Púder Nélkül

2010.11.18. 13:51

A kerek szörnyecske története

Platon, az ókori idealista filozófus Lakomája című művéből ismert az androgün története. A kerek szörnyecskének két feje, négy karja, négy lába és két neme volt.

Merklin Tímea

Nagy erőt képviselt, féltek tőle az istenek, Zeusz – hogy meggyengítse – kettévágta. Így jött létre a két fél, akik azóta is egymást keresik a világban, egymás után vágyakoznak, hogy újra létrejöjjön az egység. Ez azonban nem a fizikai testekkel létrehozott egységet jelenti, hiszen nem abban lakik az a hatalmas erő, amitől még Zeusz is megrettent.

Az egységélmény, a belső harmónia adta a kerek szörnyecske istenekével vetekedő erejét. Ez volna a szerelem? A mai felnőtteknek – és fiataloknak is – szól a régi mese, aminek forgatókönyv-változatait ki-ki maga írja cselekedeteivel és tapasztalataival. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!