézzel megfestett láncszálak foltszerű színhatása dominál. A pamutszálakat egyenként megfestik a szövés előtt, így ezekkel hozzák létre a kész szövetben a foltszerű hatásokat. A technika tehát a kézi festés és a szövés érdekes együttese. A kiállítás október 29-éig látogatható. Imago. 5. Textilművészeti Triennálé. A több mint négy évtizedes hagyománnyal bíró textilbiennálék és – triennálék sorában az idei seregszemlén kiemelt szerepet kap a selyem. A kiállítást öt kategóriában hirdettük meg: fal- és tértextil, textildesign, nemzetközi miniatűrtextil, nemzetközi zászló valamint nemzetközi szalag. A több mint 1500 négyzetméternyi területen zsűri döntése alapján 18 országból 168 alkotó 202 művel mutatkozhat be a Képtárban. A kiállítás megtekinthető október 29-éig. Schrammel Imre gyűjteményes kiállítása nyílott. Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész, a Nemzet Művésze kiállítása, a művész alkotásainak Szombathelyre kerülése alkalmából. Schrammel Imre szombathelyi születésűként mindig erősen kötődött a városhoz. Régi elhatározása, hogy alkotásainak java Szombathelyen legyen folyamatosan megtekinthető. A leendő állandó kiállítás első lépéseként 100 alkotás kerül letétbe a Szombathelyi Képtárba. Ezek a művek Schrammel Imre fontos korszakait reprezentálják. A kiállításon belül kiemelt figyelemre számíthatnak a Herend számára készült porcelánszobrok, valamint a művész egyedi kísérletező kedvéről tanúskodó művek. A kiállítás december 17-éig tekinthető meg. Vörös Ferenc festőművész és tanítványainak kiállítása nyílt. A tárlat megtekinthető november 29-éig.

Iseum Savariense: szerda–szombat 10–17 óráig. Textilek a Holtak Birodalmában. A kiállítás fő attrakciója az 1951-ig a Premontrei Gimnáziumban őrzött, az egyiptológus szakmában „Szombathelyi múmia” néven ismert lelet. Feliratos és istenábrázolásos múmialeplek, vászon amulettek mellett egykori viseleti tárgyak és kiegészítőik révén mutatjuk be a textilfelhasználás e különleges, a magyarországi régészeti emlékanyagban alig fellelhető módozatát. Az egyiptomi múmiákon kívül Kr. u. 4–9. századi kopt textilek és a híres alsó-heténypusztai és vimináciumi, arannyal hímzett selyemszövet maradványok láthatók a tárlaton. A kiállítás megtekinthető október 29-éig.

Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár, Kutatószoba: kedd, szerda: 10–18 óráig látogatható.

Szombathelyi Egyházmegyei Könyvtár (Szily J. u. 1.): csütörtökön és pénteken a következő tárlatvezetési időpontokban látogatható: 9.00, 11.00, 13.00 és 15.00 órakor.

Agora – Művelődési és Sportház: „Szabadságunkért harcoltak – Magyar Hősök” címmel vándorkiállítás nyílt. Akik a szabadságért harcoltak... fotókiállítás 1848 és 1956 szabadságharcos hőseiről. A tárlat október 17-éig várja a látogatókat.

Vitalitas Galéria (11-es Huszár út 19.): október 16-án, (péntek) 17 órakor Szokolszky Miklós festőművész kiállításának megnyitója. A tárlatot Horváth János festőművész nyitja meg. A kiállítás október 30-áig látogatható, hétköznaponként 14–17 óráig.

Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Galériája: (Simon István u. 4.): Tóth István szobrász alkotásainak fotóiból nyílt kiállítás, mely november 9-éig látogatható naponta 8–18 óráig.

Szombathelyi Művészeti Szakközépiskola Társalgó Galéria: Farkas Imre képzőművész Parallel című kiállítása  november 13-áig látogatható, hétfőtől péntekig 10–18 óráig.

Cafe Frei: Silk Arts címmel, Dezse Kriszta kiállítása október 31-éig megtekinthető.

Hegyfalu - Képeslap Múzeum (Kossuth Lajos u. 19.): hétfőtől vasárnapig, 8–18 óra között látogatható (ettől eltérő időpontban telefonos egyeztetés után). A Trianon teremben a Magyar kultúra napja 3. rész – Hortobágy, Kalocsa és Kiskunhalas; Állatok világnapja – Tehenek; Vadászok és vadászat; Bor–utak; Lenin című tárlatok láthatók, a fogadóteremben március 15. és azt követő másfél év, a belső teremben pedig a Pápák – II. János Pál pápa címmel összeállított tárlat tekinthető meg.

Csehimindszent - Mindszenty József bíboros, hercegprímás szülői házában a Terror Háza Múzeum "A magyarok lelkiismerete, Mindszenty József (1892–1975)" című állandó kiállítása látható.

Acsád. Szociális otthon: a Képeslevelezőlapgyűjtők Egyesületének szervezésében, A fény éve címmel, kiállítás nyílt, mely november 4-éig várja az érdeklődőket.

Répcelak - Répce Galéria: Női alkotó művészek válogatott anyaga a Szombathelyi Képtárból.  Az ELŐTÉR-ben Pataki Jázmin 3. osztályos tanuló munkái láthatók. A kiállítás október 31-éig várja a látogatókat.

Kőszeg - Hotel Irottkő aula: a Csók István Művészegyesület vezetője Palcsó Julianna és meghívott vendégei, Annemarie Maruna, valamint Reinhard Atzl alkotásaiból nyílt tárlat. A kiállítás megtekinthető november 7-éig.

Jurisics-vár, Főnixház földszinti termei: Nagy Lajos gyűjtő petróleumlámpáiból látható kiállítás naponta 10.00–17.30 óráig.

Jurisics-vár: keddtől vasárnapig, 10–17 óráig látogatható. Megtekinthető tárlatok: Kőszeg Árpád-kori várai; Kőszeg a 15. században; Nagyhatalmi szembenállás Európában a 15. században; Szulejmán 1532-es hadjárata, Kőszeg ostroma; A kőszegi zálogbirtokosok; Eszterházyak; Földesúri asztal és konyha; Somogyi Győző Történelmi Arcképcsarnoka; de látogatható még a fegyvertár, a lovagterem, történelmi katonai viseleteket és fegyverzetet bemutató grafikai kiállítás, kőtár, a vár nyugati tornya; a kicsiket pedig a földszinten játszósarok, íjászat várja.

Koronaőrző bunker (Kálvária I. stáció előtt): a magyar szent korona történetét bemutató kiállítás tekinthető meg szombatonként 13–17 óráig, csoportok előzetes bejelentkezés alapján látogathatják a tárlatot.

Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont: 2015. év madara – a búbos banka címmel, természetfotó kiállítás a Búbos bankák életéről. A fotókat készítették: Bécsy László zoológus és dr. Zumpf András erdésztechnikus. A képek megtekinthetők december 18-áig.

Sárvár - Nádasdy Ferenc Múzeum: kedd–vasárnap 9–17 óráig nyitva. Mi vagyunk a huszárok! címmel állandó kiállítás nyílt. Magyarország egyetlen huszár kiállítása a leghosszabb ideig fennálló Nádasdy huszárezred emlékanyagára építve mutatja be a legmagyarabb fegyvernem évszázadait, egyenruháit, fegyvereit, hétköznapjait. A társezredek, mind a Hadik huszárok, Radetzky huszárok tárgyi emlékei is segítik elképzelni, milyen is volt egy huszár élete a békés vagy háborús hétköznapokon. Ezredtörténetek, személyes sorsok elevenednek meg a huszármúzeum állandó kiállításán.

Nádasdy-vár, Galeria Arcis: Pászthory Lajos kiállítása nyílott. A tárlat megtekinthető november 3-áig, hétköznap 10–18 óráig, szombaton 9–13 óráig.

Nádasdy-vár, Folyosó Galéria: október 17-én, (szombat) 17 órakor Czeglédi Boglárka és Simon Bálint kiállítása. A tárlatot megnyitja: Dabóczi Dénes művészettörténész. A kiállítás megtekinthető november 8-áig.

Körmend - Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum, állandó kiállítások: „Körmend és a Batthyányak évszázadai”, Cipőtörténeti Gyűjtemény. Időszaki kiállítás: "Érzékek érintése: Herend" – kiállítás a kastély dísztermében. Nyitva tartás: kedd–szombat 10–16 óráig.

Rendészeti Szakközépiskola (Alkotmány u. 5–7.): "A rendszerváltás utáni idegenrendészet története" című állandó kiállítás nyílott.

Vasvár - Helytörténeti Múzeum, állandó kiállítások: Domonkos rendház épülete, rendtörténeti kiállítás, Vas vármegye középkori története. Nyitva tartás: kedd–péntek 10–18 óráig, szombat–vasárnap 14–16 óráig.

Szentgotthárd - Színház aula: Lábodi Gábor: „Kézzel gravírozott üveglapok” címmel kiállítás nyílt. A tárlat megtekinthető október 25-éig, hétköznap 8–16 óráig.

Felsőcsatár - Vashegy. Vasfüggöny Múzeum: naponta 10–19 óráig várja az érdeklődőket. Csoportos igény esetén a tulajdonos (megépítő) vezetésével tekinthető meg, aki valós, megtörtént szökési kísérleteket mutat be a korhű, illetve eredeti eszközök segítségével a történelmi időszakok sorrendjében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!