Púder Nélkül

2010.11.05. 14:07

Törékeny és mesteri nő - Lakásfelújítás saját kezűleg

Nőies nőként is végezhetünk férfias feladatokat, ha szeretnénk, vagy éppen ha rászorulunk. Így volt ezzel Perlaki Andrea is. A fiatal székesfehérvári hölgy megtapasztalta, egyszerűbb lerakni a parkettát, mint szakembert, mestert keresni. Ráadásul olcsóbb is.

Miskei Anita

- Jó szakembert találni nehéz - vágott bele történetébe Perlaki Andrea. A csinos, fiatal hölgy néhány éve ugyanis megtapasztalta, nehéz megfelelő szakmunkást találni. Álmai elérhető közelségbe kerültek, amikor megvette lakását, néhány átalakításra, apróbb-nagyobb felújításokra azért szükség volt. Nem csoda, hiszen szerette volna saját ízlése szerint kialakítani otthonát.  Talán mindannyian átéltük már, milyen is, amikor szakemberekhez fordulunk.

- Festés, parkettázás, a bútor összeszerelése... Mind-mind egy-egy szakembert igényelt volna. Azok azonban, akiket barátaim, ismerőseim ajánlottak,  zsúfolt naptáruk miatt elérhetetlennek bizonyultak. Több hónapos várakozás helyett tovább keresgéltem. Napjainkban, amikor munkanélküliségről hallunk, azt gondolnám, hogy könnyedén akad olyan, aki segítségemre lehet. Ám úgy tűnt, a felsorolt feladatok óriásinak bizonyultak a mesterek számára. Némelyik túl drágán dolgozott, mások pedig egyszerűen el sem jöttek, vagy szabadkozva újabb időpontot ajánlottak. Végül úgy határoztam, magam látok neki a feladatoknak - mesélte Andrea, aki elárulta, hogy a kézikönyvek, s a családi tapasztalatok beszerzése után elkezdte otthonossá varázsolni lakását.

- Egyszeriben minden olyan nehéznek tűnt. Aztán lassacskán megoldódtak a dolgok. A festék színét kiválasztottam, s hamar kiderült az is, egyszerűen felvihető a falra. Sokat segítettek az üzletekben. Parkettát szerettem volna a nappaliba, kiválasztottam a színárnyalatot, majd kezdődhetett a munka dandárja, a lerakás. Rá kellett döbbennem arra, hogy egyszerűbbé, otthon, házilag is elvégezhetővé váltak egyes feladatok. Modern anyagok, egyszerűen megvalósítható  megoldások, röviden így foglalhatnám össze a felújítást. Ha egyszer belekezdünk, azonnal rákapunk az ízére, s meg sem állunk, amíg el nem készül a mű - mondta a fiatal nő, aki  végül megmutatta otthonát. Minimalista dizájnú bútorok, egy dolgozósarok, amelynek összeszerelését teljes egészében Andrea végezte. Vidám színben pompázó falak, apró, finom kiegészítők kerültek a polcokra. 

- Ma már, ha az otthonom szót kiejtem, nem a gyermekkori szobám, hanem saját lakásom jut eszembe, amelynek berendezése a saját ízlésemet tükrözi - mondta Andrea. Az ifjú hölgy hozzáfűzte, kezdő szakemberként nem is sejtette, a későbbiekben milyen büszke lesz majd az általa végzett munkára. - Megdolgoztam érte, megtapasztaltam, mekkora értéke van a munkának. Volt, ami sikerült elsőre, az üvegasztal lába azonban most is túl laza. A hiba okára még nem jöttem rá, de szeretném mielőbb megtalálni - mondta.

Andrea elmondta, nőként is képes volt helytállni azokon a területeken, amelyeket bizony ma is férfias szakmákként emlegetnek. Azonban úgy vélekedett, a kiszolgáltatottság, amit eleinte érzett, szörnyű, sőt bántó volt. Annyi azonban bizonyos, ma már nem esne kétségbe, ha újabb lakásfelújításba kezdene.

Európa egyetlen női hídmestere Hanák Tímea, aki gyakorlatias gondolkodású, ezért választotta az építészmérnök pályát a bölcsészet helyett. A kőröshegyi völgyhíd mestereként minden nap átvizsgálja.

Ballainé Krikker Zsuzsanna már közel 20 éve áll a Magyar Honvédség szolgálatában. Azt mondta, hogy női mivoltja miatt eddig nem érte hátrány, az előrejutása is gördülékenyen ment, nincs akadály számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!