Púder Nélkül

2010.11.10. 10:31

Trendi fürdőszoba fiataloknak: hódít a minimal art

Milyen legyen a nagykamaszok külön fürdőszobája? – fordult Szép otthon rovatunkhoz tanácsért egy kedves olvasónk, aki családi házukban gyorsan cseperedő gyermekei számára saját lakrész kialakításába fogott. Trendi, ám mégsem méregdrága megoldást szeretne.

Osváth Sarolta

A kérdésen cseppet sem lepődött meg Kálmán István, a CsempePiramis ügyvezetője. Mint elmondta, manapság sokan igénylik a hagyományostól eltérő, fiatalos stílust a fürdőszobában is. Az úgynevezett „minimal art” szerencsére a kínálatban is megjelenik, így ma már nem kell sok utánajárással számolni a kívánt anyagok beszerzéséhez. Nem árt viszont előre megtervezni, mit is akarunk – hangsúlyozza. Sokan az üzletben, hirtelen döntenek az ott éppen megtetsző burkolatokról, anyagokról, és később megbánják, mert kiderül, hogy nem illenek össze. Mindenképpen jó előre ki kell gondolni a koncepciót – a szülőknek nem árt egyeztetni a fürdőszoba leendő használóival is. A fürdőszoba manapság sem csak egy-két évre készül, szerencsésebb, ha nekik is tetszik minden részletében.

Mindenekelőtt abból induljunk ki, hogy a házon belül már van egy nagyobb, „családi” fürdőszoba, amelyben kényelmes fürdőkád és zuhanyozó egyaránt található. A fiatalok egyébként sem ragaszkodnak a kádban való fürdőzéshez, a tapasztalatok szerint sokkal inkább a zuhanyozót részesítik előnyben. Gyakran a hellyel való takarékosság miatt nincs is másra ésszerű lehetőség. A fiatalos stílushoz inkább a tálca nélküli kivitel ajánlható, amelynél a kritikus pont a víz elvezetésének tökéletes technikai megoldása. Elegánsabb az átlátszó üvegfalú zuhanyfülke, de pénztárcától és ízléstől függ, hogy mit választunk.

A trendi stílus a hagyományostól abban is eltér, hogy nem a szokásos, falról levehető, kézi zuhanyrózsa kerül a fülkébe, hanem egy széles, úgynevezett esőztető zuhanytányér, amelyet a legmagasabb családtaghoz igazítva rögzítenek a falba. Vannak, akik azért mindkét változatot beszereltetik, ez ugyanis nem rontja el az összhatást, viszont praktikusabb, sőt a szabályozható kézi zuhanyrózsa a vízfogyasztás szempontjából takarékosabb is.

A fürdőszoba stílusát, hangulatát alapvetően meghatározzák a burkolatok. Érdemes azonban különbséget tenni a nőies és a férfias stílus között. A minimál trend általában a sötét árnyalatokat helyezi előtérbe, nagyon divatosak a szürke és a barna különböző árnyalatai. Fiatal lányok általában jobban kedvelik az élénk vagy világos színeket, úgymint a piros, a kék, a zöld, a narancs, illetve a bézs vagy a sárga.
A burkolóanyagok méretei is eltérnek a hagyományostól. A 20x25-ös tradicionális csempeméretet már rég elfelejtettük. A trend sokkal nagyobb méreteket diktál: a 25x25-ös, 33x50-es, 30x60- as csempe és járólap sem ritka. Ezek elsősorban tágas helyiségben helyezhetők el gazdaságosan. Az egységes stílus jegyében az összhangra nagy gondot kell fordítani.
– Figyeljünk azonban arra, hogy ne legyen túl sötét, komor az összhatás – hangsúlyozza Kálmán István. A stílus megengedi, hogy világosabb színekkel, bézzsel, halvány szürkével megtörjük akár a falak, akár a padlóburkolat egyhangúságát. Néha elég csupán egy-egy csík vagy dekorcsempe. A csíkok egyébként is divatosak, akárcsak a különböző léptékű mozaikburkolatok. A minimál stílus nem „szereti” a sokféleséget, ezért dekorként is többnyire matt fényű fémprofilokat használjunk.

A padlóburkolók közül most talán a „legmenőbb” a sötét színű, fapadló vagy parketta mintázatú kerámialap. Látványra szinte tökéletes a hatás, mivel sokféleképpen felrakható, éppen úgy, mint a padló vagy a parketta. Előnye, hogy kerülhet alá a napjainkban ugyancsak nagyon kedvelt és praktikus padlófűtés – tanácsolja a szakember. Vannak nagyon szép stilizált mintázatú csempék, amelyekből egyegy darab, mint egy szép kép vagy fotó, különlegessé varázsolja a helyiséget.

A szaniter ma már általában fehér vagy tört fehér, a változatosság az anyagokban és a formákban van. A mosdó lehet kerámia, porcelán vagy öntött márvány, a formák e stílusban általában szögletesek. A fiatalok számára a fürdőszoba- felszerelésekből is matt vagy krómozott fémes darabokat válasszunk. Ügyeljünk arra, hogy a tükör formája, nagysága, kerete – ami szintén meghatározza a helyiség hangulatát – ne üssön el a stílustól.
Általános trend, hogy a fürdőszobát is igyekszünk lakályossá tenni, egy-egy puha ülőke, karosszék vagy pihenőágy elhelyezésével. Ne feledkezzünk meg arról, hogy az ifjú nemzedék a fogmosás közben is szeret zenét hallgatni, szorítsunk helyet legalább egy dizájnos órás rádiónak vagy mini hifinek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!