Púder Nélkül

2011.05.27. 13:15

Atomrobbanást válthat ki: milyen bikinit válasszunk 2011-ben?

Ahogy közeleg a kánikula és persze a strandszezon, úgy kapja el az ember lányát a félsz: vajon megtalálom a hozzám tökéletesen passzoló bikinit a nyárra? A kínálat bőséges, megtalálni az „Igazit”, viszont korántsem egyszerű...

Horváth Viktória

 – A legjobban a strandon lehet ismerkedni. Persze nem mindegy, ehhez milyen bikinit választ az ember, hiszen ez adja meg az első benyomást – véli Simon Szabina, zalaegerszegi középiskolás, akivel fürdőruhamustra közben találkoztunk. Mint mondja, a nézelődés már áprilisban elkezdődik, először csak a világhálón, később az újságokban és a boltokban is. – Ha már kinéztem magamnak egy-két darabot, akkor elviszem a legjobb barátnőmet döntőbírónak, hogy segítsen választani.

Ha már megvan a tavaszi edzésnek és diétának köszönhetően a csinos alak, már csak a tökéletes fürdőruhát kell beszereznünk, ám ez nem is olyan egyszerű, hiszen szebbnél szebb darabok várakoznak a polcokon. Arról, hogy kinek mi áll jól és idén nyáron mi a legtrendibb, Stankáné Sziva Katinkát kérdeztük, a Fantasy Fehérnemű tulajdonosát.
– Aki idén csinosan szeretne mutatkozni a strandokon, válasszon színeset – bocsátotta előre. – A fekete és az egyszínű bikiniket idén ne is keressük, mert a boltokban főleg a neonszínű és élénk darabokat fogjuk találni. Pink, türkiz, királykék és napsárga – ezekkel biztosan nem lőhetünk mellé, hiszen fiatalosak, vagányak és napsütötte bőrön remekül mutatnak.
– Világos bőrűeknek nem ajánlanám a fehéret vagy a sárgát, helyette válasszanak kéket vagy pirosat. Akiknek sötétebb tónusú a bőrszínűk, azok bátran választhatnak a paletta összes színéből.

Ami a mintákat illeti, a csíkos, a virágmintás a sláger. Az állatminta, ami nem is olyan régen még nagyon kedvelt volt, már csak néhány darabon található meg. A tengerészmintás fürdőruhák, a glitteres csillogó bikinik a legkeresettebbek.

– A trikinik, vagyis az olyan bikinik, amelyeknek a mell része és bugyija a hasnál össze van kapcsolva nagyon kedvelt, nem véletlenül: karcsúsítja a derekat és divatos is. Tavaly még alig keresték, mert nem ismerték annyira az emberek, ma pedig már mindenki azt keresi.
A molettebb alkatú hölgyek kedvence a tankini, vagyis amikor a bikini felső része tophoz hasonlóan szebbazok bátran választhatnak a paletta összes színéből.

Ha már bikini, akkor a háromszögesó melltartó a leggyakoribb, s ezt keresik a vásárlók is, hiszen szép dekoltázst csinál. A pánt nélküli melltartók is jól fogynak, hiszen kétségtelen előnyük, hogy nem marad meg a pántok nyoma a dekoltázson napozás után. Ám csúszdázáshoz és úszáshoz nem ez a legjobb választás...
– A sima, melltartóhoz hasonlító merevítős, szivacsos bikiniket az idősebb korosztály keresi, ők ragaszkodnak a megszokott formákhoz.

A bikinik alsórészénél a kötős fazonok a legdivatosabbak idén, aki kisebb súlyfelesleggel küzd, válassza a sorthoz hasonló fajtát, az ugyanis megfelelően takarja a terhességi csíkokat is. A tangás megoldást kevesen választják, ehhez bevállalósnak és hibátlan alakúnak illik lenni, ami viszont általános, a bugyik már mind-mind a csipővonaltól indulnak el.  


Atomrobbanást válthat ki

Már i.e. 1400-ban léteztek hasonló darabok, de 1946-ban egy párizsi mérnök alkotta meg a bikinit. Nevét egy atomrobbanás színhelyéről kapta, mivel ehhez hasonló hatást válthat ki a férfiakból is.

Szerző: Horváth Viktória

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!