Púder Nélkül

2011.06.09. 06:23

Holdnaptár: június 9-15.

Június 9. Őrült tempóban kell dolgoznunk, talán késő estig is túlórázhatunk. Gyötrődünk, hogy nehogy valamit elrontsunk a nagy hajtásban, közben pedig a magánéletünkről teljesen elfeledkezünk, még egy megbeszélt találka is kimehet a fejünkből.

Vas Népe

Június 10. Hihetetlenül érzékenyek vagyunk, a legkedvesebb bókokban is rosszindulatot keresünk. Próbáljunk meg inkább örülni a dicséretnek, erőltessünk egy mosolyt is az arcunkra.

Június 11. Előfordulhat, hogy egy barátunk a segítségünkre szorul. Felejtsük el a munkát és kötelezettségeinket, most minden más várhat. Tegyünk meg érte mindent, amit tudunk, hisz csak ránk számíthat.

Június 12. Foglalkozzunk végre magunkkal, tegyünk fel pakolást, vegyünk habfürdőt, próbáljunk meg kikapcsolódni, ránk fér egy kis pihenés.

Június 13. Koncentrációs képességünk remek, végre oda tudunk figyelni a munkára, és remekül is haladunk a régóta halogatott feladatokkal. Végre formában érezzük magunkat, ma bárkit lepipálunk bármiben.

Június 14. Szinte tapintható a feszültség, ahogy közeledik a telihold. Elveszíthetünk valamit, összeveszhetünk egy baráttal, csupa furcsa dolog történhet. Próbáljunk meg lazítani, jelentkezzünk be masszázsra, nézzünk meg egy jó filmet, vagy sportoljunk.

Június 15. Különleges napra számíthatunk, ami csupa izgalmat rejteget. Ne felejtsünk el felnézni az égre sem, hiszen ha nem lesz felhős az ég, láthatjuk a teljes holdfogyatkozást is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!