A helyzet

2018.04.09. 06:30

Magyar példa

Sitkei Levente

A magyarság csendesen, békében összegyűjtött Európa-szerte 1,2 millió aláírást az őshonos kisebbségek védelmében, a Minority SafePack kezdeményezés keretében. Nem azért, mert ebből politikai tőkét lehet kovácsolni, hanem azért, mert

nekünk ez fontos, ha már úgy esett

a történelmünk, ahogy. A szív diadalaként mégis megszerveztük az aláírásgyűjtést, és a törekvést teljes siker koronázta. Mi, magyarok ezt akartuk, egy közösségként, bármennyire is igyekszik mindenféle hagymázas elképzelésekkel azt bebizonyítani a roppant modern liberális gárda, hogy a közösség, a nemzet olyan ódivatú elképzelések, amelyeknek a 21. században már nincs semmiféle létjogosultságuk.

A szomszédunkban levő, az alkotmánya szerint „egységes nemzetállam”, Románia pedig megkapta az intőjét az Európa Tanácstól. Bár Bukarest önmagát erkölcsi világítótoronynak tartja kisebbségvédelem szempontjából, s maga az EU nagy hatalmú vezetője, Jean-Claude Juncker mosolygós támogatását is bírja, a páneurópai szervezet arra szólította fel keleti szomszédunkat, hogy biztosítsa széleskörűen a kisebbségi nyelvek hivatalos használatát. Románia ugyanis sokszor ködösít, és nem sokat foglalkozik azzal, hogy nem minden polgára érti az államnyelvet. Az ördög mindig a részletekben bújik meg, ilyen a természete. Minden hivatalos dokumentum ellenére is kiderülhet, a magyarok közös fellépése szükséges ahhoz, hogy megmaradhasson mindenki Európában annak, aminek érzi magát. Nem megoldás. De jó példa minden európai számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!