Púder Nélkül

2011.03.21. 09:54

Modellből lett műsorvezető Iszak Eszter

Iszak Eszter szerint a legfontosabb, hogy az ember kitartó legyen, s ne adja fel azt, ami első nekifutásra nem sikerül.

Matolcsi Renáta

- Ha igazán akartam valamit, olyan voltam, mint akit ha kidobnak az ajtón, visszamászik az ablakon – mondja a VIVA tévé műsorvezetője. – Hiába mondták, hogy a modellkedéshez alacsony vagyok, addig mentem, míg sikerült megvalósítanom az álmomat. Sokat dolgoztam Hongkong-ban, Thaiföldön, Japánban, Milánóban.

S bár a modellkedést nagyon szerette, elment a zenecsatorna műsorvezető válogatójára. Több forduló után ő lett a kiválasztott, és bizony egyből a mélyvízbe dobták: hétköznap délutánonként élő adásban beszélget zenészekkel, énekesekkel. Az általa vezetett slágerlista, pedig egy új kezdeményezésnek köszönhetően már 15 kereskedelmi rádióban – köztük Szombathelyen, Dunaújvárosban és Zalaegerszegen - is hallható.

- Én magam is utánanézek dolgoknak, de a szerkesztők is segítenek a felkészülésben. Komolyabb bakim, vagy kínos jelenetem még nem volt szerencsére, de a névmemóriámon még van mit csiszolni.  Az is igaz, hogy az én zenei ízlésem kicsit más, mint a mai 13-20 éveseké, s bevallom, volt olyan külföldi előadó, akiről eddig nem is hallottam.

Eszter folyamatosan képzi magát, jelenleg pr-marketinget tanul, s barátjától, a szintén műsorvezető Istenes Bencétől is elfogadja az apróbb tanácsokat.

- Nem szoktunk szakmai kérdéseken lamentálni, bár én szívesen venném a műsorvezetői feladatokat a továbbiakban is – tette hozzá Eszter, aki a fiataloknak is ennyit üzent: legyenek céljaik és valósítsák meg azokat kitartó munkával.

Iszak Eszter 1987. november 8-án született Budapesten, ám egészen húsz éves koráig Dunaújvárosban élt. Itt végezte el középfokú tanulmányait a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban, majd Székesfehérvárra jelentkezett a Kodolányi János Főiskola szociális munkás szakára. A lány azonban hamar rájött, hogy ott nem azt tanulja, amivel később foglalkozni szeretne, így beiratkozott a Budapesti Kommunikációs Főiskolára, PR és marketing szakra, ahol jelenleg is tanul - olvasható a vivatv.hu-n.


Szerző: Matolcsi Renáta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!