Púder Nélkül

2011.02.14. 14:58

A Supernem énekese új lemezről, szülinapról, bulvárról

Nem akarnak mindenáron a médiában szerepelni, mint mondják, nincs is rá szükségük. Bár határozott véleményük van a tévében mindenáron feltűnni akaró egyénekről, a Supernem zenekar most is inkább új lemezére, koncertfellépéseire koncentrál.

Matolcsi Renáta

A banda tagjai, Pulius Tibor, Mozsik Imre és Papp Szabolcs stúdióba vonultak, de az alkotói munka közben utóbbit azért el tudtuk kapni néhány kérdésre. Szabi a rá jellemző vidámsággal és őszinteséggel beszélt.

- Azt mondja, nem kérnek okvetlenül a médiából, mégis szerepelt néhány éve Majkával az egyik kereskedelmi csatorna nem éppen kultúrjellegű műsorában.

- Még a kezdetek kezdetén csöppentem bele a médiába, és nem is volt vele semmi bajom egészen addig, amíg már nem az utcáról kezdték berángatni az embereket, hogy legyenek műsorvezetők, sztárok, médiaszemélyiségek. Én úgy gondolom, hogy azok az emberek legyenek a tévében, szerepeljenek az újságban, akik tényleg csinálnak valamit, valóban kitűnnek valamivel a civil, hétköznapi emberek közül. Való igaz, sok mindenben kipróbáltam magam, még „akasztott ember” is voltam. Ezért tudok véleményt mondani és ezért van az, hogy nem akarunk minden áron a médiában szerepelni. Nincs is rá szüksége a zenekarnak, máshogy működnek ma a dolgok.

- És valóban működnek nagy csinnadratta nélkül is, mert az mr2 Akusztik műsora után sokan feltették a kérdést: miért nem hallani a zenekart többet a rádiókban?

- Az a koncert valóban nagyon jól sikerült, nekünk is meglepetés volt így hallani a dalokat. Sokan mondták, hogy most értették meg sok dalnak a lényegét, szövegét, ami elvész egy hangos klub vagy fesztivál bulin. Nagyon dallamos és harmóniadús zenét játszunk, ami meghatározó egy dal hatását illetően. Az rádiós koncert pont arra volt jó, hogy nyissunk mások felé is. Igazi élmény volt például egy vonósnégyessel próbálni Bujtor Balázs vezényletével. Hatalmas munka volt megírni, és papírra vetni a szólamokat, amit nagyon köszönünk Józsa Sándor barátunknak, akivel mellesleg az első három lemezünket készítettük. A pozitív fogadtatás hatására tervezünk még ilyen bulikat, lehet, hogy országszerte is.


- Most azonban reggeltől estig a stúdióban vannak.

- Így van. Az új lemezünk tavasszal fog megjelenni Tudományos fantasztikus pop címmel. A lemez címéből kiindulva mind a három szó jelen lesz az albumon, stílusában így érdekessé téve azt. Zenénk lényege nemhogy nem változott, hanem új lendületet kap. A szokásos, háromakkordos nótákat hangszerelésben most egy új emberrel, producerrel gondoljuk át, ő pedig nem más, mint Takács Zoltán  Japán, a HS7 zenekar zongoristája és számos híres magyar előadó lemezének producere. Három lemezt készítettünk eddig ugyanazon a vonalon, és ezek mind - úgy érezzük - nagyon is rendben vannak, és beváltották a hozzájuk fűzött reményeinket, de most valami mást akarunk művelni. Már az első lemezen születtek olyan dalok, amelyek nem trióra voltak megírva, és nem is így vettük föl. Oda jutottunk, hogy már nem is akarjuk trióban eljátszani az új lemez anyagát, ezért Kubányi Bálint személyében új taggal bővült a zenekar. Az új album felvételei során így már merészebben nyúlhattunk a zongorához, és a különböző „agytépő” effektekhez. Ehhez óriási segítséget nyújt Japi, aki kifinomult stílusérzékével és zenei rutinjával, szakértelmével kívülről és más szemszögből tudja látni és láttatni a zenénket.



- Az országjáró koncerteken is hallható lesz majd egy-két új szám?

- Természetesen. Jó néhány új dal bekerül a koncertprogramba, viszont nyilván nem hagyhatjuk ki a régi nótákat sem, amelyeket már ismer, és általában követel is a közönség.

- Néhány nap múlva 35 éves lesz. Amikor a Jack Jack-ben zenélt Ganxsta Zolival, ő azt mondta: a Szabi az, aki valóban éli az életet. A nagy pörgésnek azonban ára is van. Nem bánt meg soha semmit, minden úgy volt jó, ahogy volt?

- 35, tényleg! Egyre jobban érzem magam abban, amit csinálok, és akikkel csinálom, de persze ez nem a „révbeérés esete Tóth Marival”. Rengeteg tervem van még, és rengeteg elfecsérelt évünk van még az életben. Az ember követ el hibákat, nem is ezzel van a baj. A baj ott kezdődik, ha nem tanul belőle és nem figyelmeztet rá másokat is. Sokkal jobban oda kellene figyelnünk egymásra azért, hogy mindenkinek jobb legyen. Elég zűrös világot élünk mostanság.

Papp Szabi pár éve Mester Tamással, Ganxsta Zolival és Tóth Tibivel megalakította a Jack Jack zenekart és egy angol nyelvű lemezt is készítettek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!