Púder Nélkül

2011.02.23. 12:12

A női oktatás uniós stratégiájáról

Washington - Az Európai Unió tavaly elfogadta a nemek egyensúlyára vonatkozó stratégiáját, amelynek keretében a 2010 és 2015 közötti időszakban hangsúlyozott szerepet kap a nők oktatása, a többi között a természettudományok területén - jelentette ki kedden New Yorkban, az ENSZ-ben elmondott felszólalásában Réthelyi Miklós, Nemzeti Erőforrás Minisztérium tárcavezetője.

MTI

A miniszter az MTI-nek telefonon elmondta, hogy az uniós elnökség képviseletében az ENSZ Nők helyzetével foglalkozó Bizottságának (CSW) 55. ülésszakán az EU egyeztetett álláspontját ismertette. A tanácskozás idei kiemelt témája a nők és leánygyermekek részvétele az oktatásban, képzésben, tudományban és technológiában, beleértve a nők támogatását a teljes foglalkoztatottsághoz és a minőségi munkához való hozzáféréshez.
   
A 11 napos tanácskozás első napjának felszólalói egyebek között hangsúlyozták, hogy a gyengébb nem képviselőit is határozottan be kell vonni a természettudományos képzésbe, s hogy ezen a téren a férfiak között is egyre nagyobb hiány mutatkozik. Elhangzott, hogy a nők oktatását minden életkorban biztosítani kell, egyebek mellett azért, mert a gyermekkorban elszenvedett lemaradás később nehezen pótolható. Fontos hangsúlyt kapott a nőkkel szembeni erőszak társadalmi és kulturális kiváltó okainak visszaszorítása.
   
Réthelyi Miklós egy, a konferenciához csatlakozó kerekasztal-beszélgetésen példaként hozta fel a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány magyarországi tevékenységét azzal kapcsolatban, hogy tanácsadással, üzleti tervek kidolgozásával és pénzügyi ismeretek oktatásával hogyan lehet segíteni nők vállalkozóvá válását.
   
A Nők helyzetével foglalkozó Bizottság (Commission on the Status of Women) 1946-ban alakult meg az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) égisze alatt. A CSW éves ülésszakain a világszervezet által 1995-ben megrendezett, IV. Nők Világkonferenciáján elfogadott Pekingi Akció Platform végrehajtásának eredményeit vitatják meg a részvevők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!