Púder Nélkül

2010.12.13. 06:59

Kíméletlen önvallomás Bencze Ilonától

A királynői termetű, ma is gyönyörű szőke színésznő könyvet írt. Bencze Ilona az Arány és erény címet adta első könyvének, szándékoltan nyitva hagyva a lehetőséget, hogy esetleg lesz második is. A sikeres művész miért keres új önkifejezési formát? – ezzel e kérdéssel mentünk el a könyv bemutatójára, a Madách Színházba.

Osváth Sarolta

„Van egy nagy kék füzetem, amibe egy idő óta jegyzetelek, csak elő kellett venni. Már többször nekiveselkedtem. Írtam, aztán abbahagytam, vagy visszaolvastam és elvetetettem. Az írás késztetés. Valami muszáj. A saját történeteimet, amióta élek, írom, de csak most vetettem papírra. Nem vagyok író, színésznő vagyok.”
Az idézet Bencze Ilona első könyvéből való, hiszen mint szerző, mi mással is indíthatná kegyetlenül őszinte önvallomását, minthogy magának is megmagyarázza a legfontosabbat, írni: „valami muszáj”.  A háttérben persze vannak prózaibb dolgok is: a Galenus Kiadó igazgatója konkrét ajánlatot tett a művésznőnek egy róla szóló könyv megírására, pontos, kőbe vésett határidővel. A mindig fegyelmezett művész és a lelke mélyén még ma is „jó tanuló” kislány teljesítette a feladatot. Alighanem kiválóan. Sőt, sikerre éretten.


Különös műfajú művet vesz kézbe az olvasó: Bencze Ilona ritka nehéz irói megoldást, az öninterjú formáját választotta az őszinte kitárulkozásra. Saját magát kérdezi belső énje, és nem kegyelmez a kérdésfeltevésekkel. Nem enged lazítást, a lényeg elkenését, sokszor már úgy érzi az olvasó, vájkál saját lelkének mélységeiben.

- Ez is én vagyok – mondja a művésznő – és pontosan azért választottam ezt a formát, hogy ne sikkadjanak el a valódi kérdések. A színésznő a színpadon, a filmen elbújik a szerep mögé, mintha nem is ő lenne, illetve igen is, meg nem is. Csodálatos csiki-csuki játék ez. Könyvet írni úgy általában valamiről, hasonló bújócska, de magamról .? Bepillantást engedni a lélek nyitott kapuján, kockázatos vállalkozás. Különösen jelen világunkban, ahol minden kapu tárva-nyitva, test, lélek, szív és agy „kitárva a piacra". Gyakran arány és erény híján. Nem véletlenül adtam ezt a címet a könyvnek egy reggel, amikor felébredtem és ez jutott eszembe. A másik vezérgondolat, ami megfogant bennem, az „érték és mérték”. Lehet, hogy a következő könyvem erről szól majd?  Nem hiszek a véletlenekben. Annak is oka van, hogy én most szerző lettem. És hogy épp most lettem az.

Mint ahogy annak is, hogy a sikeres színésznő útját járja az egykori csurgói kislány, aki beleszületett egy nagyon szegény vasutas családba, és hihetetlen hátrányokkal indult az életben.

- Az utolsó, ami eszébe jutott volna rólam bárkinek, hogy ez félszeg, szőke kislány – aki öt kilósan, 67 centisen nagyon nehezen jött a világra, egy életre megpecsételve anyukám egészségét – egyszer színésznő lesz. Sokkal egyszerűbb út állt előttem: férjhez megyek a faluban, gyerekeket szülök, esetleg valami irodai munkát végzek és éldegélek, míg meg nem halok. De ugyanúgy el is kallódhattam volna, lehettem volna rossz tanuló, és legfeljebb segédmunkásig viszem. De nem így történt. Tanultam, küzdöttem illetve küzdök a mai napig és most itt tartok. Mindehhez kellett a biztonságot, melegséget, erőt adó nagy család, mert szerencsére még négy testvérem született, akikkel kivételesen szoros szálak fűznek össze. 

Sok szó esik a férfiideálokról, majd a párkapcsolatokról is. Aki„bulváros, celebes intimitásokat vár, csalódni fog. Az önvallató színésznő ebben is mértéket tart. Maga – és a beavatott olvasó előtt - nem tagadja, hogy az ideálja a párkapcsolatban, akár házasságban élés, de őszintén feltárja, férjével, Maros Gáborral, akivel még főiskolásként kerültek össze, túl fiatalok voltak, házasságukban kevésnek bizonyult az összetartó erő. Ma már –  sok-sok édes-keserű tapasztalat árán – tudja: a nagyapa, az édesapa és az öccse példája, amely három emberként adott ki egy tökéletes férfi ideált, egy emberben nem található meg.

- Féltem a kapcsolataimban, ami mögött a saját bizonytalanságom húzódott meg. Ma pedig néha megrémülök, attól, hogy mennyire szeretem az egyedüllétet, azt, hogy a magam ura vagyok, hogy korlátlan a szabadságom. Lehet, hogy tudat alatt azt programozom, hogy ez a helyzet ne változzon? 

A kislányával való kapcsolatáról is kíméletlen őszinteséggel ír. „Mindig szerettem volna nagyon jó anya lenni, és a legnagyobb fájdalmam, hogy nem sikerült. Az én kicsikém sokkal jobbat érdemelt volna. Miért választott engem?” – teszi fel könyvében az önmarcangloló kérdést.
- A szívem facsarodik belé, ha arra gondolok, mennyit volt másokkal, egyedül Ha visszamehetnék az időben, ezt a fejezetet biztosan másképp csinálnám.  Én megpróbáltam családfenntartó, lenni, színésznő és anya, és mindent száz százalékon, amiből az első kettő valahogy ment, de az anyaság Később, már majdnem felnőtt korában visszagöngyölítettük azt az időszakot. Igazán akkor döbbentem rá, mennyit hibáztam, pedig nem vádolt, azt mondta, tudta, hogy nem tehettem mást.

- Talán sokan félre értik ezt a vallomást, de nem arról volt szó, hogy a magam örömét keresve hagytam magára a gyermekemet. Túl sok időt vett el tőlem a munkám, mint megélhetési forrás és mint szenvedély, amit aztán lelkiismeretfurdalás követett, és ezért mindent megengedtem neki, kényeztettem. Ma már harmonikus a kapcsolatunk, de ezért mindketten megszenvedtünk.

Az Arány és erény - egy kivételesen őszinte és ugyanakkor mégis rejtőzködő ember önarcképe. Mindenről szól, ami a művésznő eddig eltelt életében fontosnak számít. Szakma, kollégák, hétköznapi megfelelés, egészség, öregedés, versek és vetkőzés   Bencze Ilona sok segítséget ad személyisége megfejtéshez, de csak az tanul belőle, aki hasonló önvizsgálatra képes.

Ezek is érdekelhetik