Púder Nélkül

2010.12.25. 07:38

Trauma: Anya, te vagy a Jézuska?

Ki emlékszik arra, milyen érzés volt megtudni, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot karácsonykor? Mi történik akkor? Vége a csodáknak? Bizonyos szempontból igen. Az viszont nem mindegy, hogyan éljük meg, illetve hogyan segítjük át gyermekeinket ezen a traumán. Mert trauma ez, nem is akármilyen.

Gaál Julianna

- Óvodában szerencsére nincs még dolgunk ezzel - mondja Dévai Ágnes, balatonfüredi óvónő-, itt még minden kisgyerek egyöntetűen hisz a Jézuskában, és ezt a hitet mi is erősítjük bennük. Olyan előfordult már, hogy a szülő szólt nekünk, hogy az idősebb testvér leleplezte a Jézuskát otthon, de ettől függetlenül ez a kisgyerek is ugyanúgy csatlakozott a csodaváráshoz az oviban, mint a többiek.

Az is érdekes, hogy bár együtt készítünk karácsonyi ajándékot szülőknek, nagyszülőknek, ez sem zavarja meg őket, nem vonják le belőle azt a következtetést, hogy akkor esetleg otthon sem az angyalok járnak-kelnek. Ugyanúgy könnyedén megoldják a praktikus problémákat, mint például azt, hogy hogyan jut be a Mikulás vagy a Jézuska az oviba, amikor az be van zárva. Idén Mikuláskor kétszer kaptak a kicsik ajándékot, és akkor azon kezdtek el meditálni, hogy vajon hol tölthette a Télapó az éjszakát. Biztos a padláson, mondta az egyik gyerek, és a többi ezt azonnal el is fogadta. A legtöbb kérdést ugyanígy megoldják, nem is kell nekünk válaszokon törnünk a fejünket.

A kisgyermekeknek alapvető szükségük van arra a karácsonyi élményre, hogy ők legyenek a középpontban, hiszen többek között éppen ezáltal tanulják meg, hogy ők is fontosak, hogy szeretik és figyelembe veszik őket, akkor is, ha önmagukat kicsinek, gyengének, jelentéktelennek érzik a felnőttekhez képest. A Mikulás vagy a Jézuska, amikor ajándékot hoz a gyermeknek, arról biztosítja őt, hogy van valahol a világban egy jóságos lény, aki figyeli, szereti, számon tartja és elfogadja őt úgy, ahogy van.

Egy kicsit más a helyzet a szülőkkel, nevelőkkel, hiszen ők büntetnek is, ha erre van szükség, és ráadásul nem is mindenhatók, magyarán emberből vannak, időnként fáradtak, idegesek, és nem utolsósorban sokszor nincs is pénzük minden kívánságot teljesíteni.


A karácsonyi mágikus illúzió öt-hat éves korig nagyon fontos a kisgyermekeknek, illetve a misztikus világ, a mesék, bennük a tündérek, koboldok, varázslók világa. Ezek segítségével képesek ugyanis feldolgozni és a saját nyelvükre lefordítani a világ történéseit. A karácsonyi csodának van még egy fontos tényezője: a karácsonyi ajándékot, a szeretetet nem kell viszonozni, nem kell megfelelni különféle elvárásoknak. Az utóbbi érzés azonnal megszűnik, amikor a gyermek rájön, hogy a szülő adja az ajándékot.  

- Az iskolába kerülve a gyerekek gondolkodása is megváltozik, reálisabbá válik - teszi hozzá az óvónő. - Ebben az életkorban nagyon fontos az, hogy a szülők hogyan kezelik azt, hogy  gyermekük rájött, nem a Jézuska vagy az angyalkák lopóznak be a szobába és teszik a fa alá az ajándékot. A cél ekkor az, hogy elérjék, hogy bár a gyermek tudja az igazságot, a csodavárás élménye mégis megmaradjon. 

Éppen ezért nem jó, ha a gyerek túl korán rákényszerül arra, hogy meglássa a realitást, ha a szülő elmagyarázza, hogy az ajándékot ő veszi, de csak akkor, ha jó gyerek lesz, ha szépen viselkedik  vagy ezt más feltételekhez köti. Ennek a következménye az lehet, hogy a fantáziavilág beszűkül, a belső biztonság helyébe állandó kétkedés kerül, és a gyerek kénytelen lesz túl korán felnőni.


A gyermekek fejében nem okoz ellentmondást a mese és a realitás keveredése, igényük van arra, hogy a való világ egyszer csak tündérországgá változzon. Hinniük kell még a mágiában, hiszen  ez segíti őket abban, hogy megbirkózzanak a szorongásaikkal, a félelmeikkel, illetve, hogy megmaradjon az a hitük, hogy a világ alapvetően jó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!