Púder Nélkül

2011.04.18. 12:42

Sportoló gyerekek: mikor túl sok?

A gyermekeket érdemes minél előbb megismertetni a legkülönbözőbb sportágakkal, ezzel elősegítve azt, hogy megszeressék a mozgást.

Matolcsi Renáta

A korai sportolásra nevelésnek számos előnye van, a sportoló gyerekek sokat tesznek egészségükért, emellett kitartást, önfegyelmet és a stresszhelyzetek kezelését sajátíthatják el sportolás közben. Azok a gyerekek, akik mindezt versenyszerűen teszik, különleges odafigyelést igényelnek, mivel a túlzásba vitt, megerőltető edzések komoly veszélyeket is tartogathatnak – mondja dr. Jókay Kinga, a Rózsakert Medical Center gyermekorvosa, aki a lehetséges kockázatokra, valamint a megelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet.

- Magyarországon a gyermekek 38 százaléka sportol az iskolai testnevelésórákon felül, és mintegy 15 százalékuk versenyszerűen űz valamilyen sportot. A gyermek sportaktivitásának kontrollálása elsősorban a szülők feladata, akiknek egyáltalán nincs könnyű dolguk ezen a téren. A kisebb gyermekek ugyanis még nem tudják pontosan elmagyarázni, hogy mi is a bajuk, sőt az esetleges veszélyforrásokat sem tudják még megfelelően felmérni. Vannak azonban bizonyos jelek, amelyek figyelmeztethetik a szülőt arra, hogy valami nincs rendben. Ilyen tünet lehet az ingerlékenység, a fáradékonyság, vagy a teljesítmény csökkenése - ismertette Dr. Jókay Kinga.

Az orvosok gyakorta diagnosztizálnak túlzásba vitt és túl gyakori sportolás miatt elszenvedett mikrotraumás kopást. Ennek jellemzője, hogy a sportoló eleinte csak edzés után érez fájdalmat, de ha nem hagy megfelelő időt a regenerálódásra, akkor sportolás alatt, és legrosszabb esetben aktivitás nélkül is érzi a tompa fájdalmat.
Dr. Jókay Kinga elmondta, a sportoló gyermekeknek kombinált, változatos mozgásformákat érdemes választaniuk. Nem ajánlatos egy-egy sportágra specializálódni mielőtt a gyermek eléri a serdülőkort, a hangsúly inkább a változatosságon legyen, így a különböző testrészeit fokozatosan erősítheti. Ezzel megelőzhetőek az olyan sérülések, amelyek a későbbi teljesítményre is hatással lehetnek. Nagyon lényeges, hogy a terhelt izmoknak hagyjunk elegendő időt a regenerálódásra.

Szerző: Matolcsi Renáta

Fontos, hogy a kis sportoló önszántából válassza a versenysportot, és az ezzel járó áldozatokat is saját akaratából vállalja.
A harmonikus lelkiállapot megteremtése már csak azért is lényeges, mert az mindig hozzásegíti a gyermeket a lehető legjobb eredmény eléréséhez. Az irreális elvárások feleslegesen borítják fel ezt az egyensúlyt, valamint szorongáshoz, vagy akár „kiégéshez” vezethetnek - hangsúlyozta Dr. Jókay Kinga.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!