Gregor Bernadett szerint a színészi életforma nem ütközik a családdal

Gregor Bernadettel az MTV stúdiója előtt futottunk össze, éppen kilépett az „egyenes adásból”, a Teadélután című műsorból. Egy fergeteges vígjáték, a Nejcserés támadás sikersorozatának apropóján hívták be a műsorba, amely az utazó színházként működő Gergely Theater produkciója. Egy éve járják ezzel az országot, mindenütt telt házas előadásokkal. A darab producere az ismert énekes- színész, Gergely Róbert, rendezője pedig Straub Dezső. A nyári szünet után fővárosi bemutatóval indult újra az utazó színház. Bernit körülvették a kollégák, dicsérték, mennyire csinos, kisimult és egészségesen napbarnított.

– Az idén a balatoni nyaralásunk nem éppen úgy sikerült, ahogy terveztük – meséli. – Tíz napig akartunk maradni, de a negyedik napon elromlott az idő és inkább hazajöttünk. A gyerekek nagyon élvezték, amíg lehetett fürödni a Balatonban és játszani a szabadban, de amikor jöttek a nagy viharok, elég barátságtalanná vált a vízpart. Bevallom, én cseppet sem bántam, hogy idő előtt hazajöttünk. Rájöttem, hogy mennyire szeretem a megszokott környezetemet, ragaszkodom a tárgyaimhoz, a fürdőkádamhoz. Négy nap után már egyszerűen hiányozni kezdett „az otthon”.

– Ránézésre indiai hercegnőnek néznénk, nem az jut az ember eszébe, hogy lám, ilyen egy „tyúkanyó”...

– Pedig van benne igazság. Számomra mindennél fontosabbak a gyerekeim, a férjem, a családom.

– Hogyan lehet összeegyeztetni a családi életet a színészi hivatással?

– Nagyon jól. Sőt, szerintem a színészi életforma egyáltalán nem ütközik az anyasággal. Először is van három hónap nyári szünet, a próbák hétköznap általában délelőtt tíztől kettőig tartanak, tehát nekem sokkal több időm jut a gyerekekre, mint annak, akinek két hét szabadsága van egy évben, és reggel nyolctól délután ötig dolgozik valahol.

– Ez igaz, de ott vannak az esték, amelyek csak ritkán szabadok...

– Ez igaz. Szerencsére a férjem nagyszerű apa és tökéletesen áthidalja a jelenlétével, a gondoskodásával azt a néhány órát. Fürdet, mesél, vacsorát ad, szóval az esti előadások egyáltalán nem okoznak gondot.

– Azt írják a bulvárlapok, hogy Álmos, a kisebbik fiú nagyon anyás...

– Mi több, a nagyobbik, Bence is az. Igaz, hogy amikor még őt egyedül neveltem, sokkal nehezebb volt. Édesanyám már nem élt, édesapám, Gregor József pedig elfoglalt volt és távol is lakott tőlünk. Nem számíthattam úgy nagyszülőkre, mint az átlagos kisgyerekes anyák. Bence bölcsibe- oviba járt, a nehéz helyzeteket gyakran bébiszitterrel próbáltam megoldani. Álmos pedig most négyéves, eddig nem járt oviba, s lehet, hogy az idén sem fog. Hiába jártam körbe a környékünkön minden óvodát, akkora a zsúfoltság, hogy csak várólistára vették fel. De nem nagyon erőltetem, az sem tragédia, ha az idén sem lesz ovis. Ha kell, viszem magammal a próbákra, jól érzi magát a közelemben, amíg én dolgozom. Bencénél láttam, hogy nagyon hiányzik neki a gyerekek társasága, a kicsinél ezt még nem tapasztalom. Ha netán bekövetkezik, nyilván mindent megteszek, hogy közösségbe kerüljön. Van még egy szempont, ami miatt félek: az oviban első időben a gyerekek gyakran megbetegszenek. Tavaly, amikor Álmossal megpróbálkoztunk, néhány nap múlva kórházba került. Senkinek nem kívánom azt a két napot infúzión, amíg ki nem derült, hogy nincs komoly baja. Olyan anya vagyok, aki nem képes igazán odafigyelni, a munkára koncentrálni, ha beteg a gyerek, ha nincs minden rendben. Akkor semmi más nem fontos a számomra, csak hogy ott legyek mellette. Tudom, én is hibás vagyok abban, hogy még nem jár óvodába, de úgy érzem, ez most így van jól.

– Ilyenkor mennyire szaporodnak meg a teendők? Egyszerre indul a színházi szezon és az iskola.

– A nagyfiam tizenöt éves, most kezdi a középiskolát, emelt szintű matematika tagozaton. Bizony nem kis feladat elindítani a suliba, a költségekről nem is beszélve. A tankönyvekért az idén már maga megy el, a tanszereket viszont én fogom megvenni.

– Be szokták osztani, mikor, ki, mit csinál?

– Nem igazán jellemző, mert mindig mindent anya csinál..., de most majd másképp lesz. Meglátjuk, hogyan sikerül.

– Milyen szerepek várják az induló évadban?

– Nem panaszkodhatom. A Budaörsi Játékszínben a Mágnás Miska című operettet próbáljuk, Marcsa szerepét játszom benne. Nem teljesen új számomra, mivel tíz éve már bemutattuk Szolnokon, Iglódi István rendezésében. A Gergely Theaterrel is készülünk egy újabb bemutatóra, a tervek szerint novembertől játszszuk majd. Ezenkívül októberben Sopronban mutatjuk be Koncz Gáborral a Könnyű erkölcsök című kétszemélyes darabot, amelyet mi régóta játszunk, de a színház most repertoárra vette. Elég sokat fogok ingázni, egyrészt Sopron és a főváros között – 16 előadásunk lesz –, másrészt az önálló sanzonestemmel, amellyel ugyancsak több vidéki helyszínre meghívtak, és az utazó színházzal is. És észre sem vesszük, elröpülnek a hónapok és máris itt lesz a karácsony. Az idén szeretnék időben felkészülni rá.

– Mi igaz a sajtóhírekből, hogy esetleg újabb baba is érkezhet?

– Nagyon boldog lennék, ha így alakulna. Most még nincs útban, de készen állunk rá. Annyira nagy boldogság a család, engem teljesen kielégít az anyai szerep. Én elsősorban anyuka vagyok, és csak azután dolgozó nő. Szeretem, amit csinálok, sok örömöm van benne, így komplex az életem. De színház nélkül biztosan lehetne élni, gyerek nélkül viszont nem lenne érdemes.